2014. január 10., péntek

Komjáti története után búvárkodom

Rábukkantam egy kis irodalomra. Torna vármegyéről írta Bél Mátyás, és fordította Tóth Péter.

A szerző 1684-ben született, és Magyarország földrajzát 1700-as években állította össze. Térképeket vadásztam a NET-en Torna vármegyéről, és azon rágódtam, hogyan települhetett magyar falu már az árpádkorban völgybe? Egy indoknak mindenképpen a malom kínálkozott. Csak akkor ott dombot kellene találnom, és akármiképpen fényképeztem a környéket, még nem bukkantam rá.
Nádaska, vagy ma Tornanádaska is beszédes név. Ott biztosan lápos talaj volt, s ha a Pasnyag a Bódva folyásával ellenkező irányba fordult, Hídvégardó felé, akkor Komjáti biztos dombon van.
A bogarat Nehoda barátom tette a fülembe. Egyszer beszélgettünk a nagy bódvai árvízveszélyről, és ő az alkohol oldotta nyelven mesélte, nem vitte volna el a malmot a víz. Ott nem szakad a gát.
Úgy tűnik, ha az 1700-as években már állott a malom, akkor az építők tudtak valamit. Ismerték a talajviszonyokat.

„Egyébiránt Tornának a teljes kis területe igen gazdag a forrásokban, amit hegyvidéki fekvésének és sok völgyének kell tulajdonítani – ezt senki nem
vitatja. A szádelői barlang alatt és ugyanannak a hegynek a lábainál, amelyet ezen barlang fúr keresztül, egy állandó patak fakad annyira bő vízzel, hogy már a feltörés helyén is elegendő egy malom meghajtására, s onnét egy kicsivel tovább folyván, ismét meghajt egy másikat. Mivel a vize tiszta és hideg, ezért igen kiváló ízű pisztrángokat nevel. – Egy ehhez meglehetősen hasonló forrás Torna mezővárosa mellett tör fel: ez azért méltó említésre, mert nemcsak rögtön a folyása elején forgat folyamatosan egy két kőre épített gabonaőrlő malmot, hanem egy halastóba – amely mintha mesterségesen lenne kiásva – összegyűjtvén, bőven szolgáltatja az egészséges vizet a halak számára. Olyan egyébiránt a természete, hogy nyáron hideg a vize, télen pedig szembetűnően meleg és a leghidegebb időben sem fagy be. Ezért miközben más patakok malmai nem dolgoznak, itt soha nincsen szünete a munkának. – A mocsarak közül legelső sorban kettő nevezetes. Az egyik, a görgői terjedelmes és halakban gazdag; a másik, a komjáti pedig a nádasi határban terül el ragadozó és veszedelmes mélyével: ezt közönségesen Pasnyagnak nevezik. Az ezek és a több más források által létrehozott patakok szépen keresztül folyják a vidék völgyeit és sík területeit, amíg valamennyi a Bódvába, ebbe a derekas folyóba nem ömlik.”

„7. Komjáti (s) a Komjáthyak szülőföldje. Ez a falu a Bódva folyó innenső partját foglalja el és határát a nádasitól az a mocsár, amelyről szóltunk, a szilasitól pedig az a patak választja el, amelynek Vecsenpataka a neve. A mező, amely hozzája van mérve, a Bódva mindkét partjára kiterjed. A szőlőknek azonban, amelyeket a hegyek lejtőin szerte birtokolt egykor, felhagytak a művelésével. A lakosok magyarok és gróf Gyulay, valamint a Komjáthy, a Magyar, a Horváth, a Ternyey, a Pongrácz, a Papp és a Kászonyi családok
birtokjoga alá tartoznak.”


„Komjáti helység egy kevéssel lentebb, a Bódva folyó folyásának a szomszédságában, az innenső parton fekszik; az egyik részről Nádas helység határától valamely igen veszedelmes, Pasnyagnak nevezett mocsár választja el, a másik részről, Szilas helység felől pedig a Vecsenpatak nevezetű patak. A Bódva folyó innét és túl fekvő szántóföldeken és kaszálóréteken kívül ezen helységnek a határában, a hegyoldalakra telepítve szőlők is voltak, amelyek azonban a vészterhes idők viszontagságainak következtében művelés nélkül maradván, elpusztultak. Emellett a helység a Bódva folyón épült malom jövedelmének is örvend. A lakosok helvét hitvallást követő magyarok; az anyaegyházukban lelkész is szolgál. A birtokosok: méltóságos marosnémeti gróf Gyulay Ferenc ezredes,
továbbá a Komjáthy, a Magyar, a Horváth, a Ternyey, a Pongrácz, a Papp és a Kászonyi családok.”


Helvét hitvallás
néven két hitvallási irata is van a református egyháznak. A korábbi eredetű első helvéciai vagy más néven második Baseli hitvallás (I. Baseli hitvallás). Ennél a ma már kevésbé ismert hitvallásnál sokkal nagyobb tekintélyben tartják a reformátusok a 2-ik H.-t, melyet Bullinger Henrik zürichi lelkipásztor írt meg 1562. a zürichi egyház részére. Midőn pedig III. Frigyes pfalzi választó-fejedelem Bullingert (1565 nov.) felszólította, hogy a református egyház tanát a szentírással egyezőleg olyan hitvallási okmányban mutassa fel, amelyből az 1566 márc. 23. egybehívott augsburgi birodalmi gyűlésen az egész világ meghallhassa a reformátusok igazait: ekkor Bullinger ezt már megszövegezett kész iratot küldötte el a fejedelemhez, aki azt elfogadta s magáévá tette. Erre kész szívvel elfogadták azt Genf, Bern s több helvét kanton, úgy hogy 1566 márciusban Zürichben nyomtatásban is megjelent: Confessio et expositio simplex orthodoxae
Forrás: Pallas Nagylexikon

2014. január 9., csütörtök

Mátrix 3

Újabb felfedezés.(?)
Csak mert kitartó vagyok. végigszenvedtem a harmadikat is.
Volt egy játék, ha jól emlékszem, Abyss névre hallgatott. Az Enterprise számítógépemhez vettem a Centrum áruházban. (1990, Miskolci történet.)
A játék egy vízalatti világra emlékeztet, és mindenkit ki kell kerülni, és feljutni valahová, de pillanatnyi kihagyás szinteket vet vissza a mélybe.
Ilyennek látom az élő szervezetet is.
Ha valaki megvágja az ujja begyét, igyekszik azt a kezét is kivonni a munkából egy időre.
A támadások pedig folyton megújulnak. Jönnek a bacilusok, a kosz, a mérgek.
Ráadásul ha csak egy ember szervezetét nézem, ott is sejtek, mint önálló intelligenciák állnak kapcsolatban egymással tápanyagellátásra, és információcserére, meg ki tudja mi mindenre.
Ettől élő. A nagy egésznek csak halvány fogalmai vannak a sejtről, mint önálló élőlényről. A nagy egész intelligenciája, amit nevezhetek akár léleknek is, azonnal lemond sok-sok ilyen sejtről, amikor baj van. Ha alászalad a kés a bőrömnek, az a bőr nem épül vissza, elszárad, majd lehullik hamarost.
Erre a gondolatsorra fűzöm fel a Földet, mint élőlényt. Jásdi Kis Imre leírja az anyagcseréjét, és az 'apró' élőlények: a növények, az állatok biztosítják a finom hőmérséklet-szabályzást. A durvának elfogadom a napkitörések és föld alól feltörő vulkáni tevékenység hatásait.
Analógiás gondolkodásunk van. Ezt mondta Papp Lajos bácsi, és elfogadtam. A megértéshez van szükségem a kicsiben, a részletekben megfigyelhető elemre, és van mit kivetíteni a nagyra.
Volt ebben a filmben új?
Nem igazán. Ezt a rendszert ismétli szájbarágósan, amerikai módra.
Nem akarom elítélni. Az a pár év mögöttem megsúgja: akár tetszik, akár nem, az agyunk számítógép módjára is működik, és a leghatékonyabb programozás nem létezik. Csak működőképes, vagy alkalmatlan. Minden felismerés idő és akarat kérdése.

2014. január 7., kedd

Mátrix 2

" - Megvót?
  - Csak a húga."

 Négy szó névelővel együtt. Mégis egy egész történet.
Ma reggel Nufi kifakadt, hogy nem akarja a harmadik részt a mátrixból. Tegnap is alig várta a "kettő" végét. Minek a sok motorozás, az autós üldözés, amikor tud repülni a főhős?
Először is CSAK. Másodszor meg a székelyekről, meg az alföldi juhász-csikós-gulyás népekről is az a hír járja, szűkszavú emberek.
Ha egy székely asztaltársaságban két óra hallgatás után ránéz az asszonya a ház ura, akkor már tudja is, hogy 'tőteni' fog.
Az amerikai filmekben ha van egy fontos mondatod, akkor két és fél óra robbanós égős autók, lövöldöző, verekedő csákmóricok között fog talán elhangzani egy pátosztelt mélyhangú törpe szájából, akinek a tetoválása egy perecet ábrázol a köldöke fölött.
Én is felnézek Géczi Gáborra, hogy volt türelme és ideje ötvenszer végigszenvedni ezt a förmedvényt, de én magamról tudom, hogyha végigmegyek választási időszakban a városon, csak Nufi veszi észre Gyurcsányt, Viktort, meg a többi politikust, mert nekem nem ad infot a közlekedéshez. Átugorja a szemem. Nem látom meg a Camponában a feldíszített télapót, mert azon nem lehet keresztül menni. Ha haladok, akkor az ösvényen, és nem a tereptárgyakon keresztül.
Nekem a második rész Tót Feri szövegét hozta elő. Amikor egy szintet visszavesz az ember, több esélye van túlélésre. Tehát a golyókat megállító figura inkább hadonászik félórát, szétrúgja a támadó feje fölött a levegőt, és addig csapkodja, amíg elfogy az akkumulátorából az energia, vagy az életeket nyilvántartó bit a megfelelő stack-ből, és akkor léphet tovább.
Ha ezek nincsenek benn a mai filmben, akkor a serdülők nem nézik meg. Akkor nem jut el az a két mondat, amit nekik szánnak a film alkotói.

Nekem megvót.
 

2014. január 6., hétfő

Mátrix

Filmet néztem Nufival.
Ez még semmi. Meghallgattuk Géczi Gábor elemzését is.
Ott van a párhuzam a Bibliával.Trinity neve, meg Nabukodonozoré. Meg nem fejlődik semmit a főhős jelleme.
De hát őt tudja, hogy mi van a Bibiliában, és ezek a félművelt alkotók beleágyaztak pár szót egy régi műveltségből, s már hasra kell esni előttük.
Gábor meg mégjobban tudja, mert ő műszaki, és tudja, hogy a mátrix valóban létezik. A kitöréshez pedig belül kell megszületni az intelligenciának. Kap súgást, és - bár ugyanazt csinálja, mint előtte - mégis más. Persze Gaben ezt is megmondta az Üvegtigrisben, csak ő a Traubit hasonlította a kólához.
Persze én is észrevettem, hogy a mózesi elven működik az elhívás. Ha engedelmeskedik a főhős, akkor életben maradhat. Ha fél, akkor irányítható.
Igen, a világot ma ilyen módon irányítják. Így így így, Régi tankönyv, bevált módszerek.
Amikor kilép valaki a mátrixból, kiröhögik, megköpködik, lehetetlenné teszik. Amíg nem hozza össze a maga mátrixát, addig a legtöbb felmorzsolódik.Visszaáll, vagy meghal.
Kell hozzá egy Trinity. Nufi tudja, hogy angolul ez szentháromság. Nekem, a félig sem műveltnek a tri hármat jelent. Én még oroszból emlékszem erre a szóra. A nity pedig a rag. Ilyen rag nincs a magyarban, csak az egyik délszáv nyelvben. Ezt Dusán és Zorán után megjegyeztem. Legyen, mondjuk háromházi. Három lábon áll, ezért stabil, mint egy horgásszék.
De nagyon elkanyarodom a filmtől.
A mai kölykök már számítógépjátékokon nőttek fel. Sőt, már hatalmi pozicióban vannak, gazdasági, szellemi hatalmuk van. Többen is tudják, hogy lehet három élete, vagy örökélete valakinek.  Hiszen ha az iskolán valahogy túljutottak, s nem nyaggatta otthon senki a leckével, akkor végre lehetett fejbe rúgni, és szétlőni az ellenséget.
Ha meg nem sikerült, meg közbecsörgött a telefon, vagy Béci megnyomta közben a RESET gombot, akkor megszűnt a világ, és egy bootolás idejére meg lehetett tépni Béci haját, vagy visszatenni a járókába. Ne zavarjon.
Ma az íróasztala mellett pillanatok alatt kiselejtezi az ötvenes karbantartót, hiszen annek fizetéséből évekig nem kell költeni, vagy keveset a környzetre. Ha meg baj van, max 1-2 havi pénzének megfelelő összeg úszott.
Az éves különbözet feléből pedig új számítógépet lehet venni az asztalra. Vagy téligumit a hivatali kocsira.
Ezt a mátrixot csak áruló hagyja el önként, arra pedig nincs szükség. Csak egy vírus, egy módosult sejt lehet az ok.

2014. január 1., szerda

Atilla az éles szemű turulnak a tolla?

Boldog új évet Mindenkinek!

Imádom a számítógépeket! Leírtam a címet, és egy enter után kimentve megjelent a semmi. Írni pedig még eztán fogok.

Ez a lövés már elszállt, s ha senki nem döglik bele, akkor csak nem voltam elég körültekintő.
A karácsony Miskolcon telt. 30-án jöttünk vissza. Egy nap Komjátiban. A hűs ellenére felszereltem a műkotlósra az időjárás állomást. (Hő és páratartalom mérő) Jolikáékhoz átvittem, majd rögtön szabadkoztam is: A hőérzékelő itt maradt Budafokon. Még szerencse, hogy csak tavasszal helyezik üzembe.

Vasárnap kinéztünk a Zsarnaira is. Most pár könyvre csaptam le. Radó Sándor Dóra jelenti volt a nagy fogásom 100Ft-ért.



Ez a fickó a szovjetek kémje volt a világháború alatt, és Svájcból kopogta Moszkvának a hálózata gyűjtötte titkokat. 1971-ben adták ki, és a nyelvezete is pontosan ennek megfelelő.
Több helyen kikel a másik oldal önéletrajzi- ,  illetve az őt elemzők írása ellen.
Nekem az volt a legundorítóbb, hogy a magyar hadseregről gyűjtött adatokat is lelkifurdalás nélkül tolta át a túloldalra. Ebben a káoszban akár igazunk van, akár nem, magyar katonák életét oltották ki miatta, és nem tudom pozitívnak érezni. Többek között Mari néni testvére is Erdélyben halt meg az oroszokkal vívott harcban.
Nyaranta, ha meglátogatom, mindig elmeséli Komjátiban a történetét. Vagy két éve elvitték az unokái a helyszínre. Megnézte az elesett katonák emlékművét, rajta a testvére nevét.

Egy műszaki könyv a rövidhullámú vevőkről, Fekete István és három Kötés-horgolás Nufinak, meg jó hosszú cipőfűző a sárga csizmámba.
Kicsi piac volt. A köd, vagy az ünnepek? Nem tudom miért.

Itthon újabb előadóra bukkantam. Szőkített hajú világjáró meséli a kalandjait Délamerikáról, az európai piramisokról, orosz ufológiáról.
Érdekes előadó, még nem tudom, mi lesz a véleményem.
Az előadásai félbemeradnak, és több DVD-t is árul, gondolom ezek ízelítők, s akinek telik rá, sponzorálhatja.

Kinéztem pár detektoros rádiót a gugli keresőjén, és  feltekertem egy befőttes üvegre, meg egy darab műanyag csőre zománcos vezetéket. Az egyik 300uH, a másik 1.17mH lett. Gondoltam, megnézem, mit hoz le valami forgókondival. Még antennát kell kifeszítenem a lakásban, vagya a padláson.Orosz tűs diódával akarom megszólaltatni, majd számítógépes hangdobozról meg is hallgatom.

Végiggyalogoltam egy 4-es programot a futópadon 10-es emelkedőn. Ez az utóbbi időben kimaradó mozgás helyettesítésére jó.

Szántai előadásai megyerték Nufi tetszését, és Csaba királyfiról szóló elemzésében hol Mátyás, hol Attila kerül elő, akkor libbent a címnek leírt szöveg az agyamba. Annál is inkább, mert ha minden név beszédes név, akkor Attilában is szabad keresgélni.
Ugye?