Búcsú

Hazatértem. Komjáti blogom ismét szundikálni fog. Ha gondolkodom, innét is kihallatszik.

Visszaszámlálás

Holnap reggel indulok haza. (Írom ezt 22-én csütörtökön)
A cipőtartó elkészült.

Szép nem lett, viszont kicsi. Több cipő van már itt. Ha az itt-nem maradókat hazaviszem, akkor talán elférnek benne anyuék lábbelijei. Kipakoltam a szobám szekrényét, és áthúztam a másik szobába. Rá kellett döbbennem, hogy szennyes-tartó nélkül még így sem lesz megoldott a helyzet, de legalább az esőkabátok, és az itt használatos ruhákat bepakolhatják.
A kávéhiány erősebb volt nálam. Ma ismét ideges napom lesz. Vezetni nem akarok koffein hatása alatt. Ma kell kiszenvednem magamból az első hiányfeszültséget.
Jolikának a varrógépmotorja rossz volt. A szénkefés motor nem minden szegmenspárról indult el. A másik régi motor nagyot pukkant, de nem verte le a biztosítékom. Mondom, ez kondi. A fojtó tekercs mögötti zavarszűrő lett zárlatos. A két motorból lett egy jó. A pedálokból egy működik. A harmadik motorról hiányzik a csatlakozó. Nem bogoztam még ki, melyik madzag hová kötendő. Azzal a használható motorral összeraktam a gépet, s átadtam. A többi helyreállítási kísérlet marad későbbre.
Még Józsi feleségének a számítógépét kell összeraknom. Sáriék cégénél vettem volna nekik másikat, de valószínűleg Józsi tud olcsóbban másikat, mert nem tetszett az ötletem. Csak annyiban rossz, hogy kimostam a belét, és a dobozt nem. Most pakolhatom vissza a koszos dobozba a kimosott alkatrészeket. A videójában gumikészletet kell cserélni. Magammal viszem. Mondtam, hogy postán hazaküldöm, vagy ha jön valaki erre,.. de ez most nem valószínű.
Ma még nagy rendezkedés lesz. A hűtőt pont jól kiettem. A sors fintora, hogy anyuék jönnek kiásni a répát. Nem ósanhörcsögök, de Ildi meg annak nem fog örülni, hogy hazaviszem. A feszültség már most nő bennem, de ez sem érdekes. Majd ások Budafokon a komposztdombom alá egy vermet, és odadugom el. Én már megszoktam a gyűjtögető életmódom, és kibékültem vele. Nufi pedig szenvedi.
Na megettem a reggelit, vár a munka.

Hétfő

Az eddigi legrosszabb napom volt itt. Szerettem volna dolgozni valamit, vagy takarítani, vagy bármi hasznossal elfoglalni magam. Semmi sem esett jól. Még a fekete özvegyet is abbahagytam két játék után. Jolikától elhoztam a fagyasztott májat, meg a csirkecombokat. A májat hozzásütöttem a karfiolhoz, az lett az ebéd. A varrógépmotorhoz való taposók (pedálos fordulatszám-szabályozók ) végre kizökkentettek a depiből. (Tanulom a Szendi Gábor könyvből a szakszavakat.)
A szabályzók két kerámiahengerbe belerakott szénkarikákból állnak. Rugó ellenében tolja a pedál. Előtte egy soros tekercs kondival átcsukva. Ezek a fojtótekercsek égtek le, szakadtak.
meg. Az elsőt leszámoltam. 200 menet van oldalanként. A vezeték ránézésre a leégett eltérítő tekercsből megoldhatónak tűnt. A sorfrekvenciás tekercs leégett, de a képeltérítésé jó.
Ronda műgyantás kulimász őrizte az alakját a műanyag csévén, és a vasmagon. Egy tekercs már megvan. Igaz, hogy a kapcsolót fordítva raktam össze, de ha majd a másodikat is újratekertem, és összeraktam, addigra megnyugszom, és visszafordítom. (Ilyenkor ugyanis szétperegnek a szénkarikák. Azokat pedig idegesen nem lehet megfogni, mert törnek.
Bekészítettem még a Color Star tévédobozt, hogy cipősszekrénnyé nemesítsem, de marad holnapra

Szombat-vasárnap

Közeleg a hazatérés. Rendet csinálok.

A Miskolcról elhozott íróasztal-maradványokban megláttam Csipke Józsikát. Sikerült belenyúlnom egy szálkába, és nálam fordítva működött a mese. Felébresztett.

Még nagyapa vette az LKM-ben selejtezéskor. Neki nagy lett, mert a Huba utcai 44m2 nem sok, s a nagyszobában már volt egy beépített szekrény, ebédlőasztal négy székkel, háromajtós szekrény, tévészekrény, virágállvány, két ágy, két fotel, dohányzóasztal. Ha odamentem aludni, akkor a dohányzó asztalt ki kellett vinni, a szőnyeget felgurítani, és úgy lehetett csak kihúzni a rekamiét.

Nem volt az zsúfolt, csak éppen elég.

A lényeg, hogy a korábbi tanulóasztalom kapta meg nagyapa, én meg ezt az íróasztalt. Később pedig – amikor Laci bácsi elvette anyut, akkor örököltem Nóritól – Laci bácsi lánya - egy kisebbet, ez meg szétszedve lekerült a pincébe. Azóta ott őrizte kincseim egy részét. A fedelén tévémúzeumom darabjai, a fiókjainak fele már Budafokon, a hátfalából gyógyszeres szekrényke  ajtaja lett a telefon fölött az előszobában. Mostani látogatásomon pedig napfényre hoztam. Sajnos letörtem a jobb oldalát is.

Tűzifának vásárolt darabjaimból kimetéltem két lábnak valót. A zsaludeszkák egyikéből kapott merevítőt, és egy dekoritlemezzel letakartam a lapját. Felületkezelésnek pedig étolajat kapott. Szívta is, mint kiszáradt alkoholista a talponálló üresen hagyott poharaiból a fel nem száradt cseppeket.

Délután pedig porszívó és tologatás és padlásra cipelés következett. A felújított asztal immár tartja a tévét és a rádiót. A számítógép pedig a sarokba került. Ilyenkor érzem igazán, mennyivel kényelmesebb asztalon gépelni széken ülve, és nem az ágy végén görnyedve a székre helyezett monitor előtt.

A szobában lakó tévék is jobban érzik majd magukat odafent. Nufinak is jár a tér. Hátha jövőre itt alszik ő is egy-két alkalommal.

Péntek

Kifelé megyek a nyárból. A hűs reggeleken még kihajt a természet a hálózsákból, de menekülök is vissza a házba az alomszék ürítése után, amint lehet. Megvárom, hogy kicsit melegedjen fel odakint.

Közben meg jár az agyam. Összefüggések teremnek a káoszomban.

Látom, hogy Attila miként fedezi fel a lokálpatriotizmust. Csöpögtetik ezt itt is. A dialektika pedig teszi a dolgát.

Ha az összefonódások a kerékkötők, akkor azt kell megszűntetni, ha a szétaprózódás, akkor csoportba rendezni az embereket. A csoportképző mechanizmus pedig bármi lehet.

Nekem már van emlékem arról, hogy a „zsidók mitől okosak”. Teller Ede hosszú magyar televíziós interjúját végignéztem már kétszer, és nekem T.E. annyira magyar volt. Azaz itthon, ahol felnőtt megtalálták a kirekesztésének módját. Hiába volt mögötte a bankár papa. Hiába a sok pénz, a fejében rendszerezett tudás lett az a mágnes, ami a jólétbe húzta. Amerikába.

Emlékszem, hogy Németországban antennát szereltem fel apu barátjának. A nyolcvanas években volt terjedőben a műholdas vétel. Még ott sem volt olcsó. Manfrednak megérte, hogy megvegye nekem a beállító műszert, és kifizesse a vonatjegyem, meg még hazahozzon a munkámért.

Én persze megvettem itthon a szakkönyvet, végigfutottam rajta.

Volt bő leírás a műgyantás lavor előállításról, a fejegység üregeinek kimarózásáról. BFR90-es tranzisztoros erősítőkről. 

Az NSZK-ban fej volt meg vezeték, meg tányér kint, odabent pedig az állomáskeresésre való beltéri egység.

Első nekifutásra ott elakadtam, hogy semmi sem jött sehol.

Körbekutyagoltam a házak között, és lestem, merre fordulnak a tányérok, majd sötétlő agyamba besütött a napfény. Az ablakból nem lát műholdra a vevő. Tegyük fel a lavort tetőre!

Csakhogy a falra tervezett antenna a lapos tetőn nem állítható függőlegesre.   Oda más konzol kellett… volna. De jött az ötlet. A két [ alakú idomot nem egymásba csúsztattam, hanem egymás fölé helyeztem. Ettől magasabb lett az antenna, de konyult a tányér súlya alatt. A padláson talált mosogató csaptelep csövét fűrészeltem le, és raktam be merevítőnek.

Manfred boldog volt. Attól kezdve hozott programozott rádiót, szomszédoktól videót, tévét javítani.

Ferit – apám szomszédja akkor egy magyar származású taxis volt -  megkérdeztem, hogy mi a különleges bennem.

Ha itt – értsd Stuttgart – egy németnek nem áll be a gyári megoldás, akkor megbeszéli a főnökével, vagy a tulajjal, és hoznak más, oda tervezett megoldást. Mi, (vad)keletiek pedig féltjük a beletett munkánkat, és megoldjuk a fejünket használva. Nincs pénzünk gyári a vackokra.

Ez múlt ki a szocializmussal nálunk is. Ha az Ezermester újságba belenézünk, huszonöt évvel ezelőtt még fűnyírót fabrikáltak nagy vaslemezre felcsavarozott mosógépmotorból, utánfutót elaggott Trabant kasztnijából, esztergát asztalra felfogatott kézifúróból.

Ma pedig ugyanez az újság festékeket reklámoz, motoros kéziszerszámokat tesztel, stb.

Hm. Talán ez tetszik itt a faluban a leginkább. Maradt ebből a ’megoldom magam’ módszerből.

Hogy a zsidók megőrizték itt is az idegenségüket, mint a világ bármely szegletén, az pont Attilának lehet érthető. Éppen azt az ottszületett, de nem román státuszt kapta sorsként.

A csoportképző mechanizmus – nevezzük inkább halmaznak? – jól működik.

Igazat kell adjak neki, hogy a kölköt jól meg kell tömni tudással. A fia biztosan nem lesz államelnök. Amit ő megadhat a lurkónak, az a tanulás, a munka és az ember szeretete. Valamiben mindig megtalálhatja örömét a fiúcska. Néha egyszerre kettő, vagy mindhárom is sikerül, de ha legalább egy működik, akkor van miből a többit táplálni.

A boldogság egy olyan növény, amit folyton öntözni, gondozni, átültetni kell, és amikor virágot bont, az nagy ünnep.