:-)

Egy hét után

Kudarcok sora.

De legalábbis az utolsó három tevékenységem nem akar véget érni.
Hídkapcsolású erősítőből úgy szórom ki a tranzisztorokat, mint a búzát a tyúkoknak. Aztán füst, és megint találok benne zárlatot.
Az elfüstölt ellenállások cseréje után kézzel tapogatom az újat, és erre az előző fokozat füstöl.
Közben elbillen, véres csíkot húz a kézfejemen, ahogy utána kapok.
A kapcsolási rajza megvan, csak a beültetési rajz fed olyan számokat, amelyek találgatásra adnak lehetőséget. Az ellenállások pozíciószma nincs felszitázva a panelre.

A hét végén megyek vissza Budafokra még pár ottmaradt holmiért. Nem mostra terveztem. Tavaszra.  Igaz, 2015 tavaszára, de akkor még nem volt autó. Most meg sürgős lett Laci szomszédnak. Kell a hely. Ott pedig kevés van.
A trabi maradékát még talán tavaszig megőrzi. Ez is jelent feszültséget. Mármint bennem. Az elvarratlan szálak nem hasznosak.

Esténként az új könyvemet olvasom. Nufi megvette Andrásfalvy Bertalan: A Dunamente népének ártéri gazdálkodása c. könyvét.
Szívszorító, hogy mennyire temészetközeli életmódról mondatták le hatalmi szóval az országunkat. Az meg bicskanyitogató is, hogy ma sincs rá erő, aki egy új 'reformációt' végigvinne.

Nézegetem a betakart talajt a zöldségeskert területén.
Ahol tavaly is volt, most szépen megroskadt. Az új takarás magasan áll.
Az almafák előtt keresztben két gurigát kiterítettem, de csak a fagy után. Ez is egy - harmadik - változat.
A kiszáradt almafa helyére most kihordom a fahamut. A betegséget hátha kimarja a lúgja.
Akartam rá még diólombot hozni. Persze megvan még Jánosék új házának kertjében, csak nem toligáltam át.
Talán ilyen átázottan több is ráfér a furikra, mert nem rugózik. Jobban tapad egyik levél a másikhoz.

Ma már kiengedett a fagy. Reggel tudtam újból vizet húzni a kútból a búvárszivattyúval. Eddig a műanyagcsőben jégdugó zárta el a víz útját. Azt is le akartam vágni a kút szájánal, és onnét vödrözni télen, nyárra meg toldóval újra összekötni.  Még nem mondtam le róla, csak még nincs meg.

... na söprés!

Pedig nagyon fázott reggel a kezem. Nem húztam kesztyűt.
Újabb macskahordák jelennek meg a reggelinél. Itt kosztol már a nagy szürke-cirmos után a harmadik szomszéd koromfekete macskája is.
Mióta átálltam a Hondával ebbe az udvarba, minden macska oda bújik. Reggel meg a villogó szemek mellett rengeteg macskalábnyom mutatja a hóban, mennyi vendég járt itt.

Lassan 'elfogy' a Molnár Géza könyv is. A nomád népek életkörülményeit hozzáigazítva a korábbi elemzéséhez, no meg a mondáikból kicsalva a korábban félreértelmezett logikát, alaposan átrendezi az iskolában megtanult történelmet.
(A fejemben mindenképp!)
Elég csak az embert a környezettel együttműködő, és a környezetet erőforrásként használó, mind több technikai eszközzel kizsaroló élőlénynek felfogni.
A legdurvább felismerés(em) ha nem értem félre, akkor a nomád népek sokkal kisebb ökológiai lábnyoma. Hogy mai kifejezést is használjak.
A túllegeltetéssel tönkretett tájról éhínységbe vezet az út, tehát az önkorlátozás alapvető tulajdonsága a sátorozó népeknek. Ja, és az együttműködés a szomszédokkal.
A földművelő sokkal több kárt okozott a letarolt erdőkkel és monokultúrás növénytermesztéssel.
Ez a folyamat pedig nagyon felgyorsult az egész világon. A gépesített mezőgazdaság kiszolgálja a városokba zsúfolt tömegeket, és a több ezer év alatt kialakított természettel együttműködő népek tájait megszünteti.

Tegnap elbicikliztem Színpetriig, meg vissza. Ez még Aggtelek előtt van, alig több 14km-nél innét. Néztem, hogy a régi házak mind domboldalra épültek, az újabbak majdnem a patakpartra.
A domboldalakról csak pár fa integetett vissza. Majd nyáron megnézem, van-e legelő nyáj, vagy egyéb kultúrnövény odavetve.
A falvak előtt mindig emelkedik az út és mögötte lejt. Ez is illeszkedik M. Géza gyűjteményes munkájának logikájába. Itt is vannak olyan ártérnek való focipályányi laposok, ahová ki lehet terelni a tavaszi hóolvadás vizeit.
Megnéztem, hogy ne írjak hülyeséget, a Jósva patak megy keresztül a falun, illetve vájta-alakította a völgyet.

Fényképező gépet nem vittem. Persze ilyenkor pár méterre száll let tőlem a sas, és vidáman lekaphattam volna egy bandukoló rókát is. A bicaj nem hangos, csak későn vett észre a ravaszdi. Akkor megállt, visszament 2-3 lépést, és leült. Megvárta, mit csinálok. Elgurultam a veszélyzónájából, tehát jött tovább mögöttem a Bódva irányába.

Még akartam felvenni pénzt az automatából, de pont nem volt nálam bankkártya. Ott bogoztam ki a takarékszövetkezet oldalában a pénztárcám a védett zsebemből. Majdnem a torkomig fel kellett húznom a jólláthatósági pulóveremet, és mikor végre rendeztem a toalettemet, kiderült, hogy kártya nincs.
Itthon Nufi kicsit feszült lett, hol is hagyhattam el, de csak kitettem a szekrénybe karácsonykor, mert nem volt rá szükségem.

***
No, itt már ég a kályhában a tűz, mehetek a másik szobába is befűteni.

Itt a hó

Tegnap Nufival még végigjártuk a sötét utunkat, ma már nem megyünk sehová.
Fűtöttem a kályhákat egész nap és samsung doksit olvastam.
Este megint jött a farkaséhség, de a kaja zömét már csicsóka adta. Illetve hoztam be a fáról fagyott almát, és kétperces mikrózás után abból lakmároztam.
Le kell állítani az édesség dömpinget. Elég volt az ünnepekből.
A másik fontos felismerésem: a szentháromság értelmezése világlik most a fejemben.
Molnár Géza könyve vezetett rá, de nem a három generációt érzem ki az apa-fiú-szentlélek kapcsolatból, hanem a két generáció és az információ, az átadható tudás gördülő időkerekét. Ezért lehet egynemű a két komponens.
Az apa és fiú között a fejlődés, vagy inkább a fejlődés lehetőségének vonala, s kettejük között létező DNS vonal és akár a gesztusokkal és szóban átadott tudás összege maga a lélek.
Jó kis kódrendszer.
Mások életüket fordítják a bogozására. Nekem elég pár impulzus is belőle. Apró lökés egy másik képés igazítására. Alépés bizonytalanságát még tovább ingatni.

Boldog új évet kívánok!

Géczy Gábor mondta egy előadásában, hogy az ő nagyapja leszúrta a botját valahol, és ott volt a világ közepe.
Mekkora igazság? Mekkora önismeret?
Nufival idahelyeztük a világ közepét, és tényleg megleltük.
December utolsó estéin kisétáltam, majd Nufit is kivittem magammal a sötétbe.

Az első alkalommal egyedül botorkáltam a Bódva töltésén. Nem volt nálam zseblámpa, telefon, vagy bármi civilizációs csecsebecse. A látótávolságot a köd pár méternyire szabta. Ha fűcsomóra léptem, bicsaklott a lábam, de követte a domborzatot, mint gyermekkoromban a gőrkorcsolyával.
Odaúton balról kisebb és nagyobb fényfoltok sejttették, melyik a templom világítása, s hol a Malom utca közvilágítása.
Apró léptekkel a kanyarig mentem, ott visszafordultam, és hallgattam a csöndet.
Néha kutyák megtörték, de szél sem mozgott.
Másodszor már Nufival tipegtünk. Neki minden baja volt. Nem azt a cipőt kellett volna felvenni, sapkát a kendő helyett, de jött hősiesen. Segített megteremteni a világ közepén a bátorságot is.
Tudom, hogy nem szereti a sötétet, de eljött velem.
Én még gonoszkodtam is.
Keverednek a semmise emlékek, de a harmadik alkalommal megint egyedül jártam végig az utat, s akkor átmentem a Bódva túloldalára. Ott bandukoltamban lövés hangzott Szentandrás irányából, vagy inkább Szendnrás és Rákó közti erdő felől.
Nem számít. Itt ezen a szakaszon nincsenek magaslesek, nem fognak lepuffantani.
A malom előtti híd túloldalán azonnal visszatértem, és akkor áll össze a kép bennem: a töltés kanyarja nem a Bódva, hanem a Pasnyag patak medrét követi.
Szerencsém volt. A malom előtti legelő járható, és a patak sem mély, széle csak két lépés. Fel tudtam kapaszkodni a már ismert útra.
Most jön a gonoskodásom.
Elmeséltem Nufinak a lövés zaját.
Vele csak a Bódva innenpartján sétáltam továbbra is.
Most pedig két estét kihagytam.
Egyik a szilveszter, de ma, újév napján tervezem a folytatást.

**
Tegnap felhívtam  Mészi haverom, és szóba került a sétánk is. Az első kerdése az volt:
Nem féltek?
Van még olyan őrült, aki látni akarja a sötétet egy elhagyatott helyen, és meghallgatni a csöndet?
Talán a csillagokat érdemes nézni.  Az utolsó alkalommal már díszkivilágított a csillagos égbolt, és Komjáti meg Bódvaszilas fényei szemzavaró módon  hasítottak. Biztos kacskaringóztunk a töltés tetején, de így volt szép.