Mekk-érkeztünk

Íme hárman a csótányban. Mármint így hívja tulajdonosa a járgányt. Hat személy, meg némi rakterület. Hat doboz, négy téligumis kerék a Hondához, pár műholdvevő konzolja, és még az, mit nem tudok felsorolni.
Béla középen mosolyog, én csak így tudtam beleférni a képbe, a masina a kezemben kattant.
A hátam az ulosó napra akadt ki. Az időhúzó fetrengés közepedte megpihent, és besegítettem Krisztiánnak - a vevőnknek - a járólapokat elvinni a lépcsőig. Még Budafokon. A molnárkocsival akartam gyakorolni. A második körnél jól megpakoltam, és nagyon óvatosan raktam le. Eddig semmi bibi. Csak igzítani hajoltam le. Semmi súly a kezemben. Semmi hirtelen mozdulat. Csak egy nyilallás, és még ez az apró jel sem kényszerített mozdulatlanságra. Máskor már ilyenkor a földön húzom magam az első kapaszkodóig, és vagy felállok, vagy sem . Most nem ez történt. Estére lett rosszabb, és szombat reggelre elviselhetetlen.
Így pakolni, pláne, anyu itt látta, mit szenvedek, meg mégis csinálni kell, mert nem maradhat kinn semmi fontos, megtúlzsúfolt a lakás... mindegy. a vasárnap is eltelt valahogy, ma már bekötötték a telefont, van ADSL kapcsolat, és felkötöttem egy antennát is.
A DSL moden már egyben router is, és megszenvedtem, míg lefordítottam magamnak a telefonosok szaknyelvét. Akarom mondani, közös nevezőre hoztam magunkat.
Mögé kötöttem a régi routerem, és letiltottam a posta (t-home) wifi portját. Persze lesz még több változtatás, csak még itt tartok.
Pár perc süllyedés, és megyek a szekrénygurítót keresni a 22-be.

A semmittevés a legnagyobb büntetés

Gondolom, a börtönélet is erről szól. Kivesznek a természetes közegből, és marad négy fal.
Tegnapelőtt elkarikáztam pár tévéalkatrészért, közben ronggyá áztam. Tegnap csak két órás küzdelem árán sikerült tüzet csiholnom a tojásom alá. Annyira elázott minden fa. Évekig száradt a sufniban, de a költözés miatt kiraktam Laci szomszédnak, s most visszaszedtem belőle valamennyit.
A helyzet az, hogy a tűzhelyünket már Komjátiba vittük, a Béla villanytűzhelyét megkapta Nufi öccse, és az egyetlen rezsóhoz már nincs itt hálózati kábel. A mikróban meg nem lehet tojást sütni,
De sok ilyen apró kényelmetlenség ér.
Gondoltam, elbúcsúzom még Ágitól. Általános iskolás barátnőm, itt csak vele tartottam a kapcsolatot Budán, de nem találtam otthon. Csilla - a lánya - kezébe adtam a búcsúvirágot.
Nufi kérdezte is, hogy megismer-e a kisasszony. Kisgyerek volt, amikor sűrűn látott. Megismert.
Biztos rossz érzés a búcsú. Miklóshoz is becsöngettem, és Juci néni elsírta magát, mert jó ember voltam. Ezt ő mondta, csak megismétlem. Géza még csomagolás közben látogatott meg, Még Angéla és Gábor van hátra. Nem nagy kör.
Hát majd meglátjuk a jövőt.

tánc az idegeinkkel

A költözés zöme lezajlott. Mi még itt vagyunk. Összezsúfolva Béla lakásában. A költöztetők károkozásait még nem tudom megírni. Túl fáradt vagyok a visszaöklendezéshez. A Honda lejárt vizsgával még Komjátiban, aki szállítana minket Bélával, az autóját javíttatja, de például Nufi noteszgépéből kihaldoklik a merevlemez. Most sikerült életet lehelni bele, de a délben vásárolt új winyót nem látja a BIOS-a, illetve a bootlistába felveszi, de automata felismerésnél nem jelenik meg, és nem is installálható. Másik gépem nincs ellenőrizni, olyan vagyok, mint a félkarú órás, aki belenyúlt a cserépkályhába.
Holnapután lett volna az utazás, és valószínűleg szombatig nem lesz belőle semmi.
Én már többször visszafordultam a lépcsőn, mert haza már nem mehetek.
Ezt is kibírjuk, csak ez már a kínzás kategóriája.

Pakolunk

Ez a jelszó, miközben hosszú órák telnek a papírmunkával, a hivatali ez-az-amaz intézésével.
Editnél tegnap megírtuk a szerződést az új otthonunkra, és lefoglalóztuk.
Árajánlatot kértünk a költöztetésre, és kaptunk is akkorát, hogy a fal adta a másikat.
Úgy tűnik, hogy a korábbi 'árképzésem' jó volt, mert a mostani állapot szerint, a lefaragott költségvetésekkel éppen tartalék nélkül fogunk megérkezni.
Ilyenkor Romhányi verse jut eszembe. A bolha önéletrajza. Az utolsó sora:
"s lett, ami volt, kutyabolha".
Bár ez is túlzás, de nem sok változást érzek magamon az öregedést kivéve. Azt meg majd letagadom. :-)
A címben megírt szöveg igaz. Dobozolok. A szobák lassan labirintussá válnak, a könyvek kisebbik fele már kézkezes dobozokkal mozdíthatók.
Ma kiürül a kettős polc, és annak a helyén fogom újra feltornyozni a dobozokat. Az lesz az első látványos valami.
A második a műhelyállványpolc szétszedése, és akkor oda is visszakerülhet dobozolt tartalmuk.
Megvan még a nagy tükör papírvédője is. Szerintem az marad a legvégére.
Időnként leülök, és olvasok egy kicsit Tóth Gyula blogjából. A kitalált középkor írója indította kutatómunkára, és kitartó nyomozással fél évezredet már bizonyítható módon felismerhetővé tett, hol mit hamisítottak az időszámítás nullpontjainak összekuszálásával. "A történelem ismétli önmagát" - tartja a mondás, azaz már korábban is kiderült a turpisság, csak a kiderítőiknek nem volt hatalmuk. Gyulának meg nem hatalma van, hanem internete. :-)
Hát ilyeneken jár az agyam a létrákon, kád szélén egyensúlyozva, miközben pakolok-pakolok-pakolok.

Érik a gyümölcs

Azaz foglalózták a lakásomat, s Ildiét ezen a héten. 27-ig Komjátiba kell költöznünk.
A lakás tartalma nehezen csomagolható, a szállítás kisebb vagyon, de végre pirosodik az 'almánk'.
Anyukám egyre nehezebben viseli, pedig közelebb leszük.  (60km nem 200)
Itt Laci szomszéd robbant le. Mikor meghalt Marika néni Laci napokon belül besárgult, a hasa felpuffadt, és az arca beesett. El sem tudtam képzelni ekkora változást. Most látom, mit tud tenni a lelki kín. Ez nem az alkohol, mert az lassabban pusztít.
Megszűnt a cél az életében.  Most újat kell találni, bármit, csak a túlélés felé vigye!
Én már szétszedtem két fotelemet, mert nem visszük magunkkal, dobozt fabrikálok belőle a hanglemezekhez, de estre kinn hagytam, és órákig mosta az eső a 30-40 éve száradó fát.
Most épp ez van.