2018. április 29., vasárnap

120km

Máskor egy nap alatt is. Most közte egy nap pihenő.
Osztálytalálkozónk volt Miskolcon. Hazabicikliztem anyuhoz pénteken. Szombat délelőtt piac. Anyu is kilátogatott velem. Jó, mert mióta a fogát húzkodják, nem nagyon jár ki. Legalább levegőn volt. Természetesen Bandival is összefutottam.
A szerzemények: két biztonsági zár, négy ülőpárna Nufinak, és egy nagyítós szemüveg. Leuchtturm Binokel.  Német motyó. Van kér pici LEDes fényforrás rajta, és 1cm fókusztávolságú azonos lencse. Ilyet láttam órásoknak, ékszerészeknek az orrnyergén. (nekem panelrepedést keresni, vagy SMD forrasztást ellenőrizni lesz jó.)
Holnap majd lefényképezem... ha nem felejtem el.
Suli
Fél kettőtől kettőig gyülekeztünk. Marján Miki késett, s páran nem jöttek el.
Érdekes volt 40 év után újra együtt az évfolyam zöme.
Tóth Attila szervezte.
Miki a szokásos modorával támadt rá Attilára. Miért hízott el ennyire!
A baj pedig nem esztétikai, hanem túlterhelés Attila szervezetének. 5-10 év talán nem vészes, de ebből lesz cukorbaj, mozgásszervi gondok, és ha a következő 10 év elteltével találkozni akarunk vele, lehet, hogy Miki hatékonyabb figyelmeztetés, mint mi, akik megdöbbentünk a szócsatájukon.

Hogy jön ez a 120 km-hez?
Oda 62, és csak az akaraterő vitt folyamatosan az  utolsó 20km-ren. Mármint nem akartam pihenni.  Remegő lábakkal szálltam le a 91sz. előtt. Sok volt a téli pihenő.
Visszaút előtt már ettem sült húst, és a zsír biztosította az energiát. Ha nem ejtem ki a petpalackot ivás közben, nem kellett volna megállnom egyszer sem.
Megnyugodtam. Mégsem az erőnlétem van romokban, csak tüzelőanyaghiány volt pénteken.
Itthon már várt a 15kV-os kondenzátorom Kínából. Rendbe tehetem a sárga szkópom. Már csak a Philipshez rendelt BF tranzisztor van úton.,

Itthon feltöltögettem a fészre a használható fotókat. Inkább tabletet kellett volna vinnem. Azzal jobb képeket csinálok. Inkább féltettem, mert kőpadló van a suliban, és egy rossz mozdulat elég. Talán majd a következőre.

Azóta lesem a csoportot, hányan látták már... Persze ez csak pár nap. Le fog lohadni a lelkesedés. Visszatér a dühöngés, ha elszaladt egy óra a fészen.
Nufi csinálja jól. Csak pár ember vonalát nézi meg, aztán kilép.  Én meg ülök előtte, mint macska az egérlyuk előtt órák hosszat.

Holnap jönnek anyuék. Nufi már most megfőzte a holnapi levest, elővette a hurkát a fagyasztóból,

A lényeg a lényeg, hogy ma újra a saját ágyamban alszom.

2018. április 15., vasárnap

Nufira várva

Nem Godóra. Nufi megjön. :-)
Pénteken Edelényben járt igazolványt megújítani.
Rám csörgött, mert bevásárolt, kikarikáztam az állomás (helyére, mert ma már csak megálló) a csomagokért.
Felhasználtam a jó időt, és kattingattam a fényképezőgéppel.























A köveket nem hagytam a síneken. Csak a fényképezés idejére tettem rá. 















2018. április 12., csütörtök

Macskatánc az asztalon

Most kicsit akadályozva.
Nufinak elege lett a mázolt asztalon a macskák hagyta koszból.
Nem csak a sarat viszik fel a teraszon az asztalra, hanem a szőr is beletapad, és egy macska helyből ugrik fel, nem zavarja, ha lehessegetjük. Játéknak veszi.
Van még dekorit lemezem. Nufi azt akarta rászögelni.
Hát azt ragasztani kell. Palmatex.
Vettem egy kis konzerves dobozzal. A hőlégfúvót sikerült eldugnom valahová, ezért előkerült a gázlámpa, és azzal égettem le a festéket. Nem is kellett nagy láng, azonnal hólyagosodott. Utána a motoros gyaluval rásegítettem, és végül rezgőcsiszolóval a ragasztandó felületeket megdolgoztam.


Járt a szellő, és mire végigkentem a Pálmatexet a két felületen, már ki is száradt. Most lesúlyozva várja reggelt.
A fonott asztalra már nem mertem vágni a másik lemezt, mert megint hajoltam egy nyilallósat, és jobb a békesség. Rögtön rákentem a mesterbalzsamot, és nyugiba helyeztem a derekam. Csak guggolós és álló tevékenységbe fogtam.
Ahol nem sikerült a vágás, majd felsőmaróval összeigazítom az asztal szélével.
Úgy is ráfér egy kis egyengetés.
Persze rászorítok felülről deszkát is, és inkább több lépcsőben metélkedem.


Eddig volnék.
A zöld asztalra ráragasztottam, a kerek még ezután jön.
Macskalábnyom már van mindegyiken, de letörölhető. Ez a lényeg.
A festéket nem kell eltávolítanom. Azt együtt a paddal érdemes, Több idő kell rá. Az autó következik.
***A kutyakonzerves doboz az asztalon a szemétgyűjtő. Abba sepregettem bele a lekapart festéket. 

2018. április 8., vasárnap

Hol is a kazetta?

Megleltem. Bár nem volt egyszerű.

 Jól eldugtam. No meg az egyik oldalán van apu felvétele, és a másikon Bachmann Turner Overdrive. Erre meg már nem emlékeztem.
Tegnap éjjel megnéztem az ingyenes felvevő programot,meg igyekeztem a C Media AC97 után nézni, de csak bénázásokról szóló cikkeket találtam, nem a használatról.
Illetve a jutubin van egy néhány használatról szóló video, de az nem kötődik hangkártyához.
Amit találtam, az az alaplapi hangkeltő chipeket nem tartja minőségnek.
Eddig én is tisztában vagyok vele. Viszont az én compact kazettás magnóval készült felvételem sem igazi minőségi hanganyag.
1976-77 táján készítette nagymama apunál, meg a kocsmában, ahol játszott. Gondolom Onkel Otto csehójában,
Nem is csak a felvétel gond, de a deck-jeim is több sebből véreznek. Az Akai nyávog, az Universumból elhasadt egy alkatrész. A Marantz csak kézzel belökött lendkerékkel indul, a Technics meg hol felhúzza a fejeket a kazettába, hol csak erőlködik.
Tavaly előtt vettem még egy Aiwa-t is a piacon, de abban nincs meghajtószíj.
Pedig valamikor nagy magnómániás voltam.
Hogy elmúlt...

És akkor számítógép.
Audacity nevű programmal indítottam.
Egyszerű kezelői felület. Eddig logikus, bár semmi extra. Nem találok rajta átvitelt módosító gombokat.
Még a két csatorna sem külön szabályozható. Mono felvételt raktam sztereo magnóba, és az egyik halkabb a másiknál. Panorámázni lehetne ide-oda, de annak nem látom értelmét.
Van még Philips és Creative Labs kártyám is, ami gondolom, jobb minőséget képes rögzíteni. No meg ha megtanulom ennek a progginak a csínját-bínját, akkor szalagzajt felvéve esetleg tudok kioltó csatornát rákeverni ellenfázisban.
Ez még a jövő 'zenéje'. Meg nem is erről fognak szólni a 8-10 órás mókanapok.
Majd megyek Attilához tanácsért. Igaz, nekem van pár elképzelésem még Linuxos matató proggikról is. A windowsos a Philips PSC706 kártyához muszáj. Azt nem ismerte egy Linux fajta sem, amikor vettem.
Az AWE32 már semmibe nem dugható. Nincs ISA busz a gépeken, vagy P2-es esetleg P3-as Pentium mellé kell bedugni. Így van a Gravis Ultrasound is.
A CT4750 is öreg kártya, de még valahol kéne lenni egy Audigi motyónak. Vagy az nem az enyém volt? Csak javítandó gépben volt?
Meg nem mondom most hirtelen. Még át fogom fésülni a dobozban sínylődő kártyáimat.
Sajnos Turtle Beach Maui is csak 486-os gépben muzsikált jól. Az meg hangszerkártya. Midizésre való. Rátölthető hangmintákkal dolgozik.
Bőség zavarának látszik. Nem az. Régen foglalkoztam vele, és ha  ismét dolgozni akarok, akkor win3.1, win95-98 és W2000 is kell. Ja, és már van öreg Mackintosh is. Az optimumot megtalálni rá fog menni a nyaram. Mármint az éjszakák, mert a a nappal másra kell.

Szerencsére az öreg kazetta jól tartja a szinteket. A magas hangokból biztos sokat veszített, de apám tangóharmonikájának nem volt - a felvételemen - sok nagyobb frekis összetevője.
Visszahallgatásnál a 10 és 12kHz-es összetevőket le is vettem nullára. Ott nincs semmi, csak a szalagzaj.
Ő már nem fog nekem újat játszani. Az utolsó németországi utamon pedig nem volt nálam hangrögzítő. A studiófelvételét pedig az utolsó kazettájáról egy gyorsmásolós kétkazettás förmedvényen vette át, és még a vége is lemaradt. Mondta, hogy jó az nekem úgy is.
Vacak érzés visszagondolni erre a jelenetre.

Nézegettem az Aliexpressen még keverő dobozokat, amit DJ-knek ajánlanak, és USB-n kapcsolódik a PC-hez. Nem lenne túl drága, de majdnem biztos, hogy fölösleges.
Még két megszerezhetetlen felvételem van.
Az egyik P-Mobil, amit a miskolci Ifi parkban vettek fel Csák Csabiék középiskolás korunkban, a másikat pedig az egyetemen rögzítettem Berki Tamás koncertjén. Az előzőt Maja magnóval, az utóbbit egy német - talán az is Universum - hordozható kazettás géppel. Nem minőségi felvétel, de jó emlék. Ráadásul Polimer kazettán van, ha jól emlékszem, és az nem volt német minőség. Remélem, maradt még mágnesezett felület rajta. :-)

Még jár az agyam egy olyan megoldáson is, ami kis fejlesztést igényel.
Mono magnóhoz kifejezetten kis zajú lejátszó erősítőt építeni mai műveleti erősítővel, és új fejjel leolvasni a kazettát. Akár FET bemenetet építeni, és a korrekciós hálózatot esetleg SMD alkatrészekkel kivarálni, minek nincs számottevő induktivitása. Bár álmodik a nyomor, mert ahogy a mai nap a Medion gépen két 10 perces próbafelvétel készült el összesen, a magnóépítés projektje ennél sokkal több energiát igényelne.

Csak látom, mit küzd Nufi az öreg rokkával, és szerintem ott is lesz pár esztergálnivalóm.  Az ékszíjfeszítő mechanika elfordul, a lendkerék tengelyét tartó elem mozog, a hajtókar súrolja a tengely C lakú csonkját és a lendkerék sincs  egy vonalban az orsóval.
Leginkább az egészet újra kellene építeni. A három éve száradó tűzifából több elemet meg tudok majd esztergálni, csak legyen hozzá elég időm is!
 Szerintem egy másikat fogok összetákolni, és ha sikerül, akkor öröm, boldogság, ha nem, akkor tudja használni a régit.

Lassan illenék behozni a kimosott és megszáradt számítógépházat, és ránézni arra az Audigi 2 panelre, hátha előkerül.
Megnéztem a NET-en a fényképét. Ilyenem van... csak megleljem!
Mekk van!

2018. április 7., szombat

Lógó nyelvvel

A számítógép el szokott romlani.
Aki dolgozik vele, annak tegnapra kell. Mindig van elmaradó, bepótolni való.
Most éppen a wincs jelzett hibát.
Elhozom a masinát, és kérek telefonszámot.
Jelszó nincs.
A telefont nem veszik fel.
Mondom az üzenetrögzítőre.
Ebéd.
Nem hívnak vissza.
A gép kell délutánra.
wincs egy másik gépbe.
Hibás szektor van rajta.
Klónozom.
Nem wincsre, hanem SSD meghajtóra.
Munkagép. Nincs forgó alkatrész, elvileg őrők életű.
A klón nem jön fel.
win helyreállító.
Feljön.
Telefont még most sem veszik fel.
Gép hazavisz.
Az alkalmazott be tud lépni.
Hálózatos programba is.
Irány haza.
Másnap a hálózatos program reklamál.
Nufi épp tanít, és én nem vagyok telefonközelben.
Megtalál, én pedig kipörgő gumikkal indulok.
Az ajtóban többen érdeklődnek mindenféléről.
A tulaj megszabadít a társaságtól.
A hálózati rendszergizda tudomásul vette a wincs cserét, és helyreállítja a jogokat.
Köszönök, jöhetek haza.
Másnap ismét gond van.
A gépen négerek az alagútban.
A fekete képernyő alatt villogó LED.
Még szinkron jel sincs.
Biztos a táp.
Tavaly már átkondiztam.
Lehet, hogy nem jók a kondik?
Gép vissza a műtőasztalra.
Ez biz nem jön fel.
Közben a postás hozza a törött tablet üvegét.
Félre. Ráér.
A megragasztott kávéfőzőkar szépen működne.
Nem érek rá összerakni.
Jé, nem forog az alaplap egyik ventillátora.
Kézzel rásegítek.
Erőlködik.
Tápon a feszültségek jók.
Milyen proci van benne?
mFPGA.
A Medionomban is az van.
Csak az sem jó.
Proci át.
Semmi változás.
Kínai tesztpanelen négy csík.
BIOS nem megy.
3V elem ki.
Semmi.
Memória ki.
Semmi.
Vieo kártya ki.
Semmi.
Biztosítékok, FET-ek jók, zárlat nincs.
Proci táp is megvan.
Mitől mPGA a proci. Csak nem mobil PGA?
Bontott noteszgépből tényleg olyan a proci.
Bele vele!
Semmi.
Elő a rossz Medion panel.
Mobilprocival semmi.
Vissza az eredeti proc.
Kínai panel mutat. BIOS beindult.
Proci a másik gépből.
 Az is él.
Juhéj.
Alaplap tovább kínoz.
Másik táp.
Semmi.
Eredeti táp, de Medion videokártya.
kínai panel Post kódok lépkednek.
Megjön a kép.
Akkor Béla régi játék gépéből mehet a VGA.
Nem indul.
Medilonnal újra elindul.
Medionban a vallatandó gép VGA-ja elindul, de amint felbontást vált, a gép megáll.
Tehát a Radeon panel rossz. NVidia panel kell.
Van valahol egy dobozos. De hol?
Mindjárt három óra. Újra kell a gép.
Telefon.
Most kapok jelszót.
Késni fogok.
Nem gond.
Estig legyek meg vele.
Jó.
Végre előkerül a tartalék panel.
Csoda, a driverlemeze is a dobozában.
A win hét csak harmadikra eszi meg az 2kXP drivert.
Műxik.
NET megy.
Üzemi próba.
Közben összerakom a kávéfőzőt.
Nufit is hívom, hogy előtte égjek be, ha más hibája is van.
De nincs. Mekk-javítottam.
A gép még mindig megy.
Szűkítem a kupit, ami a keresgélés közben keletkezett.
Gyönyörködöm a kávéshangyában.

Este visszaviszem a gépet.
Minden működik.
Mindenki elégedett.
Hát reggel még nem bíztam benne.
Örömömben a Mediont is összeraktam.
Vasárnap végre be kéne digitalizálni vele apu kazettáját. Amíg még van magnóm, ami lejátssza.