Hétvége

Vasárnap

A szenvedés napja.
A hét elegendő volt arra, hogy három főzésnyi kávéval dícsérjem a napot. Nem használ nekem. A folyamatosan emelkedő adagok nem érnek el figyelemjavítást, és a közérzetem is csak először-másodszor jobb tőle.
Már szombaton le akartam tenni, de nem sikerült. Délben elfogyott az akaraterőm, és töltöttem is a fekete leveses edényt.
Estére jött egy újabb roham, s akkor újra.
Tehát vasárnapra maradt az akaraterődemo.
Ilyenkor ugye a legfontosabb, hogy nem gondolok a kávéra. Hideg kaját eszem. Ha útba esik a kávéfőző, akkor más utat válsztok.
Végre abbamaradt az eső is.
Kicuccoltam a famegmunkáló szerszámokat az udvarra. Kiválasztottam a pallót, amelyik elég vastagnak tűnt, levágtam méretre. Alacsonyabb lesz a szerkezet, mint a Bernie Maas eredeti találmánya, de ezt beta verziónak szánom.
A méretre vágás már gonddal kezdődött.
Az orosz barkácsgép körfűrész része íves nyomot hagy, és gyenge a motorja. Ha már a vastag deszka a fűrészlap közepét elhagyja, megfogja a a lapot, csúszik a meghajtószíj.
A felfordított blacki-decki körfűrész vígan viszi, de annak nincs asztala, és kézzel kell fogni a bekapcsoló gombját, csak a másik mancsom marad a deszka irányítására.
Jöhet a szúrófűrész. (Én csak varrógépnek becézem) Kis karbantartás után lassan, de biztosan vágja az anyagot.
Kicsit hepés-hupás, de majd a felsőmaróval kiigazítom.
Nem ártana hozzá egy sokkal hosszabb marófej, mert a deszka feléig lóg be csak.
Az oldala elég ronda, és a talpait sem ártana síkba gyalulni.
Lekaptam a körfűrészt a barkácsgépről, aztán szemre beállítottam a gyalukéseket. A derékszög hosszabb lapjának vastagsága volt a mérce.
Kezdtem egy szőrös tűzifa darabbal.
Sima lett. A tölgyfa keményebb, és a sablonkám fenyőből lesz. Megpróbáltam a leesett darabkákat is. Ott is működött.
Most  jönne a sablon talpa. Ott már volt mit egyengetni.
Összecsavaroztam a két egyformát, és úgy húzogattam a gyalugép fölött.
A sikeren felbuzdulva nekilódultam volna a hátának is.
Hát nem. Megakad.
A felső rögzítő megállítja -  az állatka feje.
Megpróbálom paintben lerajzolni.
Nem tudom szépen. Rondán meg nem teszem ki. Majd inkább lefényképezem.
…
Azt sem most. A telefonom fehér képernyővel fogad. Lassan elátkozom a Samsung céget. S telefonjai mind nagy csalódás. Szép, mint egy királynő, de ő használ engem, nem én őt.
Este hívott anyu, hogy ugye holnap nem megyek Miskolcra, mert festik a konyhát.
Megnyugtattam, hogy nem. Meg a gázrózsái sem akarnak működni.
Rendben, csak el ne felejtsem betenni a kocsiba a szilikon sprayt. (Betettem)
Még Leskó Pista kollégámtól tanultam, hogy jó hozzá. Együtt karbantartottuk a Miskolci Egyetem Vaskohászati tanszékének indukciós kemencéit. Vajon most hogy él?
Talpraesett fickó volt. Nem féltem.
Már majdnem nyolc óra volt, amikor a telefonfülkébe jutottam, és kilenc után fejeztük be.
A két tehetségkutató műsort beszéltük át jól. Igazából szurkolnék annak a csodatorkú nőnek, de nem ártana neki egy pszichológus, akivel helyretennék a művészet és közönség és alázat kérdését. Ha a gyereke dönt a sorsa fölött, akkor a saját örökségét húzza ki maga alól. Annak a nőnek már most kiderült, hogy hattyúéletet élt egy baromfiudvarban.
Na, szundi, mert mindjárt éjfél!

Szeptember 11

Méghozzá szombat.

Ez egy ideje pihenőnapot jelent a dolgozóknak.
Reggel volt már negyed nyolc is, mire kinyílt a szemem. Odakinn ömlött az eső, amíg összeszedtem az alomszék vödrébe való leveleket. Meg ugye addig várat a megkönnyebbülés is.
Reggeli után kitelepültem a gangra az akkutöltővel. Leforrasztgattam a két zárlatosnak mutatkozó tirisztort, majd újra ellenőriztem a panelon maradt diódákat, tranzisztorokat. Durva zárlatot és szakadást nem találtam, hát felhívtam Jánost, mire van szükségem.
Hétfőn elmegy az EMO-ba, és vesz. Vagy miben van még olyan?
Igazából semmiben. Orosz tévéje nincs. Más nagy fogyasztású eszköz... talán még a régi Robotron számítógépben rémlik, de mérget nem vennék be rá. Budafokon van nekem. Legfeljebb majd Melindáékkal hazaküldöm. Vagy postán.
Az eső hol elállt, hol esett.
Gumicsizmát húztam diószedéshez. Most úgy néz ki a kezem, mint aki vécélefolyót takarított, és nem hagyták kezet mosni.
Rengeteg apró dió volt a földön. Sámlin ülve, guggolva, hajolva haladtam  körbe a fa alatt, és mire megvoltam 3-4 négyzetméterrel, már újra hullott az utánpótlás.
Ez  jó is, meg nem is. Felállni nehéz, de ha a héten fel tudom hordani a padlásra száradni, hazatéréskor nem tapossa szét a Honda, meg anyuéknak sem kell hajolgatni.
Délután jött a szédülés.
Kíváncsi voltam a Biszku filmre a tévében, de hiába főztem kávét, és még cukrot is raktam bele, használhatatlan voltam.
Anyu köszöntött fel telefonon, és jelezte, hogy Móni is fog hívni. Legyen nálam a mobil!
Nem kellett.
Késő délután a Laci bácsi gyűjtötte szőlővesszőket vagdostam fel apróra a diófa alól tüzelőnek.
Jó nagy füsttel, de ez a kis kályha elégeti, és jó meleget csinál belőle.
Ilyenkor elfogy a papír- és éghető szemét is.
Este a telefonfülke meglátogatása következett volna, de csörgött a mobil.
Feri volt.
Jó volt hallani a hangját.
Náluk sem minden fenékig tejfel.
Miska – a nagybátyja – meghalt Franciaországban. Évike – a lánya – odaköltözött egy méhészhez, és Ferike – a fia – jól veszi Budapesten az akadályokat. Másodéves lett az egyetemen. Okosabb, mint az apja. :-)
Nagyjából ennyi. Fél órányinál nem volt több a beszélgetés. 19:40 lehetett, mire a fülkébe jutottam.
Este jól esett a fürdés, csak az alvás nem akart sikerülni.
Sebaj.
Holnap sem kell korán kelni.

Péntek

Reggel még volt rövid esőmentes pár óra. Ki tudtam cserélni a műanyaglapot a tetőn. Laci bácsi illesztette be a leesett pala helyére, de a napfénytől meghajlott, és sok időt nem tartott volna, megint beázik a ház.
Ezen a palán már volt két lyuk fúrva. Rémlik, hogy a drót érett el benne, most kapott újat, és feltoltam a helyére. Kinn a létra legfelső fokán állva éppen elértem, majd spuri a padlásra, és rögzítés.
A műveletet többször meg kellett ismételni, mert a régi palaszöget muszáj volt eltávolítani, és utána csúszott csak a helyére a palalemez.
Mire megvoltam, mehettem a málnásba ebédelni.
Jól megtömött kávéfőzővel ünnepeltem az utolsó ebédemet 46 évesen. Holnap már 47 éves vénség fog az asztalhoz ülni. Hát nem borzalom?
Meg röhej is.
Ha egy amerikai vízumkérelembe beírnám a születésnapomat, már csak azért sem engednének be, hogy ne emlékeztessem őket a chílei junta hatalomra jutására a 70-es években.
Nem sikerült kihúznom az UTP madzagot a plafonból. Meg akartam cserélni, mert a DELL gép felé túl nagyot csillapít a másik. A noname pedig működik vele.
Ez most nem jött össze. Legfeljebb, ha mindkét antennazsinórt felhúznám, és együtt. Semmi kedvem hozzá. Inkább felviszem USB-n az internetes géphez a naplóbejegyzéseket.
János elhozta az akkutöltőjét. Anyu telefonált, hogy holnap nem jönnek. Nufitól kaptam csomagot. Elküldte a Rádiótechnika szeptemberi számát.
Én meg bekattantam, és újabb kávékat főztem, mert jól esett.
Meg lesz ennek még a böjtje.
Sötétedésig kirámoltam pár fadarabot a sablonkészítéshez, kimostam zsíroldóval az akkutöltőt. Végighallgattam a Piszkos 12 c. filmet. Közben rá-rápillogtam a képernyőre is.
Begyújtottam a kályhába, és kikerekeztem a telefonfülkébe.
Nufi küzd az egerekkel. A Kis Vándor – arról kapta a nevét, hogy egyszer meglógott a lakásban, és órákig randalírozott – kikezdte Szüribabát – ő pedig albínó-szerű piros szemű vörösesszőke szőrű mongol futóegér.
Szüribaba már behódolt, terepszínűvé vált, a dobozuk másik végébe költözött egyszobás vécékarikájába, de Kis Vándor ott sem hagyja békén. A két néger – Korom Benő alias Fater és Kis Herceg – a diktátornak behódolt, és már tompítani sem igyekeznek a feszültséget.
Nufi most magánzárkába csukta Kis Vándort. Hátha egy éjszaka egyedül megtöri a haszontalan ördögi lendületet.
Este az akkutöltőt tettem a boncasztalra. Hideg méréssel a két tirisztor vezérlése vagy két elektródája kötött van zárlat.
Amíg ki nem szárad teljesen – legalább 24 órát – nem próbálom bedugni. A gyanúsnak tűnő diódákat kiforrasztgatom, de inkább megyek csucsukálni.
Holnap is lesz nap.

Csütörtök

Csütörtök

Elment ez a nap is. Eső, rossz idő. Most épp ez van.
A konyhaasztal koszos. Ma végre sikerült mindent lesöpörni róla, és hypó.
A tetejét félreraktam, a lábát pedig elemeire szedtem. Tudtam, hogy maradt még faragasztóm, és a fiókban ott várakoztak a lábak merevítői. Két éve csak összeütöttem, hogy azonnal legyen min ebédelni, de nem mondtam le az eredeti pompájáról ennek a rozoga fenyőfa alkotmánynak.
No így sem lett tökéletes. A szögeket kihúzkodva előkerestem a faragasztót, és alig volt valami az alján. Nem hoztam pillanatszorítót, ezért mindent azonnal (fa)csavarozni, szögelni kellett.
Mindegy, már nem nyeklik annyira.
Beletoltam még a fejem a Dimarson DVD-be. János hozta tavaly legkisebb fiától, és nem fókuszál. Legfeljebb egy CD-ről hajlandó könyvtárszerkezetet olvasni, DVD lemezt nem lát. (No disk, nincs lemez)
Ráakasztottam a tápjára ennek is a szkópot, és figyeltem az impulzussűrűség ingadozást, de ez még 5Voltos ickkel készült, és stabilan tart minden tápfeszt. Sokkal komolyabban vették az energiaellátást, mint az ócska Daewoo-ban. Vagy mégis az a jobb?
Még a fejegység jelét fogadó panelon kutattam, hátha felfedezek valamit, de nem hozott eredményt.
Sajnálom a kukatóriumba helyezni, mert olyan szép.
Közben a Sherlock Holmes kalandja újra végigment kétszer. Mire hazaérek, már kívülről fogom fújni. Sebaj!
Este sötétedéskor jutott eszembe a felsőmaróm.
Itt az ideje megalkotni azt a template-t, amit otthon kinéztem. Jig meg sablon meg mindenféle néven jár a fejemben. Helyre kell már igazítani a fogalmakat. Ha elkészül, biztosan kap tőlem valódi nevet.
Addig pedig pár szóban elmesélem, mire gondolok.
Két deszka közé lehet szorítani az asztallábnak, vagy hasonlónak szánt fadarabot.
A két deszka egy állatkára hasonlít. A törzse vízszintes, a feje egy kör alakú rész, és középen lyuk van a szeme helyén, alul a mellső lábait előre nyújtja, a hátsókat hátra. A hasa nem éri az asztalt.
A használathoz a lábainál fogva a munkaasztalhoz rögzítik pillanatszorítóval.
A párhuzamosságot a megmunkálandó asztalláb oldala biztosítja. A szemének helyén illetve még a két lábában szárnyas csavarral két oldalt megszorítható tengelyek haladnak át. Ezek fogják a munkadarabot, mint satu.
Az állat testénél lehet felülről, középen belógatni a felsőmarót, és  forgácsolni. Ez a sablon megvédi a munkavégző kezét a rossz mozdulattól mert nem is lehet ferdén vagy mélyebben beleszántani az anyagba, csak szándékosan.
A tetejére csavarozott további sablonlapokkal akár azonos mintákat lehet marni több munkadarabba is. (Ezért sablon, de mindegy, én vagyok a butus, csak magamnak értelmezem.)
Az eszközt Bernie Maas készítette. 1986-ban a Fine Woodworking magazinban már megjelentete. Lassan összerakom a mozaikomat. Ennyit fejlődött a világ. A kis kefebajszú fickó lelkesen magyaráz és mutogat. Csak a rajzról felejtette le a méretezést. Mindegy, majdcsak megleszek méretek nélkül. Legalább nem olyan lesz az enyém, csak hasonló.

Szerda

Eső.
Nagyon vacak bezárva lenni.
Reggel hétkor keltem, és lassan melegedett a fürdővizem. Nem vártam meg, amíg mindkét fazékban felforr. Mintha éreztem volna, hogy anyuék nem fél 11 körül, hanem a korábbi vonattal jönnek.
Megettem a szőlő felét, és a tegnapi naplót néztem  át, már nyílt is az ajtó.
Kávét főztem, megbeszéltük, mit csináltam eddig, és hozott nekem hypót, győmölcsöt. Főzött külön nekem rakottkelt rizs és tejfel nélkül. Azt sem bírtam megenni. Még két ebéd kifér belőle.
Mesélt Csámpiról. A férjét tavaly verték agyon. Az alkoholista öreg kiköltözött a Miskolc közeli telekre. Ott élt már régóta. Egy család telepedett rá a jövedelmére. Nyugdíját a postással összejátszva magukhoz irányították az avasi lakcímükre. A lakhelyét – hétvégi telken - kifosztották, és az öreget eszméletlenre verték.
A szikszói kórház orvosa hivatalból tett feljelentésére a tettest letartóztatták, majd amikor a halál beállt, a fickót kiengedték, mert már nem veszélyes az áldozatra.
Úgy tűnik, hogy három év elzárás néz ki, de az előzetest levonják belőle.
Ezt a műveletet családi vállalkozásban művelték. Az asszonya pedig most szült – ugye terhesen nem mehet börtönbe – de már újra áldott állapotban van.
Most itt tart a történet. Biztosan benne van a közvetett információáramlás torzító hatása. Minden esetre a hétvégi telken maradt holmi napok alatt eltűnt.
A lebontott sufni lécei már másnap nem voltak a portán.
Anyuék hazatértek. Én meg felvittem a történetem a padlásra – onnét lövöm fel a blogra - , meg egy húszliteres műanyagkannát mosogatóvíznek. A hordóban most szilva gyűlik cefrének.
Nehezen akart megindulni. A megtört műanyagcsövére merevítő drótot tekertem, és hogy nagyobb ívet kapjak, középtájt feldrótoztam a gerendára is.
Persze két művelet között le a konyhába a padlásról, és szívogattam a csapot, majd vissza a padra igazgatni, és le-fel, mint a mérgezett egér.
Apropó egér.
Már nem tudom megszámolni, de húsz közeli a létszám.
Reggel négy háztartási keksz meg a szőlő „csutkája” - de jó, fogalmam sincs, hogy hívják a bogyók nyelét! - került be a börtönükbe. Szerintem nem lesz elég. A vidám kerékforgás persze ilyenkor rémült lapítássá és fejvesztett futkosássá nemesül. (Ha hallaná ezt Pató Pál, hogy nemesi tulajdonságnak vélem a lapítást és futkosást, biztos kiigazítana.)
  Délután pedig előhúztam egy roncs DVD lejátszót. Ráaggattam a szkópot a tápegységére, és figyeltem, mi történik.
Az 5V-on felfedeztem egy fél volt közeli amplitudomodulációt, de amikor olvasási nehézségei voltak, DC (egyenszint) ingadozás is mutatta a bajt.
Négy kondit cseréltem ki. Így már végigjátszotta a lemezt, de Divix-et nem ismer. Tehát úgy tűnik egyetlen filmet fogok nézni amíg itt tartózkodom. Legfeljebb hangos könyvet hallgathatok. Az MP3-at ismeri.
Este még egy rézkilincset csiszolgattam. Anyu szerezte valahol. Ki is fogom cserélni az összeset a héten.
Ezen ronda kalapálásnyomok vannak. Még nem biztos, hogy lepolírozom.
Rendbe tettem az örökölt vésőmet. Csupa Palmatex volt, meg rozsda. Most már csillog és a gyártó emblémája a cseresznye is jól kivehető. Az éle még domború. Ha meglelem a fenőkövet, azt is kiigazítom. Meg a kis gyalut is.
Fél éjfél. Még olvasok egy kicsit, de szigorúan ma lesz villanyoltás.