Sokadik kísérlet leülni a gép mellé bejegyzést írni. A héten mindig közbeszólt valaki, vagy valami.
Az elszállt gondolatok persze nem kerülnek elő, de biztos nem is fontosak.
A sok eső bekényszerített a szobába.
Naponta fűtögetem a kályhákat. Jól fogy a szemét-fahulladék. A másik szobában csak azt használom.
Végre eltömődtek a rések. Csak a kémény felé távozik a füst.
Diót kellene szednem most is, csak az ázott fűben nem lehet térgyelni, a hajolgatástól meg két vödör után már nem tudok felállni kapaszkodás nélkül.
A kitojt tyúkokból már csak egy él. A többit elástam.
A fáskamrába áthoztam egy bútorlapokból készült polcomat. Az lesz a fal, hogy a macska ne bontsa le a felrakott tüzelőmet. Értelmetlen gutaütést kapni reggel, csak mert a kitakarított, rendben hagyott kamra közepén ott van 20-30 kiló visszaraknivaló. Ráadásul láttam is, hogy felugrik, és az élében kapaszkodva ránt le néhányat, majd közdve magát továbbiakat sodor le. Gondolom, amikor egeret fog, méginkább küzd.
Jövő héten lesz Béla születésnapja. Nufi számítógépet talált ki neki.
Ez úgy értendő, hogy régen szerette a Mahjongg és passziánsz játékokat. Hátha most is lekötné valamennyire, mert jön a tél, és nem lesz kedve az orrát sem kidugni az öregnek.
A gép már összeállt. 1,3Ghz Celeron, 256Mbyte ram meg 40Bbyte wincs. Win98-cal, amit régen is használt.
Még billentyűzetet kell összekaparnom. Az sem lenne fontos, de megáll a BIOS betöltéskor, és hibaüzenetet ad.
Még ráteszek esetleg rajzoló programot. Azt is szerette, és ha nem használja, hát elfér.
*******
Ha ilyen jóidő lesz, még az emésztő kitakarítása is jöhet. Hátul a komposzt majd felbontja a tartalmát.
Gombázni is jó lenne, de Pétert nem sikerül rávennem, Irénke sem jön ki, és Nufi sem tud elszakadni. Egyedül meg nekem sem akarózik.
*******
Sanyi bácsi tévéjében nem működik a lemágnesezés. Ronda foltos a kép, és vittem bele másik PTK-NTK-t. A hiba maradt. A tekercs ellenállása 30 ohm körüli, most ki kell csomagolnom az Örion(Westel) tévémet, hogy utánamérjek, de leginkább az nem világos, miért ennyire rondul el a kép.
Azt mondják, nem esett pofára a tévé, pedig nagyon maszkdeformáltnak tűnik.
Miután megmutattam, hogy a csavarhúzó lemágnesezővel tudok hatni rá, azóta egy jókora patkómágnessel rendezgeti a foltokat a képernyőn.
*******
2015. október 18., vasárnap
2015. október 12., hétfő
hó
Mi a vízkristály?
Hidrogén és oxigén, röviden HÓ.
Nem én vagyok ilyen okos, hanem Jásdi Kis(s) Imre.
Fel hő viszi az alkotó részeket, ott megfagy, és a hó hozza le. (hú hullik) Ha útközben elolvad, a leeső víz neve esö lesz.
Pici része ez a természeti körforgásnak.

2015. október 8., csütörtök
A kiskakasom.... volt
Őt legalább megtaláltam.
Ott feküdt a krumpliföldön, és még a hullamerevség sem állt be. Szinte meleg volt.
Ma elmentünk Szilasra bevásárolni.
A kacsákat bezártam.
Előtte a ketrecüket meg kellett csavaroznom, mert elengedte a szögelés.
Egyébként meg szédültem, minden bajom volt. Semmi kedvem nem volt menni, de Nufi nehezet akart vásárolni.
Szép és egészséges volt. Állandóan kukorékolt.
Akármi is volt, a két döghöz nem nyúlt hozzá a kert végében. A félig kopasz és lassú kitojt tyúk nem érdekelte.
Tennék le mérget, de a tyúkok hamarabb megennék, mint ez a látogató.
Most már eltemettem mindet.
Hát ismét nincs jókedvem.
Levezetésképpen ma délután nekiálltam a fáskamrát átrendezni.
Legalább kimerültem, és hamar elalszom.
*****************************
Azt hiszem, itt az ideje váltanom.
Európa özönben kapja a vándorok között a biztonsági kockázatnak nevezett erőszakos betolakodókat. Mi pedig étellel-itallal-fedéllel kínáljuk őket.
Reméljük, hogy nem lesz baj.
Most szépen megkaptam én is.
Vagy bezárom a madaraimat, és mérget, csapdát állítok fel, vagy lassan kiirtja a kedvenceimet.
A szerencsétlenek életét én fogom megkeseríteni, csak mert meg akarom óvni őket.
2015. október 6., kedd
A hiba
Vettem egy szélmérőt a kéménytisztítás ellenőrzéséhez. Meg a sörkollektor befejezéséhez is jó lesz. Szóval csak nem akar semmit mutatni. De kell a kereskedőnek róla video, hogy mit csinál, mert hátha csak nem sikerült jól kicsomagolnom.
Ezt úgy mutatom be, hogy egy működő biciklikompjuterből kiveszem az elemet, azt megmérem, hogy pont 3V, és azzal élesztem a szélmérőt.
Felvillan benne minden ábra, aztán többet semmire sem hajlandó.
Ezt úgy mutatom be, hogy egy működő biciklikompjuterből kiveszem az elemet, azt megmérem, hogy pont 3V, és azzal élesztem a szélmérőt.
Felvillan benne minden ábra, aztán többet semmire sem hajlandó.
2015. október 4., vasárnap
Vasárnap
Tegnap reggel korán keltem, és még a fagyközeli hőmérsékletű fáskamrában darázsirtó flakonommal felfegyverkezve megkerestem a fészket. Egy nejlonzacskóban ütöttek tanyát szivacsok között.
Telefújtam, és eltávolítottam a hívatlan lakóimat. Reggeli után megérkeztek anyuék, velük telt a nap. Diószedés, -vakargatás, a szokásos kacsakajakészítés. Ellenőriztem a kirakott tyúktetemet. Persze senki nem látogatta meg. Se kutya, se róka.
Egy Samsung tévét kellett megnéznem. Hang volt, kép nem volt. Mára hagytam, mert anyuékkal is elfut az idő, meg nem ötperces hibakeresést igért a készülék.
Reggeli után átlibegtem, kiporoltam, és beállítottam a segédrácsot. Most van kép is.
Amíg Nufi templomba ment, gondoltam, visszakötöm a műhelybe is a villanyt. A pénteki áramszünetet kihasználva átfűztem az ebédlőt a spajzig. Onnét a fürdőszoba falán keresztül megy a vezeték a kisműhleybe, de a vezeték nem mozdult. Gondolom, hogy a gázbojler kéménye miatt. Átlyukasztották a fürdő falát, és a magassága a vezeték csövét megsérthette, és bevakolták. Ott vésni kell majd. Márpedig a fürdőbe is be a akarom vinni a védőföldet, mert a mosógép is földelt csatlakozós.
De ezt csak gondoltam, mert megjelentek a fások. Hozták a tüzelőt.
Félbe hagyva a villanyozást, leraktuk a fát. Éppen kifordultak a kapun, Nufiék hazatértek.
Kiszedtem az ebédet. Leültem.
Csörög a telefon.
Péter hívott, hogy itt az Európa rádió, és riportot akar velem csinálni.
Én még poénkodtam, hogy a Videotonnak is van Europa Star és Europa Stereo rádiója. Ez utóbbiból van az ablakban is egy, csak a magnót kiszereltem belőle.
Kaja maradt az asztalon, gondoltam 5-6 perc, és megnevettetem a riportert. Ha már egy ilyen műparasztot akar látni, mint én.
No, ez a riport egy kicsit másról szólt. A református rádió riportere nem rám, mint csodabogárra volt kíváncsi, hanem a faluról akart hallani. Péter a pap, Sanyi bácsi, a gondnok, Arzén, a presbiter, Kriszti a kórusvezető,... és mindenkit nem fogok felsorolni... a lényeg, hogy nem is baj ez a vékony szalonnaréteg a bordám alatt, mert nem öt percet kellett várnom az ebédig.
De nekem az is élmény volt, hogy Péter egy szabadgondolkodót ültetett be a vallásosok közé. Vajon beégetem majd, mint ő a múltkor a libával Feri előtt, vagy sablonválaszokat adok? (2 hét múlva kiderül :-)
Mondjuk égetés semmiképp nem lehetett volna, mert nem élő műsor, csak én sem vagyok gyakorlott élő beszédben. Az Esztramos barlangban őrzött magyar növénygénbankról nem tudtam egy értelmes bővített mondatot összehozni.
Javasoltam a kislánynak, nézze meg a blogomon a fényképeket. Pár éve lefényképeztem, és kitettem a táblát az egyesület épületéről, ahol nálam pontosabban fogalmazták meg a létesítmény paramétereit.
Nagyjából ennyi. Most pedig készülök becsobbanni a kádba.
Ez a két apróság pedig Dörmincs új alma. Nufi titokban fényképezte a padláson. Az anyját én tartottam fel odalenn, amíg Nufi odafenn lefotózta. :-)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)