idő

Volt egy időszakom, amikor az írásból játék lett. Tízesével kértem szavakat, melyeknek ne legyen köze semmihez, és majd befoglalom szövegbe.

Érdekes játék, és a szavak ugyan korlátoknak tűnnek, de inkább a műlesiklás zászlócskái módjára adnak szépséget a zuhanásszerű haladáshoz. Fékeznek is.

Kiszorult ez a játék a mindennapokból. A szöveget naplószerűre igazítom, olvasok, nálam okosabb emberek szövegelését hallgatom, és van valami hiányérzetem.

Nem baj. Kibírom, csak úgy van.

A történések így is körbevesznek, vagy elzúgnak mellettem, s rám dudálnak, vagy rám sem hederítenek. Jól van ez így.

Például van a megkezdett emésztőgödrömben sok diólevél. Még nem betonoztam ki, és az oldala is rézsúbb lesz minden évben, majd ha telik sóderre, cementre, zsaluanyagra, folytatom. Addig pedig elválasztva komposztálódik benne a csersavas diólevél. Nem nő alatta dudva. 3 év után meg - Tóth Feri azt mondta a jutubin - , hogy ugyanolyan jó komposzt, mint más.

Ebben a levéltömegben kicsírázott két kis fa, és hátra, a kiszáradt meggyfa helyére könnyű lesz kivenni a levéltömegből, és átültetni.

Hát ez már nem lesz így. Laci bácsi lekaszálta.

Én meg csak nézek ki a fejemből, mint részeg a kocsmaasztal mellett, mert elvitték a poharat, amiben még volt egy korty. Sitty-sutty, a pohár sehol, az asztal letörölve. Hova ez a rohanás?