Húszon túl

Nem a korommal dicsekszem. A nyári érdekességek összetorlódtak augusztus huszadika felé.
Itt voltak Csillaghegyről Ildi rokonai és anyuék is Miskolcról.
A kert úgy-ahogy lekaszálva-fűnyírózva és a pergő gyümölcsök is telítenek. Jól is esik, meg nem lehet abbahagyni azt evést.
Jártam Miskolcon is. Anyuékat a buli után hazavittem, s estére meglepetés várt.
Gézához benéztem a harmadik emeleten. Jókora vörös macskája azonnal hozzámdörgölőzött, és rövid beszélgetés után lesétáltunk a városháztérre, és megnéztük a tüzijátékot....
Na jó, ezért nem mentem volna, inkább Tátrai Tibor és Póka Egon zenekarát meghallgatni mentünk
Ők az ismertebb nevű előadók. Az énekes Baricz Gergő neve még ismerős, a dobos és másik gitárosuk újdonság.

Póka Egon – bass
Tátrai Tibor – gitár
Baricz Gergő – ének
Tornóczky Ferenc – gitár
Szakadáti Mátyás – dob

A dobosról még elkottyantotta Póka, hogy megajándékozta egy kislánnyal.
Ez annyira mókásan hangzott, azonnal kiegészítette: A kislány az unokája.

Jól ismert rock dalokat játszottak. Hoboéktól zömében, meg Deák Billytől ismert számokat. Egy Jimi Hendrix ballada (nem a Hej Joe), egy Cream, és a többit fejből nem fogom felsorolni.
Én a kis kemping bringámmal a lábam között álltam végig a koncertet a keverőpult balján. Már a hangolászáskor figyeltem, mit alkot a technikus a sok bizgentyűvel.
Persze a beállításkor szépen ment minden, aztán koncert közben egyre feljebb került a poti, és kicsit torzból a nagyon torzba sikerült vezérelni.
No nem az erőlködők romlottak el, hanem a 0dB fölötti LEDek kezdtek világítani folyamatosan.
Hogy Baricz Gergő hamis hangját kellett elkenni, vagy egyéb oka volt, arra nem jöttem rá. Tornócky Ferenc nevét pedig meg fogom jegyezni, mert tetszettt a játéka. Jó partnere volt a felelgetős szóló részben Tátrai Tibusnak.
A végén annyira rekedt hangon énekelt Gergő, hogy sajnáltam is. Igaz, Horváth Csárli dalához passzolt ez a rekedtség.

Azt hittem a tüzijátékról meglóghatok, de nem sok esélyem volt a tömött térről kijutni a bringával. Aztán nem bántam meg. Az avas aljáról  és a kilátó alól is lövöldözték a petárdákat. A tér fölött pedig drón is figyelt minket.

Aztán ahogy oszlott a tömeg, Géza elindult haza. Másnap korán kellett dolgozni mennie. Még javasolta, hallgassam meg a Fapad melletti kocsma zenészeit, de nem volt kedvem egyedül ottmaradni. Bocsánat, a Fapad neve most Szent István tér.  Csak nekem még a régi neve jön a számra.

Szóval Géza ment a buszhoz, én meg hazakarikáztam anyuékhoz.

Jó volt.

Nyári depik

Attila harcos bejegyzései után most kifejezetten melbevágott az utolsó.
Nem baj. Majd talpraáll.
A forraszgatós elektronika ma is létezik, csak drágább egy kicsit, mint a modulos. Ráadásul nem is tud minden frekvenciát, csak amit megálmodtak a készítők. Az ellenőrzött világ elveszi a lehetőséget is.
Nekem meg pont a fával gyűlt meg a bajom.
Bár először a tüske tört le a kaszámról, és azért kellett hegeszteni, de a következő tüske már a nyelet hasította tovább. Levágtam belőle. Erre újra meghasította, meg a bilincset is tönkre tette.
Ismét levágtam belőle. Új bilinccsel immár a szarvfogantyú tört le.
Volt egy régiből a kamrában. Belefaragtam.
Ismét letört.
Kiderült, hogy a szarvat már ragasztották. Az eredeti szarvat slicceltem meg, és azt ragasztottam bele.
Most működik.
Meddig?
Nem tudom. Ugyan vettem új kaszanyelet, csak a vastag gyomok miatt még nem mertem befogni.
Most is csak azok levágására használom, mert a fűnyíróval fel tudom aprítani a maradékot, és egyenletesre nyírni a füvet.
Ebben az esős nyárban egy hét alatt annyit nő, hogy a szilvaszedést is akadályozza.

"Vétkesek közt cinkos aki néma"

Mesével kezdem. Benedek Elek gyűjtése:

A ZARÁNDOK

Hol volt, hol nem volt, én nem tudom, hol volt, de valahol mégis volt egy gazdag ember. Ennek a gazdag embernek annyi báránya volt, mint égen a csillag. Egy kicsi legénykét fogadott melléjük, s azt mondta neki:

- Te legényke, kezedre adom a bárányokat, de úgy vigyázz rájuk, hogy ha egy is hiányzik, ne is kerülj a szemem elé!

Kihajtotta a kicsi legényke a bárányokat a mezőre. Ottan elővette szépen szóló furulyáját, és furulyázgatott utánuk. Egyszer csak odajön egy fiú, s elkezd a kis pásztorral csúfolódni, kötekedni. Mondta neki a kicsi pásztor: hagyj engem. De a fiú nagy kötekedő kedvében volt, s tovább hergelte, tovább bosszantotta. Megharagszik a kicsi pásztor, fogja a botját, s úgy találja fejbe vágni a fiút, hogy mindjárt meghalt szörnyű halálnak halálával. Hej, istenem, megijedt a kicsi pásztor, nézett erre is, nézett arra is, vajon nem látta-e valaki. Nem volt arrafelé senki lélek, megfogta a fiút, az árokba belefektette, s nagy hirtelen elföldelte. Este hazahajtja a bárányokat, s hát amint számlálja a gazda, hiányzik egy tarka bárány.

- Hé, legényke - rivallt rá a gazda -, hova lett a tarka bárány?! Most mindjárt vége az életednek! - De a kicsi pásztor addig könyörgött, hogy a gazda nem bántotta. Azt mondta, hogy még egy napot engedjen neki, föld alól is elékeríti a tarka bárányt.

Másnap megint kihajtotta a kicsi pásztor a bárányokat, de vele ment a gazda fia is. Mikor kinn voltak a réten, a gazda fia elkezdett kötekedni a kicsi pásztorral:

- Bizonyosan megölted s megetted a tarka bárányt.

Szóból szó kerekedett, s a gazda fia úgy fejbe vágta a kicsi pásztort, hogy meghalt ez is szörnyű halálnak halálával.

Megijedt a gazda fia, hátha látta valaki, hogy megölte a kicsi pásztort. De nézett jobbra, nézett balra, egy lelket sem látott a réten. Fogta a kicsi pásztort, befektette az árokba, s nagy hirtelen elföldelte.

Nem messze a réttől volt egy erdő, annak a szélén járt-kelt egy zarándok, s ez jól látta, mikor a gazda fia agyonütötte s eltemette a kicsi pásztort. Gondolkozott, tűnődött a zarándok, vajon mit csináljon, vajon följelentse-e a fiút. Ő bizony, gondolta magában, nem jelenti föl, mert a fiú apjának sok a pénze, s az ő szavának nem is hinne a bíró. Nem jelentette föl a fiút, hanem ettől a naptól fogvást szüntelen imádkozott, s lefektében, felkeltében arra kérte az Istent, alázza meg a gazdag embert, vegye el a nagy gazdagságát, hogy aztán félelem nélkül feljelenthesse. De bizony a zarándok hiába imádkozott, mert a gazdag ember három esztendő alatt háromszorta gazdagabb lett, mint volt annak előtte.

- No - mondta a zarándok -, látom, hogy az Isten nem hallgatja meg az imádságomat. Nem is imádkozom többet, elmegyek világgá.

Elindult a zarándok, ment hetedhét ország ellen, erdőkön-mezőkön keresztül. Amint ment, mendegélt, rengeteg erdő közepén talált egy embert, aki ott üldögélt egymagában, egy nagy fának árnyékában. Köszönti az embert. Ez fogadja illendőképpen, s mondja neki, telepedjék le melléje. Leül a zarándok, elpanaszolja az ő búját-baját, hogy miért indult világgá.

- Egy hajóban vagyok veled én is - mondja az ember. - Éppen olyan kegyes életet éltem én is, mint te, de mindig csak azt láttam, hogy a gonoszokat megsegíti az Isten, a jókat pedig elhagyja. Én sem imádkozom többet. Élek úgy, mint más ember.

Megegyeztek, hogy együtt mennek tovább, s el sem válnak egymástól. Mentek, mendegéltek, s estére egy faluba értek. Ottan betértek egy szép kőházba, s szállást kértek éjszakára. Egy fiatal gazda lakott a házban, akinek szép felesége volt, s egyetlen fiacskája. Szíves szóval fogadta, azt mondta:

- Csak kerüljenek beljebb, Istené a szállás!

Az asszony jó vacsorát készített, megvendégelte őket. Aztán ágyat vetett nekik, hogy feküdjenek le.

Lefeküdtek. De még nem is virradt, fölkelt a zarándok társa, odament a bölcsőhöz, s a kisfiú nyakát kettényisszentette. Látja ezt a zarándok, s mondja nagy erős megbotránkozással:

- Mit tettél, ember?!

- Szót se szólj - mondta a másik -, gyere tovább!

Sem a gazda, sem a felesége nem vette észre, úgy eltűntek a háztól. Továbbmentek, mendegéltek, s estére ismét egy gazdaembernél kértek szállást. Ez is szívesen fogadta, asztalához ültette, jól megtraktálta. Volt ennek a gazdának egy szép ezüstpohara s egész este abból ivogatott, s mind azt mondta vendégeinek, hogy neki más pohárból nem is esnék jól a bor. Kínálta a vendégeit is, igyanak az ezüstpohárból, s azok csakugyan ittak abból is. Addig ittak, iddogáltak, amíg elálmosodtak, aztán szépen lefeküdtek. De már hajnalban felkelt a zarándok társa, költötte a zarándokot is, s úgy eltűntek a házból, mintha ott sem lettek volna. Csak mikor kikerültek a falu végére, akkor mutatta a zarándok társa:

- Nézd, elhoztam a gazdánk ezüstpoharát.

Megbotránkozott ezen is a zarándok. Pirongatta a társát:

- Ugyan, hogy volt lelked ellopni annak a jószívű embernek a poharát!

- Te csak hallgass - mondá az ember -, jere velem!

Továbbmentek, mendegéltek, s aznap estére egy szász faluba értek Bementek mindjárt az első házba, s szállást kértek. De a gazda azt mondta:

- A szomszéd jobb ember, mint én.

Na, jól van, ha jobb ember a szomszéd, hát bementek a szomszédhoz, kértek tőle szállást. Az ám! Ez is azzal fogadta:

- A szomszéd jobb ember, mint én.

Szépen végigmentek az egész falun, mindenütt azzal fogadták: A szomszéd jobb ember, mint én, s már egyetlenegy ház volt a falu végén, ahol még nem kértek szállást. Gondolták, bemennek, hátha itt mégsem utasítják el.

Na hiszen, volt mit hallaniok. Kikergette a gazda nagy káromkodással:

- Majd minden jöttmentnek adok szállást!

Könyörögtek az utasok, engedje meg, hogy bár a csűrben lefeküdhessenek.

- Még a csűrben sem adok szállást - kiabált a gazda -, hanem ha tetszik, feküdjetek a disznóólba, a disznók közé! - Gondolta magában a gazda, majd a disznók összetépik, marcangolják az utasokat, s másnap nem kell, hogy kukoricát adjon a disznainak.

Mit csináljanak a szegény utasok? Hideg volt, erős hideg, semhogy megfagyjanak, bementek az ólba, s lefeküdtek a disznók közé. Aludtak a disznók, aludtak ők is. Semmi bántódásuk nem esett.

Reggel fölkeltek, bementek a gazdához. A zarándok társa szépen megköszönte a szállást, s az ezüstpoharat a gazdának ajándékozta. Csakhogy föl nem vetette a csodálkozás s a bosszúság a zarándokot.

- No, hallod-e - mondta a társának -, sok embert láttam, de hozzád hasonlatost még nem. A jószívű gazdától elloptad az ezüstpoharat, s odaajándékoztad ennek a hitvány lelkűnek, aki disznók közé fektetett.

- Te csak hallgass, ne békételenkedj, jere velem! - mondá a zarándok társa.

Mentek tovább. Amint mentek, mendegéltek, egy mély folyóvíz partjára értek. A folyóvízen olyan keskeny palló volt, hogy egyszerre egy embernél több át nem mehetett rajta. Mondja a zarándok:

- Üljünk le egy kicsit, amott jön egy ember a pallón, várjuk meg, amíg átaljön ide.

De a zarándok társa, mintha nem is hallotta volna, rálépett a pallóra, ment egyenest az embernek, szót se szólt, megfogta s beledobta a vízbe. Aztán visszafordult, s hítta a zarándokot:

- Jer, jöhetsz már te is!

Mondta a zarándok:

- Te csak menj, amerre tetszik, én veled többet nem járok. Ha te keletnek mégy, én nyugotnak megyek.

- Hát aztán miért nem akarsz velem jönni? - kérdezte a zarándoktól a társa.

- Ó, te istentelen, te - mondá a zarándok -, még azt kérded, hogy miért nem megyek veled?! Megölted a jószívű gazda egyetlen fiát, sírig tartó gyászba borítottad a szívét; elloptad annak a derék, áldott, jólelkű embernek az ezüstpoharát, s odaajándékoztad annak a rosszlelkű embernek; most pedig ezt az ártatlan embert a vízbe lökted, aki neked egy szóval sem vétett.

- Hát aztán te mit tettél?! - mondá a másik. - Zarándok létedre elnézted, hogy a gazdag ember fia megöljön egy szegény pásztorfiút, s nem merted följelenteni a bírónak, mert attól féltél, hogy még neked gyűl meg a bajod. Nem tudtad türelemmel megvárni a bűnnek a büntetését, hanem felhagytál az imádkozással, s világi életre adtad magadat. Hát tudd meg, te zarándok, hogy én az Isten angyala vagyok! Előre látom az emberek jövendő életét, s aszerint cselekszem. Tudod-e, miért öltem meg annak a jószívű gazdának a kisfiát? Azért, mert tudtam, hogy a fiút elkényeztetik a szülei, s előbb-utóbb akasztófára került volna. Az lett volna csak a szülőknek igazi nagy szívbéli bánat. Így meg lassanként megnyugszanak Isten rendelésében, és megvigasztalódnak.

- Igaz, igaz - mondá a zarándok -, de hát attól a vendégszerető gazdától miért hoztad el az ezüstpoharat?

- Attól a vendégszerető gazdától azért hoztam el a poharat, mert túlságosan szerette, s ennek a kedvéért folyton ivott, részegeskedett volna. Megitta volna mindenét. Így meg amiatt való nagy bosszúságában, hogy ellopták a kedves poharát, lemondott a mértéktelen ivásról. Odaajándékoztam annak a fukar, rossz szívű szász embernek, aki azelőtt még magától is sajnált egy pohár bort, s aki most az ezüstpohár kedvéért addig iszik, amíg semmije sem marad. Azt az embert pedig, akit te ártatlannak, becsületesnek gondoltál, azért löktem a vízbe, mert éppen akkor indult a rossz útra. Megmentettem hát a lelkét a kárhozattól. Hát csak menj vissza, te zarándok, az erdőbe, a te kicsi házacskádba! Imádkozzál tovább, s ne békételenkedjél, mert az Isten előbb-utóbb megjutalmazza a jókat s megbünteti a gonoszakat.

Azzal az Isten angyala fényes lángszekéren visszaszállt az égbe.

..........................

Nufival beszélgettem tegnap. Megint abban a hangulatban volt, hogy ő már tudta, mit akarok neki mondani, és én ilyenkor megsértődöm. Nem baj, ha okosabb, csak néha én is szóhoz akarok jutni,

Szóba került Péter vasárnapi előadása, és a tékozló fiú. 

Nem a kedvenc bibliai történetem, és ha Nufi jól hozta haza a mondanivalót, akkor a kis királyok és jól végződő népmesék nem szólnak a való életről.

"Hát ez így... ebben a formában... ez nem igaz...." idézem most Markos-Nádas-Boncz -ék szövegét.  

A lapító zarándok megcsömörlik a gonosz embertől, és elhagyja a terepet. Még mélyebbre süllyed. Már nem csak nem szól a távolban látott gyilkosságról, hanem amikor lehetne, akkor sem akadályozza meg e gyermek megölését.

Nem viszi vissza az ezüst poharat és nem köp a szász jóságára. 

Megalszik ő a disznókkal is.

A disznóság is csak növeli benne a feszültséget. 

Aztán a hídról lelökött szerencsétlen végre kibuggyantja belőle a kérdést, hogy: MIÉRT?

Na ja, a politikus az tudja, hogy mit miért tesz. Meg is fogja magyarázni.  A zarándok meg menjen haza imádkozni!

Ja, hogy ez nem mai történet?

Akkor nem politikus, hanem angyal. Közvetítő az  égi akarat és a földi lét között.  

...............................

Attila majd kijavít, hogy ez a farizeusról, vagy Luciferről, a fény hozóról szól.

A lényeg mégis az, hogy befoghatjuk, és reménykedhetünk.

Öreg gépek

Elcseréltem két hangfalat meg egy nagyobb Grundig tévét pár jó-rossz számítógépre, és most azokat mosogatom-élesztgetem.
Az inteles HP gép meglepően jól muzsikál blogoláshoz, és egy-két napon belül megy fel a padlásra ingyeninternetes letöltéshez.
Mármint ha a 22-ben kell doksi valamihez, akkor ne ugráljak ide minden letöltésért.
Sajnos a tablet nem elég érzékeny. A fejem fölé emelve belép a hálózatba, majd pillanatok alatt eldobja a kapcsolatot, és csak dühönghetek, mást nem tudok tenni.

Ma már fel kellene töltenem a jutubira a múlt vasárnap készített videot. Illenék megvágni, és érdekesre pofozni a traktoros felvonulást, csak épp a MAC gépem nem tudja beolvasni az SD kártyáról. Merthogy erre akartam igazán használni.
Nem baj, megoldom másképpen.

Tamás tévéjéhez kell még firmware. Ki kell derítenem, mi lapul a noname címke mögött. Persze lehet, hogy csak nekem névtelen a Vortex.

Tegnap voltam végre úszni is. Hatóratájt elkarikáztam Dobódélre, és megküzdöttem a pőcsikekkel.
Talán a másik oldalon kellene becsobanni, nem a bozótos felől, csak ott meg rossz fürdőgatyát váltani. Nehezebb elbújni.

Egy vödör meggyet szedtünk Nufival reggel, délután bedobozolta, és a fagyasztóba berámoltuk. Még kinn hagytam a létrát, és ma azt is folytatom.

Olvasom Szabó László könyvét, a Moneypulációt.
Jókora nagy gyűjtemény a NET-en már hallgatott és olvasott blogokból, YT filmekből, egyéb kutatásokból.
Jó vastag kötet, és arra kéri az olvasót az 'Író bácsi', hogy ne olvassuk regényként, hanem lassan.
Nekem erre az a módszerem, hogy először a szokásos technikával, lendületből olvasok, aztán Nufinak felolvasom a szaggatott, meg-megakasztott átbeszélés közepedte.

Most jutottam az első nézetkülönbséghez. Bár ez inkább ízlésbeli, mondhatnám lényegtelen rész, csak ha már szóba állt velem drótlevélben, akkor írok róla kritikus szöveget is.
A mozi és a film szó egymásba mosódását fájlalja.
Engem nem zavar, ha egy filmet valaki mozinak nevez. Már csak azért sem, mert a mozi a mozgóképszínház rövidítése, amennyire én tudom. Egy magyar szó kedveskedő kurtítása.
A film pedig az a műanyag szalag volt, ami hordozta a mozgó(nak látszó) történeteket.
Ma, amikor forgó műanyag tárcsáról vagy vaslemezről  (HD vagy merevlemez) játsszák vissza a történeteket, pontosabb mozinak nevezni azt az adathalmazt, ami a vászonra vetítve képekkel és hanggal mesél.
A mi szépséges magyar nyelvünkben sok-sok nyoma van a főnévként és igeként használt azonos hangokból álló szavakra. Lásd az ÉG a TŰZ.  A szövegkörnyezetből kiderül mindenkinek, mit is mondunk, vagy eszközt ad egy rejtői humorhoz,  szójátékhoz.
Jásdi Kis Imrének már a tojás szó is megbökte a csőrét, hogy nyelvújításkor a mony szóból nem tojat lett, mint az logikus lenne, hanem egy folyamatos ige vált főnévvé. Ráadásul elveszett az a szépség is, hogy a mony tükre a nyom lenne, és az a keletkezésről szól.
Tovább búvárkodva ha valaki valamit megnyom, akkor ott marad utána a nyom is.
A magyar nyelv természetéből következik ez a mozi szóértelmezéspár is, ha intézményre és 'filmre' is használjuk.

Képek

Belassít ez a meleg. Mindjárt megyünk a gépész találkozóra Bódvaszilasra. Rendezvény lesz traktorokról, meg cséplő gépekről, meg nem tudom miről, de biztos érdekes lesz.
Gondolom, szabadtéri kiállítás lesz. Bélának ez is olyan program, mint a hét elején a vásár. Sok embert lehet látni, és nem kell a szobában maradni.
Ezért még a Hondába paszírozást is elviseli kétszer. Egyszer oda és egyszer vissza is.
Már régóta készülök olyan triciklit összeállítani, amivel  autó nélkül is kényelmesen el tudnánk vinni, de még nem jutottam az ötletnél tovább.
Most Nufi 'ámítógépén' jár a megoldáskeresőm. Már nem adja ki a DVD-ket, és ez tápjavítást sejttet.
Tegnap kitakarítottam egy másik pc-t.
Most cseréltem egy nádaskai fickóval hangfalakért. Ott is kondicserével kezdtem, és jól is működik, csak szétszedve is nagyon forró, s ha összerakom, biztos megfő a passzív hűtésú videkártya benne. Anélkül meg nem elég Skypehoz a memóriája.
Elővettem a másikat. Az pedig szétszedve tökéletes, dobozban hol megy, hol csak dudál.

Mennyivel egyszerűbb a baromfi udvar?
Ott reggel megtöltöm a vizes edényeket, kiszórom a napi gabonaadagot, és ha elmegyek mellettük délelőtt vagy délután, még szakítok néhány marék zöldet, és ezek az apróságok boldogan csipegetik.
Tegnap a kis csirkés (kismama) beköltözött a másik kotlós mellé a dobozába, és együtt aludtak éjszaka.
Lassan már ott is kelni kellene a tojásokból. Sajnos nem jegyeztem meg, mikor ült le a kotlós.

Feriéknél újabb borjú született.
A kis üszőről készült képeket majd délután, vagy holnap teszem ki. Remélem, addig nem olvadok el, mint az aszfaltra esett fagylalt!