Fények, sötétek, mozgások, rezgések

Kezd valami kikerekedni a most tanultakból.

A valami megfogalmazásához szükség van az ellentétére, vagy bármire, ami megkülönbözteti mástól. Ez és más. Fény és sötétség. Mozgás, és állapot. (Álló levés, létezés) Mert amit látunk az van, amit nem látunk, az nincs.

Még nem tartok a fogalomnál, csak alapokat határozgatok meg.

Az élet az mozgás. A holtak nem mozognak, de a fény is mozgás. Az a rezgés, amelyik két pont között halad. Anyagból lesz, és anyagba ütközik. Ahol megütközik, ott láthatóvá válik.

(Abból indulok ki, hogy ember vagyok, és értelmezek.) Azt is tudom, hogy a fény (mint rezgés) anyaggá válik, ha a sebessége egy határ fölé kényszerülne. Az a valami, ami száguld, akkora tömeget kap, hogy visszafordul egy pont körül, és térbeli mozgásba kezd. De mitől gyorsul fel?

Honnét jöhet a további lendítő erő? Mindegy. Nem belülről, csak kívülről.

Én az ember, ezeket az elemi mozgásokat a szememmel érzékelem. Van egy apró kör alakú rés, ami érzékeny területre, villamos átalakítókra teríti egy részét, hogy az agyam majd értelmezze.

Ésszerű tehát, hogy a fény a legfontosabb helyet kapja meg az értelmezésben.

A látható rezgés ugyan nagyon kis tartomány a számok birodalmában. De hát mi is aprócska lények vagyunk ezen a bolygón.

Megpróbáltuk értelmezni.

Az éjszaka és nappal alapritmust ad az élethez. Van fény, nincs fény. (a nap felől) Amíg van, addig aktívak vagyunk, amikor elbújik, lelassulunk. Pihenünk.

Ahol élek, a fény más szögben éri a talajt a lábam alatt, és engem is. Minél közelebb a merőlegeshez, annál nagyobb erővel ütközik a bőrömnek, és jobban melegít. Nem szeretek fázni.

Nem vagyok egyedül.

Őseink a fényről vallottak utódaiknak. Hagytak jeleket is. Egyszerűt, bonyolultat. Mindenfélét. Hová bújjon a hideg elől, mit tegyen, hogy meg tudja várni az élhető meleget. Ezek a jelek fejlődtek beszéddé, rajzokká, épületekké, templomokká. A tudás pedig érték lett. Akik tudtak, megérték a holnapot. Fontos volt a fény, és a követőket, számontartókat, rendszerezőket kiemelte a tudásuk.

A nap körét nagyon sok képen megörökítették. A holdét is. A két égitest találkozását, a napfogyatkozást értelmezték, felhasználták tömegirányításra. Ez a tudás már nem egy emberéletre méretezett. Két napfogyatkozást egy ember nem él meg járóföldnyi területen.

A tudás átadására pedig először ott az anya. Aztán az apa, nagyszülők, de a kisközösség is fontos a gyermekkorban. Mozgó, vándorló embereknél természeti jelekhez, letelepedetteknél alkotott jelekhez idomul az átadás.

A mozgót útba igazítja a fény útja, a letelepedettet a földművelés munkálatainak ritmusához.

Ők építették az első szentélyeket, ahol a fény alkotóelemmé vált.

A naphoz hasonlatos kör alakú lyukon bejött, és az ablakkal átellenben megjárt egy utat. Nagyon hosszú utat. Még a magyar Szent Koronára is felkerült. Még az utódoknak vallott tudás, a vallás is a fény útjáról szól.

A megvilágosodásról.

.

Volt egy munkahelyem, ahol ünnepnapot bedolgozni egyedül voltam. Azon a napon mindenki szabit vett ki, és a főnök is késve jött, én telefonáltam rá egy órányi fagyoskodás után. Rám is förmedt, miért nem hamarabb.
Mert nem akartam megbuktatni a kulcsos embert, hátha elaludt.
Ezen a napon a reklámrádiót végre elcsavarhattam, és valami ritka unalmas adót találtam. Ha jól emlékszem, Mária rádió volt.
A rendkívüli az volt benne, hogy az üdvözlégy  Máriát mondták újra és újra. Ez biztos olyan, mint a mantrameditáció, hogy a szavak már elveszítik értelmüket, és marad a ritmus, marad egy félálom állapot, nekem pedig biztosította, hogy a főnököm is bezárta az ajtaját, rakhattam össze a füstölésmérőket. Állítgattam a célműszerekkel  megfelelő paramétreket, és ment is a nap.
Volt, hogy otthon is ráhangoltam azóta az adóra, de annyit nem szólt egyfolytában. Igaz, van más műsoruk is.
Itt mostanában megy a számítógép, és töltődöm a jutubis filmekből, nem hivatalos médiaelőadóktól. Némelyikre már ráismerek, hogy hallottam, vagy több előadásban is szerepel ugyanaz a szöveg.
 Ma pedig sütött a nap, kiültem a gangra, és bedugtam a rádiót, ami szólni szokott itt időnként, és elborzadtam. Pedig ez annyira érzéketlen, csak a Kossuth jön zajmentesen, amit nem reklámrádiónak ismerek.
Tévedtem. A Molnár V. Józsi bácsi hipnotizáló előadásai élvezhetőbbek a leg-leg-leg adónál.
*

Szombat.
Ma jöttek anyuék.
Laci bácsi készül a kórházba. Még hétfőn lesz egy vizsgálat. A sok CT, és egyéb lábon bejáró vizsgálattal simán lebontják a (lelki) tartását.  Ebben az országban már sikerült mindent emberi mérték fölé optimalizálni.
Laci bácsi beteg. Van valami daganat a végbelében, és ki kell operálni. Ez a megállapítás, tehát minél gyorsabban túl kellene esni rajta. Be a kórházba, ott vérvétel, ilyen-olyan képalkotó helymeghatározó vizgálat, és zutty, be a száloptika, nagyfrekvenciás kés, és elsütni a keletkezett sebet, aztán megmondani, mit nem szabad enni neki, és mit változtasson az életmódján.
Ehelyett járatják, és szuggerálják a rákot belé. Ő pedig felemészti magát.
Szeretnék jót káromkodni, és átállítani a paleo életmódra, meg ideköltöztetni a várostól távol - de nem egy házba velem, az azért sok volna - aztán szépen visszatérne belé az életerő.
Ehelyett harcolhatok anyuval, hogy a mikroba ne tegye a neki szánt ételt műanyag edényben, mert pont az ott keletkező gőzök tűnnek a ráksejtek elburjánzásához a legjobb táptalajnak.
Persze anyu most is letorkoll, mert mit számít? Én csak egy kis hülye kölyök vagyok most is.

Mégsem írok verset

Ma reggel belém bújt a ritmus. Szerettem volna szavakba öltöztetni. Fel is bootoltam a gépet, közben telt a kádam vízzel az udvaron, és főtt a teavíz is.
Amint a gép mellé ültem meglepett gy légy, vagy ahogy nagyapa nevezte: pusztujka.
Ez valami pusztulj innét rövidítés lehetett, de kiválasztotta a szememet reptérnek, és több leszállási kísérletet hajtott végre .
Dühöngve kerestem a légycsapót, el is párolgott a hangulat, Maradt egy folt a falon.

Ha megszárad, lesöpröm, és leradírozom.

Mindenki másképp képzeli el a szabadságot

Kicsi léptekkel haladok.
Nufi tegnap elmagyarázta, hogy a keresztények szabadsága, hogy ők szabad akaratukból keresztények, és az evilági félelmektől is megóvja őket.
Ez is egy megközelítés.
Én, ha valaha is eljutok az istenhitig, akkor nagyon rögös utat kell megjárnom meztéláb. Ez pedig nem a sivatag, ahol lefeljebb a forró homok égeti a talpamat, hanem mindenféle szúrós növények hazája. Az én talpamon vékony a bőr. Hamar cipőt húzok.
Nufi megfeddett, mert amivel Pétert őszintébbnek írtam le, mint a másik papot, nem is kívülállást fogalmaztam meg, hanem ítéletet mondtam.
Pedig inkább arról szólt a szövegem, hogy Péter, mint valami kagyló, belülről választja ki az igazgyöngyöt, a hitét, a görög parókus pedig egy mindentudó nagyapaként ül le mesélni az unokáinak.
Ezek az emberek közösségeket tartanak együtt, és azonos rezgésen. Ami nekem kiskoromban a kisdobos, az úttörő foglalkozásokon legyintésbe fordult, később a KISZ-ben tagdíjbefizetésben végződött, az itt közösségformáló komoly munka.
Szépsége, hogy egy keresztelőn itt mutatják be a közösségnek az új tagjelöltet, és ő búcsúztatja a távozót. Közben megpróbálja visszaráncigálni a média hipnózisából.
Ja, és ebben többnyire egyedül van. Naná, hogy kell valakire felnézni még akkor is, ha nem hús-vér létező személy.

Nem tudtam visszaállni a korábbi bejegyzésbe

Úgy tűnik, ma pilledtebb vagyok.
Reggel bekukkantott Zilinyi bácsi, hogy meghozták a csap alkatrészeit. Pár napja kivetette velem a fürdőszobai mosdóból és a kádból a csaptelepek elzáróját. Harminc évet szolgáltak, de most megadták magukat. Csöpögtek.
Csehszlovákiából hozták anno, és most is Tornáról került. Van pár határon túli, aki itt vett házat. Jóban vannak a faluval.
Reggeli után felkerekedtem. Az új tekerentyűkről hiányzott a tömítő gyűrű, de sikerült éles késsel lebarkácsolni a régiről. Hármat megtaláltam, a negyedik elvásott.
Már betekertem a hármat, kiderült, hogy a kád fölötti melegcsapban bennmaradt.
Közben éppen arra jött a gázpalackos, és megkérdeztem, mikor jár erre ismét. Reggel kiszuszant az utolsó lehellet az enyémből. Baj nincs, mert van tartalék, de elugrott velem kicserélni, és még egy mosogató folyadékot is adott ajándékba. Híg, mint a TESCO mosogatója, de a gesztus dícséretes. Meg az is, hogy hazavitt, meg visszahozott. Tudom, pár száz méter, de akkor is jólesett.
Befejeztem a csapjavítást.
Megrakták a puttonyom  uborkával, tojással, paradicsommal, paprikával. Még megkértem Pista bácsit, mutassa meg Soltész Zoli lakását. El fog törni a kedvenc bringám váza, hátha meghegeszené nekem.

Elkísért, majd magunkra hagyott.
Zoli hatvanas Héphaisztosz. Jókedvű vasgyúró. Azonnal nekifogott. Először megpüföltük satuban a huplit, aztán nem egyenesedett ki, csak belapult a cső, mondom vágjunk ki belőle. Vagy cseréljük ki.
Volt otthon kiszolgált horganyzott csövem. Hazaugrottam érte, és ő még faragott dugókat a két végébe. A kivágott résszel ki is egyengettük az alsó csövet is. Most masszívabb, mint valaha lehetett. Pénzt sem fogadott el érte, mert hát rokonok vagyunk.
Tisztára azt érzem, mint gyerekkoromban, amikor a javító szakmát választottam. Azért jó valamit megjavítani, mert az egy másik embernek örömet szerez.
Nincs arányban a kapottal, de itthon lekaptam egy villásdugót - majd egy másikat, mert az első nem volt jó - és visszamentem lecserélni neki a köszörűjén, mert törött volt. Ez lágyabb műanyag, remélem, tovább fogja bírni, nem törik el az első odaütéskor.
Szerencsére adott még pár feladatot. Újrakerestetni a műhold  beltérivel az eltűnt csatornákat, és még egy táviránítót is, nézzem meg, mi a baja.
Eddig még semmi. SilverCrest, ami az Aldinak, vagy Lidlnek a mmárkája. Univerzális távirányítónak tűnik, és szerintem elütötték rajta a kódot, és más készülékre állt.
Még elővadászom a NET-ről a doksiját, és holnap kipróbálom a tévén is.
Itthon pedig kitört rajtam a fáradtság. Okát nem látom, de beájultam az áyra, és szundítottam egy órát biztosan.
Kicseréltem a palackot. Főztem teát, megettem a körömpörkölt maradékát, és tele gyomorral nem sikerült visszahangolódnom az egyházi témára.
Pedig zsong a fejem tőle. Már csak azért is, mert ki akarom magamból adni, hogy Péter mennyivel őszintébbnek tűnt a maga szövegével, és piszkosul úgy éreztem, a protokoll a végén legalább olyan nehéz lehet neki is, mint nekem.
Nufinak reggel már elmeséltem, bár ő tudja is, hogy nehezen viselem a tömeget. Ez biztos furán hangzik, amikor Budapesten töltöttem 20 évet. Jó, még nem, mert '94 októberétől még nincs annyi, de jobban hangzik. Miskolcon meg 30-at.
Elszemélytelenedtem. Ott a tömeg nem egy lélegzet, egy gondolat. Itt ez más.
Bigus nénivel ültem kinn a bejárat előtt a padon, és úgy hallgattuk a beszédeket. Megsúgta, hogy harminc éve ő festette ki egyedül a templomot. Megdicsérte az íróasztalkámat. A padon az egyik lábam bokáját feltettem a térdemre, és ezen a háromszögön megállt a kemény fedelű irkám. Így gépelek most is. Ha elzsibbad, lábat cserélek.
A fényképező gép pittyent minden fényméréskor, meg zárhangot utánzott exponáláskor, ezért kimentem megnézni, hogy lehet lekapcsolni. Meghőköltem, mert volt aki nem jött be. Vagy négy-öt ember üdvözölt az ajtó előtt.
Amint kikapcsoltam a hangokat jött az énekkar. Őket is megörökítettem. Akkor be is mentem a templomba.
Péter felesége igazítja, vezényli a kórust. Komjáti református és katolikus közössége nem különül el. Együtt énekelnek. Szépen.  Látszik a munka benne. Páran a nagyobb hangközök váltásakor elhalkulnak, megijednek, de nem tűnt hamisnak senki.
Péterke az anyja mellett állt. Róla nem sikerült a felvétel. Nem vakuztam, de ennek a pici gépnek kevés lett volna a fénye ekkora térben. Vagy jó valami, vagy nem. Inkább többet csattogtatok, majd válogatok.
A evangelizáció végén Bigus néni elköszönt. A két egyházfi kijött, és rajtam kezdték a kézfogást. Most mondtam ki először a köszöntésüket: "Áldás békesség!"
Utána kiálltam a bejárattal szemben, és minden kilépőről igyekeztem megőrizni egy pillanatot.
Megvártam Pétert, elmondtam neki, hogy kész a két harang, ő pedig bemutatott a korábbi polgármesternek. A párja Melinda barátnője. Ő már tudott rólam.
(Melinda a budafoki szomszédasszonyom és unokatestvérem)
Pár perc bájcsevely után hazaballagtam, és emésztgettem a hallottakat.
"A keresztény élet a rabszolgaságból a szabadságba való szűntelen átmenet az imán keresztül."
Ezt még körbejárta a Mózes kivezető példájával. Hogy kivezette népét az egyiptomi rabszolgaságból.
Itt már belegabalyodtam a témába.
Tóth Feri előadása az ószövetségi történet értelmezéséről más volt. 
Itt az idő, elő kell vennem a bibliát. Meg kell ismernem az 'eredetit', mert lehet, sőt biztos, hogy mindkettejüknek igaza van.
De tanultam én mást is korábban. Az 'Arbeit macht frei'.
Ez is szabadság. A munka is szabaddá tesz. De szabadságot ad a vagyontalanság is. Nem jut eszembe a keleti (indiai történet szereplőjének neve) szintén német szerző műve. Ha beugrik, ideírom.
A kötődés nélküli, félemektől mentes világ is szabadság. Zadig? Talán ez a neve a szereplőnek. Na ő a mai hajléktalanok gondolkodását példázza nekem.

(* Herrmann Hesse Sziddhárta. Megkerestem.) 

De menjünk vissza az imára.
Amíg valaki imádkozik, a godolatai egy irányba rendeződnek. Kiszabadul a mindennapok nyűgéből.
De ha éppen nem nyűgöt cipel. Mert a munkája vagy a kedvese, hobbija foglalja le, és minden rendben van, vagy mondjuk ura a saját kozmoszának?

Na megjött Nufi, később folytatom.... ha tudom.