Kis világlátás volt az elmúlt napok élménye.
Elbicikliztem Miskolcra. Laci bácsinak szállítottam az ágybetétet, és Nufi noteszgépét is, hogy Sáriéknál kiderítsem, vajon jó-e a SATA portja, vagy nem.
Hát minden más merevlemezzel együttműködik, csak a Hitachi utóddal nem.
Czumi.
Az utat szokatlanul nehezen tettem meg. Biztos a bioritmusom a mélypontjain járhat.
Anyunál kicseréltem a csaptelep szelepét kerámiára. A gumis már nem volt megoldás. Laci bácsi többször is cserélte.
Meglátogatott Dudás néni is, és szomorú hírt mondott. Lipcsei Csabi - általános iskolai osztálytársam - meghalt. Tavaly novemberben... ha jól jegyeztem meg. Jó tanuló srác volt, őrsvezető, meg a házunk előtti tiszti bérházban lakott. Az iskolából hazatérőben Szalai Zolival hármasban hintáztunk a porolón beszélgetve mindig. Ők ketten az oszlop mellett kapaszkodva a szélén, én meg középen.
Később építészmérnök lett. Még az előfelvételis katona korában találkoztam vele. Leveleztünk is. aztán elköltözött a Balaton környékére. Többet nem láttam. Az egyetlen osztálytalálkozónkon - amire elmentem - nem volt ott.
Hm. Rossz érzés elbúcsúzni tőle így gondolatban.
Megjártam Zsarnai piacot is. Pár aprósággal tértem haza, meg a bringás boltban vettem Péter bicajához küllőt.
A hazaút rekkenő hőségben, majdnem négy órásra sikeredett. Szendrőben pihentem, és ettem egy almát meg egy banánt. Az órát nem néztem, de a Bódva folyó mentén már minden faluban megálltam inni és mosakodni a nyomós kutaknál.
Este meglátogatott Irénke, és kigórta a tyúk alól a szalmát, megnéztük, hogy a 21 tojásból négy csirke lett. Egy embrió volt a szalmában, meg egy tojást találtunk egyben. A többi szőrén-szálán eltűnt.
Amíg odavoltam, megérkezett a Borbola DVD is. Este az egyiket, ma reggel a másikat néztem végig.
Előadás van rajtuk, és animált geometriai ábrákkal visz be a piramisok tervezésébe.
Nagyon jó.
Elmondja, hogyan őrizte meg a magyar nyelve a hetedhét szóval ezt a tudást.
Tehát a hetedhét országból érkező mesehős e hetedhét uruság, azaz tudás tudója. Ez utóbbit már én fűztem hozzá.
Most Nufi megy a templomba, én pedig megigértem, hogy Bélát betolom az előtérbe, hogy ő is meghallgassa Péter istentiszteletét. (Zavarja, ha előadásnak nevezem a beszédét.)
****
A két kép a szendrői rendőrség épülete előtt készült. Jobb kezemben alma, a balban a gép. :-)
2015. május 31., vasárnap
2015. május 27., szerda
Sok kudarcélmény után az első működő valami
A kudarcokat nem fogom felsorolni, csak a jót.
Beindult az első 100db LED-ből épített fényforrás.
A kapcsolást Skori honlapjáról vettem. Szinte eredeti lakatrészjegyzékkel. Három kondiból raktam össze azt, amit ő kettőből, és a pufferkondit is három kiszolgált elkoból.
Üresjáratban felment 80V fölé a feszültség. Nekem 200Vos kondik kerültek bele, ezért nem izgatott, de amint ráakasztottam a LEDsorokat, már csak 65V maradt rajta. Majd játszom még az értékekkkel, de minden LED világít, és ez már siker.
A próbapanelem egy darab plexi lap. Abba fúrtam a 101 lukat. (Egyet elnéztem, de üsse kő!)
Az 'áramkorlát' úgyis a 3db 330nF-os kondi ESR értéke. Oda kell még pakolnom, hogy elérjem a 75V-ot. Aztán meglátjuk.
Pár perc üzemidő alatt nem melegszik. Bár a fénye sem túl nagy.
A NET-en rendeltem két 1000-es csomagot. Az egyik meleg, a másik hideg szinű fehér.
Megjött a bumfordi telefon is. Masszívot válsztottam, mert a régi egy nap alatt lemerült, és jó nagy akkuja van, amitől hosszabb készenléti időt várok el.
A tegnapi esős nap megrengette a kacsákban a hitemet. A legkisebb, a fehér már lelapult a földre, a többiek taposták, úgy melegítettem vissza a kezemben, és - bár Nufi külön szobát akart neki - visszatettem a többiek közé.
Eddig jól döntöttem. Tegnap éjjel újra az infra lámpa fényénél aludtak.
Ma mindenki egyformán aktívan követelte a kaját, és hogy kivigyem a fűre. Ez utóbbit nem érték el.
A 79dB-s sípolást megpróbáltam csillapítani.. Kiraktam a bejárati kettős ajtó közé őket, de még így is nehéz volt a Borbola könyvet olvasni. A Kikeletet.
Hát kemény vége lett. Az összefoglalásban már megfogalmazta, hogy a Szent Korona pantokrátor képét azért döfték át a kereszttel, hogy eltűntessék a hieroglif ábrázolású egyiptomi hatalmi jelvényeket. A kapmót és a korbácsot.
Nem ez a hivatalos neve, de tudom, hogy erről bárki ráismer az uralkodók (itt Osiris, mint mindenható) kezében V alakot bezáró eszközre.
Ez annyira illeszkedik a tegnap meghallgatott Ludányi Horváth Attila videojára a jutubin.
Nem egyet hallgattam meg, de utalt Borbola bosszankodására, hogy mindenki bolondnak nézte, amikor magyarul kezdte értelmezni az egyiptomi képírást.
A Rhind matematikai papirusz feliratában megpillantotta a szorzótábla hiányosnak látszó, ám magyarul értelmes négyes és nyolcas azonos hieroglif jellel rajzolt számjegyét, mert csak magyarul kezdődik a két szám N betűvel.
Előhúztam német magyar és orosz félműveltségem számjegyeit, és elfogadtam, hogy ez így van. Kelta nyelvet nem ismerek, de keresek majd szótárat hozzá. :-)
Na jó, mondok rosszat is.
Tegnap az ÉMÁSZ többször is lekapcsolta a hálózatot este. A gépek megálltak, de az élet ment tovább, én valamit néztem a tévében is. Szoktam ellenőrizni, mekkora a bejövő jel, és mennyire pontos.
A harmadik-negyedik után már nem jött vissza a kép. Gondoltam, kiütötte a sorvégtranzisztort.
Ma aztán kiderült, nem a tévé, hanem a SET TOP BOX.
Ez így egy kicsit drágább lesz. A táp lüktet, le-lekapcsol. Már a kis pilács sem villan fel az elején. Mérőműszerrel látom, nem szakember ebből semmit sem látna. Valami zárlat lehet, és majdnem biztos, hogy újat vehetek.

2015. május 25., hétfő
2015. május 24., vasárnap
Kacsa
Török basa, nagy a hasa, belefér vagy száz kiskacsa.
De nekünk csak nyolc van, és Nufi mondta, hogy jó lenne bemutatni őket.
Csakhát nehéz lefényképezni a rács mögött.
Ma a bedobozoláskor - éjszakára fadobozba rakom, és behozom a lakásba - készültek a portrék a gyászkeretes körmömmel.
Most a változatosság kedvéért a bringaszereléstől fekete.
Szombaton kihasadt a hátsó gumim külsője, majd lufiként előbukkant a belső. Éppen a bevásárlásra indultunk. Nem szombaton, pénteken, vagy csütörtökön. Tudja a bevásárlóblokk, mert azon ott a dátum.
Szóval nagy durranás, és gyors csere. Másik drótszamárra pattantam.
Ezt pedig most akartam megragasztani.
Három kudarc után - a gyári folt levált - kivágtam megfelő méretet a korábban szétszakadtból, és eddig még jól megtapadt. Reggelre kiderül, tartós-e.
Aztán, ha már belefogtam, meglazítottam a szoruló pedál csapágyát is, és a másikon áthelyeztem a hátsólámpát a bevásárló kosár alá.Még volt hozzá eredeti felfogató lemez is, csak már átalakítottam korábban.
Elolvastam az egyiptomi könyvet is. Két éjjelem alatt mászott be a fejembe. Tényeg, mint egy film.
Mika Waltarit még nem ismertem. Úgy tűnik, az ókori ismert szereplőnevekől gyúrta össze a történetet, és kisimult a korábban zavaró stílusjegy bennem is.
Ütközik a Borbola feltárással, ezért itt-ott berzenkedtem tőle, aztán feloldódtam benne, és addig félretettem a Kikelet-et.
Majd holnap előveszem, mert már ragad le a szemem. Azaz éjfél elmúlt, és mára esik az a holnap.
Felpörgetem az eseményeket.
Beállítottam még egy SA antennát a hátsó szobákra. Az adó az Esztramos mögé esik, ezért nem láttam a felhős napon a pontos irányt, de a a szilasi bevásárlókörúton megnéztem. Az országútról már jól látszik, ami a háztetőről nem.
Becipeltem egy szekrényt a gangról a hátsó szobába. Öntözgetem a mélymulcsomat, és gyönyörködöm a krumplilevelekben. Egyre bújnak elő.
A magról kelt almafákból is van még pár palánta, amit nem ültettem el, de a többi nem száradt ki új helyén sem. A köles is szépen zöltül az árpával együtt. Az elduggatott hagymák is integetnek zöld bajuszukkal a szénatakaró alól.
Végre leült Kitrákotty is kotlani. Ha jól számoltam, 11 tojásra, de most nem zavarom, mert esetleg megsértődik, és odahagyja.
A kölcsönkotlós is mogorván tekint rám, amikor beszórom a búzát, vagy cserélem a vizét. Neki közelg a költés ideje.
A két macska: Ducika és Dörmincs is lebabázott, de nem láttuk még a kicsiket.
Ma ismét ki kellett kergetnem Hubát. Állandóan a lakószobán keresztül beoson a konyhába. Előb-utóbb megtépázom egy kicsit. Pedig tudja, hogy tilosban jár.
Újrainstalltam egy nagy wincsimet, és áldom az előrelátásomat, hogy mentettem a gyűjteményeimet, mert veszett volna, ha nem.
Tarral fűztem össze egy fájlba NTFS wincsre, hogy visszamentésnél megmaradjanak a felhasználói és csoportinformációk. 329Gb-os file lett belőle.
Na jó éjt. Megyek csucsúlni.
2015. május 19., kedd
Nyugalom napja
Ilyen is van.
Ma reggel összedrótoztam pár hűtőgéprácsot, mert a talpnélküli akváriumot kinőtték a kacsák.
Kibírták infralámpa nélkül az estét a szobában is, és jókedvvel fogadták az új környezetet.
Az egyetlen szarvas hibát is azonnal megmutatták. A bejárati ajtónak kiszolgált tűzhelybe való rácsot választottam, és azonnal volt két kacsa, aki átbújt rajta. Nagyobb rajta a rés.
Visszatessékeltem őket, és rátoltam a hálóládájukat.
Tovább olvastam Sziluhe történetét. A következő könyv (fejezet) is lendületes olvasmány.
Párhuzamosan tömöm a fejem Borbola János írásaival. Nem csak a könyvét, hanem a NET-en található cikkeit is mentegetem, és gyömöszölöm a fejembe. Kisebb vagyon lesz, mire összegyújtöm az egészet, és kinevezek egy füzetet is hozzá gyakorlásnak. Mondjuk ebben Fejes Pál és Jásdi Kis Imre is helyet kap. Leginkább az összefüggést akarom meglelni. Ahol e három felfedező összecseng, ott hálózza be leghamarabb a fejemben a magyar nyelvi hajszálgyökér a gondolkodózónát.
/Hú de bonyolult vagyok, mi?/
Megpróbálom egyszerűbben. Ahol van összefüggés, azt már én fedezem fel, és az már az én tudásom is.
Olyasmi, mint a verselés, ha valaki (költő) ritmusa bennragad a hangulatomban, akkor nekem is toldulnak ebben a lüktetésban a szavak. Akár egy kisgyereknek, aki csak úgy összevissza danászik, és mégis kijönnek valamik belőle.
***
Még egy kurta történet.
A jobb oldalon van két nagyobb vasrács. Ezek még Budafoki szerzemények. A MÉH közelében dobálta be valaki a szétszedett nagyáruházi tolókocsit, mert valószínűleg nem vették át tőle. Gondoltam. jó lesz majd ha betonozok valamit. Feldobáltam a bringára, és hazavittem. Most is majdnem jó lett, csak nagyon nehéz, és a kis karám attól is jó hogy könnyű. Akár odébb tudom húzni, és lépdelnek belül a totyogók. A lesúlyozáshoz raktam ki, de Nufi figyelmeztetett: A járólapok árnyékot is vetnek, és hallgattam rá.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)