2009 történetének befejezése

A naplóírást otthon is folytathatom, de az nem Komjáti.
A zsebműhely lesz, és a Gondolkodom és kihallatszik . Már ha jól emlékszem a címére. Majd összelinkelgetem a témákat, s biztosan többet is fényképezek majd.
Otthon is kell lépcsőt javítanom, meg a fürdőszobában is befejezni a csempézést. Van még megkezdett sörkollektor kísérletem is. Ha valaki a stílusomért olvas, az meg fog találni. Talán csak kevésbé leszek szorgalmas. Több időt kap Nufi.





Felvittem megint két rossz tévét a padlásra. Lehoztam a Samsung monitort. Egyébként HP, de a Digital PCXBV-SA nak felel meg. Jól megmagyaráztam, mi?
A nagyobb cégek a számítástechnikában komplett megoldást szállítanak. Illetve így volt ez a 90-es években. Tehát ha elad egy számítógépparkot, akkor ad hozzá billentyűzetet, monitort, egeret, egéralátétet a saját címkéjével.
Ezt a 15 hüvelykes Samsung monitort is ismerem az amerikai cég kínálatából. A Digital monitor majdnem sík, eredeti Samsung képernyővel készült, ebbe a HP-ba domborúbb Toshiba gyártmányú került.
Nem az előnyére. Biztosan olcsóbb volt. Vagy így drágább? Pl. nem tudom elképzelni, hogyha van a cégnek saját alkatrészgyára, akkor miért vesz máshonnét? Illetve ennek a rejtvénynek is a pénz körül lesz megoldása.
A hátrány a domború képcsővel a szemfárasztó olvasás. Állandó fókusztávolság-változtatásra kényszeríti a szemet. A sík is, de kisebbre, ezért kímélőbb.
Kicsomagoltam. A múltkor a hideg padláson csattant nagyot, azóta négerek az alagútban.
Ennek a monitornak a talpát fémlap tartja. Ahhoz csavarozták belül a paneljét.
Hogy a panel ne deformálódjon, alul középtájt ragasztottak bele két 'radírgumit'.
Ez a két gumibigyó pont a sortrafó és a táptrafó alá esik. Logikus, mert ezek a legsúlyosabb alkatrészek a panelon.
De ott van a legnagyobb feszültség is.
Korábban már a sortrafó alatt átégett a panel. Onnét eltávolítottam a gumibakot, és kivéstem a bakelitet. A tápjavítás után jó volt mostanáig.
Most a másik oldalon jött elő a hiba. Onnét is kivettem a bakot, de kivakarás előtt kimostam a panelt. A gumi tetején valami barna, rászáradt folyadékra emlékeztető folt volt a fekete áthúzásnyom mellett.
Ismét minden ment a kályhára holnapig.
Ha már monitor, kaptam én egy nagy Belineát a volt kollégámtól, mert vagy kétszer javították 40 ezerért a cégének, és most inkább leselejtezték. Ugyanaz most is a hibája.
Örömmel vettem birtokba, és vagy két hétig működött is hiba nélkül.
Akkor jött valami cicegés, és az üzemi sötétség.
Idő nem volt rá, de elhoztam Komjátiba. Nyáron kicsomagoltam, s őt is kimostam. Ráfért.
Azóta itt rakosgattam védett helyeke magam elől, de most jött a tábori műtőasztal. (kicsi)
A szivacstömböm nélkül sokkal nehezebb boldogulni, de legalább pukkantós műanyag jut a képcső alá.
Eddig sikerült elküldenem belőle a graetz két diódáját, meg a biztit. Leért egy kábel rossz helyre.
Helyreállítás után átugrott egy szikra egy kondin a tápban. A kondit kicseréltem, a füstöt lemostam, és ott nincs baj.
Azóta a következőt tudom róla.
Bekapcsoláskor feláll a nagyfeszültség. Hallom a hangján. Pár másodperc múlva megszűnik a nagyfesz vezérlése, a TDA4853 -as ic letilt.
A monitor kap szinkron jelet. Ha nincs, akkor villog a tápfeszültséget is jelző LED. Ha van, sárgán világít. Amíg van nagyfesz, addig zölden.
A sortrafóról érkező impulzust megkapja az egyes lábon, a kettesen pedig egyenirányítva, szűrve és osztva.
A kondikat cseréltem, nem az ELKO-k miatt tilt.
Éjjel fél kettőkor még felmásztam letölteni a procinak a doksiját a NET-ről. Most azt olvasgatom. Jó volna a szótár, de az még otthon van.
Lehet, hogy ez is otthon fog megoldódni?
Még a sugáráramkorlát is beszólhat – jár az agyam elalvásig – de ehhez is kell az alvás.

Péntek

(Szeged környékén péntök?)
Ki kellene kérdezni az I2C buszon, mi a kínja. Olvastam a Poniprog nevű vallatóról. Nem fogom én ezt a szakmát teljesen abbahagyni! Olyan ez mint egy házasság. Minden korszakában más lesz benne szép.
Odakinn végre süt a nap. Meleg nincs, de nem fáztam. Kimentem tüzelőért az istállóba. Lehet, hogy ma még ásni is fogok?
Nem. Zárat takarítottam és olajoztam a szembe szomszéd néninek.
Tavaszra hoznom kell neki újat, mert ez igen elkopott már. Így, hogy könnyebben jár, be lehet csukni, meg ki is nyílik, de rá kell nyomni kicsit az ajtóra.
Reggelire felfaltam a maradék kenyerem pirítósnak, és már nem is veszek másikat. Holnapra főzök vagy sütök még krumplit, és vasárnap robogok vissza.
Tegnap a telefonban megkaptam a nagy kérdést, mi lesz a blogommal?
Nagy kérdés.
Szombat
Tegnap megint túltengett az optimizmusom. A nagy Belinea monitor procija (TDA4853) pont fordítva működött, mint amit olvastam róla. Amint megkapta a sorimpulzust az egyes lábra, (HFLB) letiltott. Ha leszívtam róla az ónt, akkor volt sorvezérlés, de blank a képernyő.
Aztán külön mértem volna az egyenszinteket, de a fóliát és a leforrasztott lábat működés közben összeérintve zárlatba ment valami. A táp kattog, s én idegesen megfogtam valami 300Volt körüli pontot – kihúzva a készülék – és mondtam egy cifrát. Aztán félretettem a készüléket. Inkább összeraktam a kimosott Samsungot.
Ébredt.
Jó!
Összecsavaroztam. Nagyfesz van, fény nincs. A fényerő poti és a rács nem szabályoz.
Lekaptam a konzerves dobozt az RGB-ről. A G2 -n 3V.
Tehát ebből sem lesz monitor. Leszakadt a belső poti a sortrafóban.
A Samsunggal jártam már meg így régen is. A NEDIS-nél vett trafót azonnal vissza kellett volna vinnem, de nem jutott rá idő. Ott is buktam a javítást is meg a trafó árát is.
Még lehoztam a tetőről a kis öreg monitort, aminek neve sincs. Az előlapon lepergett a ragasztott felirat.
Annak ronda barkhausen csíkok voltak az elején, és nyúlt minden kontrasztátmenet.
Kicseréltem a video végfok szűrőkondiját és vihettem is a helyére.
Ennyi sikerélményre szükségem volt, Különben már a kardomba dőltem volna.
Ma reggel pedig hat óra után felébredtem. Fél nyolcig már a reggelin – birsalma mézben mikrózva – túl voltam és a ruhás csomagok is bepakolva.
Friss vagyok?
Még most jön a neheze.
Itt a szobát is összébb kell kapni.
A kocsit csak később indítom be, ha már nincs fagy. Nem kínzom az akkut.
Pár szó még a tegnap estéről. El akartam tüzelni azt a sok reklámújságot, amit elhoztam. A papírtól is jó meleg volt Budafokon, amíg cserépkályhám volt.
Most itt is állandóan lazítva mozgatva az izzó tömeget jól felfűtöttem a szobát. Viszont akkora füstöt csináltam vele, hogy majd megfúltam. A szobán nincs jó huzatlehetőség. Alig tudtam elaludni. A parázs még reggel is tüzes volt, nem lehetett kiszedni.
A pakolászással pedig elvoltam este hatig. Hátravittem a köveket a ház mögé, hogy lehessen falevelet gereblyézni, a bringákat is bepakoltam a vendégszobába, és hozzáférhetővé tettem a szerszámos állványt az istállóban. Anyuék ki fognak látogatni télen is.
Miskolcra fél nyolc tájban érkezhettem, és még meglátogattam Gézát is. Visszaadtam a kamerát. Meg is köszöntem neki. (Ha jól emlékszem. Ha nem, most pótolnám.)

Vasárnap

Vége a történetnek. Kilenc előtt beültem a kocsiba, és Nufival már együtt ebédeltem itthon.

Komjáti napló 2009 - XXXIX. rész

Vasárnap

Megint kávé. Tegnap elrepedt a főzőhöz kifogónak használt 0,33-as sörösüveg.
A gáztűzhelyet is takarítani kell miatta, meg az asztalig is elcseppentettem, mire észrevettem, mi történt.
Ma a padláson kerestem másikat.
Izgalmas hely ez a padlás. Mindenféle kincsek lelőhelye. Csak vagy túl meleg. Nyáron megfőttek a kondik a számítógépben.
Vagy túl hűs.
Ma például fáztam, és lejöttem versikét fabrikálni a szobába.
Beindultam a sárra.

Hol az egyenes út mocsáron vezet át,
moszkitók is csípnek, s nem csak lábad nyomát.
Ott a sárba süllyed sétáló suta láb
De még a szánk kíván suttogni legalább.

Saras topánkámat én meg nem tagadom.
Nyaranta megszárad, akkor leporolom.
Száraz, apró, szürke víz nélkül az egész
Megbúvik, mint a friss kenyérben a penész.

Spíró tegnap elemzett nekem egy szöveget.
(Tudom, hogy nem tegnap, de az én fejembe tegnap került, ezért nekem ez tegnap volt. NA!)
Nagy a kísértés utána csinálni. Már a Bóbitán is – a DPG irodalomkedvelő csoportja volt – szórakoztam a magam irományainak szétszedésével.
Csináltam magamnak erre a célra másik identitást, és onnét szóltam be saját magamnak, mint szemétkedő.
Egy profi ezt másképpen csinálja.
Nem baj.
A sár ma úgyis téma lesz. Tovább rakom a vályogfalat. A törött vályogtéglákat bezúzva és latyakossá vizezve megint rakok egy sort a nagy kövekből.
Pedig most a Bethel tévés csúszózsalus megoldás jobban tetszik. Csak ahhoz meg nincs nyitott munkagödör agyagutánpótlásnak.
Közben jár az agyam azon, ki lehet az a Gábor, aki pár bejegyzéssel korábban írt. Illetve jó lenne az ő naplójából olvasni,..
Ne legyek telhetetlen! Mindenki másképp éli meg a váltást. Én is. Azért ha újra betér hozzám olvasni, kérek tőle e-mail címet. Hátha kapok tőle is ötleteket!

Akkor a rigmusom szétszedve.

Az első sorok az ellenkezés szülte gonoszkodó játék. Csak azért is sár. Mert zavart, hogy rosszul ragozta Nufi a sarat. (Ez a nyelvhelyességi kérdés még további vita tárgya. - A szerk.) Meg kerüli a kulimászos dolgokat... ha lehet. Én meg nem. Azaz ruhafüggő. Ha kinyalva, kiöltözve vagyok, valóban zavar a kosz. Meg a nikotinos-kátrányos-füstös-poros tévéket is kimosom.
Aztán beugrott Romhányi Moszkitó operájából a „halad alább a láb”, és csak azért sem írtam bele. Inkább valami fontos mondanivalót sejttetve suttogóra fogtam a szót. Mert ugye a lápba süllyedő, valamikor volt valaki nem csinál nagy hírverést a lesüllyedésnek. Szégyelli. Meg mégis beszélne róla.
Persze mitől valaki valaki?
Hát az önmagáról alkotott képnek épp akkor megfelel-e.
Utána egy Arany Jánosi lejtésű sorpár. Hogy mitől érzem őszikésnek? Fogalmam sincs. Csak úgy.
A végére pedig kellett valami súlyos mondanivaló. Ami illik a gasztroblog témájához.
Meg az egész-penész rímpár is jónak tűnt.

Ugye, most kiadtam magam. Pedig még a Topánka utcáról nem is meséltem.
Nem baj. Ma vasárnap van, és szabad játszani, és nem is vagyok komoly.

Kell néha a számítógép is. Az a világ, amit otthonról hoztam ide. Ezeket az otthonokat pedig az emlékek teszik élhetővé most, amikor itt egyedül vagyok. Meg a kávé.
Na, gyerünk csövezni, meg falat rakni!

A vasárnap működött. Sem csövezés, sem falrakás nem lett a lendületből, csak kávé. Lestem az egereket, hallgattam a kuruttyoló kávéfőzőt, és töltöttem magamba a sötét löttyöt.
Bekukkantottam a Napkorongra is újraolvasni pár dolgot.
Este pedig bedurrantottam a zsebkohóba. Amíg a deszkadarab és az aprófa lángolt, kiszabadítottam két összefagyott csomagot a hűtőből. Bontogatás közben derült ki, hogy kettő.
A belső zacskó penészesnek tűnt, de csak zöld felirat volt a nejlonon.
Máj volt és valami vastagabb hús. Ezt a gasztronómiában jártasak kiklopfolják, de nekem így is jó.
A májat viszont nem lehet grillrácson megsütni.
Levettem nagyanyámtól örökölt palacsintasütőmet a szögről, és beleszórtam a recsegőre fagyott májdarabokat. Kihoztam a hűtőből a császárszalonna maradványait, és rakosgattam a vaslapocskán. Annak külön örültem, hogy egyszer sem borult fel. Pedig jó hosszú nyele van.
Mire a hús került sorra, elegendő zsír rotyogott az edényben, és el is fogyott a máj és a kenyér dumója. (A helyesírás ellenőrző aláhúzza a dumót, de nekem akkor sem sercli.) A husihoz nem kellett kenyér.
A vacsora befejeztével a parazsat betakartam a kertben szedett diólevelekkel, és néztem. Ez a tüzeskedés már gyerekkorom óta kedvelt játék. Sötétedésig pedig olvastam a Jégmadarat.
Lesúlyoztam a levélpúpot a ráccsal, és bevonultam a szobába tovább olvasni.
Fél nyolc körül indultam telefonálni. Az óraátállítás miatt (tegnap) már fél kilenc lett volna.
Be nem állt a szánk, annyi megbeszélni valónk támadt egy nap alatt. Szerintem túl is léptük az 1 órát. (Annyi ingyenes egyfolytában a szolgáltatónál.)
Este még a kályhát is meggyújtottam, s amíg nem lett homályos a látásom, olvastam. A konyhából pedig beszűrődött a kerékben futó egerek zaja.

Hétfő

Fél hétkor volt pillanyitás. Még ködben a völgy, meg hűsebbnek tűnik az idő a tegnapinál, de nem lesz rossz nap.
Mától ismét kávéstop. Ez meghatározza majd a napom, és sok-sok melléktevékenység beüt majd, de mire hazaindulok a hét végén, ki akarom üríteni az 'anyagot'. Csernus szavaival élve lejövök a koffeinről.
Első kínlódásom a memóriakeresés volt. Ígértem Nufinak fényképet a kertről. Géza kamerájából viszont csak úgy tudom átcsalni a gépemre, ha memóriát dugok bele. A kábeléhez nincs programom.
Meglett. Egy fekete dobozba rejtettem magam elől, és jól sikerült. Hosszan kutattam a házat, pedig karnyújtásnyira volt.
Ez a színvilág és minőség egy kölcsön kapott kamerából jön. Ha kiteszi a blogomra, majd megkérem, kis méretet válasszon.
A videofelvétele is hasonló.
A libák úgy világítanak a szomszéd kertjében, mintha fényforrást akartam volna fényképezni.
Holnap még kísérletezem vele, aztán lemondok róla.
Ki kellene cipelni a gépem, mert a webkamerám talán jobb.


Kiválogattam az újságokat, és az összes blikket begyűrtem a kályhába. Azzal gyújtottam be, mert kifejezetten jól ég.
Kétszer is sikerült felfűtenem vele a kis kályha palástját. Sajnos a hamuja nem olyan szép, mint a fának.
Egy szatyor hamut hazaviszek. Kell az üregbe a másik szobám ablaka alatt. A budafoki lakás két szintje között ebből van a szigetelés. Pár éve kibontottam a fűtéscső miatt. Akkor kellett belőle eltávolítani, és azóta még nem pótoltam.
Azért volt esze az eleinknek is, nem? Egyrészt jó hőszigetelő, másrészt nem éghető, harmadrészt hulladékhasznosítás volt már akkor is.
Vittem ma kisebb reflektort a fürdőszobába. A zuhanytálca alatt a purhab nem tölti ki a teret. Felemelni már nem tudom, mert a szélét fogja. Most tunkolhatom be majd oldalról a földet, vagy homokot. Elment a kedvem az egésztől. (Purhabtól)
Inkább leültem olvasni, meg összeszedni a gondolataim, mit kell hazavinnem a hét végén.
Az olvasás végre kikapcsolt. Nem is tudom, mikor engedtem meg magamnak utoljára ennyit egyszerre. Már az ötszázadik oldalt elhagytam, mikor telefonálni indultam. Meg lesz ennek a böjtje. Ma éjjel még jó volna kiolvasni, és úgy elaludni. Sajnálom is rá az időt, meg örülök is, hogy nem veszem fel a koffein kiürülését olyan idegesen.

Kedd

Nyomasztó reggel. Sötét van. Nem süt a nap, a felhők betakarják a hangulatom is.
Éjjel felzörgött egy egér. Egy darabig hallgattam, majd beeresztettem a többiekhez, s aztán már nem tudtam elaludni. Belenéztem a Kék fény adásába. Aztán ismét Zsonna története.
A szemeim nem bírták. Homályból jött a történet. Próbálgattam hol az egyiket lehunyva hol a másikat,... nem lett jobb. Aztán az agyam beállt valamire, és végre nem a betűket láttam, hanem a szöveg, a történet beszélt hozzám.
A történet mellett pedig az életem. Mármint amikor a madárrá operált lány mesélt az életéről.
Enni és aludni. A repülés pedig nem élvezet, csak odavisz az ételhez.
Hát nem így élünk mi is?
Ha munka van, a két nap között kevés marad a szellemi táplálkozásra.
Itt Komjátiban még egyszer sem próbáltam meg egy sendmail.conf fájlt átírni. Az installálásaim is nélkülözték a kíváncsiságot.
A sokat tudó gépeim szövegszerkesztővé zsugorodtak és sorolhatnám a semmivé zsugorodó dolgaimat.
Pedig amikor csinálok valamit, már az jár az agyamban, miként fogom este a telefonban elmesélni.
Vagyis én is társas lény vagyok, s ha ez a szál elszakadna, nem nagyon tudnék kezdeni valamit is magammal.
Fel kellett fedeznem, hogy én akkor sem itt élek, ha itt vagyok.
A megépített kerékpár-utánfutó nem csak szállítási segédeszköz volt, hanem egy sztori, amit el akartam mesélni. A fürdőszoba készítése is befullad, mert nem tudom kimagyarázni Nufinak, hogy mit miért. A leszedett csempék sem zavartak, mert a felrakáskor sejtettem, hogy ezt én akarom, s nem az én konyhám lesz, tehát próba, csak ujjgyakorlat az egész.
Most a sarok a fehér csempével befedve. A fürdőszobában a csövek elrendezve, és kis igazítás után ráhordok kavicsot, földet. Aztán jön egy réteg beton a vécé kifolyóját és a padlóösszefolyót rögzíteni.
Ma addig nem lesz Zsonna és elérhetetlen magasságokban a jégmadár, amíg le nem győzöm a lustaságom. Mondhatnám szebben is depinek.
Tényleg van bennem nyomottság.
Ráfogom a hidegre, hogy nincs kedvem a gödörben térdepelni, pedig most is csak attól félek, hogy valamit elrontok. Nincs mellettem még valaki, aki figyelmeztessen, ezért sokszor végig kell járnom a fázisokat, és úgy betemetni a jövőben beton alatt működő lefolyókat.
Félek, mert ilyet még nem csináltam.
Akkor is féltem, amikor az első aránydetektort kihangoltam. Amikor az orosz tévében a dekódert hangoltam, mert állandóan lilára váltott a kép.
Féltem, hogy a berakott új alkatrész is tönkre megy majd, mert nem tudtam, hogy az, amit kivettem, mitől lett rossz.
Pedig ebből tanultam. Most is így tanulok. De most a magam kárán.
Már azt is tudom, hogy a fürdőszoba elválasztó falát csúszózsalus megoldással fogom megcsinálni. Másképpen nem lesz egyenletes. És még kell hozzá sok-sok agyag. Lesz-e rá idő e héten? Majdnem biztos, hogy csak jövő tavasszal.
A hálószoba áttelepítése után lesz ebből is műhelyszerű szoba. Polcok és tér kell. A fény is rossz helyről érkezik. Át fogom cuccolni a kétajtós szekrény helyére a munkaasztalt.
A változás hoz mindig új munkakedvet. Meg az is, hogy egy lendületből meddig jutok.

Bemásztam a gödörbe. Az 50-es csövet lecseréltem mégis 110-esre. Emiatt ne kelljen bontani később. Aztán jött a szintezés. Ki kellett szednem két nagy követ úgy a falból, hogy fogta minden. Aztán jött az űr.
Átcuccoltam a vendégszobába.
Itt megint a kedvenc szórakozásom, a vezetékek találkozását kell kitalálnom.
De már egy darab Y sincs itthon. Mennyi az idő?
Dél.
Be a kocsiba, és irány Szendrő. Vettem négy Y-t és két 45°-ot. Még hátramentem a tüzépeshez is egy csomag csempéért. Nála volt 150x150-es. Mondjuk a zuhanytálca alá már biztosan elég, tehát megvettem. Curik.
Visszamásztam a gödörbe. Itt még csak árok van, semmi sem áll a helyén, de már kiabáltak is utánam.
Mari néni, meg egy másik szomszéd. Ő már ismer engem, nekem még törnöm kellett a fejem, ki is ő. De a számítógéppel van baj. Jó, mondom sötétedés körül mennék. Addig itt haladni szeretnék egy tyúklépésnyit.
Sok valóban nem lett belőle.
A fürdőszobában az üreget kezdtem feltölteni apró kaviccsal, majd odatettem a vizet a mosdáshoz.
Három furik kavicsot beterítettem, aztán megnéztem a vizet.
Most fogyott ki a gáz.
A kemping bringa majd kikapart, annyira rohantam, hogy nyitva találjam a boltot.
Sikerült.
Fürdés alatt még a mosogatóvíz is megmelegedett.
Mennyivel szebben ég így! Tényleg a végét járta a palack, és attól volt olyan ronda a láng.
Nem baj, most felfrissülve megyek gépet nézni!
A gépnek vége.
A tápegység ad valami energiát, mert az optikai egér világít, de ennél több nem történt.
Kiszedtem minden felszabadítható elemet a gépből. Még a processzort is. Csak az alaplap. Hátha dudál valamit!
Nulla.
Hazaugrottam egy tápegységért.
Füst. A legnagyobb 400W-os tápomban a ventilátorán keresztül látható helyen szénné égett valami másodpercek alatt.
A srác ezután már nem kérte a javítást. Inkább újat vesz, s ami ekkor jött, attól lepődtem meg igazán.
Megkérdezte, hogy mivel tartozik a tápegységem röptéért.
Ezen nagyon meglepődtem.
Tudom, hogy most nem túl népszerű dolgokat írok le, de az emberek hazudnak. Addig kenik a valóságot, amíg a felelősségük nem állapítható meg, s itt a világ másik végén egy nem éppen gazdag huszonéves az önhibáján kívüli károkozásáért vállalja a felelősséget.
Hm.
Hazahoztam még a feltehetőleg működő alkatrészeket megvizsgálni. A wincsi, a videokártya, a dvd író, a memória megúszta.
A RAM-ot kértem el az elfüstölt tápom helyett. Nem akartam pénzt.
Ezt a memóriát már nem tudná használni az új gépben.

Szerda

Éjjel még kimostam a tápot zsíroldóval, és a kihűlőfélben lévő kályhára raktam. Hátha a két rosszból össze tudok hozni egyet.
Az eredetibe tápban semmi füstnyom, és minden feszültségből a felét adja le. Ha belső referenciája van, akkor a PWM IC, ha nem akkor rajz kell.
Leburkoltam a sajátomat.
Természetesen a PWM-hez tartó 22 Ohm füstölt el.
Tehát KA7500BC.
Egyikből a másikba nem hozott eredményt, és a dobozomban talált bánya is üres. Nincs benne 7500.
Igazából a még jó tápot kellene megbontanom belepróbálni. A 386-os alaplapomban van még egy IC tok.
A szerda viszont elment a hatékony megoldás nélkül.
Este visszaadtam a megvizsgált alkatrészeket.
Voltam még az öregeknél. Dezső bátya kórházba került magas lázzal. Csak Irénkét találtam otthon. Irénke néni, és Melinda – ő is hazajött – bementek hozzá a kórházba. Még nem értek vissza. Holnap is átmegyek megkérdezni, mi újság.
Este még felmásztam az internetes géphez, hátha le tudok tölteni doksit a táphoz, de olyan hideg volt, hogy mire felbootolt a gép, már állítottam is le. Inkább nem kell tüdőgyuszi.

Csütörtök

Fél hétkor nyílt a szemem. A telefon hétkor énekelte az ébresztőt a konyhában. Benne maradt a kabátzsebemben. Nem volt kedvem kikelni az ágyból. Olvastam nyolcig a Jégmadarat.
Szeretnék megint örülni ennek a könyvnek, de nem megy. Már azon jár az agyam, hogy a hét végén Budafok.
Odakinn esik. Befűtöttem, s ettől füstös és büdös a szoba. A konyhában a tegnapi főzőcskétől van zsírszag. Az egerek sem dugják elő az orrukat. Csak a Dugó várja a mindennapi betevő háztartási kekszét.
Tényleg, azt még nem adtam oda neki.
Majd utána jön a reggelicsata. A többiek csak akkor jönnek elő, amikor ő már rágja.

Komjáti napló 2009 - XXXVIII. rész

Kedd (folytatás)

Levakartam a falat a konyhában a mosogató fölött-mellett.
Estig felraktam három sor csempét. Pont elfogyott a ragasztó. Az utolsó keverés túl hígra sikerült. Folyt mindenfelé, de akkor is 'rábeszéltem' a falra.
Ragasztót csak innét hozok Szilasról, holnap folytatom a ragasztást.
Megnéztem a pszichiáteres filmet, annyira amerikai vacak volt, hogy meg is bántam. Az Autonómián sokkal jobb volt Boldizsár Iván visszaemlékezése. Valamikor a 80-as években olvastam tőle a Don Buda Párizs c. könyvét, de nagyon kevésre emlékszem belőle. A bajuszkájával meg a hátrafésült hajával nagyapára emlékeztetett, csak kicsit kövérebb volt nagyapánál.
Amikor élt, csak fekete-fehér tévé volt. A felvétel is így készült. Még egy dézsa vű ömlött rám.
Nem is tudom, mi lett az Orilux-szukkal, talán szétszedtem. Alighanem az egyik polcom a sufniban a kávája.

Szerda

Reggeli begyújtás előtt még kiabált Jolika. Mondta, hogy ma megrendeli a kis traktort szántani. Itthon leszek?
Csak a ragasztóvásárlás van beütemezve, az egy órán belül meglesz.
Még megraktam a kályhát, s az első füstködöt ki is eresztettem. Csak utána pattantam bringára.
Megvettem a ragasztót. Most csak a drágább volt. 2200Ft. Mondjuk nem emlékszem, a régebbi mennyibe került, nem nagy tételről van szó, és kocsival ennyibe bele kerülne a miskolci út.
A fizetéskor kihullott a pénztárcámból a műanyag korong, amit a bevásárló kocsikba csináltam. Megtetszett a kereskedőnek, hát neki is adtam. Itthon van elég. Csak a szélét kell megreszelni. Laci bácsi is elhagyta a sajátját, ő is elvitte az épp nálam levőt.
Hazatérve feltettem az utolsó kávét. Elfogyott a dobozból. Közben kitakarítottam a fúvókát, mert tegnap már azt hittem, hogy elfogyott a gáz. A bal oldali égő lett csak koszos. Biztos a sok portól. Hogy ment be oda a rózsa alá? Rejtély.
Na, amíg el nem felejtem, keresek még műanyag korongot a pénztárcámba. Itt kell lenni mellettem valahol.
Hát nem volt. Pedig vagy húsz darabot hoztam, s most egy sem került elő.
Egy szétszedett Microsoft egér talpában vannak, de sikerült eldugnom. Majd ha már nem kell, biztosan előkerül.
A kocsi kesztyűtartójában van még egy lila. Csak olyan jó adni belőle másoknak, mert elmagyarázhatom, hogy hulladék monitor oldalfalából készítem a bőrlyukasztóval a nagysatuban.
Alapanyag itt is van, csak a szerszám van otthon. (Budafokon)
Megnéztem a tegnap esti ragasztásaim. Még nem száradtak meg.

Felragasztottam a három sor csempét, és a fél sort is végig alá. Ezzel már beér a mosogató mögé. Az időt megosztottam a kályha rakása és a csempézés között. Nagyon hűlt a szoba. Mitől?
Este rövid volt a telefonálás, mert szólított a természet. Pedig eddig reggelente jött 46 évig. Most meg ez is változik?
Na mindegy. Ha már fél nyolcig ez is megvolt, bekevertem egy adag mészhabarcsot, és bevakoltam a fürdőszobában a mosdó alatt a csövet és a mosogató fölötti szellőzőt is. A betakarás pedig pár milliméteres rétegben úgy sikerült, hogy szétkentem mindkét irányba. Majd folytatom, ha ez megszáradt, Ez a fal annyira nem egyenes, nem fog ártani. A csempe síkjáig eldolgozom valahogy.
Macskamosdás a kádban, mert csak egy edény melegvíz lett, és nem volt kedvem kivárni a másikat. Holnap Miskolc. Ott majd lubickolok anyunál a kádban.

Csütörtök

Bepakoltam a megragasztott gumis bicajkereket, és anyu szatyrait. Körbejártam, hogy mit hagyok itt, és beindítottam a Hondát. Cidriztem, vajon hogy áll az akku, de pöcc-röff. Nem számított a hideg sem. Télen úgyis fel fogom vinni fűtött helyre, nem kell még ezt cserélni!
Nem volt még dél, anyu derelyét gyúrt, amikor megérkeztem. Az első pár darab híg lett, szakadt szanaszét. Ennek a háziasszonyok nem szoktak örülni, engem nem zavar. Betörpöltem egy adagot.
Laci bácsival kisétáltunk az OBI-ba anyunak árvácskát nézni, meg nekem kellett purhab a zuhanytálca alá. Vettem még két villanykörtét a kültéri világításnak. Oda semmiképp nem jó a kis fénycső télen. A hidegben nem gyújt be. A fényáram csúcsa meg 20°C-ra optimalizálva. Arra még emlékszem, hogy a Tungsramnak volt egy újítása. A hajlított cső végére tettek műanyagot, hogy hamarabb felmelegedjen az ív, hogy ki mondta, vagy mikor, az már köddé vált.
Azóta ha hideg szobában nem gyullad be a cső, addig tapogatom, amíg az ív létre jön.
Persze a drágább csövek jobbak, meg biztosan fejlesztettek már olyat is, ami bírja, de hogy mennyi idő alatt térül meg a többletköltség?
Odakinn csak keveset világítok.
Erről jut eszembe az a furmány is, hogy az amerikaiak sok-sok pénzből fejlesztettek ki olyan gáznyomású golyóstollat, amilyennel az űrben is lehet írni. Az oroszok meg grafit ceruzát vittek magukkal.
Akár igaz, akár nem, tényleg az egyszerűség néha több.
Este egy Devecseri Gábor novellával múlattam az időt a Vacsoracsatáig. Thétisz istennő szüzessége volt a téma, azaz hogy az istennők nem veszítik el a szüzességüket a szerelmeskedéstől.
Ez a fickó könnyen udvarolhatott. Tetszik a logikája. Akkora felhőt kavar a lány főzése közben, hogy már rég a nedves területen jár, mire észreveszik.
Éjjel meg a tévében Francis Drake győzelmét elemezte valaki a spanyol Armada fölött. Biztosan okos emberek voltak, engem álomba ringatott.

Péntek

Vagyis október 23. Most nemzeti ünnep, amikor diák voltam, még nagyon nem volt az. Akkor még a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak volt ünnepe.... november hetedikén.
Reggeli közben a rádióban riportokat adtak ma is élő szereplőkkel. Anyu is bekapcsolódott, hogy 14 éves volt, és nem engedték ki az utcára. Az iskolából is csak kísérettel mehettek haza a gyerekek.
Egy lánynak átlőtték a karját, és az udvarukba – ahol nagyanyámékkal laktak albérletben – egy fickó befészkelte magát fegyverrel és kutyával. Később el kellett hagyni az országot. (Nem a kutyának és nem is anyunak.)
Tíz óra körül cuccoltam be a kocsiba. Egy PC doboznyi újságpapírt is elhoztam. Itt már fogyóban volt.
Tizenegy tájban hazaértem. Beeresztettem a csapdából az egeret a négy foglyomhoz. Kaptak egy háztartási kekszet, hogy legyen némi harc is. Paradicsom, meg más növényi eredetű valami volt még benn.
Bedurrantottam a kályhába. Papírgyilkos megoldással hamar felfűtöttem, de így sok a hamu is, magammal is kitolok, ha nem váltok fára.
Anyutól kaptam egy csomag kávét. Fuccs az elhatározásomnak. Úgysem tudom megállni. Ez legalább Segafredo.
Az úton végig esett az eső. Mostanra abbahagyta.
Végigjártam a kiskertet. A paradicsomok és paprikák szára lekonyult, fagyás nyomai mutatkoznak. A borsó még él. De jó lenne még leszüretelni!
Bekapcsoltam a gépem naplót írni, és bosszankodni, hogy megint elment a SETUP. Ismét elemcsere kellene az alaplapon. Inkább ceruza vagy mini ceruza elemet rakok bele, mert a 3V-os lítium elem drága és fölösleges 2 hónapra.
Meg kéne mérni a fogyasztást! Lehet, hogy csak egy szűrőkondi vacakol. Most sajnálom rá az időt.
Délután a purhabozást tervezem. Nejlonzsákokba fogom nyomni kisebb adagokban, és belesúlyozom a tálcát a keretbe.
Még a Digitalban dolgoztam, ott kaptuk a monitorokat úgy meg felújításból, hogy mellé ilyen zacskós megoldású támasztékot raktak a hullámpapír dobozba. Csak a mennyiséget kell jól eltalálnom!
Na megyek fáért, mert elégett a papír.
A zuhanykereten kivéstem a sarkot. A bűzelzáró U alak mögé betoltam egy 45°-ot, és meghajtottam kicsit hőlégfúvóval meglágyítva a csövet.

Szombat
A csővégeket sokáig csiszolgattam. Mintha valami is múlna rajta. Inkább olyankor szoktam ezzel szórakozni, amikor nem fűlik a fogam a következő művelethez.
Átvittem Jolikáékhoz a száraz kenyeret. Anyu küldött két szatyorral. Előtte kimentettem két kőkemény zsömlét az egereknek. Remélem, nem fog hiányozni!
Csendes zsongás volt az ereimben. A kínált kávét nem tudtam visszautasítani. Persze itthon főzni kellett a következőt, mert a kevés nem elég csak az izgalom felkeltésére.
Felvakartam a földről a csemperagasztás után maradt homokot, és lecsutakoltam a mosogatót is.
Csak ebéd táján nyitottam ki a habos flakont. Meglocsoltam a keretet, visszaragasztottam a lepergett három plusz a levert negyedik csempét is. Nagyot sóhajtva körbefújtam a keretet és a tálcát is. A tálcáról azonnal lepergett minden. Az oldalfalról is sok.
Az a hosszú flakon alig adott habot.
Eligazítottam a tálcát, beleraktam a hullámpapírt, meg vagy tíz darab téglát. Öt percenként mentem oda térdepelni, mi történik. Oldalt a lyukon szinte semmi sem látszik.
Hogy mégis múljon az idő, kettévágtam nyolc csempét a vendégszoba zuhanykerete alá.
Kár volt. Ott keskeny ez a méret.
Maradt még két darab ép, de jobban bosszant, hogy kell még egy purhab, vagy mellé fogok betonozni a keretnek, mert majdnem beesik a tálca.
A ráhagyásokról egyszer, s mindenkorra leszokom. Inkább legyen szűk, mert abból lehet vésni, de a bő lyukakkal sokkal több munka van.
Az elhozott gyújtóspapírok között leltem multivitamintablettás dobozt is. Apró lyukat vágva az oldalán beraktam az egereknek.
Ezek a komjáti egerek nem túl kitartók.
Emlékszem, Budafokon Mini – az egyik hosszan tartott egerem – mestere volt a bejutásnak. Addig rágott, fityegett a dobozka oldalán pörgő farokkal, amíg be nem cuppant.
A fogkrémes doboz volt a legizgalmasabb. Arra később két-három pótkijáratot is nyitott.
Ezek itt úriegerek. Ha nem fér be a fejük, már nem is rágják méretre.
Este megint Jégmadár.
Most már végigröhögtem a következő fejezetet.
Hadd idézek egy Villa Farkó verset belőle!

„Én annak írok rég, aki nem olvas
sem engem, sem más költőt sohasem;
ha kérdik, olvas-e, feleli: „lófaszt!”,
mert mocskos szájú az én olvasóm;
tök hülye állat ő, és zseni én,
s pont elférünk e kurva féltekén”

A tévében egy szőke lány énekelt hangosan s nagyon elragadta a közönségét. Előtte a tolószékes srác majdnem megríkatta a zsűrit. A sok tehetségtelen jelentkező pedig beleillett (volna) az olvasmányomba is. Még úgy is, hogy Kulcsár Szabó Ernőtől Adyig mindenkit felismerni vélek benne.
Ma éjjel átállítjuk az órát. Jó. A szervezetem már úgyis átállt.

Komjáti napló 2009 - XXXVII. rész

Péntek

Délután nekiestem a konyhának. A már elkészült mosogató alatti lefolyót bontottam ki, mert még kell a rendszer végére a levegőztető, vagy szellőző cső. Tudom, hogyha most nem verem szét azt a három centit, akkor később már nem verem le csempét, stb. Ez még most a legkisebb veszteség.
A 32-es Y-t pár centivel meghosszabbítva tovább véstem a két ágat. A már fenn lévő csempék mellett véstem fel a plafonig a falat, s megfúrtam a plafont. Egy fúrószár bánta. Odafenn lámpa mellett reszeltem megfelelő méretre a lyukat.
Még beragasztottam az Y-t, és a felszálló csőbe a méretre vágott 32-es csövet. A felszálló cső 36-os, de itt nem számít, hogy vastagabb, mert nem víz, csak levegő fog járni benne. Remélem, egerek sem. Illetve az ellen tervezek fémhálót a végére.
Az illesztés jó arasznyi hosszan. Bekentem ragasztóval, s hogy ne folyjon vissza, körbeszigszalagoztam. Estére száradni hagytam.

Szombat

Megint hideg volt reggel. Lehet, hogy ma este már a hálózsákban alszom. Vagyis abban is. meg a paplan alatt.
Feltakarítottam a tegnapi vésés maradékát, megkevertem egy adag mészhabarcsot. A cső buggyan. Akárhogy vésem alá, kilátszik a falból.
Már nem érdekel. Legfeljebb leveszem a z összes eddig felrakott csempét, és kiemelem másfél millimétert, ha nagyon látszik.
Persze este még biztosítottam Nufit, hogy minden sík és vízszintes és függőleges. Merthogy akkor még az is volt.
Ilyenkor szokott beköszönteni a baj.
Oldalról nem látszik, de szemből igen. A csap magasságágban beékeltem a csövet egy deszkával, de akkor máshol buggyan elő. Ahol alávések, ott is kirugózik, vagy ha nem ott, akkor máshol.
Hagyom száradni, majd megnézem, mit tudok vele később alkotni.
Bejöttem a szobába fűteni.
Levágtam egy jókora száraz gallyat a komposzt melletti szilvafáról, s felaprítva elegendő lett a kályhába. Még a kávé is megfőtt a tetején.
Mire megreggeliztem, már csacsogott is a főző.
Jó, menjünk a zuhanytálcát beigazgatni.
Ez ma nem az én napom.
Eddig benne hagytam a papírban, úgy próbálgattam a helyére. A betonkeretet akkorára csináltam, hogy jó legyen. A zsaludeszka szélessége volt a ráhagyás, hogy el tudjam majd forgatni, ha netalán nem párhuzamos a fallal. 2x1cm bőven elegendő hozzá.
Ekkor jött a feketeleves.
A tálca széle nem lapos, hanem visszahajtott. 1 cm szélességben, és bár ez is takarásban van a csempéken, nem egy pontosan mozdíthatatlannak beállítható valami.
A következő élményem pedig, hogy a leragasztott csempék jönnek fel a betonkeretről. De nem a csemperagasztó a keretről, hanem a csempe a ragasztóról.
Imádom, pedig beáztattam, és millimétereket püfölgettem, a vízmértékkel a kezemben lestem minden koppintás eredményét, s most kezdhetem elölről. Vagy csinálok deszkából rézsűt, és azzal igazítom a kerethez, vagy mást kell kitalálnom. Meg még jó hideg is van.
A magassági eltérés miatt még a bűzelzáró U alakot is nagyobbra kéne csinálnom.
Kínomban bejöttem fűteni a szobába, meg naplót írni, hátha eszembe jut valami. Eddig csak a fatákolmány, de nem vagyok még semmiben biztos.

Vasárnap

Pihenőnap. Nufi mondta, hogy kell a rendszer. Én meg miért ne hallgatnék rá. Ágyban maradtam, addig sem kell fűteni.
Csörög a telefon. Anyukám már a vonaton. Tehát a pihenő nap csúszik.
A konyhából kihordtam a szerszámokat, az étkezőasztalt lemostam a portól. Tegnap még mind a levegőben volt, értelmetlen lett volna percenként törölgetni.
Az egereket kivittem a gangra. Felemeltem a dióleveleket, és láss csodát, még négyen vannak.
Idekinn sohasem láttam egy-kettőnél többet.
A hullákat mostanában már el tudom égetni, nem is szoktam számolgatni. Az etetésen kívül nincs napi teendőm velük.
Beráncigáltam párhuzamosra a bútorokat, és a szitáló esőben mentem a vonatmegállóhoz.
Mire átgurultam a síneken, megjelent a vonat lámpája Bódvaszilas felől. Nem kellett sokat várnom.
Anyukám jókora szatyrát egy híres ember segítette le. Az a cigány festő, aki Bódvalenke házait csinosítgatja, és teszi most médiahírré a falut. Legalábbis a Borsodi rádióban anyu sokat hall róla. Ha itt lesz Nufi, majd megnézzük. De inkább nyáron, mert ebben a hidegben nem túl jó.
Megnéztük a diót. Már nem nagyon van. Leszedtem a maradék szőlőt. Még egy kis vödörnyi lett belőle. A jövő héten az is elfogy. A csicsóka virágzik, meg a borsó is. A borsóból már biztosan nem lesz semmi. Pedig tavaly még volt két-három hét jó idő novemberben is. Most is jó lenne!
Délután pedig fűtőt játszottam. Hordtam a gallyakat, a faháncsot, - mindent, csak éghető legyen – kis kályhába, és újra Precision 2000.
A VT-02 órajelét keresve hangok jöttek a hangszóróból. Oszci nem megy. Csere.
Az sem, bár úgy tűnik, hogy a szkópzsinór terhel be. Vissza az eredeti IC. A jelenség azonos, bár egy-egy pillanatra a mérőcsúcs elvételekor megjelenik a 4MHz-es órajel.
Még nem kerestem 100k-s ellenállást, pedig hátha... Hátha úgy nem terhelnék be kapacitívan.
Vagy még jobb, előhúzom a frekimérőt.
Csak közben megint este lett, és fűtöttem a kályhát és alágyújtottam a víznek s fazékban, és megint két fazéknyi forróvíz + két és fél hideg lett a fürdőm.
Micsoda dőzs!
Aztán irány a telefonfülke.
Este pedig bevackoltam magam az ágyba, és kerestem leírást a VT-02 firmware-ről. Vagy valami folyamatábrát. Jó lenne többet tudni erről a prociról.
Nagyon pici a rajz és még nincs a fejemben. Ráadásul hátulról kellene megközelítenem a dolgot. Ha nem a procit faggatom, hogy mi hiányzik neki, hanem a készülék többi komponensét indítgatom be külső tápról, műszinkronnal, stb. Meg mondjuk a DATA vonal.
Azt lenne jó megvallatni. De holnap pl. megskubizom, van-e egyáltalán ott jel. Ha pedig nincs, ki eszi meg.
Hétfő

Itt már igazi tél van.
Reggel a kinti kádban jégpáncél fedte a vizet. Ma is sok fát kell majd eltüzelnem. Lehet, hogy a héten szedem a sátorfámat, és elhúzok haza, mint a vadliba?
Előtte még össze kell pakolnom és az akkumulátort is babusgatni.
Ki fogom bírni.
A kályha jókora füstöt csinált, de befűtött. A Műszaki Hibában leírt módszerrel leakasztottam a 140Voltot a sortrafóról, és adtam neki 14-et. A sortrafó lábain nem éppen szabályos huplik vannak. De vannak. Csak valamelyik rajzon legalább volna pár diagram, mennyi pp-t kellene keresnem! Mert akkor tudnám, hány volt a tizede.
Miután mindenhol volt valami, feláldoztam az utolsó S2000-t, hogy biztos legyek a sortrafó zárlatában. Már csak elő kell kerítenem a tv tulajt, hogy hová rendeljem a trafót, vagy adja ide rá a pénzt.
Tudom, hogy drágább, mint amennyiből a Vaterán kapnék működőképes Precision2000-t.
Ez van. Csak annál megint bizonytalan, meddig megy hibátlanul.
Egyébként ebben is HR (utángyártott) van.
Belém bújt az ördög. A fal még nem volt alkalmas a csempézésre, feltettem a Telefunken tévét. Az is erre a sémára épült. Pár hónapig üzemelt anyunál, aztán kikönyökölt belőle valami. Akkor adtam neki a Grundigot.
8V megvan, a sor indul, hallom. A táp megáll. Gombokra nem reagál. Ha leakasztom a sortrafót, akkor van vezérlés, illetve mióta kicseréltem a tápban a 470uF 100V-os kondit.
Patt. Vagy megint nagyfesz trafó vásárlás, vagy megáll.
Ha 1-2 ezer Ft volna, már csak azért is megvenném, mert ez a Thomson logika érdekel, és legalább az I2C busszal megismerkedhetnék. Erre is van a PC-hez illeszthető interfész az újságban.
Éjjel kettőig-háromig ismét nem bírtam elaludni, addig olvastam a cikkeket. Négy éve, vagy öt. Nem, 2003 óta járatom, s nem szenteltem neki elég időt.
Jó, más része a szakmának tartott el, és ezt elhanyagoltam.
Pedig minden ága egy önállóan is megálló és teljes embert igénylő szakma.
Amikor kölyökkoromban tévészerelő akartam lenni, meg zenész meg minden, akkor még befejezhető valaminek sejtettem. Pedig az első munkahelyeimen volt ott az elrettentő példa, hogy még nem is túl öreg kollégák álltak meg olyan problémák előtt, ami nekem nem volt gond.
A sok mechanikai és kevés elektromos tudást kellett műszerekkel vizsgálható, láthatatlan fantomok keresésére váltani. Egy BU már nem izzott fel a vezérlés hiányában, mint a PL500 anódja.
Nem volt elég köpni egyet a csavarhúzóra, s nyállal pótolni a katódellenállást.
Most pedig a számítástechnika veszi át a szerepét sok-mindennek. Ráadásul mit sem ér az, hogy mondjuk remekül kezeli valaki a Norton Commandert, vagy tudja installálni a Windows aktuális verzióját.
Ha nincs kész program, amely megszólítja a vizsgálandó készüléket, akkor programozóvá kellene válni, és letölteni a kiválasztott ic dokumentációját, s megírni a programot, mely ezt a protokollt ismeri.
Ide jöttem most a világ másik felére, és egyre többen tudják rólam a szomszédok, hogy tévészerelő vagyok. Pedig amikor megállok egy hiba előtt, és rágom a körmömet, megrendeljek-e egy processzort a tévéhez, akkor nem vagyok biztos magamban. Már csak azért sem, mert a nyáron elkezdett Grundig tévé is csattant akkorát, hogy az új proci biztosan nem élte túl.
Mi a megoldás?
Nálam mindenképpen a tartalékolás. Visszatolni alkatrészekbe a pénzt, és kidolgozni olyan segédeszközöket, melyekkel kivallathatom a teljesítményelektronikát a befektetés előtt.
Nem érdekes? Visszatérnék a processzor nélküli világhoz. A munkaasztalon én vagyok a processzor, és majd én adok neki sorimpulzust, meg homokvárat. Majd én adok négyszöget a képparabolához.
Na ja, csak ha egy hónapban 1-2 tévéjavítás jön, akkor ebből nem nagyon épül fel a szaktudás hiányzó része sem, nemhogy az anyagi alapok.
Mégis kellene egy lottó öttalálat.

Kedd

Reggel arra ébredtem, hogy valaki veri a bejárati ajtót.
Erzsi néni kopogott be így. Kilenc óra volt. Én még javában húztam a lóbőrt. Tudom, hogy átcsúsztam a hajnali órákba a tévével, de legkésőbb fél kilenckor eddig már mindig be volt ágyazva.
Most nem.
Fél tíz felé értem el a hölgyhöz, akinek püfölni kellett a tévét, hogy legyen képe. A képeltérítő IC valamelyik forrasztása adta meg magát. Nem találtam meg a bűnös forrasztást, de a környéken mindent átmelegítettem, és gyantáztam. Most a komolyabb pofonokra sem megy össze csíkba a kép. Közben egy jót beszélgettünk.
Anyu telefonált, hogy küld nekem Jánossal palacsintát. Jó. Mire jött János, én is hazaértem. Sőt, megebédeltem és még meg is raktam a kályhát.
Füst persze volt, és János megjegyezte, hogy el van törve a könyökcső. Azért füstöl.
Pedig az csak az egyik ok.
Igazából erre nem akarok költeni, össze szoktam tolni a rést kicsire, és szellőztetek. Majd, ha megfulladtam, akkor elég lesz.
Most készülök csempézni. Ha korán megvagyok vele, akkor esetleg elmegyek Miskolcra purhabért a zuhanytálcák alá. Meg egy kicsit kimozdulni itthonról. Megint kezdem börtönben érezni magam.
Tegnap a Kék Fény adásában kaptam ízelítőt belőle.
Mondjuk az a srác, aki megölte a nagyanyját, mert állandóan verte, meg kiskorában kiette a hidegre, hogy fagyjon meg,.. Teljesen érthető reakció. Mindegy, hogy jogos vagy túlzott volt a válasz, embert nem szabad ölni, ezért börtön jár.
Ha valaki más kertjét dézsmálja, az megélhetési bűnöző, és abból annyi van, mint porszem az országúton. Könnyebb annak a kárát elfogadni, akit megkárosít, mint mindenkivel fizettetni az eltartását egy zárt intézményben.
Pedig ennek a gyilkos kölyöknek csak egy nagyanyja volt. Többet ilyet nem fog csinálni.
Akin meg nem torolják meg a lopást, az holnap nyugodtabban lép a következő birtokra, mert ő jogosan veszi el a másét.

Komjáti napló 2009 - XXXVI. rész

Péntek-szombat

Pakolás. A tévé az asztalon, de nem férek hozzá. Hideg van. Be is kell fűteni. A fizikai munkához elég, de az ülő gondolkodáshoz édes kevés.
Sötét van. Az alkatrészekről nem tudom leolvasni a betűket. Lámpa kell. A hosszú fénycső. Van hozzá elektronikus gyújtó. OSRAM. Bele lehet szerelni a lámpatestbe a két fojtó helyére, és szüret.
Ezek az egyszerű műveletek szoktak hosszan tartani.
Az armatúra egyik oldala repedt. Meg kéne ragasztani. Jó. Közben el is törik. Nem baj, van tartalék. A gyújtó nem kell bele. Azt át kell kötni. A szétszedett töröttet belül közöttem át, a másikba megberheltem a gyújtót.
Csak az egyik fénycső világít.
Jó, akkor szétfúrtam a jó oldalt is, és azt is átkötöttem belül.
Így már jó. Fényözön a munkaasztalnál.
Hajnalig szórakoztam az induktivitásmérő műszer duplatápos átalakításával.
A dobozba szánt tápegységgel nem működik.
Régi AT-s táppal megy. Terheletlenül a 5Volt az 5 Volt, a mínusz 5 az 3,7.
Nem számít.
Rákötöttem a műszert. Jelez. A mínusz táp majdnem 7Volt. Ezek szerint az 5 Volton fogyaszt a műszer rendesen.
Ekkorra már a kapcsoló helyén minden pontot átforrasztottam a fólián. Ebből már nem lesz újra kéziműszer. Maximum tápegységbe kijelző. Áram, vagy feszültség.

A tévé sorvégfokját átvizslatva sem találok más hibát, mint a sortrafó. Újra kivettem az HR utángyártott trafót.
Egymás mellé sorakoztattam a tévé tetejére a három hasonló energiaátalakítót.
Vallatás lesz.
Mindegyikről lesz egy sorozat mérés induktivitásmérővel, tápimpulzussal, meghajtom Videoton SuperColor tápról a TELETESZT orosz műszerem sorimpulzusával.
Ha tudom, megmérem a nagyfeszt. 19,9 kilovoltig jó vagyok. Aztán ha nagyobb, az is jelent valamit.

Vasárnap

Búcsú van a faluban. Anyu jelezte, hogy jön. Reggeltől ömlött az eső. Fél 11-kor a legjobban. Gyűjtöttem Ildinek szőlőt, anyu leszedte, amit a kertben talált. Bepakoltam, és még diót szedtünk.
Anyuval meglátogattuk Jolikát.
Utána kitotyogtunk megnézni a sátrasokat.
Kongott a búcsú az ürességtől.
A faluban az elszármazott gyerekek autói jelzik, hogy ki mennyire tehetős. Ilyenkor meglátogatják a szülőket.
Ezt a népet nem láttam az árusoknál. Meg sehol. Pedig hazajöttek. Hm.
Beköszöntünk Dezső bátyáékhoz is.
Ott nagy a család. Az unokák már hozzák a dédunokákat. A nagyobbak játszanak az apróságokkal.
Rábíztam Lacira az apró motyómat. Kisvödör szőlő és a zöldségek.
Anyut kikísértem az állomásra. Akarom mondani a vonatmegállóhelyhez. Hiszen már egy tábla sem jelzi Komjátit. Jegyet a kalauztól vehet, aki felszáll.
Visszafelé séta. Attila füstölgött az udvaron (cigizett), látszott, hogy menne már, unja itt magát.
Beszélgettünk még egy kicsit. Puhatolózott, tudnék-e tárolni neki tévét, kerékpárt. Eladni a lomot ittenieknek.
Momentán nem fér. Megmutattam, hogy kihasználtam a helyet. Talán, ha majd betemettem az árkot az istállóban.
Szóval most nem.
Rátelefonáltak. Ment haza. Én meg tentikéltem egy órát.

Közben motoszkált az agyam. Hogy másnak mi van. Hogyan csinálja. Mennyiben szerencse, és hol van a tudatosság?
Nem akarok irigynek tűnni, bár biztosan az vagyok. Ez az agytorna inkább arról szólt, hogy miként működik?
Nem biztos, hogy sikerül elmagyaráznom, de mégis megpróbálom.
Budafokon a hideg-melegvíz természetes. Jön a víz, a gáz, meg elcsavarom a csap fejét, és fürödhetek.
Itt van egy tervem, sok könyvecském, és a zuhanytálcához betonoztam keretet.
Amikor a keret már megvolt, végigszaladt bennem némi elégedettség érzése, és nem volt rossz, hogy még nem tudom használni.
Attila beültetett a vadonatúj autójába, és elhozott kb. 150m-t hazáig. Biztosan csodálnom kellett volna a verdát, de van autóm, egy 20 éves Honda, és kényelmes, nyugalmas utazást biztosít. Most nem a mindennapi kenyérkeresethez szükséges szerszám, tehát nincs fő helyen a fejemben.
Itt erre a távolságra olcsóbb is, kényelmesebb is a kerékpár. Nem kell hozzá nagykaput nyitni, elég a kicsi. Nem kell cidriznem, hogy leér-e a kipufogó a kapubejáróban, stb.
Minden amellett szól, hogy tulajdonképpen nekem jobb.
Mégis rátekintve az újabbnál újabb gépkocsikra feltámad bennem az az érzés, hogy kimaradok valamiből.
Miért?
Géza barátom Budapesten is tépi le magáról a nyakkendőt, amikor hazaér. Azt mondja, hogy undorodik a gazdagoktól. Belőlük él. A gazdagok csili-vili eszközeivel veszi körbe magát, és közben rosszul érzi magát. És még ez is relatív. Viszonylagossága pedig úgy értendő, hogy bár mérnökemberként kezdett a pályán, ma már kereskedőnek tartja magát, és büszke rá, hogy szakemberré lett.
Nekem az van a szemem előtt, hogy ő minden hónapban fizetést kap. Tehát neki jó. Féltenie kell a következő havi lehetőséget is, de van lehetősége.
Tőlem nem fogják elvenni, hogy jövő harmadikán sem kapok fizetést.
Ha egy munka után azt mondom, hogy nem kérek semmit, akkor is zavarban vannak az emberek, s ha a munkámmal arányos összeget kérek, akkor is elhúzzák a szájukat.
Lehet egyáltalán ilyen káoszban nyugalmat találni? Nem nyugalmat, nyugvó pontot. Egy biztos pontot, ahonnét ki lehet fordítani sarkaiból a világot? Nem csak kimozdítani. Az már kevés.
Nekem az az igazi sikerélményem, amikor látom, hogy örülnek annak, amit csináltam.
Pl. Nufi a River Cottage-nak, Feriék, hogy zuhanyozhatnak este, s nem kell várni ki tudja meddig.
Hogy ha megáll a vályogfal, akkor csak munkából megoldom a következő lépést.
Tehát az új autók látványa színtiszta irigység érzést hoz létre bennem.
Elő fogom venni Hamvas Bélát egy kicsit. Sajnos Diogenest eredetiben nem tudnám.

Hétfő

Reggel rossz érzésem volt. Kávé. Elmentem, és vettem egy kis Omniát.
Kigyepáltam a zuhanykeret zsaludeszkáját. Már meglocsoltam a betont, s ettől nehezebb lett a famerevítőt vésni, de akartam haladni vele.
A négy sarkát kellett kiszabadítani. Mindegyiket jól megcsavaroztam. Nem volt könnyű szétverni. De most nem repedt el a betonkeret.
Bejöttem tévét javítani. Csak előtte a világítást kellett helyrehoznom. Az asztali lámpából a legstabilabb mesésen működött. Hol volt fény, hol nem.
Szétszedtem. Semmi oka.
Ha már szétszedtem, akkor lecsuriszkoltam róla ronda festést.
Nem a lámpának volt baja. A belecsavart fénycső volt érintkezési hibás. Nem baj, akkor is jobb lett így. A fénycsövet pedig úgy tudtam kicserélni, hogy a régiről leforrasztottam a normál menetes fémkupakkal ellátott műanyagot, mert itthon csak minyon foglalatú volt. Ráforrasztottam, és szigszalaggal rögzítettem.
Jött a tévé.
A sortrafókat egyenként lemértem az impulzustápról, melyik hány voltot ad. Melyiknek mekkora az induktivitása a primer tekercsen.
Nem lettem sokkal okosabb. Valamiért az az érzésem, hogy ez a trafó jó.
Visszapakoltam, és a 12nF-os kondit is kicseréltem. A sorvég tápját megszakítottam, bekötöttem egy 60W-os izzót sorba.
Egy villanás, és azóta semmi.
A 8Voltos stdby megvan, de semmi több. A táp nem indul. A TEA tokban volt. A lábain 0V. Csere.
Semmi változás.
Odakinn beindult a szélvihar. Rázta a diófát, vitt magával mindent, amit csak tudott. Levelet, gallyakat, stb.
Nekiálltam fát vágni. Eltüzeltem egy fél erdőt, meleg is van a lakásban tőle. De van rajtam valami feszültség. Ki kellene sütni.

Kedd

Hajnali háromig nem tudtam elaludni. Ekkortájt sétált be és került csapdába egy egér. Zörgött a csapdában, az altatott el végre. Majd kilenc volt, amikor kikászálódtam az ágyból.
Nem voltam éhes.
Na, akkor diószedés. Már a vödörrel is alig tudtam hátra menni a komposztdombhoz. Lépésenként szét kellett rugdosni, hogy ne recsegjen a talpam alatt a sok kis golyó.
11-ig két és fél nagy kosárral vittem fel a padlásra, és most még nem tudok felállni. Úgy beállt a derekam.
Pedig legkésőbb kettőkor csempézni akarok.
No nem nagy felületet, csak a zuhanytálca szélét. Még sziloplasztom sincs, anélkül nem fogom lerakni, de a csempe kell. Szerintem lejárt a hét nap.
Még bekapcsoltam a gépemet, hogy a bloggal is haladjak, de boot közben kétszer volt áramszünet.
Nem örültem neki. Annál is inkább, mert az XP nem kelt fel. Restartolt folyamatosan.
Feldugtam a tesztelő Vistát, és scandisk.
Oprendszerrel nem megy, csak rebootkor. De akkor két és fél órát.
Addig megraktam a kályhát és végre megleltem a Videoton-Thomsonos cikket a 2002-es műszaki hibában.
Ha nem is teljes kapcsolási rajz, de hasznos részletek vannak benne. Meg szervízötletek. Persze a szervízötletek nekem nem szoktak bejöni, de szorgalmasan elolvasom őket. Hátha most.
Amint feljött a Vista, reboot, hogy mi lett az XP-vel.
Jó!
Működik.
Már kezdem sejteni, mi az itt elszálló XP-k achillesi sarka.
Ha nem akarnák a tulajok először újrainstallálgatni, mielőtt (nekem) szólnak, sokkal kisebb munkával megúsznák.
Ez van. Nekem hasznos.
Mondjuk ezért van mindenfajta oprendszer a gépeimen. Vírusirtáshoz mindenképpen az NT a legjobb. Kicsi, és ismeri az NTFS fájlrendszert, és hamar települ. Pentium II vagy III elegendő alá. 64Mb pedig már sok is neki.
Na, még körbemérem a tévét, úgy fogok neki a csempének.
A Thomson táp továbbra is ellenáll. A TEA ic vezényli a tápot, ahogy elnézem, nem is önrezgő. Csak hát nem nagyon férek az asztalon. Ki kellene bővíteni valahogy.
Csak akkor asztalos munka, és most elektronika. Nem vagyok József Attila, hogy versírás közben más volna jó.
Nagyon elszoktam a javítástól. Minden elviszi a figyelmemet.
Tehát az S2000 egy trafón keresztül kap vezérlést, van két tranyó primerköri védelme, és a szkópom megint besötétedett! A DURVA ÉLETBE!
Elővettem az újságot, és memorizáltam a kapcsolást.
A TEA tápfeszültségét biztosító kör áteresztő tranzisztora szakadt.
Végre egy valódi hiba.
BC639
Ez valami nagyobb BC, talán 1A-os. Kapott BC301-est.
Bekapcsoláskor villanás a bal alsó sarokból!
A biztosító betét szép szürke lett, és szakadt.
Megjött a vezérlés, és kiderült a zárlat.
A füzet az elektrolit kondikat gyanúsítja, én meg a diódákat.
Egyikünknek sincs igaza.
Közben kihűlt a szoba, ismét tűzrakás. Besötétedett.
A telefonfülkében majd megfagytam. Felül beöltöztem. Még sálat, sapkát is vettem, de alul csak a farmernadrág. Mozogni elég, de állni kevés. A térdeim jelezték. Holnap lesz meleg alsó is.
Hazatérésemkor még volt némi parázs. A kályhára tett fazékban éppen csak meleg volt a víz.
Tettem még a kályhára. Már majdnem forrt a víz, amikor beöntöttem a kádba. Kapott még egy vödör hideget, s most ennyiben fürödtem.
A szél már alábbhagyott, alig volt nesz a lakásban. Hamar elaludtam.

Szerda

Bár az elhatározás megvolt, hogy folytatom a fürdőt, továbbra is a tévével fürödtem. Alkatrészről alkatrészre végigtapogatóztam a tápot, kicseréltem a sorvégben lebzselő nagyfesz kondikat, és mégis hol megáll a stby 5V, hol villan hármat, és elalszik a LED.
Elsiklottam a segédtáp 8Voltja fölött. Az most 12.
Basszus, akkor s Z dióda.
De honnét vegyek most 9,1-est?
Tápegységben van. Az ASTEC tápban 9V-os fogja a FET kapuját.
Csak az mint dióda csinált valamit, de mint stabilizátor, nem. (Nyit-zár)
Halvány emlékeimből felmerült, hogy a BC182 tranzisztor kollektorát és emitterét összekötve diódaként 9V-os.
Nosza!
Csakhogy nincs BC182. Itt egy darab sem. A BC(talán)647 - mert a szöveg lekopott róla – 7Voltot mutat.
Megörültem, hogy a LED világításban maradt. A sorvég is kapott 135V-ot, na, most kéne beindulni.
Naaa, csak egy picit!
Még visszakötöttem egy leakasztott 15V-ot, aztán többet semmi. Csak a 3 piros felvillanás, és nyugi.
Este még befűtöttem, és vadul olvastam a Műszaki Hibákat. Holnap pedig addig nem ülök a tévéhez, amíg nem csempéztem le a keretet.

Csütörtök

Reggel diószedés. A derekam elég jól bírja, de nem a hajlás volt a gond a hét végén. A derekam fázott meg. Most is állandóan a takargatás volt a fő tevékenység. Két kis kosár diót tudtam összeszedni.
Egyébként nem fáztam.
A vályogba rakott kövek stabilan állnak. Ahogy szárad a sár, úgy lesz egyre több bizalmam hozzá.
Ma fel akartam venni egy követ a közepéről, de nem sikerült. Ez jó! Ez nagyon jó!
Ha lecsempéztem a keretet, rakok még egy sort az alsóra.
Kell már valami sikerélmény is a sok kudarc mellé.
Felmentem az internetes géphez. Nufi tegnap azt mondta, hogy a korábbi naplórészletet küldtem el.
Mondom, biztos elnéztem a két meghajtót a FAR managerben, és felülírtam a régivel az újat.
Czumi, mert újra nem fogom írni! Talán majd hideg téli estéken, amikor sok-sok 'hülyesírási hubámat' is tizedelni akarom.
Még este ellenőriztem, hogy tegnap nem voltam ilyen figyelmetlen. Ma pedig a tetőn is megnéztem a levélhez csatolt .ODT dátumát. Az is tegnapi. Hogy mi mászott el?.. Azt nem tudom.
A fizikai meló után ismét elküldöm. Azt hiszem, más könyvtárból fogom csatolni. Hátha a Thunderbird, vagy a win98 a ludas.
Próbaüzem a csempevágóval. A legolcsóbb kézi fajtát vettem, s otthon csak kipróbáltam.
Jó. Ott töri a csempét, ahol én akartam.
Betakartam körbe fél csempékkel a zuhanytálca keretét. Ehhez fogom ragasztani sziloval a tálcát.
Holnapig megszárad.
A kikevert csemperagasztó hamar elfogyott, a második keverés meg nagyon sok lett.
Akkor konyha.
Leszedtem a zöld csempét a falról, megfúrtam két új fehéret. Mivel maradt még szmötyi, felraktam még hármat. Most olyan, mint egy csempevirág a falon kétszer átlőve.
A csapot csak holnap teszem fel... ha felteszem.
Most még meg kell álmodnom, lesz-e szellőző, vagy nem, mert ha nem, akkor a sarkot végigcsempézem holnap, ha pedig lesz,.. akkor is, de előtte vésem be a falba.
Szerintem lesz.
Kell még az az egy nap a keretnek. Azon úgy kell megszáradni a csemperagasztónak, hogy a mi súlyunkat is elbírja. 85 és 95 kg közötti érték. (Nyári-téli adatok) Meg ha elhízom,.. de ezt inkább hagyjuk.
Precision 2000 szivat. Még a 10V-os Z diódával is csak 3-5V közötti feszültséget ad.
Döntöttem, mészárolok.
Megbontottam a SABA tévét. Átraktam a Z diódát és az áteresztő 1A-os BC-t. Mindjárt jó lett a 8V.
Mi a jó isten van ebben a tévében, hogy a 10V-os Z dióda 13V-ról 1K-os ellenállással nem tud csak 3V-ot? Biztos nem ZPD, és nagyobb áram kell neki.
De ezzel csak az első lépésen vagyok túl. A biztosíték helyére bedugott izzó világít, amíg a PTK-NTK felfűt, és kisöntöli a demag tekercset, aztán három villanás, és a tévé nem indul.
Először még volt 135V a sorvégtranzisztoron, aztán a következő indítástól az sem.
Hulla vagyok. Nem tudok koncentrálni. A befűtéskor olyan füstöt csináltam, hogy alig látok a szobában. Nedves volt a fa. Majdnem felforrt a víz, - zenélt a fazékban - ránéztem az órára, itt az ideje telefonálni.
A ház előtt már a harangszó is siettetett. 8 óra.
Kilenc körül értem haza. A víz még meleg volt, de már csak 1 fazéknyi hideggel hígíthattam. Nem baj, a koszt, a faggyúréteget így is lehozza a bőrömről.
Vissza akartam ülni a tévé elé, de nem ment. Leoltottam mindent, és a paplan alatti meleget választottam.

Péntek

Reggel szokatlanul hűs volt. Állig-fülig betakarózva nem fáztam, de lement 12°C-ra a szobahő.
Azonnali befűtés mellett döntöttem.
A fában az az igazán jó, hogy kétszer fűt. Először, amikor vágom, másodszor pedig a kályhát melegíti.
A harmattal-köddel átitatott gallyak nehezen kaptak lángra. Esmég sok füst. Most kinyitottam az ablakot is, hogy legalább a felét kitessékeljem.
A második szakajtó fát aprítottam amikor Erzsi néni jött, hogy nézzem már meg a zárat, mert rossz.
Rendben. Amint lobog a kályha tartalma, megyek.
Hát az itteni holmik sokáig szolgálják gazdáikat.
Ez a zár is oly régóta van a helyén, hogy a kapuból kivenni úgy szabad, ha a hegesztőpisztoly is kéznél van, mert a vaskapu összegyógyult a leköszörült végű csavarral, és a zárnyelvek súrlódó felületeti a méretük felére kopva.
Erzsi néni hozott egy zománcos lavórban alkatrésznek való rossz zárakat, de levenni nem mertem a régit, újat meg nem venne, hiába ajánlottam, hogy beül a kocsiba, és elhajtunk Szendrőbe vagy Miskolcra.
Kértem olajat.
Ez volt. Új flakonnal. Én bontottam ki.
A zár nyelvéről lekapartam a festéket, kihúztam a kilincset, és zuhi. Belocsoltam annyi olajat, amennyi csak a sok kis lyukon befért.
Járattam a kilinccsel, a kulccsal, meg kapartam, törölgettem a kijövő oldódó zsíros maszatot.
Aztán meggyógyult.
A zár immár szépen zár és nyit, a kilincs nyelvéhez is sikerült visszapattintani a saját rugóját. Azóta kilincsre is tudom zárni. Igazából csak csodálkozom, mi minden indul el a semmiből.
Egyértelmű, hogy ebben a vasszerkezetben befagyott a régi zsír, s a kopás is látható, tapintható. De mégis működik. Ez a mechanika. Amíg nem törik, addig teszi a dolgát.
Ha ez elektronikus lenne, már művelt volna sokfélét, de vagy zárva fogna, vagy nyitva maradna, és az étolajjal semmire sem jutottam volna.
Megkínált valami nagyon keserű kávéval. Most nem esett jól. Mindjárt főzök valami jobbat. Pedig máskor jó kávét szoktam kapni tőle. Ez most vagy valami bécsi extra, vagy nem is tudom, hogy mi.
Brrr.