A múlt héten a kutam tetején behullott a takaró. OSB lap volt, és már alá is volt támasztva középen. Aztán kihalásztam, amint tudtam, és vittem rá lemezből újat.
A 22-ben inkább csak nyáron húzom szivattyúval a paradicsomra a vizet, ilyenkor egy vederrel tartok fenn a kutyának, és a kávéfőzéshez. Tegnap pedig kifogyott, és eltolva a lemezt, már dobtam volna be a vödröt, de megáll bennem a szusz. Vörös macskatetem úszott puffadt magányában a kútban.
Bemászni most nem tudtam, az alulétra a 33-ban volt, és a vödrömet nem akartam összemacskázni. András szomszédtól kérdeztem, van-e nagy kampója, de neki nem volt. Aztán csak találtam drótot, vaspálcát és egy tévéképcsőről leszedett acélpántot. Kivettem, és elástam szegényt.
Csak később jutott eszembe, hogy ez a macska a múlt héten szakadhatott be, és talán már a víz alatt volt, csak nem láttam, A tavaszi vízállás sokkal magasabb, mint nyáron. Ez a kandúr még nem volt büdös, és nem hullott ki a szőre.
Amelyik itt lelte a halálát a házunk előttiben, az megkopaszodott, és az egész kút bűzlött.
Megkerestem az árvíz idején osztott fertőtlenítőt, és belecsöpögtettem. Egy darabig a közkútról fogok Rozinak is vizet hozni, ha a 22-ben vagyunk, csak még jár az agyam rajta. Vajon a régi fedővel esett be, vagy a két nap alatt, amíg nem volt rajta fedél. Mert az eső miatt nem vittem azonnal.
Már csak reménykedhetem hátha megtudom, ki macskája járt nálam, és mikor tűnt el neki.
***************
Más.
Attila rádióját sosem sikerül elcsípni, amikor a beszélgetések jönnek. Vagy alszom, vagy nem jut eszembe, s a blogján szereplő linket nem nyitja meg az IPAD minim. Ma rápróbálkoztam androiddal, és láss csodát, azaz én láttam, hallottam, a beszélgetéseiből, amit ma podkesztnek kell nevezni. Divatszó, mint sok más, engem nem varázsolt el. Vitray Csak ülök és mesélek beszélgetős műsorát néztük már a múlt évezredben is. Állítólag Szilágyi János ötlete volt. Bocsánat, ő mondta, én csak megjegyeztem.
Egyébként rákaptam én is a tereferék hallgatására. Jobb, mint a háborúk elemzése.
Na de miért is mondom el? Merthogy sokat nem beszélgetek én sem. Erről már írtam, nem ismételni akarom magam. Inkább a hivatásos beszélgetők vannak előttem, akik felkészülnek a partnerből. Faggatnak, vájkálnak, vagy bosszantanak. Néha igen jól összepasszolnak, és dobálják egymásnak a témát. A műkedvelőkön pedig érzem, hogy ott a mikrofon. Az a hallgatózó harmadik, akiről meg kell felejtkezni. Ez a legnehezebb.... már ahogy én hallom ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése