Ma vajon megmarad?

Pár napja, talán tegnapelőtt egy jó hosszú bejegyzésem röppent el a kedvemmel a blogger felületéről. Ma is félve ülök neki, de  jó, hogy mikrofon nincs mellettem ilyenkor. Biztos pironkodnék visszahallgatva magam.

A kacsák jól vannak.  Az új vándorketrecet nagyon élvezik. Csak a ki-berakodáskor hisztiznek. Tegnap egyikük lábára rátettem az itatót, és szegény nem sírt, csak próbált kiszabadulni, a többiek pánikszerűen a másik sarokba loholtak.
Amint rájöttem, mi is a baj, levettem, és ez a kis gézengúz menekülés előtt még gyorsan habzsolt az itatóból, s csak úgy csatlakozott a félők közösségéhez.
Az esti átdobozoláskor szoktak kilógni. Még mindig behordom a szobába éjszakára, bár már kaptam Irénkétől egy nyúlóllá alakított ládát, hogy jó lesz nekik.
Le is kaszáltam a magas csalánt, hogy majd berendezem az egyik dzsungelrész helyén, de még mindig volt fontosabb.
Most éppen a kocsi. Tegnap végre beálltam a diófa alá, és kiporszívóztam a belsejét. A fékcsővel viszont nem boldogulok. Van a kasztnin átvezető nyílásba illeszkedő két gumiharang, és azokat nem tudom begyötörni a helyükre.
A szellőztetőmotor szivacsszigetelését kicseréltem. Ezek a műanyagilleszkedéseknél vannak, gondolom, rezgéscsillapítás és hasonló szerepük van. A régiből már csak nyomok maradtak. Annyi hogy tudtam mi kell oda.
Elkészült Sanyi bácsi darálója is. Először a motor, majd a csavarok összevisszasága és a sanyi bácsi szerszámkészlete miatt úgy döntöttem, még egyszer elviszem, immár az egészet, és otthon befejezem.
Megint szögből faragtam megfelelő hosszúságú csavart a hiányzó helyett, de ott is volt némi hátráltató körülmény.
A menetmetsző dobozát a fűben nyitottam fel. Rászorítottam a munkapadra, mégis felröppent a tartalma, és jó másfél négyzetméter füvet kellett ollóval levágnom, meg kibontanom egy merevlemezt erős mágnesért, hogy megleljem a kipergett 2,6.os fúrót.

Földművelő Árpád népe

Egyik meglepetésből a másikba szédelgek.
Megint Borbola írást olvastam.
Mi lenne, ha a történelemoktatás az ő kutatásai nyomán épülne fel?
Egyenlőre vágyálom, de ahogy születnek különleges adottságú emberek, úgy előkerülnek az eldugott tudományok, és simán keresztülgyalogolnak a meghamisított világokon.
Kezdek én is hamisnak tűnő nagy szavakkal dobálózni, pedig nem akarok. Nagyon természetesnek akarom megélni a rácsodálkozásaimat.
Nem (ki)használt agytekervényeim ráhangolódnak arra a rezgésre, és megszólal, megelevenedik a múlt a jelenben.
Pedig nap-mint nap használjuk e képességünket. Az olvasás mozgó, élő képként elevenedik meg - bennem mindenképpen - gyerekkorom óta. Pedig betűket látok. Az élő számítógép pedig fordít.
Ha pedig az álom egyfajta rendezkedés egy lecsökkentettt ingerfelvételű állapotban, akkor még tanulási folyamatnak is jó.
Hajnalonta érzékelem is, hogy becsusszant valami az előző éjjel olvasottak közül az álomzugaimba.
******
Ma éppen írni kezdtem, amikor becsöngettek. Odakinn Péter állt, és végre azért jött, hogy meglátogasson. 
Ilyen élményeim ritkás mostanában. Igaz, én is kikoptam Géza barátomtól - Miskolci - mert nem érzem, hogy örül nekem. Ferivel más a helyzet. Ő elfoglalt lett, és csak ritkítottam a látogatásokat.
Mészinél is tehernek érzem magam. Talán Sáriékhoz jó benézni, bár ott nekem szoktak kéréseim lenni. Tavaly is egy alaplap miatt, most a Nufi gépe miatt... szóval remélem, lesz, amikor törleszthetek neki is.
De visszatérek Péterhez. Temetés előtt volt. Én még nem búcsúztattam mások előtt halottat. Még ha ismeretlen, vagy távoli ismerős temetésére jutottam el, akkor is szorult a torkom. Nem irigylem ezt a szerepét. Még sok mást sem, de ezt nagyon nem.
Oldott beszélgetésünk közben egyik cigaretta füstölt a másik után.
Neki sem közömbös.
A szomszéd kislánya az udvarukon napozott. Az úton álltunk a lakatlan ház előtt. Mi ketten az élők, egy kihalt ház, és mögöttünk a jövő pirult a napon.
Jó kis négyváltozós világ kicsi helyen. Mindkét világból beszűrődött valami.
A hangulat feldobására lelkendeztem a földmívelő nyelvi sorozatról, az ÁR ról.
Kitárgyaltuk, hogy meg fogom nyerni az ötöst a lottón, de figyelmeztetett, hogy legközeleb vegyek hozzá szelvényt is.
*******
Dél felé átmentünk a 22-be. Nufi epret szedett, én pedig rágyötörtem magam a darálómotorra.
Akartam, és sikerült. Kibontottam a sérült forrasztást, és körbefontam sokszálú vezetékkel. úgy forrasztottam meg. A mypolán csövet is felhasítva húztam rá. Így nem ropogtattam le a kikeményedett lakkot a tekercselésről.
Még ki kellett cserélnem a sorkapcsot is. Mindhárom rézhüvelyét hülyére húzták, és szétrepesztették.
Amikor kibontottam, Sanyi bácsi is akkora csavarhúzóval forgácsolta ki a csavart a hálózati kapcsolóból, hogy sikoltani lett volna kedvem. De hát az övé, csak illedelmesen elkértem, és belevaló méretűvel tekertem ki.
Visszavinni már nem volt kedvem ma. Nekem akart vele segíteni, de már nem fontos, mert Jánosnál megdaráltuk a két vödör kukoricámat.
*******
A hátsó szobába a múlt héten bevittem egy szekrényt, ettől szinte mozdulni nem lehet benne. Ma a kiborított dobozokat válogattam ki, és kisepertem kb másfél négyzetmétert. Nagyon az elején tartok.
A ketrec hátfala sem készült ma el, pedig tegnap azt terveztem.
Nem baj, a krumpli szépen fejlődik, és ma már nem leltem rajta bogarat sem. Eddig négyet etettem meg a kakasokkal.
Esténként Totyogi megvár. Nekem kell bekísérnem. A kiskacsák most is átáztak úgy pakoltam be a dobozba éjszakára. Igaz, akkor már csak szépítkeznek, és hamar elcsendesülnek.
*******
Nagyjából ma ennyi volt.

Fülledt meleg

Egyik végletből a másikba. Persze én örülök neki, Nufinak sok, de a szelídebb átmenetek jobban jönnének.
Tegnap anyunap volt. Elhozta Nufi gépéhez a wincsit, és nagy hévvel belepakoltam. Közben Laci bácsi kezében a felújított kasza tört el. Igaz, csak a nyele, és a végét levágva még javítható volt.
Nufinak nem tetszik már az öreg notebook. A billentyűzete vacak, és a hangja is nagyon recseg.
A hangjára van ötletem, a billentyűzet megint pénzes dolog. Úgy döntöttem, marad az enyém. A hang egyenlőre nem fontos, a billentyű pedig vagy külsővel, vagy odafigyeléssel használandó.
A darálómotor javítását félretettem, mert megrettentem a kiöregedett szigetelő anyagoktól. Ha bontom a motor belső kötéseit, a ráhúzott kikeményedett műanyagcsővel lepattog a lakkréteg is a drótjáról. Vagy újra át kellene itatnom lakkal, vagy újratekercseltetni. Az pedig nem két Forint.
Majd egyeztetek Sanyi bácsival.

Az első képen a motor állapot, a másikon a fázistoló tekercs előtétellenállása, - ami egyúttal a hőbiztosítója is - látható. Minden mozdulattól törik-reped valami.
János felajánlotta, hogy daráljuk le Mari néninél a a két vödör kifejtett kukoricámat, ezt meg adjam vissza.
A kukoricát ledaráltuk, de ma még agyalok a javításon,

A hordozható ketrec is lassan halad. Tegnap kiszabadítottam a másik oldalnak való hálót. Ma remélem 'rávarrom'.

Még pár életkép a baromfiudvarból.
A Kakaspapa után Totyogi és egy újszülött a négy csibe közül. 21 tojásból nekem 4, de másoknak "csak".
Ez van. Én tudok nekik örülni.

****
A csibeképet ki kellett tennem a bejegyzés elejére, mert Nufi letolt, hogy senkit sem fog érdeleni a tartalom, ha egy mocskos - pedig kiporoltam - műszaki motyó a csalogató. 

Innen-onnan

A görögökről hallottam, hogy a gondolkodásuk istenek játéka volt. Hús-vér marionett bábuk lépdeltek a földön, mint színpadon.
A tegnapi cím isten és ösztön összefüggése tovább burjánzott, nem is hagy nyugodni!
Jásdi Kis Imre újabb előadását is megnéztem este a jutubin.

A hang nagyon vacak, a mondandó viszont fontos, bár új elemeket nem fedeztem fel benne.
A nap pedig a tyúktraktorom, vagy kacsakifutóm szögelgetésével telt. Illetve a nagy felhő megjelenése előtt belassult a szervezetem, és bealudtam.
A kerítésdrót rögzítése először túlbiztosítottan, majd egyre egyszerűbben sikerült. Már nem szedem szét, de ha a következőt készítem, okosabb leszek. (Remélem)
Megelpett tegnap, a Kossuth rádióban mikrofonhoz engedték trianon címén Raffay Ernőt és a Trianon múzeum igazgatóját. A nevét nem jegyeztem meg.
Este pedig behallatszott Béla tévéjéből a jobbik elleni hangulatkeltés az esti főműsorból.
Szomorú vagyok. Mintha nem tudnánk megítélni magunktól, hogy kit miért kell utálni, vagy szeretni.
Szemellenzős társadalmat építünk. Hivatásos léprecsalók után szedegetik a palimadarakat az adósrabszolgatartók kalitkájába a különféle egyenruhát magukra öltő semmiben sem különb rabszolgák.
  ...
Na, elég a morgásból. Tennivaló ezeregy, majd lefényképezem a tákományom, és idebiggyesztem.

Isten, ősten, ösztön

Valahol már motoszkált bennem, hogy az isten nagyobb fogalomkör a használtjaimnál. Csak a szóbokorfejtegető játékomat nem játszottam még vele.
Tegnap éjjel bukkantam Borbola An, a teremtő nevének elemzésére.
Amit már korábban is kiéreztem az an-én párosból, most tovább gördült a van-vén vonalon.
Ha a létezés örökkönvalósága lakozik a van szóban, akkor a vén biztosan a 'vanás' , azaz a lét gyökere felé mutat.
A nyelvünkből kikopott vala szó is magyarázat nélkül értelmes minden magyar anyanyelvűnek.

*******

Ezzel a gondolatsorral indítottam a napomat még az ágyban a simigéppel, s mikor Nufi elment futni, odatettem a teavizet és kivittem a kacsákat a fűre, Péter kiáltott be értem, mégis mehetek velük a Bükkbe a restaurált templomi bútorokat elhozni.
Még 5 percet kértem a kacsák vizét betenni, és elbúcsúzni Nufitól, aztán repültem is.
Az odaúton három különböző felfogású ember beszélgetett, visszafelé pedig jött a restaurátor is, és bővült a paletta. Igazi szellemi zsongást éreztem.
Leírni nem tudom, mert a magam álláspontját már itt többször körbejártam, az övékét pedig emlékezetből nem merném idézni. Pontatlan lennék.
Kurta jellemzésként egy pap, egy megtért, egy Buddha tanaiból felkészült és jómagam, aki az elemzőn lépegető gondolkodót szeretném látni magamban.
Persze lehet, hogy Tóth Kornél Frigyes, Tóth Feri, Villás Béla és most Borbola János munkáiból elcsípett morzsákat szórtam a köztarünkbe, de nem ugattak le érte.
Pár képet is csináltam. Egyet a telefonommal, a többit már itthon, azaz a templomba cipelt bútorokról.
Mindjárt kiválogatom a feltölthetőket.