Itt a jóidő!

Anyu születésnapját megünnepelni jöttünk haza. Az első utunk Komjátin keresztül vezetett Miskolcra.
Hogyan?
Ez a vargabetű a szétfagyófélben küszködő bejárati oszlopok miatt van.
A korábban bevásárolt kéménytéglákat hoztam Budafokról ide. A nyáron pedig szétcincálom, és újrarakom az oszlopaim, már amennyit tudok.
Kaland meg akadt útközben is.
A kölcsönutánfutón Miskolc előtt az M3-ason szétdurrant a bal oldali kerék. A lábam levettem a gázról, és kb. 80-ról lassultam vissza rövid idő alatt.
A még most először elővett háromszög nem nem nyílt ki. Támaszték kellett mögé. Én nem vettem fel a sárga mellényt. Nufi ott körözött fölöttem, mint a fecske, akinek madárlátogató kölykök nézegetik a fészkét.
Az emelő megszorult, és azt hitte, hogy dühömben rugdosom a karját. pedig csak ki kellett mozdítanom a szorulásából.
A pótkereket is pumpálni kellett. Szerencsére pumpa mindig van nálam.
A vasárnap elment az útra.
Azt még nem is említettem, hogy Bélát most Nufi öccsére bíztuk Üllőn, s neki is születésnapi bulit tartottunk.
Innét-  Komjátiból - sötétedéskor indulhattunk tovább a kirakodás után.
A húsvét hétfő nyugisan telt anyunál. Meglátogattam este Feri barátomat, majd hajnalig tévét néztem.
Ez azért fontos, mert éppen kikapcsoltam a tévét, amikor hangos csipogás jött az egerektől.
Valószínűleg 0h50kor megszülettek a gumicukrok. Ez pedig csak a nyári időszámítás szerint 26, csillagászati értelemben anyu születésnapján, azaz 25-én születtek.
Mindegy, még nem láttuk őket. Talán majd ma, vagy 1-2 nap múlva.
Reggel összeszedelőzködtünk, s ismét irány Komjáti.
Fűnyírás, ültetés, locsolás, napozás a program.
Illetve az itteni gépet adom neki Laci bácsinak. Internetezni akar. Majd legközelebbi hazatérésemkor hozok ide másikat.
Képeket csak csütörtökön teszek fel, leghamarabb. Addig még gyűjtöm az élményeket.

Hazajöttem

Ismét otthagytam az egereim. Hancúrozhatnak a falban. Nem hallgatom éjjelente a padláson rohangáló macskát, vagy egyéb állatot, és csend borul a házunkra.
Mikor jutok oda megint?
Nem tudom.
Ott is jó, meg itt is. Otthonná váltak a kezem munkájától.
Remélem egyszer végleg maradhatunk Nufival.

Vasárnap és hétfő.

Délelőtt megjöttek anyuék, ezért nem volt időm a naplóbejegyzést írni. Talán nem is történt említésre méltó.
Ma reggel sikerült negyed kilencig aludni. Világos, hűs reggel fogadott. A konyhában takarítottam anyuék érkezéséig. Már csak azért is, hogy megint megteljen mindenfélével.
A diófa alatt kötöttünk ki.
Anyu és Laci bácsi szedte a vödörbe, én meg a leveleket söprögettem és cipeltem a a komposzt dombra. A diót pedig kiteregettem a padláson. Ott fog kiszáradni.
Volt egy csörtém Laci bácsival. Azért van az állvány, hogy azon tartsuk a szerszámokat.
A betonkádban pedig beszáradt az oltott mész. Ráfogtam, hogy azért, mert kilyukasztotta a nejlonzsákját. De nemes cél érdekében. Az állványon áttekinthetően, és biztonságosan megmarad a kasza, és az ásó is, meg az összes éles földtúró bigyó.
De hát odaraktam a deszkákat.
Ha nem fért hozzá elölről, akkor az az én bűnöm. Most átrendezem az istállót. Minden eltakarítok, hogy ez ne legyen indok.
Holnap még hazaindulásig lesz teendőm bőven.
De most befűtök, mert odakinn hirtelen nagyon lehűlt a levegő.

Megint nyolc tájban keltem fel. Úgy látszik, a szervezetem felkészül az otthoni ritmusra.
Párás hideg van odakinn, de nem fázom. Az egerek már felvannak. Nemsokára beüvegezem a bandát, és kiviszem a Bódva partra elengedni. A hideg miatt ilyenkor még úgyis összebújtak a 2 literes uborkás üvegbe. Csak a kilyukgatott tetők kell rácsavarni.
Végig benne hagytam az akváriumban nekik egérlyuknak.
Oda hurcolták be a füvet alomnak.
Na, megyek pakolni, mert az idő ma megint futócipőt húzott.

szombat

Délelőtt nyűglődtem mindenfélével. Odakinn esett. Rányomja a bélyegét mindenre. Ha röntgengép készülne az agyam tartalmáról, hasonlítana a harminc éve raboskodó elítélt mindenmndegy képéhez. A naplóírással ráztam fel magam, amennyire tudtam.
Délben ráütöttem a karfiolra tíz tojást, megszórtam rengeteg borssal, és magamba tömtem. Lenyomtattam egy kávéval, és folytatódott a kóválygás.
A változást a napsütés hozta.
Kicuccoltam a szitált homokot, a bedöglőfélben talált cementet és a kiszáradt meszet. Kisvésővel felszabadítottam a téglát a fal mellett. Az üreget kitöltve visszakopogtattam a téglát, és a maradék kutyulékkal a ház elején húztam egy spakli szélességű rézsűt.
Nem mondom, hogy kemény beton vagy vakolat lesz belőle, de ami bepergett a résen, az azért hasznos, ami pedig kinn maradt, az elvezeti a rápermeteződő esőt.
Ha volna oltott meszem, még végigfestegetném a házat.
Igazából munka közben jön meg az alkotókedvem.
Este a telefonfülkébe korán érkeztem. A Samsungom ismét nem adott képet. Vakon nyomogattam a megszokott gombokat. Az utolsó számot tárcsáztattam vele többször is.
A falu pedig zsongani kezdett.
A kocsma egyfajta kulturális központ itt is. Hülyén hangszik ez a szó az én billentyűim alól – én hallom belül – de itt naponta megbeszélik a történéseket az urak.
Már megérett annyira az ismeretségünk, hogy egyre többen Szevasz Imi!-vel köszöntenek. Odalépnek, paroláznak, kapok mazsolákat az itteni életből.
Amikor Nufi felvette a telefont, nagy dirrel-durral épp egy szlovák rendszámú Škoda ért haza.  Mesélik nekem az öregek, hogy a harmadik vagy negyedik házat veszik meg a határon túlról.
Ez is ilyen csoport. Harsány tülköléssel kiabálós beszélgetéssel várják, hogy aki itthon van, kinyissa a kaput. Fiatalok. Magyarul beszélnek.
Kapok egy magnót és egy DVD-t, hogy nézzem meg, mi baja.
Este itthon kicseréltem a hálózati kábelét a DVD-nek. Semmi külsérelmi nyom. Fogalmam sincs, hol szakadt meg. Gyanítom, hogy a klimpelés nem sikerült a beöntött dugóban.

Klimpelésnek hívjak, amikor a vezetéket – jelen esetben a 230V-os villásdugóban – a csatlakozó felülethez nyomással rögzítik. Pl csőszerű vége van a dugvilla érintkezőjének belül. A csupasz vezetéket beletolják, és egy fogóval, kalapáccsal, célszerszámmal rálapítják.

A magnó már érdekesebb eset. Ennyire bóvlit még nem láttam. President névre hallgat.
Meg sem mukkan. A hátlap mögött mindenféle törmelék. Kosz.
Kiráztam belőle. A trafó büdös. Leégett. A magnó részből két kis gumiszíj hullik elő szakadtan. A hangszóró vezetékek lógnak mindenfelé.
A magnó bár  monó, két hangszóró van belül sorba kötve.  A kéz hangszóró közötti összekötő madzagból kiderül.
Ráforrasztom a zsinórokat. A páka süllyed a hangszóró kivezetésbe. Műanyagból van, de nem csak a kivezetést tartó bak, hanem a hangszóró kosár is.
Négy elem mehet bele, tehát 6Voltos.
Rákötöttem a tápegységet.
Semmi.
Húzogatva a potikat, fülsértő recsegésből előtűnik valami zúgás. Talán FM-en mutat KF zajt, de a kapcsoló gyötrése közben mindig leugrik a krokodilcsipesz az elemérintkezőről.
Megcsináljam?
Ezt ki nem fizeti senki.  Ja, és mennyiért? Ha egy trafót rendelek ide hozzá, a postaköltsége 2000Ft körül van a Sinitől.
Lám-lám.
Itt csak bartell jöhet szóba, de az is a következő visszatérésemkor. Trafóm van otthon. Mechanikai elemek is. Meghajtó szíj akadna itt is. De a kapcsolóival ellennék egy délelőttöt, és előre figyelmeztettek, hogy nem megbízható a tulaj.
Mennyire idepasszol Vekerdi Tamás interjújából (Müller Péterrel beszélgetett tegnap éjjel a tévében) az a mondat, hogy az az igazi munka, ahol az ember nem tudja előre, képes-e elvégezni. Van-e megoldás?

Péntek

Péntek

Egész nap azt hittem, hogy szombat van. Valószínűleg, mert megírtam a két nap történetét, és egyszerre ugrottam két lépcsőt. Hármat? Még korán van, nem megy a számolás.
Csütörtök délután naplóírás után egy pihenő állapotba süllyedtem. Még nem aludtam, de lassú légzés, kevés ingerfelvétel volt a környezetből.
Időnként a telefon ugrasztott ki belőle.
Ha itt vagyok, Budafokon van rossz számítógép, ha ott, akkor itt lenne valami.
Beletörődöm. A jövő hétre marad egy ismerősöm. Keressek vevőt a notebookjára, mert elúszott anyagilag.
Mondtam, hogy Vatera, de nem ismeri. Meg a gépről sem tud semmit. Nem is az övé, hanem az apjáé. Emiatt az adósság.
Bár meginogtam, hogy még egy hetet maradnék Komjátiban, de így nincs erkölcsi alapom sem... és otthon is szükség van rám.  A diót majd tovább szedik itt anyuék. A málnából is egyre több penészes.
A gang végén a megsüllyedt téglákat fogom ma kiemelni, és bebetonozom alatta az üreget. Legalábbis ezt remélem. Hogy lelek kitölthető üreget. Utána  vissza a téglák.
A bejárat előtt is repedezett a gang. A repedéseket csemperagasztóval akarom kifugázni.
Nem sokat, de jövő tavasszal kiderül, volt-e értelme, vagy más technológiát kell kipróbálnom.
Nufi  tegnap megdicsérte a felvételeim. A tavalyihoz képest jobbak.
Persze, mert nem a Géza felvevőjével készültek, hanem telefonnal.
Az olcsó kamerája szerintem neki sem okoz örömöt. A régi Sanyo fényképezőgépe sokkal jobb. Azt kértem volna kölcsön pár napra, de nem volt bátorságom.
A Samsung telefonom meg annyi bosszúságot okoz, hogy csak most jutott eszembe használni.
A legtöbbször kifehéredett képernyővel idegesít fel. Ilyenkor kiismerhetetlen, milyen trükkre indul el.
Még ha engem hívnak, hagyján. Vonalason sem jelzi semmi, ki hív, de ha én akarok telefonálni,már régen nem tartom fejben a számokat. Akkor jön a szidalmazás, könyörgés, ki-bekapcsolgatás, akkukivétel-visszarakás. Ha telefonálni akarok mindenképp, akkor kínomban visszarakom a sim modult a régi Siemensbe. Persze, ha SMS érkezett, az már nem kerül át a másik telefonba. Akkor marad a gyötrés.