Az agglegény
______________________________________________________________________________________________
Megérintett. Már éppen elhúzódtam volna, és kerestem valami jó alibit, valamit,
amiért észre sem venné,vagy legalább nem érezné, hogy.., vagy hogy azért.
Aztán mégis hagytam. Mellettem ült a buszon, szoknyája engedte szétnyílni
combjait, és teljesen kényelmesen ült.
Nem volt benne erotika. Semmi, amit nőben észre vennék, csak azért volt hosz-
szú szőke haja, meg olyan borzalmasan nagy mellei, hogy a természet valamit
törlesszen.
Láttam, hogy kommunikálni kíván, talán egy zsebkendőt vár, virágot, könyvet, a-
melybe lopva átpillanthat, rövidesen le fogja ejteni a szatyrát, vagy valamit, ami-
től én, az udvarias férfi felé fordulok.
Legalább most volna nálam valami műszaki könyv. Az kellően riasztó. Egyetlen
pillantás, és vagy tekintélyt, vagy férfifennsőbbrendűséget hirdet, meg azt, hogy
nem érdekel a világ, lám én még itt is dolgozom, tanulok, vagy valami hasonló.
De most üres volt a kezem.
Rám nézett.
Kicsit elhúzódtam, hátha le akar szállni, de ő elmosolyodott, és annyit mondott:
- Ma együtt szállunk le.
Ez a nő tudja, hogy én hol szállok le? Persze. De ő tovább szokott menni. Ezért
is szoktam nyugodtan melléülni. Ő belül, az ablaknál, és meg az utasok felől.
Megmentő közeleg. A lépcsől legalább 100 éves néni reszkető bottal a kezében,
és erre nézett! Juhéj! Átadom a helyem.
– Angyalkám, add át a helyed a néninek! - szólt az előttem ülő kislányra útitár-
sam, mintha valami iskolapadból figyelmeztetné az alvó diákot, akinek a tanár a
nevét már felolvasta a naplóból.
Zsebredugtam a kezem, hogy legalább egy tollat bányásszak elő, meg a bérle-
temben is marad régi szelvény, azon mindenféléket lehet jegyzetelni.
Semmi. Egy árva cerka, egy tollbetét, radírgumi, leszakított fűszál sem akadt a
körmeim alá.
Üvölthetnékem támadt. Belül dörömbölt a kisördög, hogy én nem akarok ezzel a
tehénnel megismerkedni, és legalább azzal a ragadós szemeivel ne bámulna a
szeme sarkából, és inkább gyalog járok ezentúl, vagy túlórázok minden nap,
csak most szabaduljak.
– Tudja, hogy hanyadika van? - nézett rám a tehénszemű Héra kékségével. Fe-
ketére húzott szempillák, a ki tudja hány fok meleg már összemosta kicsit a
szemfestékével. Egy szőke nő egyébként se emelje ki sötét színekkel a szemeit,
mert borzalmas.
– Nem tudom. - feleltem majdnem mogorván, és próbáltam ismét terepszínt ölteni.
– Akkor majd én megmondom. 21. Az anyám születésnapja.
– Gratulálok. - motyogtam az orrom alatt, de semmi kérdés, hogy hányadik, és még
a fejem is a szemközti tinilány melleire fókuszáltam. A kis szeplős baba nem láthatta,
mert a fejével egymagasságban egy csellót tartó barátnő állt a hangszerével együtt
jó maszkot, jó búvóhelyet jelentett. Meg egyébként is az autonómiám visszaszerzé-
se volt a cél.
– Anyám ma odaköltözött maga mellé a földszinten.
Püff. Akkor ezentúl hivatalosan létezhet a közelemben.
– És szeretném elkérni a telefonszámát, mert esténként felhívnám, ... persze csak,
ha nem zavarok.
Nem? Nem zavar? Esténként? Ott nálam?..
– Tudom, hogy egyedül él, és hajnali kettőig is égni szokott a lámpája. Tudom, hogy
hol dolgozik, meg azt is, hogy verseket ír.
Ez nem lehet igaz. A születésem pillanatát nem számolta ki?
– Azt is tudom, hogy a szűz jegyében született, érzem, most meztelennek érezheti
magát. Ennyire nem kellene megijedni. Nem örökre akarom. Pár hétig csak, ameddig
bekötik neki is a telefont.
Ez jó. Még mindig nem szóltam egy szót sem, csak megkapaszkodtam az előttem ülő
széktámlájába. Nem akarom. Ezt a nőt, az anyját, a pereputtyát, és senkit. Nem akarok
átjáróházat a lakásomból, és reggelente nem fogok azért mindig beágyazni, mert vala-
ki bejön a szobámba, és odaterpeszkedik, és ráül utcai ruhában az ágyneműmre, s
még beszélgetni akar arról, hogy mit főzött, meg utána még bevásárolni is nekem kell
majd, meg hol fahéjért, hol tejfölért dugja be az orrát, és amikor végre hazatérek vala-
kivel, akkor a telefon átrendezi az életemet... De azt fogom mondani, hogy nem fizet-
tem, és kikapcsolták...
– Tudja, én a postán dolgozom, és onnét tudom az adatait. A mobil a drága lenne,..
ugye számíthatok magára! Sőt a számát is tudom. De mégiscsak jobb megkérdezni.
Mégsem olyan tolakodó.
Méghogy nem tolakodó. Hát micsoda? Egyenesen a csöndes kis világomat irtja ki. Egy
elefánt a porcelánboltban. Nem jó. Egy macska az egérlyukban. Kifelé!
– Én átadnám magának a vonalat. Addig ...
– Nem, ezt én nem fogadhatom el. Bár a kötvényes telefonnál csak egy átírási díj, az-
tán...
– De nagyon szívesen. Én egész nap alig vagyok otthon...
– Elég volna, ha egy kulcsot adna a lakáshoz. Mama még főzne ia magának vacsorát,
mire hazajön.
Úristen! Esetleg még ágyba is bújna velem?
– És volna még egy kérésem. Bedöglött a tévéje, és a sorozatok az egyetlen szórako-
zása. A bátyám holnap megcsinálja neki, de ma este, ha beülhetne magához....
Neeeee! Ebből hogyan mászhatok ki?
Aztán a buszvezetőből kitört a nevetés. Félreállt a járgánnyal, és visszajátszották a
felvételt. Aláírattak velem egy szerződést, hogy a kandi kamera rögzítette felvételt le-
játszhatják.
Hm. Legalább a gondolataim nem hallatszottak ki.
Otthon a hűtőből előhúztam egy fél dinnyét, falatozni kezdtem a tv előtt, amikor csengettek.
Egy ajtótok szélességű hölgy állt velem szemben, és megkérdezte, hogy telefonálhat- e...............
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése