Komjáti napló 2009 - XI. rész

Csütörtök

A kávéelvonás második napja. Kevesebb nyűgölés, és több tevékenység. Bár nyolc után ébredtem fel. Nem hallottam meg a telefon ébresztőjét sem.
Reggelire elfogyott a gyümölcs, előkerült a kolbász. Vaj kenyér, paradicsom. A paprika már fonnyadt volt. Azért fogyott rendesen.
Teát főztem ma újra. Többször is átmostam a kannát, mintha mellékíze volna, de most sem ízlett. Pedig a kedvenc Earl Grey fajtám. Sárga fémdobozos. Sok luxust nem engedek meg magamnak, de ez még belefér.
Illetve utoljára utántöltő csomagban vettük, én szórtam a dobozba.
Ismét kóválygás lett a délelőttből. Olvastam a matematika könyvecskéből újabb részeket.
Hogy ez anno miért nem került a kezembe gyerekkoromban? Az ötvenes években írta valaki, majd ha megjegyzem, közzéteszem, még nincs a fejemben.
Mondjuk a szövegében vannak érdekességek.
Pl. fejezetcím a rabszolgatartó társadalom matematikája. :-)
Ettől eltekintve az ókori Egyiptom területszámítási stílusát hasonlították össze a 'mai'val. Amitől tetszik, hogy egyszerű magyarázatot ad, miért volt szükség matematikára.
A Nílus áradása termékenyítette meg a földeket, de elmosta a területhatárokat.
Amit elvonult az ár, újra fel kellett mérni, karózni, jelölni a parasztoknak a munkahelyet, és kiszámolni, miből mennyi adó lesz.
Megvan az értelme, egyszerűbb megtanulni is. Nem?
Jött a szintezés.
Csak előtte még...
.. valamiért ettől a művelettől húzódozom a legjobban. De miért?
Beültem a kiásott csatornacsík mellé, és inkább összeraktam a felsőmaróhoz való asztalt.
Ez lett a vesztem.
Amikor a kész asztalkát beemeltem a fal mellé, valami roppant a keresztcsont fölött, és ide nyugodtan bevághatom Karinthy boszorkánylövésről szóló novelláját.
A villámcsapásszerű fájdalom a deréktól a tarkóig fut, és olyan görnyedt pozícióban, amiben egy szinten marad a csont, áttipegtem a másik szobába. Ja, és ha valaki nézi, akkor még képzelje az ősi fogamzásgátló térd közé szorított papírlapot is.
Ezek után hasmánt végignyúlni az ágyon, és elhelyezkedni valami olyan pózban, hogy ez a nyilallás elálljon.
Ebből megint alvás lett. Nem sok, de a mozgás ebből a pozícióból azonnal felébresztett.
De hát még pisilni is kell. Na az alomszékről felállni lesz még igazi nagy feladat.
A legjobb gondolatok persze a szabad altesttel ücsörgés közben támadnak.
A dokitól kapott Bayolin kenőcsről – már régen volt, azóta mást adnak, de ennek a nevét jegyeztem meg – azt olvastam, hogy csalánkenőcs.
Haha!
Csalán van itt a portán rengeteg.
Korterhek alatt hajlott hátú néninek álcázva magam elvergődtem egy csalánosig, majd vissza a konyhába. És...
Gyerekek! Ez használ!
Égetett, mint a csípőspaprika egy halászlében, de már majdnem tudok hajolni is.
Nem mondom, hogy a locsoláskor élmény volt hajolni, vagy az eperágyásból jót lakmároztam, de biztató javulást érzek.
A telefonfülkéhez jutásnál a lábam kézzel kellett átsegíteni a bicikli vázán, de sikerült.
A szintezéshez meg négykézláb vertem a karót a földbe, tehát az is haladt két karónyit.

Komjáti napló 2009 - X. rész

Szerda

Hűs ez a reggel. Éjjel belealudtam Woody Allan filmjébe. A wood az én fejemben, mintha erdőt jelentene, és ez a sűrű sötét nagy erdő a veszélyeivel meg is jelenik nekem a szemüveges figurájában. Bolyong és folyton eltéved. A magyarázatai újabb mellékösvényekre tévednek. Egy ilyen fickónak én megmutatnám, hogy amikor a lepke határozottságú repülésből elege van, próbáljon ki egy hosszabb egyenes szakaszt is.
No, nem mintha én nem lennék pont ilyen.
Mi a búbánatért veszem elő a rég nem használt ismereteim gyökerét? Miért kell a számológépek és számítógépek között papíron számolni? Minek a kézifűrész a motoros körfűrész helyett? Vagy a legújabb felfedezésem a szög. Egyenes vasrudacska. Az egyik vége hegyes, a másik tompa. Fadarabok egymáshoz rögzítésére szolgál.
Egy zárat kivenni az ajtóból nagyon rossz, ha szöggel rögzítették. Egy szögelt asztalt, széket megjavítani is elég rossz. Hasad tőle a fa, a végét visszahajtották, a harapófogó is roncsolja a fát szétszedéskor.
Amikor lehet, elkerülöm.
Aztán kezembe került pár fadarab, melyből kiálló szögek jelezték, tegyek vele valamit. Balesetveszélyes.
Volt belőle öt darab. Kihuzigáltam a szögeket, és újra összeszögeltem vele a mini komposzt-keretet a múlt héten.
A fa is kibírta, a rozsdás szög is újra hasznosodott, és még 'hasznot' is hajt.
Egyetlen kis kalapács elegendő a mozgatásához. Gyors munka.
Ha facsavarból oldom meg, akkor sokszor inkább előfúrom. Félek a hasadásoktól. Többféle csavarhúzót veszek elő.
Még a végén meggyőzöm magam, hogy ez így helyes.
Hm.
Reggel óta jár az agyam az egyszerűségeken. Ez a keretesdi csak éppen beilleszthető volt a témába.
Mondjuk Türmer Gyula beszélgetése a reggeli műsorban nem hozott lázba. Mindent államosítani, amit lehet, és újraosztani.
Ez az osztogatósdi megy az agyamra.
A politika mindig innét elvesz, oda tesz, mert így igazságos.
Én meg itt ebben a kis faluban azt látom, hogy emberek etetik az állataikat, kapálják a kertjüket, jókat beszélgetnek, és igazából ez jó. (Ha osztogatásról van szó, itt is indulatot kavar.)
Persze, ha nincs eső, vagy túl sok. Ha beteg az állat, vagy kukacos a növény, az baj. De az általuk gondozott élőlények biztonságot adnak nekik.
Mondok más példát, nem állatosat.
Dezső bátyám már 80 éves elmúlt. Hármasban él feleségével és lányával itt, és hozzájuk is beköltözött a gáz, a vezetékes víz, a televízió.
A vízről tudom, hogy a búvárszivattyú megbízhatatlansága miatt vezették be a hálózati vizet.
De a vezetékes víz pénzbe kerül, és még klórozzák is.
A konyhában tehát most is ott áll vederben a kútból kézzel felhúzott víz is. Ez a biztos.
Az már csak hab a tortán, hogy a vödröt egy jól csapágyazott kábeldobra tekeredő műanyag(raffia?) zsinóron húzzák fel. A régen kővel kirakott kútfalat ma betongyűrűk helyettesítik. Ha a vízmagasságot emlegeti, akkor azt mondja Dezső bátya, hogy már kétgyűrűnyire fent van a víz.
Hova is szaladunk?
Mondjuk nem csak mi, de az egész világ.
Pár napja tévében láttam egy néger országot – ha tudnám, melyik, akkor is mindegy, de nem jegyeztem meg – ahol nyomortanyákon 'termelődő' emberpalánták földön ülve, csoportosan skandálnak valamit, és ez az iskola. Étkezésnek – aki fizetni is tudja – osztanak főtt babot. Bemutattak egy gazdag vállalkozót, aki támogat iskolákat pénzzel, és épít is.
A férfi nem volt taszító jelenség, amit mesélt, logikusan hangzott.
A következő forgatási helyszínem a fővárosban egy – itt butikosnak hívnánk – Cleopatra frizurára gyötört szöghajjal, európai szemmel is jól öltözött lány beszélt arról, hogy nem kellene ez a sok segítség. Mire ez a sok adomány?
Aki nem tudja a létfeltételeit előteremteni, az ettől nem érzi magát jobban.
Nem akarok visszamenni a halat vagy halászni ellentétpárhoz, csak mégis ide lyukadok ki.
Illetve megtoldva azzal, hogy a specializáció a kis csoportokban is létrejön – mert pl. tanító oktat, nem szülő – de nem különül el élesen.

Egy iskolában megtanult 1+1 úgy hasznosul bennem, hogy nem kell elővennem az ujjaim, ha kettőt akarok elképzelni. Mi több, Magyarországon ezt még egy kocsmában a leglassabb beszédű vendég is felfogja.
A nyelvünk ebben legalább közös.
A közoktatásunkban művelt állandó fejlesztés ma nekem azt jelenti, hogy a középiskolai érettségimmel ennyi idő után már nem nagyon tudnék megírni egy elfogadható felvételi tesztet bármelyik főiskolára vagy egyetemre. Mi több, a köröttem lévő világ leírásában is keresem a szavakat, hogy egyértelmű szövegeket írjak. Inkább rövidebb mondatokat.
Elszaladt mellettem a világ. Kezelem a használati tárgyait, javítgatom az elektromos készülékeit, és újra meg újra tesztelem az elmémet. Mire lesz még alkalmas.
Fúgát már nem fogok írni. Apróbb pascal vagy basic programot valószínű.
Géza barátomat nézem még tágra nyílt szemekkel, mert ő például villamos mérnök létére közel az ötödik x-hez íriszdiagnosztikát, gyógymasszázst és természetgyógyászatot tanult.
Ekkora váltás egy gondolkodásban nekem felfoghatatlan.
Olyan, mintha én a szakácsművészet alkotó oldalára szenvedném át magam.
Brrr...
Most, amikor a kávééhségem kinyúvaszt, elképzelem, hogy szakácskönyvekkel a kezemben, recepteket felolvasó programokkal veszem magam körül. A sétáló magnóba a Kapa-kasza-fakanál hangját behelyezve kerékpározom hétvégenként piacról piacra, és memorizálom a kofák készletét, hasonlítgatom a nagyáruházak áraival...
Embertelen kínzás volna.
Ebéd után ejtőztem pár percet. Betoppant János.
Erzsike küldött nekem paradicsompalántákat. Azzal hagyta itt, majd anyu a hét végén elülteti. Rakjam valahová, és locsolgassam.
Egyébként meg a darálót jött megjavítani.
-Segíthetek? - csillant fel a szemem.
Segíthettem. Kiemeltük a sarokból a centrifuga méretű vashengert.
Az eső csepegni kezdett.
Leburkolni sem kellett nagyon, kiemeltem a kapcsolóját, kerestem a fáziskondit.
Nem volt. Legalábbis nem látszott.
Áram alá helyezve morgott, s ha beizgult, már kifogástalanul pörgött.
Ez bizony fáziskondi.
De hol van?
János megrettent s asok csavartól, pedig mechanikai műszerész, neki nincs annyi ideje, meg csőkulcsa sincs.
Mondom, hozok. :-D
Nem, de ideje sincs.
Akkor vigyük át hozzám, ha megcsináltam, visszahozom.
Ez sem tetszett.
Végül is három madzag jött ki a motorból, ha zárlatos a kondi, akkor a kapcsolóról elmenő szál elé bekötve bármilyen kondival beindíthatjuk próbaképpen.
Bekötöttem. Semmi változás.
A lazának talált csavarokat meghúztam, és attól sem változott semmi.
- Rakjuk össze, beindul az. Majd kapcsolgatja Mari néni.
Visszaügyeskedtük a kapcsolót. Ekkor már fixen fogta a helyére a két csavar, nem kézben előre bekapcsolt kapcsolóval ellenőriztem.
A megoldás a kapcsolóban volt. A két állás (ki és be) után volt egy harmadik nem fix pozíció. Ha bekapcsolja valaki, akkor tovább billentve rákapcsolódik a segédfázis kondija. Annyira automatizmus, hogy a felhasználó sokszor észre sem veszi.
Ez a gép sokat állt. Vagy ez az érintkező oxidálódott, vagy kicsit megkopott. Határozott túlhúzásra szépen dolgozott.
Mitől vagyok ennyire okos?
Otthon Budafokon van egy orosz köszörűm. Kettős kapcsolója bekapcsoláskor együtt indul, és morgó hanggal jelzi, a köszörű a segédfázis jelenlétét. Amikor a kapcsoló arretál, (beakad a helyére) a felhasználó elveszi a kezét, a kapcsoló segédfázist működtető része visszaugrik alapállapotba, a morgás leáll.
Ezt a morgást hallottam meg. Megmutattam Mari néninek a kezelését (már 30 éve használja, ilyenkor az ember gyermeke pirulva okosabb a tulajnál) és rakhattuk össze az egészet.
Még volt némi vita egy műanyag előlap miatt. Hogy az hátlap, de megkerestük a kamrában a hátlapot is, és két újabb lyukat melegítve az oldalán, felcsavaroztuk azt is. Nem igazam volt, csak jobban emlékeztem. :-)
Ha már ott voltunk, még a spajzban a hűtőgépből kivettem a hőfokszabályzót. A vezetékei kicsit összeégtek.
Ha nem vágom el a hőérzékelő csövet, talán meg lehetett volna menteni, de a kivezetéseinél a bakelit volt nagyon tönkre.
Mondtam Jánosnak, talán annyit megér, hogy vesz bele egyet.
Majd akkor kitaláljuk, hogyan kell visszakötni.
Itthon még előkészítettem a jégakkut anyunak, meg a műanyag edényeit is elvitte János.

Visszatérek még a reggeli ritmus témámhoz.
Amit fiatalon megtanultam, az részemmé vált akkor is, ha értettem a befogadáskor, akkor is, ha nem. Volt, ami jóval később kapott értelmet. (De mennyi!)
A most uralkodó osztály – erre sincs még jobb kifejezésem – frissen szerzett javai nem lerakódott, üledékes kőzetként jellemezhetők, inkább árvíz utáni lerakódások. Van, ahol ott fog maradni, van, amit elfúj a szél.
Érdekes volt a napokban Baumgartner úr – az apa – beszélgetése a Múlt kor műsorában. Hogy autószerelőből hogyan lett gazdag ember a kereskedelemből. A rendszerváltás felhajtó ereje magasba vitte.
A kétkezi javítómunkából nem lett volna belőle ilyen gazdag ember.
Ugyanaznap a Gyulai kolbász gyárát siratta a televízió egyik műsora, hogy hungarikum szűnik meg.
Több, mint száz éves receptúra itt-ott megmodernizálva az előállítást sem tud a talpán maradni.
Valamit létrehozni, az kiszolgáltatottá tesz.
Az autógyárak hitelbe tolták a termékeiket szinte mindenkinek, mert a termelés folyamatossága lett az érték.
Most mi van?
Már megint a kereskedelem, a bankrendszer előszobáiban térdepelnek, hogy csinálhassanak végre autót.
Minél bonyolultabb rendszert üzemeltet valaki, annál inkább kiszolgáltatja magát a piac nevű sárkánynak.
Szeretném érteni ezt a világot!
Itt a világ másik végén, ahol még nem a kölcsönökből fuldokolnak a halandók, itt is megjelent a hatalom számomra értelmetlen fala.
A falu mellett folyik el a Bódva. Nem túl nagy folyó de fontos minden szempontból.
A partján volt a vályogvető hely, ahonnét szerezték az agyagot az emberek évszázadokon át. Maguknak vetették, hagyták a napon szárítani, és építkeztek belőle.
A betonozáshoz a Bódvából került sóder és homok, a követ a hegyoldalból szedték össze az emberek.
Ma már ez nem így van. Miskolc közeléből, Nyékről hozzák a sódert. Kb. 70km, és nem szabad követ szedni a hegyoldalban. A vályogvető hely már valaki tulajdona. Ennek még nem jártam utána, mert állítólag a fű már benőtte, meg sem ismerném, és valószínűleg a tulaj meg is engedni használni, ha onnét szeretnék építőanyagot nyerni a falamhoz. Mindössze egy fürdőszobányit akarok rakni.
A követ is megkapom a szomszéd Józsitól. Ő bontott egy régi házat, tele a kertje, örül is, ha valaki visz belőle.
Állítólag engedélyt is lehet kérni a sóderszedésre, csak nem éri meg.
Nem tudom. Illetve nyomozás kérdése.
Budafokon legurultam a Duna partra, és megszedtem a kispolszkit. Ott sem kellett sok, egy fürdőszoba sarkát betonoztam újra, ahol vécét helyeztünk el. 2-3q elég volt. A fuvarköltség nagyobb lett volna, mint a szükséges sóder ára. A Dunából nem hiányzott senkinek.
Azt is tudom, hogy a nagy kitermelők hamar tönkretennék a tájat. Végül is mindenkinek igaza van.

Ma túl sokat járt az agyam a fölösleges dolgokon. Holnap fizikai munkát tervezek.

Komjáti napló 2009 - IX. rész

Átraktam a mini komposzt keretet. Megforgattam. Bár a bomlásra jóformán még csak a szaga emlékeztet közelről, de menekülő bogarakat már észrevettem benne.
Így megbolygatva kisebb lett.
Nem volt igazán jó hangulatom.
Akartam csinálni a konyhát, de mindenbe belekezdtem, ami nem az volt.
Átszerveztem a szoba közepét. Olvastam a kertész könyvet. A komposztos könyvet. Mindkettőnek más a koncepciója a fű, illetve az udvar kezelése ügyében.
Üsse kő. Nekem is más lesz. :-)
Mondjuk az egymásra rakott kereteket is összetartja a komposzt tömege, tehát ez az ötlet is tetszik. Mondjuk a hibás raklap meg általában kész, tehát kisebb munka. Amíg nincs itt Ildi, addig így is megfelel halomba rakva. A keretezés mindenképpen a zsaluzások befejeztével felszabaduló deszkákból lesz. Addig ez van.
De mitől lesz munkakedv?
Kávé.
Bejött.
Már a főzés közben sikerült felrajzolni a lefolyócső nyomvonalát a falra. Most nem vettem elő a horonymarót. Nem akartam a konyhát megint napokra porral betakarni. Az előző marás óta sem sikerült még mindent kitakarítani.
Először a (hegesztéshez) salakoló kalapácsnak betonacéllal összevarrt vésőt használtam, de jobb volt az egyágú kőműves kalapács.
Elfogyott a kávé, és szépen besüllyedt a falba a műanyagcső.
Ideiglenesen összeillesztettem a mosogató megfelelő részével, és gondoltam, kiporolom a csaptelep helyén kilógó csonkot.
Behoztam a villanyszerelésnél használt behúzószalagot, de az nem ment fel a padig.
Fentről is megakadt úgy fél méternyire.
Még nem szitkozódtam, de határeset volt.
A csővágóval a rögzítő deszkák fölött elvágva sikerült egy fúrót beletörni a tömedékbe.
Legalább megtudtam, miből van.
Vályogcumi.
A hideg oldali viszonylag egyszerűen átlyukadt, de a meleg ellenállt.
Újabb csőrészleteket vágtam vissza, kivenni a csövet már nem érdemes, fogja a gipsz, és az első két csempe is.
Az istállóban volt egy tekercs kerítésdrót. Levágtam belőle vagy három métert, és azt élesre alakítva először lentről, de ott 90˚kal kezdődik, azonnal elakadtam, viszont a padlásról forgatva, bőrdudázó mozdulatokkal kilyukasztottam a dugót. Alul csőrös fogóval emeltem ki a tehéntrágyával megtapasztott szálas agyagmaradékot. Még némi 'kéményseprés' a behúzó szalaggal, és könnyedén át lehet fújni a csövön.
Háromnegyed hét.
Berámoltam a holmit a házba, és repültem a telefonfülkébe.
Ma Nufi is jobb hangulatú volt. Tetszik neki a Skype-os oktatósdi. Remélem, lesz elég tanítvány!
Itthon a locsolás közben megint lelegeltem vagy tíz darab félig megpirult epret. Vajon megtudom-e valaha, hogy milyen az érett változat?

Kedd

Nem akarózott felkelni. Az első kávéig semmire nem voltam alkalmas. Már tudom, hogy nem mehet tovább. Ismét leteszem a barna vizet hosszabb időre. Egy napra, vagy egy hónapra, még nem tudom, de holnap nagyon feszült leszek tőle.
Locsolás, teszvesz-ténfergés , olvastam az RT évkönyvből ('94) a hálózati összefoglaló cikket. Mármint a telefonnal kezdi, és elmagyarázza az analóg sávszélesség és a digitális közötti összefüggést. Miért pont 64kbit egy analóg vonalat kiváltó digitális vonal... Háromszor olvastam el, mire felfogtam, hogy egy mintajel 8 bit, és 1 másodperc alatt 8khz-es mintavétel, azaz nyolcszor nyolcezer, az hatvannégyezer. Ennyire nulla a felfogóképességem. Pedig egyszer már a Tannenbaum könyvet végigrágva megértettem. Most meg küzdök egy ilyen alapdologgal, mint egér a csapda rácsával.
Önvallatásom addig jutott, hogy szóba, mintha számtech órán felelnék, összefoglaltam, az olvasottakat.
Élmény, nem?
Még előhúztam az esti olvasáshoz a polcról a körte termesztését. Nehogy egyszerűen egy irányba izmosodjék az agyam helye.
Még valami nagyon fontos. Elegem lett a Kossuth rádió műsorszerkezetéből, és a katolikus rádiót is meguntam, előbányásztam a Denon tunert a szekrényből. Lesz, ami lesz, én mától ismét Bartók rádiót akarok hallgatni.
Találtam merev vezetéket, és hajtottam belőle antenna csatlakozót, a másik végére pedig kétméteres mérőzsinór került.
Kicsit zajos, de megjött.
A Cleopatra erősítőjén keresztül még némi dinamika is sejtette magát.
Azért lepett meg, mert a CD vagy DVD hangja is lapos, vacak, sávkorlátozott és minősíthetetlenül vacak.
A Tamashi DVD a legolcsóbb lejátszó volt már akkor is, amikor vettem, de otthon az erősítőmbe üvegszálon viszem a digitális kimenetről, vagy digitálisan. Ott az erősítő DA fokozatát hallgatom.
Itt meg a saját kis DA-ját.
DV208x a tipusa.
Fel kéne tenni a műtőasztalra, hátha pár kondival fel lehetne ébreszteni a mélyhang tartományt, de még nincs hely az asztalon.
Meg kondikat is kéne bontani.
Ez lesz a következő, amint a padlásról lemegyek.

Elolvastam a blogom után írt hozzászólást.
Megint nem sikerült válaszolni, muszáj leszek direktmód beleírni, ha üzenek olvasómnak.
Köszönöm mindenkinek, aki rám bukkan, s nem menekül azonnal más vizekre. Nufi olvassa a statisztikát is, és tájékoztat róla. Meg is lepődtem rajta. Kellemesen.
Lehet, hogy újra elengedem a novelláimat?
Néha olyan jól esik lubickolni a saját hülyeségemben. Hogy a poénjaim elsülnek-e, arra nincs most visszajelzés. Egy felolvasáskor kiderül, hogy a halálkanyarokat egyenesen vevő sofőr szándékos, de most nincs itt a Rejtő sorozat, és nem töltődöm fel belőle.

Forrasztgatás közben – egy táp és egy Goldstar monitor panelja ürült ki, ja meg az Elka55 billentyűzete a reed relék miatt - valaki nem tudott bejönni a kapun, de elég hangosan jelezte, hogy velem akar beszélni.
Hogy értek-e a számítógéphez. Mármint hogy megnézném-e a gépét. Merthogy valaki mondta, és ….
Ez így elég bonyolult, de sem az ajánló nevét, sem az úrét még nem jegyeztem meg.
A címre emlékszem, de a neve még fehér folt.
Szóval bezártam mindent – nem kell, itt nem jön be senki... - de én ezt így szoktam meg … - majd megszokom ezt is... - de én akkor is bezárok, …. szóval átkerekeztünk az utcánk másik végére, és egy hanyatt esett DELL gép jelezte, hogy az oprendszer csüccs.
- Van cd, van minden...
Hát volt. Csak épp nem bootolt. Nem lehetett bootsorrendet állítani, sem sok-mindenhez hozzáférni.
3V-os elem ki, és akkor sem. Csak a dátum lett 2005.
Jó.
Kaptam lámpát, és lehúztam egy jumpert.
Utána lehetett beállítani.
Már csak a CD nem működött.
Hazaugrottam a DVD meghajtóért, és arról a Vistája felkúszott végre, de nyolc is elmúlt, hogy elszabadultam.
Jó gazda, a gép a gyereké, de ő nem ért hozzá, és nem is érdekli.
Helyette megmutatta a kilenc malacát a kocával, és a két birkát kecskével, meg a megszámlálhatatlan galambot.
Csak a kutyája morgott rám. Pedig eddig mindegyiket meg tudtam simogatni, ahol jártam. Ez olyan bizalmatlan fajta.
Fél kilencre értem a telefonfülkébe, és megint sötétben locsoltam. Ma még epret sem szemeztem. Pedig biztos van már új félérett.

Komjáti napló 2009 - VIII. rész

Vasárnap
Ez elvileg ünnepnap, de nem nagyon tudom, mi micsoda. Reggel a felkelés után locsolás. Ezt ma nem kellett, mert kutya hideg volt odakinn.
Hátul a szalonna sütő helyünket elborította Laci bácsi szőlővesszővel meg málna szárakból álló botokkal, alulról pedig felnőtte a gaz, most jött el a tűzrakás ideje.
A nagyobb gallyakat félretettem, a kisebbeket átkupacoltam, és jöhetett a tűzrakás.
Nem újságpapíroztam. Egyenest a kempingpalack gázégőjével indítottam. A venyige közé szorult zöld füstölt, fojtott, de ezen túl akartam lenni.
Dél felé kisütött a nap, jött a kánikula.
A tüzet táplálva elment a nap nagy része, és kimostam a heti szennyest is. Jó ez a mosógép. Ugyan a keverőtárcsa farmerból csak egyet bír, de azt hagytam a legvégére.
A nap harmadik programja a lecsúszott pala visszahelyezése volt.
Először azt hittem, hogy megragasztom, mert két nagyobb darabra esett szét. Még az is felmerült a fejemben, ha Józsi nem odarakja a visszahozott zsaludeszkát, talán össze sem törik. Csak beleáll a földbe.
De ha én tegnap a helyére viszem, akkor mindegy, hogy Józsi hova rakja.
Ezek a felelősségmegállapító gondolkodások állandóan be vannak kapcsolva. Férfias baromságaim egyike. Zavar, de nem fogok leszokni róla.
A rádióban minden pszichomókus, vagy másokat elemző okos ember azzal van elfoglalva, hogy nem keressük a magunk szerepét a számunkra rossz eseményekben.
Nem a frászt! Pontosan ezt feszegetem állandóan, s ott lapulok, mint hibaforrás.
Ha elszámolnék vele, akkor vagy túl szigorú vagyok, vagy túl elnéző magammal. De a mentegetés mindenképpen bekapcsol.
Ezesetben legalább elpakoltam a fát a munkaterületről, felállítottam a létrát, és kerestem megfelelő méretű, majdnem ép palát, majd vastag alumíniumdróttal a törött helyére felkötöztem.
Szögelni nem mertem, mert a párnafák épek és egyenesek, de ki tudja, mennyire stabilak? Az akkus fúróm otthon maradt, vezetékessel felmászni... maradtam a drótozás mellett. Szerintem jó. :-)
A tűzhöz vissza-visszajártam, pakoltam rá még pár műanyagfoszlányt is. Repked itt annyi a fóliasátrazás emlékeként, hogy megbecsülni sincs reményem, mikor szabadulok meg tőle. Lehet, hogy soha.
A nagy meleg elől behúzódva bekapcsoltam a tévét, és megláttam Fűszeres (Bodrogi) Esztert. Ildi szereti a blogját, gyorsan felhívtam, kapcsolja be a Kultúrház műsorát. (M1)
Nekem csak egy szőkeség, de én Nők Lapját sem szoktam olvasni, s tudom, hogy attól még lehet jó. (A Lázár Ervin novellákat különösen szerettem, amikor Nufi felolvasta belőle. Minden mindennel összefügg. Merjek én valamit állítani? ;-) )
Ja, és a Nők Lapja azért jutott eszembe, mert szerintem a mostani Kultúrházas műsorvezető csaj ott bukkant fel. (számomra)
Este kapcsolgattam a Heti Hetes meg a Szólás Szabadsága között, és hamar a teljes sötétség mellett döntöttem.
Villanyoltás előtt még eszembe jutott a DCF77-es óra, meg Laci nikecellvágója. Aztán snitt.

Hétfő
Fél nyolckor keltem. Eddig talán ez a legkésőbbi időpont. Kinn már napsütés.
Locsolás, borotválkozás, a tegnapi gallyak között megfőzött kávé ott hagyta nyomát a főzőmön. Letakarítottam. Gázon nem lesz ilyen ronda, és a bakelit fogantyú sem ég meg.
Örültem a napfénynek, meghallgattam a katolikus rádió riportját a Budaörsi Passióról, majd a gödöllői erdésztettel kapcsolatban. Közben kitakarítottam egy berozsdált szemzőkést, újranyeleztem az egyik kapát. Lesem a kis komposztkeretet, mikor rakjam át, de inkább feljöttem a padlásra dokumentálni a tegnapot, és megírni az újabb szatírikumba hajló novellámat.

Kora reggel, fél hatkor indultam el a riport színhelyére, Alánybölösre, a székfaragó Székej Pista bácsi temetésére. Alánybölösre, ebbe a zsákfaluba, eljutni reggel lehet, visszatérni pedig este 11 után lehet. Sárga-barna csíkosra festett - a helyiek csak magyar zebrának hívják - Ikarusszal.
A vezetője jól ismeri a halálkanyarokkal szegélyezett utat, és egyenesen a Pista bácsi házához szállított. A kertkapu előtt itt suhancnak számító ötven éves férfi eszik szalonnát szalonnabőrrel. Megszólítom.
- Jó napot kívánok!
- Jó napot.
- Székej úrhoz van szerencsém?
- Igen, Székej Mihály vagyok jével.
- Miháj?
- Nem, hanem Mihóknak szólítanak, de az igazolványomban nem az van.
- A rádióban nem fog látszani.
- A rádióban tranzisztor van, nem én. De tessék beljebb jönni! Gondolom, széket akar venni.
- Nem, uram, a Pista bácsi temetésére érkeztem. Tegnap kaptuk a hírt, hogy meghalt.
A férfi nadrágjába törölte kezét, meghajolt a szemöldökfa előtt - különben a fejét beveri, és előre ment az udvarba. Közben egy szót sem értettem válaszából, de mentem utána. A konyhában pálinkát töltött magának.
- Gondolom, munka közben nem iszik - nézett fel rám, - de azért egészségére! - mondta, és felhajtotta a gyűszűnyinek épp nem mondható mennyiséget. - Ez kell a pontos munkához.
Én álltam a bejárati ajtóban, és fogtam a fejem. Nekem nem volt annyi szem, hogy meghajoljak, de azért összeszedtem a gondolataimat.
- Megismételné, hogy hánykor lesz a temetés?
- Mondom, hogy már tegnap elástam az öreget.
- Elásta? - Persze. Olyan ronda lett a koporsó, hogy nem akartam mutogatni. Majd ha már kinéz valahogy, akkor igen.
- De ...
- Maga most vitatkozik? - nézett a szemembe úgy, hogy az orrunk is összeért. A diktafonom is elejtettem, de nem szóltam egy kukkot sem. Illetve engedélyt kértem az árnyékszék megtekintésére. Szerencsére időben érkeztem. Sajnos útilaput nem gyűjtöttem, buszjegyet meg nem kaptam, maradt az a kétszáz forintos, amit a buszjegy árából visszakaptam. Este 11-ig volt még időm. Mihálytól annyit kértem, mutassa meg, mivel foglalkozik.
- Hát széket csinálok. Próbálja ki! Ez már a tizenhetedik.
Kifejezetten csúnya, göcsörtös három hosszú és egy nagyon hosszú lábon álló lapos deszkát képzeljenek el, ami még billegett is, erre kellett ráülnöm. A nagyon hosszú láb azonnal eltört, és az oldalamba fúródott. Egy-két centi mélyen, de elég rondán vérzett az oldalam. Mihály azonnal lemosta pálinkával, és jót húzott az üvegből.
- Bocsánat, ez horgásszék lesz, de még prototípus.
Bántotta a fülem ez a külföldi szó, de hagytam, hadd tartson kiselőadást a munkájáról. Ha már temetés nem lesz, valamit illenék riportként leadni a holnapi adásba.
- Húzza meg!- ajánlotta fel az üveget - és én nyelvemmel elzárva az üveg száját, megemeltem, majd visszafordítottam. Még így is égette a számat.
- Megmutatná a Pista bácsi műhelyét?
- Ez már az enyém.
Hátramentünk az istállónak tűnő magas küszöbű épületbe, és tizenhat lábakon álló faalkotmányt mutatott nekem a riportalanyom.
- Ezek az elsők. Ne próbálja ki, mert nem sikerültek. Apám is mondta?...
- Pista bácsi?
- Dehogy Pista bácsi. Apám mondta. Akit maga Pista bácsinak hív, az a nagyapám.
A falon gyönyörű faragott szekrényke függött. Tele volt szerszámokkal, A szerszámok között középen, mondhatnám díszhelyen egy kétliteres üveg.
- Ez mire való? Valami ragasztó van benne? A férfi rám nézett, és kiröhögött.
- Ásványvíz. - mondta hahotázva, a nyála csak úgy permetezett, mint egy növényvédő helikopter.
- Csak igyék! Ezt szabad!
Töltött két nem túl tiszta vizespohárba, majd megitta. No én is lehúztam egy hajtásra. Az én családomban nem volt tűznyelő, nekem azonnali filmszakadást jelentett.
Éjfél után a buszról letessékelő sofőr ébresztett fel. Kezembe nyomta a diktafonom, a fényképező gépem és a műhelyben megkóstolt folyadék üvegét, s megmutatta az irányt a szerkesztőség felé. A kollégák elmesélték, hogy a hét végét átaludtam a főnök asztalán, de a riportot megvágva leadták. A főnök is megkóstolta az üveg tartalmát, őt holnap ébresztik fel.

Komjáti napló 2009 - VII. rész

Szerda

Begipszeltem a rézcsöveket. Felforrasztottam a kiállásokat, és fent
rögzítettem két falap összeszorításával a padláson a vízcsöveket.

Hat órára megjelentem Ferinél, hogy megnézzük a bálázót. Mondtam, hogy
még nem láttam olyat, de hátha belenyúlok véletlenül a megoldásba?

Feri még a mezőn, Jolika beengedett a géphez. Körbejártam, alábújtam,
kiürítettem, megforgattam a lendkerekét, s már kezdett képem lenni róla, mit is csinál, de Feri kinn maradt, és vizet kért, majd értem jön, ha hazajön.

Hazamentem, és végiggondoltam, mit is csinál az a sok bigyó. Arra
jutottam, hogy vagy elraktak egy láncot a gépen, és nem mozog a helyes
szinkronban a kötő rész, vagy az udvaron túl kevés szénát kapott és nem
tömörödik eléggé, ezért nem szorul meg a madzag. Következésképpen nem
köti meg.

Feri nem jött, én meg mentem telefonálni.

Út közben kaptam SMS-t anyutól, hogy jön. Reggel fél kilenckor ér be a
vonat.

Józsival is összefutottam a fülkénél. A fia bringáján szétugrott a fék,
azt segítettem helyrerántani. Kellett hozzá négy kéz, mert átalakította
az elejét. Akkor elég lett volna kiakasztani.

Hazafelé megmutatta a spajzot, amit most csinál.

Sötétedett, de nem akartam elbújni a szerelés elől, nekiálltam portát
rendezni. A fű és gallykupacokat, amit Laci bácsi itt-ott hagy a kert
minden pontján elhordtam a komposztra. Holnap kezdhetem elölről úgyis.


Csütörtök

Hatkor felkeltem.. Takarítás, locsolás, stb. Mire megérkeztek anyuék,
már volt hely. Hozott lencsét, kenyeret, zsömlét, sok-sok ennivalót. Mondom a
hűtőszekrényem már így is varrás mentén reped. Hát még így volt, ami belefért.

Kinn a kertben foglaltuk el magunkat. Kiszolgáltam a szerszámokkal őket, és elhordtam a dudvát hátra a komposztdombra. Az ajtóval szemben álló szilvafáról is letakarítottam a száraz
gallyakat, amit elértem. Abból tüzelő lesz.

Feltettem három csempét a falra.

Hosszú előkészület előzte meg. Meg kellett találni a csempefúrót. Ez egy vídiás szerszám, ami a körzők elvén működik. Lehetőleg minél lassabb fúróval szép karikát lehet kivágni a csempéből a csapok helyére még felragasztás előtt. Ez a bigyó egyébként a helyén volt. A kőzetfúrók műanyagdobozában. Odavaló. Inkább azért kellett keresnem, mert szétszedve belefér, de én összerakva kerestem. Már feláldozni alkalmas fához való lyukfűrészhez vettem elő a vídiás
dobozt, - MEGVAAAN!! - és örömmel dugtam fel az állványos fúró tokmányába.
Visszatértem egy műanyagkereszttel, és egy vízmértékkel. A jelölés kis utánigazítással jó lett.

Ildi az illesztgetés közben hívott fel.

(dulifuli be)

Imádom, hogy az embereknek érzéke van a gyorsan kötő gipszes, vagy
kétkomponenses ragasztások közepén találnak meg. Teljesen, mint a
filmekben a majdnem kikapaszkodó ember fejére hulló cápa a tartalék
levegőt is megfelezi a fuldokló búvárnak.

(dulifuli ki)

Józsi hozott nekem a tüzép telepről meszet, visszaadta a kölcsönkért
cementet is.

(kisgonosz be)

A szomszéd asszony (Erzsi néni) nem szereti Józsit, és megmosta a
fejemet, soha nem látom a kölcsönadott dolgaimat. Pedig amit eddig
odaadtam, mindent visszakaptam. Most is. Maradok én a jól bevált
megérzésemnél, és ha becsap, majd azt mondom, hogy kár volt ráhallgatni.
Azt sem mondom, hogy a megérzésem az a sárga manó, aki a fülemben
duruzsol naphosszat, de visítani szokott, akkor is, amikor nem hallgatok
rá.

(kisgonosz ki)

Kérte a furikot, hogy a gyors segítségnek szánt homokot is betolhassa
vele. Ideadta a rostáját is.

Este még megkevertem egy adag betont, és a kapu mellett kimozdult
terméskövet visszaragasztottam vele.


Péntek

Kirostáltam a homokból egy nagyobb adagot. Megkevertem cementtel, és ott
álltam, hogy 40kg meszet hogyan bontsak ki?

Hátracipeltem az istállóhoz. Kipakoltam a betonkádat. Kisepertem.
Megéreztem a bajt. Berakás közben – a derekamat féltettem – rosszul
fogtam meg a zacskót, és zutty, bele a kádba. Ki is repedt, és még
szerencse hogy olyan aludtejnél sűrűbb massza, mert nem csapott fel.

Hoztam az ovális műanyagvödröt. Tettem bele kőműveskanállal.
Visszasétáltam a furikhoz.

Megkeverjem az egészet?

Nem. Inkább a vödörbe szedtem. Jó félvödörnyivel kitöltöttem elöl (az utcára eső részen) a rést, és mint a jóllakott napközis a PIF újságot nézegeti, szemügyre vettem a kerítést.

Hát ez csak a jéghegy csúcsa.

Mindenhol van kihullott, elgazosodott rés, és hátul az oszlop tövébe belenőtt az orgona.

Újabb keveréssel kitöltöttem az udvari részt. Összesen három vödörrel ment el, s ahol nagyobb volt a lyuk, toltam bele terméskődarabokat is.

Még kiirtottam a rossz helyre keveredett orgonát is. Erre oda kell
figyelnem, mert a gyökere benn maradt. Tovább fog hajtani. Ott majd szét
kell szedni a kerítést, gyökérteleníteni, és újra összerakni.

A maradék energiámmal sötétedésig még a szilvafát is megszabadítottam az
orgonától s az egyéb gazoktól.


Szombat

Pihenőnek szántam. Reggel felvonultam a padlásra írni.

Bennem motozott a történet, vagy inkább egy kuszaság, amellyel a mások
értékrendjében sarokba szorult ember 'bevállalja' – Csernus szavával
élve – a lendületét. Ő tudja, hogy mit csinál, s vajmi kevés köze lesz a
büntetésnek a tetthez. Az kifelé működik, befelé más.

Ehhez hozzá tartozik, hogy anyu folyton segíteni akar. Hozza a kaját,
csinál ezt-azt, és adná a pénzét. Menjek haza, látogassam meg Ildit.
Alig többe kerül, mintha Ildi jön-megy vonattal. S ami otthon maradt, és
hiányzik, azt el tudom hozni. Ő kifizeti.

Nem fogja fel, hogy Komjáti egy életmódváltás, és a haza, az otthon ide
épül, és nem az ő feladata, hogy a nyugdíjából eltartsa a 45 éves fiát.

Persze a fejem azt is feldolgozza, amit hall. Hoznám is, ami otthon
maradt, Ildi meg telefonon kiigazít, hogy nem vagyok még egy hónapja sem
egyedül, és van még mit csinálni ezen kívül is.

Mi a reagálás?

Ha az ember másokra figyel, akkor meghülyül.

Főztem a kávémat, és írni kezdtem.

Persze Nufi morog, miért gyilkolászom az írásaimban, hiszen nincs okom rá.

Pedig gyilkolászásról szó sem lett volna, ha Józsi szomszéd nem hozza
vissza épp az írásra átállt szervezetemet megzavarva a zsaludeszkáimat.

Először még kissé belassulva, mint valami részeg kimentem vele az
utcára. Megmutattam az oszlopot. Annyit kértem, csak tegye át a
kerítésen a deszkákat, majd áthozom a kerten keresztül, s már húztam is
vissza a géphez írni.

Már biztos van egy éve is, nem hagyta el önálló agyszülemény a billentyűzetem. Visszaálltam a történetbe.

Megint jött Józsi.

Ekkor már morcosan kértem, hagyjon most békén, mert 'dolgozom' egy novellán.

A vádlott nyugodtan ült le a bíró elé. Belül már tiszta volt.

Tudta, hogy joga nem volt az öregasszonyt agyonverni, de kötelessége,
vagy indoka igen.

Ügyvéd, és vádló, - és nem volt tisztában a titulusokkal – kézzel írott
papírokból kérdeztek, magnó ment a sarokban valahol. Mondták is az
elején, hogy felvétel készül.

Mechanikusan válaszolgatott.

A bírót nem érdekelte az ügy. Vastag dossziét hozott magával, és lesírt
róla, hogy legfeljebb az első és utolsó oldalt olvashatta el.
Belenézett.

Szakértők beszéltek, s neki a rendőrségi kihallgatásából is idéztek.

Szerette volna, ha már vége van.

      * Asszonyom! - állt föl végre a székről – Bírónő, vagyis nem tudom
        én megszólítani. Én is beszélhetek?
        
      * Később.
        
        Eljött a később. Odaállt a terem központjába, ahonnét mindenki
        lenézett rá, és ő végre elmondhatta, hogy mit csinált.
        
      * Február tizenhetedikén van a születésnapom. Marika néni azért
        jött át... Hozott magával pogácsát. Azt nagyon szeretem. A
        kedvemért sütötte. Én pedig éppen a mosógépet szedtem szét.
        Csurom víz voltam, a fürdőszoba ázott, s délután kettőre volt az
        anyóssal megbeszélve, hogy megyünk a temetőbe. A feleségem
        sírjánál lesz.
        
        Már így is feszült voltam, a Marika néni csak tukmálta a
        pogácsát, meg belelépett a tócsába, és hanyatt esett. A fejét
        beverte a mosdóba, meg a derekát, vagy a fenekét fogva
        jajgatott, nem tudott felállni.
        
        Közben már minden voltam, csak rendes ember nem.
        
        Felhívtam a mentőket. Ők mondták, ne mozgassam, meg hogy
        combnyaktörés is lehet egy ilyen nyolcvan éves néninél, de
        mondtam, hogy muszáj felszednem a vizet, mert ha még
        tüdőgyulladást is kap, akkor... akkor is én leszek a hibás.
        

A teremben még széknyikorgás sem hallatszott.

Dacolva a mentős beszédével felemeltem Marika nénit, és bevittem a
szőnyegre. Ráborítottam egy takarót és felvettem a gázkonvektort, hogy
melegben legyen.

Ő meg, amit elért, azzal verte a fejemet, és kiabált. Sikítozott is.

Kértem, hogy csendesebben, mert fáj a fejem, és közben becsengetett az
alattunk lakó, hogy csöpög rájuk a víz, és mi ez a sikítozás.

Kinyitottam az ajtót, mondtam, szedem fel a vizet, mert kilyukadt a
mosógép, de jöjjön be, csináljon valamit Marika nénivel, amíg jön a
mentő.

A szomszéd részeg volt, és megütött, mert bántottam az öreglányt. Erre
én kilöktem a lakásból és bezártam az ajtót.

A mentők csengetését meg nem hallottam, biztos jöttek, csak nagy volt a
zaj.

Marika néni közben tovább sivalkodott, hogy ráeresztem a gázt, és
magához húzta az állólámpát a madzagjánál fogva.

Én meg a fotelt toltam arrébb, hogy ne érje el a távirányítókat. Azokat
is, vagyis a videóét meg a műholdét már hozzám vágta.

Az állólámpa madzagja beleakadt a cipőmbe. Marika néni fejét az állánál
fogva felrántotta. Hallottam, hogyan reccsen a protézise, és még a
nyakára is tekeredett a zsinór.

Mérgemben rúgtam akkorát, amekkorát csak bírtam.

Marika néni utána már csak rángatózott.

A rendőrök törték rám az ajtót.

Én ennyire emlékszem.

Ja, és ha megbüntetnek, ha nem, én nem vagyok rossz ember.

Ja, és valaki felszedte a vizet a fürdőszobában, vagy ha hazamegyek, még
a szomszéddal is harcolnom kell? 


Tudom, a kutya sem olvassa, de ezek az írások tartják össze az elmémet.
Kellenek az önmegismeréshez. Utólag értelmezve hazatalálok magamhoz, és
megértem a sorsomat. Afféle önmagam pszichológusa, Mekk Elek -féle
ezermesteri fogás, és nekem hasznos.

Józsi elnézést kért, és csendben hordta tovább a fát.

Azt már nem tudom, hogy körbe az Erzsi néni telkén, hogy lássa, mindent
visszaad, vagy a kerten keresztül, de már kérdeztem, honnét az ellentét,
s nem jutottam még megfejtéshez.

Sajnálom, mert nekem mindkét ember fontos. Nem fogok választani köztük.

Az írás meg már nem az lett, amire készültem. Ez van. Ha legközelebb
'rámjön' , majd bezárom a kiskaput, és nem zavarnak meg,


A novella elküldésekor megfagyott a gépem.

Pedig nincs is meleg.

Itt valami nincs rendjén, nem is indult újra. Addig-meddig, hogy kitéptem a hangkártyát, raktam bele másik videokártyát, és semmi.

A ventilátorok mennek, egyik ic sem melegszik. A tápomban külön hatalmas ventilátor van, és az sem tol forró levegőt. A processzorventilátor mellett a hangját sem hallom.

Feltoltam a csavarhúzót. Nem akadt bele. Lecipeltem a gépet. Feljött.

Pár perc és újra négerek az alagútban.

Oldalára billentettem, kicibáltam az alaplapot, és kivettem a 3voltos
elemet.

Így sem.

Újabb kávé.

Beindult. Feljön a gép. Az olcsóbbik wifi kártyából kiműtöttem az
antennacsatlakozót, majd beleraktam a GSM telefonos aljzatot. Hasonló
freki, nem lesz vele baj.

Beledugva gépbe, nem kelt föl többet.

Ekkor vettem ki a tápegységet. A ventilátor betonkeményen állt. A
lecsomagolt panelon az elektrolit kondenzátorok Quasimodo divatjának
megfelelő púpot növesztettek.
….
(Ide tessék valami zaftosat képzelni. Mondjuk marhapörköltet.)
….
A mindenki másnál egyértelmű fagyásokat is tápcserével kezdi Imike, de
magánál fel sem merül, hogy egy egység elromolhat. Mi több, meg is
sértődik, hogy egy négy-öt éves tápegység elromlik.

A ventilátort kimostam, bezsíroztam, de kondenzátorral hadi lábon állok.
Hoztam pár tápot alkatrésznek, de régi AT-sak. Inkább ellenállás és
tranzisztorbányaként használom, vagy a dobozát vasnak.

Három tápból csak összeszedtem 4 darab kondit. Ezek tömzsibbek, nem
férnek be a régi helyére.. A lábait meghosszabbítandó, merev rézvezeték
után túrtam fel a kincstáramat.

Hosszú, kínnal-keservvel összerakott gépem éppen bootolt, amikor csöng a
telefon.

Mátkám volt. Nem telefonáltam... Miért, hágy óra?... Már nyolc is
elmúlt.... akkor megyek...

Beraktam a lakásba a kilógó antennamadzagot, bezárogattam, és futottak
(bringával) a fülkébe.

Út közben beleszaladtam Feribe és Jolikába.

Na mi lett a bálázóval, mert nem jött Feri, amikor ígérte.

Valami ismerős megoldotta. Ő ezzel foglalkozik.

Mondom neki, hogy nálam meg cipész cipője eset forgott fenn.

Ő még telefonált valahová, ne kelljen ezért Miskolcra bringáznom, de
megnyugtattam, most működőképes a gép, és a bringázás meg rám fér.

Már sötétben és zseblámpával mentem locsolni. Erzsi néni kutyája örült,
és nyalogatott a kerítésen keresztül, amikor elért, a másik szomszédé
meg ugatott.

A szobában még kísérleteztem az antennával, de továbbra is a padlás lesz
a megoldás.

Hacsak a wifi routeremet nem lehet úgy programozni, hogy a wifi
bejelentkezzen a rendszerbe, és azt routolja tovább vezetéken ide a
szobába.

No, ezt még ki kell kísérleteznem.

Vagyis a belső DHCP-t leállítani, és a w bemenetet is kikapcsolni, vagy
engedélyezni, de oda tenni a gépemet, és onnét nyomulni.

Majd holnap mosás után.

Tényleg, úgyis lehet pl. mac addresset is klónozni vele. Ez korlátlan
belépést jelenthet.