Régi vicc, de 'teccik'

Az Isten kétféle bort teremtett: a szürkebarátot és a leánykát.

 A szürkebarát és a leányka csinálja a többi bort úgy, hogy a szürkebarát
 beteszi dugóját a leánykába.
 Na már most:
 Ha a dugó pont jó, akkor ezerjó.
 Ha a dugó puha, akkor a leányka elkezd szomorodni.
 Ha a dugó el van szoritva, akkor kéknyelű.
 Ha a dugót felapritva teszik a leánykába, akkor szemelt rizling.
 Ha a dugó nehezen megy be, akkor visontai.
 Ha a dugó sehogyan sem megy be, akkor pusztamérgesi.
 Ha a leányka nem kap dugót, akkor csongrádi vörös.
 Ha a dugót egy másik szürkebarátba teszik, akkor homoki.
 Ha a leányka nem akarja a dugót, akkor kövidinka.
 Ha a dugó csavaros, akkor furmint.
 Ha a dugót rossz helyre teszik, akkor malaga.
 Ha a szürkebarát 25 éves, akkor bikavér.
 Ha a szürkebarát 75 éves, akkor aszu.
 Ha a szürkebarát költői hajlamú, akkor siller.
 Ha a leányka néger, akkor pinot noir.
 Ha a leánykán erényöv van, akkor vaskuti.

*******************

Aztán vallomás.

Ez lenne a  mai bejegyzés címe, de csak kínból, mert az, és mégsem az.
Reggeli közben Nufi egy dal szövegét mondta, és nekem semmit sem mondott. Demjén és Katona Klári dala. Ahogy mondta a szöveget, én kikaptam belőle a ritmust, és tovább dúdoltam.
Ő rácsodálkozott, mennyire nem tudom a szövegeket, én pedig annyit mondtam, hogy ez bennem a megfojtott zenész.
Nem elfojtott, hanem megfojtott. Nem él. Nem adtam neki levegőt, csak a gének kandikálnak elő, mint feltöltött tó medréből eső után a hosszan csillogó pocsolyák.
A beszélgetés fonala, vagy hogy vizes hasonlat legyen, a csermelye arra kanyarodott, hogy ez bennem biztosan valami kielégítetlenség, vagy kudarcélmény, pedig ha én fojtottam meg, akkor nem lehet kudarc.
Most este újra eszembe jutott, és forgatom a gondolatot. Örvénylik tovább.
De hát megmaradt a zene mindenhol köröttem, és nemrég kitört belőlem a zokogás apám egyik sokat játszott dallamára. Az érzékenységem nem titkolom. A gondolkodásom ma is inkább érzelmi és ritmus alapú. Az érzelem helyére könnyen beillesztem a dallamot.