Pár szó az anyukámról

Bonyolult lélek, mint magam is. Illetve annak látom.

A múlt héten egy születésnapra hivatalosan vagyorameghívásra kiöltözve, megjelent. Jól is érezte magát.

Igaz, mindig a legolcsóbb ételeket választja, és vizet iszik, valamint a táskájában is visz magával vizet.

Mit lehet tudni. Ugye?

Hazafelé jövet nem zárt a kétdecis pillepalack. Megáztatta a telefonját. Ijedtében otthon azonnal a töltőre tette.

Eztán megbeszéltük vonalasról, hogyha szerencséje van, még eltávolítva a töltőt és akkumulátort, pár nap száradás után életre kelhet.

Hallgatott rám. Nem kapcsolta be, csak két nap után, és a négy csillag megjelent neki, de más nem törtétt, hát elhozta Komjátiba. 

Itt én miszlikbe szedtem, és a tartalék Motorola telefonomat feltöltöttem. Sajnos a ritka használat miatt az akkuja 1 napot bír már.

Ezt így nem lehet nekiadni. Az akku ára pedig egy új telefonnál is nagyobb lehet.

A napi használatban lévő Alkatél telefonom is szívesen odaadnám, itt én újraformázom a Motorolát,és ha nem, az sem létkérdés.

Majd veszek másikat. 

Persze ebben az esetben neki is vehetnék újat.

Ez azért rossz megoldás, mert ő ki akarná fizetni. Akkor már neki lenne jó az új de ha valami nem sikerül, távsegítség nincs, én sem tudnám vonalasról távgyógyítani azt, amit nem ért.

A telefonjában a PIN kódot nem fogadta a telefon. Az a gomb nem működött. Átnagyítóztam, melyik gomb van még a mártixon, és valóban azok nem működtek.

Odaadtam tehát a Motorolát. Már a hazaúton csipogott neki, és másnap reggelre le is merült.

Vonalasról hívott is, hogy nem jó az adapter, Nem megy bele a telefonba. Túl távoli a csatlakozó.

Hosszú értetlenkedésemnek az vetett véget, hogy felfedezte, nem a villásdugót kell a telefonba dugni, hanem a farka végén levő kisebb csatlakozót.

Én meg addig itt átkutattam az adapterkészletet, hátha én adtam neki másik telefonét.

Ezek után a német menü volt a probléma.

Az ideiglenes helyzetből volt azért kiút. A Vaterán kerestem egy Siemens A50-est. Anno 20 ezer körül volt. Együtt vettem Laci bácsinak és neki is. Egyforma legyen. Ha valamelyikük elakad, a másikuk tovább billenti a megfejtés felé azt, aki elakad. Akkor még dolgoztam, pont jó volt karácsonyi ajándéknak.

Most tokkal-vonóval postával elküldték hozzá a lakáscímre kétezer Forintért. Meg is mondtam neki, hogy mennyi, nehogy  fizetni akarjon, és azt se higgye, valami adósságba verem magam miatta.

Legnagyobb megkönnyebbülésemre elfogadta.

Tegnap el is hozták - Anyu és Laci bácsi. - A Motorolából átraktam a SIM modult, és még a dobozát is, mert neki beige, nem kék volt. Patent megoldás. Semmi komplikáció. Német tervezés. Amíg működött a C45-ösöm, én is ragaszkodtam hozzá.

Ha már így telefonoztam, Laci bácsinak is kimostam a billentyűzetét. Ne kelljen várni a száradásra, a kitakarított másik telefonról átraktam az övére, ami nem maradhatott nedves..

Mindezt a diófa alatt ülve, árnyékban beszélgetve. Még próbálgattam a hibás telefont is szétszedve. Nagyítóval nem találtam rajta szakadást, aztán kimostam zsíroldóval is, de a hiba maradt.

Most viszont kezdett ébredezni.

A fél kettes vonattal mentek haza. Laci bácsi még Jánossal találkozott, anyu egyenest hazament. Nagyjából három óra telhetett el. Hívtam anyut: Jól működik-e a telefon?

Hibátlan.

Ma reggel pedig összeraktam a rosszat, még egy próbát tettem. 

Úgy tűnik, kiszáradt a hiba. Ismét működőképes a telefonja.

Legalább van egy tartalék.

Délelőtt el is újságoltam neki. Ő pedig elvitte a 'fehér' nadrágomat kimosni, kivasalni, hogy méltó módon várhassam szombaton Nufit.

No, sejtettem én, hogy ez inkább egy alkalom volt arra, hogy a 100forintos boltban vásároljon nekem még egyet, és egy fehér rövid ujjú inget is.

Ilyen az én anyukám.

"A növényben lévő hatóanyag, ha kárt tenne a növényben, a növény már nem élne."

A cím egy idézet Gyuri bácsitól, a Bükki füves embertől.
Én most a természettel beszélgetek sokat. Tegnap például megjártuk a hegyet itt Komjáti fölött.
A 27-es útról a tehenészet mellett lehet eljutni a valamikor gyalogúthoz. Már benőtte a fű. Sajnos kikopott a fiatalság a faluból, nem járják, nem tartja senki karban.
András szomszéddal és Imrével hármasban találkoztam vasárnap hatkor a kocsmánál.

 Onnét indult a túra. Imre vezetett.

A bozótoson  átverekedve jött a karsztbokor erdő. Mindenféle szúrós növénnyel szegélyezve a vízmosta sziklákat. Lihegős haladás.  Zsebemben a fényképezőgép, és a lakáskulcs. A nadrágom csúszott le állandóan. Kifogytam belőle. Jobb kezemben egy sárga műanyagvödör.
Két három szusszanásnyi megállóval érkeztünk fel a tölgyesbe. Csönd. Nyugalom. Hallgatóztunk, merrefelé nőnek a gombák.
Száraznak tűnt az avar. Felszedhető mennyiség csak az apró pöfetegből volt. András és Imre csirkegombát akartak szedni.
Találtunk egy szép nagy gombát, ami úgy nézett ki, mint a fütyi. Alul a zacskó, középen világosabb rúd, és zöld kupak.

Majd képet is teszek ki később. (Most még csak írni van kedvem.)
Itthon megnéztem, hogy szömörcsög. Vagy boszorkánytojás. Szabályos golyó alakú, és meg lehet enni a belsejét, de nem jóízű,. Ha kipattan, és megnő kifejezetten undorító, büdös gomba. A döglegyeket vonzza, és azok szórják szét a spóráját.
Az utat szegélyező somot az erre lakó cigányok úgy szedik, hogy derékba törik a növényt, a és amikor már nincs rajta a termés, akkor egy kupacba hajítják a gallyakat. Szomorú látvány. Pedig ezéven nem nagyon lesz mit leszedni. Kell pár év, amíg magához tér a bokor.
Egy kis csapattal mi is találkoztunk. Gombázni jöttek fel. Négyen, meg egy kutya volt velük. Barátságosan köszöntek, és megjegyezték, hogy nem jó gombát szedtem. Tudom-e, hogy mi az? Mondom, pöfeteg.
Az nem az. Az porgomba.
Mondom, azért pöfeteg.
Nem az óriáspöfeteg, de ettem belőle, és még megvagyok. Tudom, hogy ők nem szedik, mert nem értékes gomba. Az óriáspöfeteg talán. Ebből sok munkával lehet kevés eledelhez jutni.
Az hegygerinc nem lesz azonnal lejtő. Vannak benne  dolinák. Sajnos nem tudtam úgy fényképezni, hogy visszaadjam az élményt. Egyik-másikba belemásztam.
Van a hegy tetején egy négyszögletes határvonal.
Már otthon kinéztem. Budafokon ránagyítottam a googlival, mit lehet ott. Semmit sem láttam. Se egy barlang, se kiszögellés.
Most láthattam élőben is. Egy értelmetlen megalázása a korabeli Magyarországnak. Ugyanolyan fák vannak. Semmi különbség.
Amikor ez határsáv volt, akkor is csak kiirtották a fákat a határkövek vonalán kb 5-5m-re. Slussz. Gazdasági haszna biztosan nem volt. Ma sincs.

A hazaúron szelídebb 'lankát' választottunk. A régi szekerutat. (Itt így mondják, nem é-vel.) Ez szélesebb le-feljáró, de biztosan nagyon megterhelte a teheneket, ökröket hajdan. Ma már innét is kimosta a csapadék az út felületét kiegyenlítő földet.  Itt-ott bekarcolt-vésett neveket őriz a szikla.
A feljárathoz közel szeméttel teleszórt kút. Előtte az itatóvályú elkorhadva.
Valamikor - Imre mesélte - gémeskút volt. Volt körülötte korlát. Iskolával jártak oda kirándulni. Még focizni is lehetett a kút melletti tisztáson.
Eszembe jutott, hogy Dezső bátyáék ott hozták le a köveket a házak alapjához. A fát a födémhez.
Még a háború előtt két hízott disznóért vette a gerendákat. Egy időre összenőtt újra Felvidékkel az ország. Aztán a háború végén jöttek az oroszok, és az egészet eltüzelték neki. Csak az ötvenes években tudott építkezni.
A Fáy temető mellett tértünk vissza a sík területre. Imre megmutatta, hol vannak a sírok. Ez a család volt itt a nagybirtokos. Nem temetkeztek a parasztok közé. Hát... ez is mond valamit.
Anyu szerint nagymama - a dédnagyanyám - születésemkor egy szóra itt hasgyta Komjátit, és beköltözött Miskolcra. Nem kötődött Nagyapa nélkül ide.
Pedig szép hely. Egyszerűen jó itt lenni.
A túra háromkor ért véget. A kilenc órából legalább nyolcat talpon voltunk. Andrásék sütöttek szalonnát. Én nem kértem. Ismerem magam. Ha akkor eszem, akkor legalább egy órát aludnom kellett volna, hogy le tudjak jönni, és még éhség érzetem sem volt. A reggeli két banán és három barack bőven elegendő folyadékot és energiát adott az útra.
Itthon is csak azért kezdtem megsütni egy adagot a gombából, mert kíváncsi voltam az ízére.
Viszont nem kellett hívni az álommanót estére.

Hogy is működik?

Géczi Gábor előadásai mit hagynak a fejemben? Mit is hagynak itt hordalékul a nagy beszédfolyamból?

A Bódva.
Itt van mellettünk ez a folyócska. Nem is olyan rég kiöntötte Edelény egy részét, Borsodszirákot, stb.
Erre tavaly  hatalmas gátakat építettek itt Komjáti mellett.
Azért, mert a folyó egy szakaszán az ártéren építkeztek, a gátrendszer megemelésével védekeznek.
Eddig él a logika.

Komjáti mellett volt egy vízimalom.  Ma már nem megy oda a Bódva, mert elterelték a falu határából. A műtárgyak még látszanak. Értelmetlennek tűnik, de a történelem megmagyarázta.
Nehoda Józsi - remélem jól írom a keresztnevét - mesélt róla, hogy régen is voltak árvizek, de a malom nem úszott el soha. (A Jóska nagyapjáé volt a malom.) Anyu az '50-es években itt nyaralt nagymamánál, és a kertek alja vízben állt sokszor, de a házat nem vitte el. Kicsit magasabban volt. Persze veremnél mélyebb pincéje senkinek nincs itt, nem is volna értelme.
Feri a gáton volt, amikor még azon izgultak, jön-e a nagy víz, viszi-e a falut. Nehoda pedig mosolygott, és azt mondta, hogy nem.
A korkülönbség közöttük megmagyarázza. Feri még nem élt akkor, amikor a folyó az eredeti medrében kanyargott itt a völgyben, és szétterülhetett. Így valóban 1 méter szintemelkedés levihette a z áradást. Ma a keskeny, mondhatnám patak méretű árokba szorítva fenyegető érzés látni a tomboló természetet.
Az ártéri gazdálkodás tehát itt is működhetett. A kis 'magaslatok' megvédték a vályogházakat. A miénk is áll, mint a cövek.
A gazdáknak okozott kár pedig most is hatalmas.
A gátépítéshez szükséges földet a part menti termőrétegből tolták fel partfalnak. Emberéletekről van szó.  Kicsinyes termelői  érdekek nem számítanak.
Vagy mégis?
Mindegy, alkalmazom a most hallottakat, és lesz még felfedezendő analógia.

Edison módszer?

... mármint a próbálgatás. Kipróbálom, igaz-e. Működik-e. Előre eltervezem, és változtatok erre-arra a tervhez képest.
Így lehetett például könnyen tönkretenni egy tévét. Ha a tudatlan kezdő fel-letekergetett egy szabályzót, amiről nem tudta, mit is csinál. Mert ha például a tápfeszültség beállítására való volt, akkor elfűthette vele a kísérletező a képcsövet.
Megtörtént velem is középiskolás koromban. Miki barátomnál valami baj volt az orosz kistévével. Elektronika 401. Pofás kis jószág, és én már elektromos iskolába jártam, és valami nem volt jó a tévében.
Szedjük szét, és nézzük meg, mi van benne. Én megtekertem egy kicsit, ha jól emlékszem, akkor Miki jobban. De lehet, hogy csak a magam szerepét akarom így utólag kimosni.
A kis szerencsétlen pár pillanatra megjavult, majd egészen sötét lett.
Évek teltek el, de legalább 10 év. Miki már isten tudja, hogy hol dolgozott, és az apja megkeresett, hogy megnézném-e a tévét.
Jó. Akkor már megvolt a gyakorlat, és megjavítottam a függeltérítést is (csak vízszintes csík volt a tévén), meg több sebből vérzett szegény, és mondtam, hogy a képcső sajnos nem jó. Azt venni kell bele.
Az öreg Miklós engedékeny volt: Hát vegyem meg.
Megvettem, és beépítettem. Mindent pontosan beállítottam, és gondoltam, a képcsövet fogom vele csak kifizettetni. Nem volt nagy összeg. Más akkor sem. Kisebb összeg, mint amennyiért akkor bármit megjavítottam.  Blokkom is volt róla.
Miklós bácsi persze eltűnt a tévével fizetés nélkül. Azóta sem láttam.
Persze a kísérletezést azóta egyfajta felkészülés előzi meg. Tanulok, megfigyelek, mérek. Olyan mindenmindegy eszközöket használok, amin csak javíthatok, a rombolás sem veszteséget nem jelent, sem hiányérzetet.
Más kérdés a szervezetem.
Itt állok a középkorom végén, és nem voltam egy önpusztító fajta. A kávét kivéve nincs függőségem különösebben semmilyen étel, ital, bármi iránt. Vannak fellángolásaim, amikor valamit meg akarok venni, és még arról is le tudok állni. A beteljesült vágyok már egyébként is sokszor megbosszulták az elértüket.
Holnap ismét leteszem a kávét is. Hogy mennyi időre, azt még nem tudom. Viszont a placebók működni látszanak nekem is.
A napokban olvastam egy fickó írását, hogy a talpunkkal érinteni a földet, felfrissülés. Azzal magyarázta, hogy a föld tele van mindenféle töltéssel, és a talpunkon keresztül bőrön át megkapja, amit a szervezet hiányol.
Na, ma levettem a papucsot, és láss csodát, jó volt mezítláb a fűben.
Igaz, jobban ügyeltem a méhecskékre, de hosszan elviseltem.
Ha ez az elmélet igaz, akkor a bőrön keresztül egy úszás a szabad vízben még üdítőbb. Ott teljes testfelületemmel kapom az elektronokat.
Nufi sokszor emlegeti Pilinszky (kiemelt) sorait.


Pilinszky János
Parafrázis


Mindenki táplálékaként,
ahogy már írva van,
adom, mint élő eledelt,
a világnak magam.

Mert minden élő egyedűl
az elevenre éhes,
lehet a legjobb szeretőd,
végül is összevérez.

Csak hányódom hát ágyamon
és beléreszketek,
hogy kikkel is zabáltatom
a szívverésemet!

Miféle vályu ez az ágy,
ugyan miféle vályú?
S mi odalök, micsoda vágy,
tündöklő tisztaságú!

Szünetlen érkező szivem
hogy falja föl a horda!
Eleven táplálék vagyok
dadogva és dobogva.

Eleven étketek vagyok
szünetlen és egészen;
emésszétek föl lényegem,
hogy éhségtek megértsem.

Mert aki végkép senkié,
az mindenki falatja.
Pusztíts hát szörnyű szerelem.
Ölj meg. Ne hagyj magamra

Most igyekszem a fáról, a földből kihúzott növényeket fogyasztani. Azon melegében.
Működik.Dél felé hanyatt esem, koncentrálni képtelen vagyok. Pár perc múlva megint működöm.
Ez van most. Amikor nincs kávé, akkor nincs hullámvölgy.
Ma még egy előadást meghallgattam ettől a torzomborz figurától.

Géczy Gábornak hívják. Nem lehet idősebb sokkal, mint én, vagy még annyi sem. Most még a rajongás időszakában vagyok. Napi egy előadás, aztán majd leülepszik.

Kicsit hosszú, de lefekvés előtt jó