.

Volt egy munkahelyem, ahol ünnepnapot bedolgozni egyedül voltam. Azon a napon mindenki szabit vett ki, és a főnök is késve jött, én telefonáltam rá egy órányi fagyoskodás után. Rám is förmedt, miért nem hamarabb.
Mert nem akartam megbuktatni a kulcsos embert, hátha elaludt.
Ezen a napon a reklámrádiót végre elcsavarhattam, és valami ritka unalmas adót találtam. Ha jól emlékszem, Mária rádió volt.
A rendkívüli az volt benne, hogy az üdvözlégy  Máriát mondták újra és újra. Ez biztos olyan, mint a mantrameditáció, hogy a szavak már elveszítik értelmüket, és marad a ritmus, marad egy félálom állapot, nekem pedig biztosította, hogy a főnököm is bezárta az ajtaját, rakhattam össze a füstölésmérőket. Állítgattam a célműszerekkel  megfelelő paramétreket, és ment is a nap.
Volt, hogy otthon is ráhangoltam azóta az adóra, de annyit nem szólt egyfolytában. Igaz, van más műsoruk is.
Itt mostanában megy a számítógép, és töltődöm a jutubis filmekből, nem hivatalos médiaelőadóktól. Némelyikre már ráismerek, hogy hallottam, vagy több előadásban is szerepel ugyanaz a szöveg.
 Ma pedig sütött a nap, kiültem a gangra, és bedugtam a rádiót, ami szólni szokott itt időnként, és elborzadtam. Pedig ez annyira érzéketlen, csak a Kossuth jön zajmentesen, amit nem reklámrádiónak ismerek.
Tévedtem. A Molnár V. Józsi bácsi hipnotizáló előadásai élvezhetőbbek a leg-leg-leg adónál.
*

Szombat.
Ma jöttek anyuék.
Laci bácsi készül a kórházba. Még hétfőn lesz egy vizsgálat. A sok CT, és egyéb lábon bejáró vizsgálattal simán lebontják a (lelki) tartását.  Ebben az országban már sikerült mindent emberi mérték fölé optimalizálni.
Laci bácsi beteg. Van valami daganat a végbelében, és ki kell operálni. Ez a megállapítás, tehát minél gyorsabban túl kellene esni rajta. Be a kórházba, ott vérvétel, ilyen-olyan képalkotó helymeghatározó vizgálat, és zutty, be a száloptika, nagyfrekvenciás kés, és elsütni a keletkezett sebet, aztán megmondani, mit nem szabad enni neki, és mit változtasson az életmódján.
Ehelyett járatják, és szuggerálják a rákot belé. Ő pedig felemészti magát.
Szeretnék jót káromkodni, és átállítani a paleo életmódra, meg ideköltöztetni a várostól távol - de nem egy házba velem, az azért sok volna - aztán szépen visszatérne belé az életerő.
Ehelyett harcolhatok anyuval, hogy a mikroba ne tegye a neki szánt ételt műanyag edényben, mert pont az ott keletkező gőzök tűnnek a ráksejtek elburjánzásához a legjobb táptalajnak.
Persze anyu most is letorkoll, mert mit számít? Én csak egy kis hülye kölyök vagyok most is.

Mégsem írok verset

Ma reggel belém bújt a ritmus. Szerettem volna szavakba öltöztetni. Fel is bootoltam a gépet, közben telt a kádam vízzel az udvaron, és főtt a teavíz is.
Amint a gép mellé ültem meglepett gy légy, vagy ahogy nagyapa nevezte: pusztujka.
Ez valami pusztulj innét rövidítés lehetett, de kiválasztotta a szememet reptérnek, és több leszállási kísérletet hajtott végre .
Dühöngve kerestem a légycsapót, el is párolgott a hangulat, Maradt egy folt a falon.

Ha megszárad, lesöpröm, és leradírozom.

Mindenki másképp képzeli el a szabadságot

Kicsi léptekkel haladok.
Nufi tegnap elmagyarázta, hogy a keresztények szabadsága, hogy ők szabad akaratukból keresztények, és az evilági félelmektől is megóvja őket.
Ez is egy megközelítés.
Én, ha valaha is eljutok az istenhitig, akkor nagyon rögös utat kell megjárnom meztéláb. Ez pedig nem a sivatag, ahol lefeljebb a forró homok égeti a talpamat, hanem mindenféle szúrós növények hazája. Az én talpamon vékony a bőr. Hamar cipőt húzok.
Nufi megfeddett, mert amivel Pétert őszintébbnek írtam le, mint a másik papot, nem is kívülállást fogalmaztam meg, hanem ítéletet mondtam.
Pedig inkább arról szólt a szövegem, hogy Péter, mint valami kagyló, belülről választja ki az igazgyöngyöt, a hitét, a görög parókus pedig egy mindentudó nagyapaként ül le mesélni az unokáinak.
Ezek az emberek közösségeket tartanak együtt, és azonos rezgésen. Ami nekem kiskoromban a kisdobos, az úttörő foglalkozásokon legyintésbe fordult, később a KISZ-ben tagdíjbefizetésben végződött, az itt közösségformáló komoly munka.
Szépsége, hogy egy keresztelőn itt mutatják be a közösségnek az új tagjelöltet, és ő búcsúztatja a távozót. Közben megpróbálja visszaráncigálni a média hipnózisából.
Ja, és ebben többnyire egyedül van. Naná, hogy kell valakire felnézni még akkor is, ha nem hús-vér létező személy.

Nem tudtam visszaállni a korábbi bejegyzésbe

Úgy tűnik, ma pilledtebb vagyok.
Reggel bekukkantott Zilinyi bácsi, hogy meghozták a csap alkatrészeit. Pár napja kivetette velem a fürdőszobai mosdóból és a kádból a csaptelepek elzáróját. Harminc évet szolgáltak, de most megadták magukat. Csöpögtek.
Csehszlovákiából hozták anno, és most is Tornáról került. Van pár határon túli, aki itt vett házat. Jóban vannak a faluval.
Reggeli után felkerekedtem. Az új tekerentyűkről hiányzott a tömítő gyűrű, de sikerült éles késsel lebarkácsolni a régiről. Hármat megtaláltam, a negyedik elvásott.
Már betekertem a hármat, kiderült, hogy a kád fölötti melegcsapban bennmaradt.
Közben éppen arra jött a gázpalackos, és megkérdeztem, mikor jár erre ismét. Reggel kiszuszant az utolsó lehellet az enyémből. Baj nincs, mert van tartalék, de elugrott velem kicserélni, és még egy mosogató folyadékot is adott ajándékba. Híg, mint a TESCO mosogatója, de a gesztus dícséretes. Meg az is, hogy hazavitt, meg visszahozott. Tudom, pár száz méter, de akkor is jólesett.
Befejeztem a csapjavítást.
Megrakták a puttonyom  uborkával, tojással, paradicsommal, paprikával. Még megkértem Pista bácsit, mutassa meg Soltész Zoli lakását. El fog törni a kedvenc bringám váza, hátha meghegeszené nekem.

Elkísért, majd magunkra hagyott.
Zoli hatvanas Héphaisztosz. Jókedvű vasgyúró. Azonnal nekifogott. Először megpüföltük satuban a huplit, aztán nem egyenesedett ki, csak belapult a cső, mondom vágjunk ki belőle. Vagy cseréljük ki.
Volt otthon kiszolgált horganyzott csövem. Hazaugrottam érte, és ő még faragott dugókat a két végébe. A kivágott résszel ki is egyengettük az alsó csövet is. Most masszívabb, mint valaha lehetett. Pénzt sem fogadott el érte, mert hát rokonok vagyunk.
Tisztára azt érzem, mint gyerekkoromban, amikor a javító szakmát választottam. Azért jó valamit megjavítani, mert az egy másik embernek örömet szerez.
Nincs arányban a kapottal, de itthon lekaptam egy villásdugót - majd egy másikat, mert az első nem volt jó - és visszamentem lecserélni neki a köszörűjén, mert törött volt. Ez lágyabb műanyag, remélem, tovább fogja bírni, nem törik el az első odaütéskor.
Szerencsére adott még pár feladatot. Újrakerestetni a műhold  beltérivel az eltűnt csatornákat, és még egy táviránítót is, nézzem meg, mi a baja.
Eddig még semmi. SilverCrest, ami az Aldinak, vagy Lidlnek a mmárkája. Univerzális távirányítónak tűnik, és szerintem elütötték rajta a kódot, és más készülékre állt.
Még elővadászom a NET-ről a doksiját, és holnap kipróbálom a tévén is.
Itthon pedig kitört rajtam a fáradtság. Okát nem látom, de beájultam az áyra, és szundítottam egy órát biztosan.
Kicseréltem a palackot. Főztem teát, megettem a körömpörkölt maradékát, és tele gyomorral nem sikerült visszahangolódnom az egyházi témára.
Pedig zsong a fejem tőle. Már csak azért is, mert ki akarom magamból adni, hogy Péter mennyivel őszintébbnek tűnt a maga szövegével, és piszkosul úgy éreztem, a protokoll a végén legalább olyan nehéz lehet neki is, mint nekem.
Nufinak reggel már elmeséltem, bár ő tudja is, hogy nehezen viselem a tömeget. Ez biztos furán hangzik, amikor Budapesten töltöttem 20 évet. Jó, még nem, mert '94 októberétől még nincs annyi, de jobban hangzik. Miskolcon meg 30-at.
Elszemélytelenedtem. Ott a tömeg nem egy lélegzet, egy gondolat. Itt ez más.
Bigus nénivel ültem kinn a bejárat előtt a padon, és úgy hallgattuk a beszédeket. Megsúgta, hogy harminc éve ő festette ki egyedül a templomot. Megdicsérte az íróasztalkámat. A padon az egyik lábam bokáját feltettem a térdemre, és ezen a háromszögön megállt a kemény fedelű irkám. Így gépelek most is. Ha elzsibbad, lábat cserélek.
A fényképező gép pittyent minden fényméréskor, meg zárhangot utánzott exponáláskor, ezért kimentem megnézni, hogy lehet lekapcsolni. Meghőköltem, mert volt aki nem jött be. Vagy négy-öt ember üdvözölt az ajtó előtt.
Amint kikapcsoltam a hangokat jött az énekkar. Őket is megörökítettem. Akkor be is mentem a templomba.
Péter felesége igazítja, vezényli a kórust. Komjáti református és katolikus közössége nem különül el. Együtt énekelnek. Szépen.  Látszik a munka benne. Páran a nagyobb hangközök váltásakor elhalkulnak, megijednek, de nem tűnt hamisnak senki.
Péterke az anyja mellett állt. Róla nem sikerült a felvétel. Nem vakuztam, de ennek a pici gépnek kevés lett volna a fénye ekkora térben. Vagy jó valami, vagy nem. Inkább többet csattogtatok, majd válogatok.
A evangelizáció végén Bigus néni elköszönt. A két egyházfi kijött, és rajtam kezdték a kézfogást. Most mondtam ki először a köszöntésüket: "Áldás békesség!"
Utána kiálltam a bejárattal szemben, és minden kilépőről igyekeztem megőrizni egy pillanatot.
Megvártam Pétert, elmondtam neki, hogy kész a két harang, ő pedig bemutatott a korábbi polgármesternek. A párja Melinda barátnője. Ő már tudott rólam.
(Melinda a budafoki szomszédasszonyom és unokatestvérem)
Pár perc bájcsevely után hazaballagtam, és emésztgettem a hallottakat.
"A keresztény élet a rabszolgaságból a szabadságba való szűntelen átmenet az imán keresztül."
Ezt még körbejárta a Mózes kivezető példájával. Hogy kivezette népét az egyiptomi rabszolgaságból.
Itt már belegabalyodtam a témába.
Tóth Feri előadása az ószövetségi történet értelmezéséről más volt. 
Itt az idő, elő kell vennem a bibliát. Meg kell ismernem az 'eredetit', mert lehet, sőt biztos, hogy mindkettejüknek igaza van.
De tanultam én mást is korábban. Az 'Arbeit macht frei'.
Ez is szabadság. A munka is szabaddá tesz. De szabadságot ad a vagyontalanság is. Nem jut eszembe a keleti (indiai történet szereplőjének neve) szintén német szerző műve. Ha beugrik, ideírom.
A kötődés nélküli, félemektől mentes világ is szabadság. Zadig? Talán ez a neve a szereplőnek. Na ő a mai hajléktalanok gondolkodását példázza nekem.

(* Herrmann Hesse Sziddhárta. Megkerestem.) 

De menjünk vissza az imára.
Amíg valaki imádkozik, a godolatai egy irányba rendeződnek. Kiszabadul a mindennapok nyűgéből.
De ha éppen nem nyűgöt cipel. Mert a munkája vagy a kedvese, hobbija foglalja le, és minden rendben van, vagy mondjuk ura a saját kozmoszának?

Na megjött Nufi, később folytatom.... ha tudom.

Élményhömpöly

Végre mindkét harang teszi a dolgát Becskeházán.
Hétfőn a nagy harang gyógyult meg. Kedden a kicsi is újra erőre kapott. A nagy harang diódáit 400V-osra cseréltem. Eredetileg 120V-osak voltak a graetzben, és az nagyon kis tartalék, mióta felemelték 230V-ra a hálózati feszültséget. A Komjáti katolikus templomban is cserélték már. (Ott még eredetire.)
Tegnap Nufi biciklijén tettem meg az utat. A múlt heti kirándulás nem tett jót az enyémnek. A szántásban megakadt kerék megütötte a vázat, és az alsó rúdja reped, a férfi biciklikre jellemző összekötő pedig elgörbült. Lehet, hogy vázcsere lesz. A cső is rozsdás, még átgondolom, érdemes-e 'patkolni'. Szép már biztosan nem lesz akkor sem.
Itthon befűtöttem jól a 'masinát' - így nevezik itt a takaréktűzhelyet - és melegvízben lubickoltam le magamról a koszt. Estére pedig igazi Tropfehérkének öltöztem. Úgy mentem a templomba.
Készítettem magamnak füzetet, fényképező gépet, legyen mivel leküzdeni a zavaromat. Jól is jött. Akkora tömeg ömlött a templom felé, hogy már megfordult bennem a menekülés gondolata. Ez nem az én világom. Én csak egy-két emberre vagyok hitelesítve.

Megláttam Pető bácsit, megbeszéltük, hogy majd hozzá csatlakozom.  Az ő feledata ki-bekapcsolnai a harangokat. Ha jól vettem észre, akkor először csak egyet-egyet indít el, és az esemény kezdete előtt mindkettőt megkongatja.
Egyre több ismeretlen arc között ott voltak Erzsi néniék, Mari néni, a szomszéd Valika, Jolika is bebicajozott a háromkerekűjén, de jöttek Szögligetről is meghallgatni a görög katolikus parókust. Ilyen címet írtak a meghívóra Martincsák László neve mögé. Edelényből jött evangelizálni. (Remélem, jól használom a kifejezést.)
Ahogy nőtt a tömeg, és úgy húzódtam be Péterék kertjébe. Közben fényképezgettem. Sok-sok bicikli  állt már köröttem. Beállt egy kocsi is, és  a sok bicaj közé. Péter is előkerült. Jött ki a templomból, én egy fa alatt álltam, meglepődtem, hogy felém jön. Belül valami azt súgta, hogy ez érzéki csalódás. Gyors kézfogás után tovább robogott az autóhoz, és fogadta a vendégelőadót. :-) A megérzés pontos volt.
A tömeg pedig csak gyűlt... gyűlt. Megtöltötte azt a kis templomot.
A jónép utolsó fecskéi szállíngóztak be. A vendégpap is 'munkaruhát' húzott, én pedig vártam Pető bácsit, hogy majd mellé ülök.
Péter mutatott, hogy előtte..., és adott  tanácsot, hogy ne a nők közé üljek. Pető bácsi mögöttük jött, mégis volt lehetőségem előre engedni mindenkit.
Megálltam a  bejáratnál.Ott fogott meg a rögzítő fék. Én is láttam majd' mindenkit, engem is láthattak, és fényképezhettem.
A műsor a miatyánk elemzése volt. Másfél oldalt körmöltem a füzetembe róla. Felfedeztem a két pap közötti különbséget. Péter behunyt szemmel belehintázza magát a mondandóba, és érzelemmel beszél, Az edelényi pap körbenézeget, egy-egy ember szemébe nézve élvezi a tömeget. Péter odalenn az asztalnál, László a szószékről.

...
folyt később új bejegyzésben.