2013. november 15., péntek

Mi lesz Bélával?

Köszönöm, a hátam már egyre jobban van, és ma nem a kocsiban "süllyedtem" végig meditatív állapotban Ildi látogatását. Béla benn van a kórházban.
Hónapok óta egyetlen éjszakát nem alszik végig. Fáj a lába.
Az érműtét előtt ilyen baj nem volt, de azóta mindenféle. Az érműtétre szükség volt, hogy az üszkösödés megálljon. Eddig világos.
Akkor egy sebész doki vette fel a sürgősségin, és azt mondta Nufinak, hogy egy bénult embernél  kisebb kockázattal jár a láb eltávolítása, mint az érműtét. Ijesztően hangzott, és az érsebész is adott esélyt Bélának. Második műtéte után az üszkösödés megállt, de agyonnyugtatózták, amitől megállt az emésztése. Egészen pontosan a Contramál nevű méregtabletta volt a legrosszabb hatással. Ez már nem is nyugtató, hanem valami bódító szer a fájdalom ellen.
Volt más is, ami nyálafolyós bábbá tette, aki a gyógyszert sem volt képes lenyelni, de a folyadékot sem tudta felvenni, száradt ki a szervezete. Az infúzió pár napra jobb kedvre derítette talán, de amíg Komjátiban voltam Nufi bevitette a gasztroenterológiára is. Ott kihajtották belőle a lassan kővé váló bélsarat, de az emésztése azóta állt helyre, mióta "lehozta" a Contramálról.
Azóta péksütemény, sült tök, csokoládé, gyümölcsök, minden elfogy. Inni nem szeret most sem, de télen nincs akkora vízveszteség.
A mostani kórházba szállítás oka a lábfájdalom.
Ez úgy történik, hogy a mozgóképes bal kezével megragadja a jobb oldali korlátját az ágynak, és görcsben rángatózik. Ettől a bokáján seb van. Nufi ezt kezelgeti.
Külön könyörgés volt, és a sürgősségin keresztül végre felvették. Azóta infúziót kap, és mosolyog, de amikor rájön a fájdalom, akkor nem üvölt, csak berándul a korlátba kapaszkodva, és az akaratlagosan nem mozgatható béna lábáról radírozza le a húst.
Voltunk vele itt az SZTK-ban, és ott megröntgenezték. Nincs csontot érintő baj. Nekem úgy tűnt,  doki elmenekült, mire a lelet elkészült, de Nufi kapott valami ezüst tartalmú különleges kötszert. 
Mióta bekerült a kórházba, a seb egyre nagyobb. A kötést Nufi cseréli, de mára nem a Nufi kötése volt Bélán - egy hét után - ráadásul azt leradírozta gézestől, mindenestől.
A hét végén már majdnem hazaadták, de Nufi írt egy levelet a kezelőorvosnak, hogy nappal nem igazán látható ez a görcsös rángatózás.
Mára kaptunk időpontot. Végre szóba állt velünk az orvosa. Fiatal nő.
A megjelenés egy utasítással kezdődött, hogy hol várjunk.
A következő belépő (antré) kérdő hangsúlyú
 - Igen? .....
No, ez a fellengzős hangnem már csak azért is érdekes, mert arról lett volna szó, mit csináltak Bélával?
Megpróbálom leírni, mi lett volna a szitu.
Egy beszédképtelen emberről a gyámja érdeklődik, mint anya a kiskorú kezeltről. Mondjon valamit, mit csináltak, mit tapasztaltak.
Mi azért ketten voltunk, és támadó hangneme ellenére udvariasan érdeklődtünk.
Felmerült a lábeltávolítás is, amit az elviselhetetlen fájdalom indokol, de ő elégségesnek tartja a keringést, és semmi bajt nem talál.
A probléma viszont nem a keringés, hanem az elviselhetetlen fájdalom. Ha ez idegi eredetű, akkor ott keressünk megoldást, ha a fejében hal el agyterület, akkor arrafelé, ha mégis a keringés a ludas, akkor arra, ha a zsugorodó izomzat okozza, akkor bármi.
Erre a hölgy besértődött. Igaz, megjegyeztem, hogy itt egy emberről van szó.
Ennek mián én hazugságnak értékelem, azt a mondatát, hogy szépen gyógyul a sebe. Nufi köti, és látja, hogy már nem csak lyuk van, és már vérzik is, de mára már valadékozik is.
Na most mi van?
Nem a keringést akarjuk rájuk bizonyítani, hogy rossz, hanem azt a kegyetlen fájdalmat okozó 'hibát' megtalálni.
Nem igaz, hogy ez EEG vagy EKG folyamatos, 24 óráig regisztrálva ne mutatná meg a a hőpapír szalagon! Vagy akár egy notebookon is lehetne regisztrálni.
Persze, hogy nem tudja hívni a nővért éjjel, ha nem éri el a csengőt. Persze, hogy nem tudnak róla, mert a fájdalmában nem kiabál. Csak akkor, ha véleménye van a vele történő folyamatokról. Sem injekcióra, sem egyéb fájdalomkeltésre nem tiltakozik, nem kiabál.
A mi problémánk most is az, hogy Bélának nagyon fáj a lába, Ettől nem tud aludni, és Nufi is kikészül. Értjük, hogy látják, mi nem okozza, de akkor jó lenne azt tudni, hogy mi okozza.
Azt szeretnénk tudni, hogy mi lesz Bélával.

2013. november 12., kedd

Vajon ki szúrkálja a vudu babámat?

Második napja gond minden gerincmozdulat, főleg a lehajlás. Jó lenne már megint egészséges lenni!
Igérem, soha többé nem eszem tejtartalmú jégkrémet!

2013. november 10., vasárnap

Nem figyeltem eléggé, de a sörkollektor segített

A hőtükör megmaradt a fejemben, de a peremes hegy a sörkollektor régi változata. Pontosan tájolt és gázzal felnyomatott hegy a pászta bottal beállítva a nap felé  pont a sugárra merőleges lapjával mutat, azaz a legtöbb hőt képes befogadni.
A római egyház fejének kezében a pászta boton van a másik jelölés, egy bütyök, ahová a  felkötött függőón  (jézus szíve) mutat, amikor a hegy dőlésszögét kell beállítani. Gondolom, a főnök tárolja az etalont.
Ez a gázzal felnyomatás még sötét folt. Megfejtésre vár.
A fogyó vízkészlet és az irányított esőztetés is végre behatolt a koponyám értelmező bugyrába. Amerika a HAARP -vel a szénhidrogéntermelés szolgálatába állította a felhők vizét. Ott esőztet, ahol a lezúduló víz a dolinákon a mélybe jut, és onnét szénhidrogénként kerül elő.
Hm.
Nem szólhatok egy szót sem, mert én akarom a tudást.

2013. november 9., szombat

Nyűgöz - nyugosz

Nagyon előkerült ez a nyűg szó a magyar tömegtájékoztató rendszerben. Mindent és mindenkit lenyűgöznek. Erőszakkal bizonyos testhelyzetbe kényszerítenek.
Eddig marhák szarvánál fogva a lábához kötéséről hallottam, és kikerestem a Czuczor Fogarasi szótárból is.


NYŰG, fn. tt. nyűg-öt, v. nyüg-öt, harm. szr. — e, v. —je. Szőrből, vagy kenderből csinált kötélféle eszköz, mely által a mezőre vitt lovakat egyenként, vagy kettesével alsó lábszáraiknál fogva megkötik, mi fapeczek által történik. Hasonló hozzá, de anyagra különbözik tőle: békó, v. békló, mely lánczból, és vaspereczből áll, és bezárható. Nyűgöt tenni a lovak lábára. A nyűg nem menti meg a tilost. (Km.). Innen átv. ért. nyűgnek mondják a baromfiak lábaira tekerődző pozdorját, továbbá : mindenféle aprólékos akadályt, mely a szabad mozgást, cselekvést hátráltatja; valamint azon embert is, ki másnak alkalmatlan, kit magáról le nem lehet rázni, péld. nyűgnek mondja az anya az oly gyermeket, ki mindig rajta csügg, kitől sehová sem távozhatik. Némely vendég, látogató valódi nyűg. A hajózásban oly kötél, mely egy másikat, vagy bármit egyebet valamihez közelebb tart, ilyen például az őrfánál az, mely a lovaskötelet ehhez foglalja. (Bremse. Kenessey A.).

Hangra és értelemre nézve legrokonabb nyüst szóhoz; amennyiben ez gorombább, vagy erősebb fonalat is jelent.

Ha a szó magánhangzóját mély hangrendűre cserélem a nyugalom felé indulhatok. Hát a végső nyugalom is odalenn vár a földben, és az élet nyűgjei érezhető akadályok. Ez a varázsszó is ezért lett ennyire divatos.

Tegnap a piramis működésén nyűglődtem, reggel az ágy nyugalma meghozta a felismerést.  A piramis közepén üreg található, és oda lehet gyűjteni a metánt. Biztos elmondta Kiss Imre is, de vagy nem fogtam fel, vagy átsiklottam fölötte. A föld alatti járatokból a széndioxid (borgáz) szépen kivezethető, ha lejtős szellőző nyílásokat nyitunk a rendszer alján, és a levegőnél könnyebb metán a piramis üregében sűrűsödik be.
Eddig jutottam az elemzésben, és az agyam tovább zakatol a témán. Ott fogjuk a gázt, és?... 
Imre azt mondja, hogy nyolc fok különbséget mérnek a meleg hegyek, és a hidegek közt? A nyolc fok elegendő a növények életben tartásához, azaz a barlangrendszerben meghúzódó emberek élelmezésére.
Itt valami bukfenc van, amit még nem értek, vagy bakira bukkantam.
Nem baj. Még nem válaszolt, pedig van még kérdésem hozzá.
Például, hogy a fáraó szarkofágján a hatalmi jelvényként szorongatott korbács Imre szerint kétágú, a fényképeken három szőrből, madzagból, szíjból, nem tudom miből van és egy nyélből.  A szakaszfelező célszerszám akkor is működőképes. A szakasz két szélére rögzíti a két lelógót, a botot felemeli, és a harmadik lelógó pont a közepét mutatja a felezendő szakasznak. Ha kicsi a szakasz, elég rálépni, ha nagyobb, akkor két ember rááll a két szélére, a harmadik pedig magasra tartja a közepét.

Érdekességnek itt a következő bizonyíték. A Rakacai templom ablakából a vele egy szintben látható célkereszt a harang torony tetején engem meggyőzött a jelvény feladatáról.

2013. november 8., péntek

Úr - Űr Uru - Ürü

Volt egy vicc, ami nagyon megtetszett pár éve.
Hogy hívják a herélt koson vágott lyukat?
Ürülék.
Ma már egyre kevesebben tudjuk a kiherélt állat nevét. Az üres zacskó pedig az urat fosztja meg a tudástól. Jelen esetben a nemzés képességétől.
Mitől ura valaminek valaki? Akaratának mián.
Az önálló akarat és önálló cselekvőképesség pedig a tudással van szoros kapcsolatban. Ha ismerem a körülményeket, akkor nyugodtan avatkozom egy folyamatba. Ha nem, akkor nem vagyok ura a helyzetnek. Vagyis az uru tényleg a tudás lehet, az ürü pedig a tudás hiánya .
Honnét jöhet a tudás?
Például a szerzetesek, a próféták, a filozófusok a visszavonulásban világosodnak meg.
Boldog Özséb rendjéből beszélt egy szerzetes, - ha eszembe jut a neve, belinkelem a videót- , hogy  a rendbe bekerülni egy barlangi tartózkodás után lehetett. El kellett vonulni napokra a végtelen csend, sötétség belsejébe, és ha nem őrült meg, akkor alkalmas lett kiképzésre is.

Gondokkal küzdenek, járatják az agyukat, gondolkodnak. Fény az alagút végén. Megvilágosodás.

Forognak ezek a szavak a fejemben. Én is a gázos területen járatom az agyam. Csírázik a Jásdi Kiss Imre video magja.

Reggelre megálmodtam a következő lépést. Ha nem túl összefüggő, bocsánatot kérek:

A lelassított víz a kígyózó medrekkel nagy területet fed le. Ahol elárasztott terület van, ott a földfelület 'pórusai' még zártabbak. Ezt úgy értem, ahogy oktatni szokták a "Mennyi minden fér bele egy befőttes üvegbe?" kérdéskörét.
Nagy kavics, kisebb kavics, apró, majd homok, és még víz mindig fér közé. A víz a molekula-atom-ion méretű részecske.

Ez elárasztás idején a magna felől érkező metán (BAR) gáz és széndioxid (BÁR, BOR) gáznak útját állja, de legalábbis megnehezíti.
(Elárasztás alatt a völgyekre gondolok. Oda csurog le a víz a domb és hegyoldalakról.)
A metán könnyebb a levegőnél, ezért száll fel, a széndioxid csak azért tör felszínre, mert melegebb a föld mélye, és ott kitágul.
A föld tehát ha növényektől ellepett, vagy víz alatt áll, akkor a kutakba, a mederbe mélyeszett üregbe - gondoljunk egy kútra, amelyik kőből vagy betongyűrűből készül, oldalfala nagyobb 'szemcsézetű' a víznél, azaz nem a szétterített híg, vagy ritka gázhoz, hanem egy sűrűbb gázhoz juthatunk.
Ha szétválasztom az éghető gázt a borgáztól, akkor az egyikkel fűthetek, a másikat visszajuttava a veteményesre, táplálékot dúsítok a növényeknek a fotoszintézishez.
Tehát ha csak a saját ásott kutamban megkavarom a vizet, akkor a benne oldott gázokat gyorsabb távozásra serkentem.
A másik felhajtó pumpa hatás az ár-apály mozgása. Ezt is befogadta a fejem. Nem csak a tenger, de a föld is 'hullámzik', meg a föld alatti vizek is lélegzenek.

Egyenlőre ennyi. 

 
Hoppá, még egy uru beköszönt. Az üvegház. A talajból felemelkedő borgáz is szélcsendes helyen bújik elő, azaz a nap sugárzó hőjét a környékre jellemző vastagságú statikus hőtükör fogadja.