'Ráemeltem a karót"

 

Az idézet Hofi paródiájából származik. Rúzsa Sándor szájába adta, ha jól emlékszem, és a pusztuló nyelvünkön dohogok, hiszen ma mindenkit bészból ütővel vernek agyon.

Pedig volt régen furkós bot, dorong, husáng, karó, petrencés rúd, frissen szakasztott faág, nádpálca, mogyorófa vessző, fokos, bár az már fémfejű. de pásztorbot, ostornyél, légycsapó, kézügybe kerülő kerítésléc. Égő csárdában megrogyó gerenda, Rejtő Jenői székláb, törött árbócrúd, redőnyhúzó. Gyümölcstolvaj ellen orosz regényben olvastam a csalánról is, ahol az öregasszony a kerítés tövében  állt lesben, és a felbukkanó mezítlábat fordította visszaútra egy csokornyival legyezgetve.

Gondoltam, pár verekedéshez alkalmas növényt felsorolnék, hátha feltűnik újra a szóhasználatban.

 

Adnak-vesznek minket, mint a birkát?

 A közműcégváltások után valahogy mindig rohamosan drágul a szolgáltatás. Ezzel jár a kapitalizmus. Ezt már apám is mesélte, hogy az  NSZK-ban, amikor a Bundespost magán kézbe került, sokkal drágább lett a postai szolgáltatás, és rosszabb is.

De nálunk ez nem így van, igaz?

Komjátiban hulladék elszállítására a község kötött szerződést, és a helyi adónkból fedezte egyben a szemétszállítóknak a díját. Tavaly átvette egy cég, aki negyedéves díjat számolt fel, ami alig volt több, mint az féléves helyi adónk. Természetesen csak a lakott ingatlanra. Erről a listát megkapta  az önkormányzattól. Ezt kikövetkeztettem, mert jött a csekk, és be is fizettük. A változás talán csak annyi volt, hogy van kisebb és nagyobb űrtartalmú szemétgyűjtő, és differenciáltak. Még matricát is kellett ragasztani a kukákra vonalkóddal. Csak a kódos szemetet viszik el. Ez természetes.

Most viszont kaptunk egy levelet, amiben felszólítanak a nem lakott ingatlanunk nem létező kukájának ürítését visszamenőleg fizessük ki.

Egy meg nem rendelt szolgáltatást, szerződés kötés és teljesítés nélkül, ki nem küldött számla értesítéssel. Megfogalmazni is nehéz, mit akarnak lenyomni a torkunkon. A felszólítás pedig egy nyomozás eredményét is mutatja, hogy nekik a földhivataltól kellett megszerezni az egyébként nem titkos adatokat. Mert ha az önkormányzat átadta az itt lakók adatait, akkor nem titkolta volna a többi ingatlanok tulajdonosát sem.

A hab a tortán, hogy a telefonos ügyintéző a nagyobb kuka díját vetette ki, és mint rendelkezésre állási díjat. Ilyen tétel, viszont nem szerepel a lakásunkra küldött valódi szemétdíj értesítőjén.

Vajon mit szólt volna apám, ha a német posta a meg nem írt leveleire is bélyeget vásároltatott volna úgy, hogy nem is nyomtattak volna bélyegszélet sem.

Hallgatás vagy lustaság?

 Nem tudom eldönteni. Mostanában könnyen kizökkenek az írhatnékból, és pörög a fejemben, mi minden hanyagolok éppen el.

A legfőbb teendő a fűnyírás, és a sokat szenvedett MTD fűnyíróm utolsó munkájában lüktető hangot adott, erőlködött, és sokszor leállt. A kerekei is sokféleképpen foltozottak, mégis féltem az új eszközömtől. 

Nekem új. Józsitól vettem át. 10 centem hiányzott a 20 Euróból, amennyiért ő is vette valahol egy kassai bolhapiacon. Ideadta. Tavaly csak 10-20m2-t próbáltam, nagyon füstölt, és félretettem. Télen rengeteg robbanómotoros kerti masinát javító vloggert megnéztem. Nem sorolom fel őket, mindből lehet tanulni. Az év elején kutattam a Husqarna gép után, hátha lelek róla robbantott ábrát. Nem találtam. Aztán levettem a porlasztót, és kivettem a gyanúsan megnyúlt membránt. Így már  mint Briggs motor (remélem, jól írtam) alkatrész rendelhető volt. Még mindig halogattam, s tegnap előtt kicseréltem, felszereltem, és.... nem ment. Újabb kutatás következett. Hogy lehet szétszedni? Viszont ha tavaly beindult, és én azóta ultrahangos mosóval kitakarítottam, a membránt is kicseréltem, akkor valamit nem jól raktam össze... és valóban. Egy hajlított drótból készült elemet fordítva tettem fel. Azóta - tegnap és ma -  dolgozik a masina, és holnap a terveim szerint a 33 kertjét befejezem. Utána jöhet a 22.

 

A múlt héten Nufi hortenziáit ástuk el.  A névnapomra kapott szelídgesztenye nem maradt életben. Legalábbis nem hajtott ki eddig. Két cserepes fenyő is elszáradt. Nufi kivitte mindkét fácskát a komposztra. Az egyiket azon estén beástam, a másikat - rám sötétedett - elvittem a leendő helyére.  Nufi persze észre vette, és megmosta a fejemet, hogy így ki fog száradni teljesen. No, az első valóban nem maradt meg, de a másnap elültetett mutatott életjelet. Sőt, már látok oldalhajtást is rajta. De nem merek korán örülni.

Van még két magról kelt diófácskám is, akik lefagytak ebben a hintázó időben, de kihajtott mindkettő. A kiszáradt levélkezdeményeket egyenként sodorgatom le róla, és örülök a természet megújulásának.

A jobb időben kint eszünk a teraszon. Tőlünk egy méterre van a macskák tálja. Az apró macskamorzsa (szárazeledel) odavonzza a verebeket. Ha nem mozgunk nagyon, hangos csiripeléssel kapkodják ki a szemeket. Van már mindenhol belőle. Az almafánk odújából is kihallik a talicskanyikorgásra emlékeztető követelőzés. A felső odúban rigó, az alsóban mintha most nem cinke fészkelne, de mindig lemaradok, s amikor odanézek, verebet látok. Pedig a verebek a ház előtti villanyoszlop gólyafészkének 'alagsorából' jönnek-mennek. A gólyák még csak kelepelnek. A fiókák szuszogására várni kell. Biztos még nem keltek ki.

Ma pedig bejelentkezett egy fecske is. Többször felült a terasz legvédettebb sarkán a gázcsőre, és valószínűleg a cipőtartó polc fölé fog fészket tapasztani. Kell valami hullámpapír borítást tenni alájuk, mert minden fehér lesz.

Van még egy új fickó a jutubin, akire rákattantam. Kernel pánik néven vlogol. Ez a linux hibaüzenete, ami a win kékhalálának felel meg. Sodró lendületű szövegelése mellett most épített magának egy 286-os számítógépet. Nagyon magamra ismertem közben. Amikor valami nem akar talpra állni, pedig másnak megy. (Majd a végén belinkelem.)

Az irigység azonnal hatalmába kerített. Nekem is kell ilyen. Már csak azért is, mert én is 286-tal kezdtem a PC-s világot. Miskolcon a Corvus nevű cégnél vettem házat, billentyűt, alaplapot, memóriát Hercules kártyát és 1.44-es floppy-t. Monitornak kaptam kölcsön egyet, már nem tudom, talán Szabó Lajostól. Megpróbáltam feltekerni 18kHz-re a Junosztomat, de sziszegett, csattogott. Nem volt megbízható.

Ezek az emlékek törtek elő, én pedig másztam a padlásraa kincseimhez, és összeválogattam magamnak én is. 'Szájatátó' dobozba építettem... de ezt majd később írom le.

 Még Attilának akarok írni, mert megint van három kezdemény, amit nem sikerült folytatni. Most viszont még működik az agyam.

Legyen  mára ennyi a webnaplómban.

ui.: Az ígéretem

https://youtu.be/U2ELNpJmnFs?si=aX8g2H3Z9UZzZe8J

Tegnapok a mában

 Meghallgattam Paxelt (jutubis emberkét) az egyiptomi nyelvről. Kever-kavar, és pár napos kutató munkájával meg sem találja a témát a mai tudományosnak tekintett módszerrel elemezőket. s ezért a kommentelők között elszabadult a pokol.  Az anyázástechnikától a szelíd figyelmeztetésig, a talpnyalásig aranybánya lenne bármelyik pszichológus tanoncnak.

Egy hozzászólás  erejéig én sem bírtam ki, bár nem álltam be a megmondók közé, csak az hieroglifák olvasási irányát firtatót válaszoltam meg, hogy az alakok állása mutatja meg, merre kell olvasni.

Visszatérve a kutatásokra, és a kutatások eredményeire, minden, de minden fejlődésből lesz. Bogár Laci szövegeit is unalmasnak találja valaki, és hangot is ad neki, s már kaptam volna a billentyűt, hogy megírjam a magam ellenkezését: 

Nézze meg a késélező ember videóját, mit csinál. Köszörül egy kicsit, majd különféle köveken, csiszoló vásznakon huzigálja azt a vasdarabot, ami egyre élesebb lesz, s az utolsó húzogatások cigaretta hamun is ugyanazok a mozdulatok lesznek. Az eredmény pedig borotva éles kés. 

De nem írtam meg. Nem akasztottam össze vele a bajszom, inkább megborotválkoztam. Ha valaki a tudomány, de bármilyen tudás felépülését is érti - ilyen nekem Dávid Gyula - az nem villog a korabeli alkotó már meghaladott tézise fölött érzett fensőbbrendűségével. Ja, hogy az még csak nem is saját, csak tanult 'jószág'.

Így fordultam vissza én is a harminconéves magam írásához a mai tökéletességem tudatában, s inkább élvezetet kerestem az akkori bohóckodásban. No meg a kordokumentumot, hogy a mobil telefonok kora előtt kék busszal közlekedtem a munkahelyemre, és mindenfélét beleképzeltem a morózus, féléber utastársakba.

Történelem? Nem. Ez túl nagy szó. De kíváncsi lennék ennek a Paxel néven alkotó fickónak a 20 évvel későbbi szövegére úgy, hogy visszanézi a mát.

Sok esélyem nincs rá, csak játszom a gondolattal.

Ma régi wincsimet dugtam fel a gépemre, és jót nevettem magamon, illetve több, mint 20 éves novellámon.

 

 Az agglegény

______________________________________________________________________________________________

Megérintett. Már éppen elhúzódtam volna, és kerestem valami jó alibit, valamit,

amiért észre sem venné,vagy legalább nem érezné, hogy.., vagy hogy azért.

Aztán mégis hagytam. Mellettem ült a buszon, szoknyája engedte szétnyílni

combjait, és teljesen kényelmesen ült.

Nem volt benne erotika. Semmi, amit nőben észre vennék, csak azért volt hosz-

szú szőke haja, meg olyan borzalmasan nagy mellei, hogy a természet valamit

törlesszen.

Láttam, hogy kommunikálni kíván, talán egy zsebkendőt vár, virágot, könyvet, a-

melybe lopva átpillanthat, rövidesen le fogja ejteni a szatyrát, vagy valamit, ami-

től én, az udvarias férfi felé fordulok.

Legalább most volna nálam valami műszaki könyv. Az kellően riasztó. Egyetlen

pillantás, és vagy tekintélyt, vagy férfifennsőbbrendűséget hirdet, meg azt, hogy

nem érdekel a világ, lám én még itt is dolgozom, tanulok, vagy valami hasonló.

De most üres volt a kezem.

Rám nézett.

Kicsit elhúzódtam, hátha le akar szállni, de ő elmosolyodott, és annyit mondott:

- Ma együtt szállunk le.

Ez a nő tudja, hogy én hol szállok le? Persze. De ő tovább szokott menni. Ezért

is szoktam nyugodtan melléülni. Ő belül, az ablaknál, és meg az utasok felől.

Megmentő közeleg. A lépcsől legalább 100 éves néni reszkető bottal a kezében,

és erre nézett! Juhéj! Átadom a helyem.

– Angyalkám, add át a helyed a néninek! - szólt az előttem ülő kislányra útitár-

sam, mintha valami iskolapadból figyelmeztetné az alvó diákot, akinek a tanár a

nevét már felolvasta a naplóból.

Zsebredugtam a kezem, hogy legalább egy tollat bányásszak elő, meg a bérle-

temben is marad régi szelvény, azon mindenféléket lehet jegyzetelni.

Semmi. Egy árva cerka, egy tollbetét, radírgumi, leszakított fűszál sem akadt a

körmeim alá.

Üvölthetnékem támadt. Belül dörömbölt a kisördög, hogy én nem akarok ezzel a

tehénnel megismerkedni, és legalább azzal a ragadós szemeivel ne bámulna a

szeme sarkából, és inkább gyalog járok ezentúl, vagy túlórázok minden nap,

csak most szabaduljak.

– Tudja, hogy hanyadika van? - nézett rám a tehénszemű Héra kékségével. Fe-

ketére húzott szempillák, a ki tudja hány fok meleg már összemosta kicsit a

szemfestékével. Egy szőke nő egyébként se emelje ki sötét színekkel a szemeit,

mert borzalmas.

– Nem tudom. - feleltem majdnem mogorván, és próbáltam ismét terepszínt ölteni.

– Akkor majd én megmondom. 21. Az anyám születésnapja.

– Gratulálok. - motyogtam az orrom alatt, de semmi kérdés, hogy hányadik, és még

a fejem is a szemközti tinilány melleire fókuszáltam. A kis szeplős baba nem láthatta,

mert a fejével egymagasságban egy csellót tartó barátnő állt a hangszerével együtt

jó maszkot, jó búvóhelyet jelentett. Meg egyébként is az autonómiám visszaszerzé-

se volt a cél.

– Anyám ma odaköltözött maga mellé a földszinten.

Püff. Akkor ezentúl hivatalosan létezhet a közelemben.

– És szeretném elkérni a telefonszámát, mert esténként felhívnám, ... persze csak,

ha nem zavarok.

Nem? Nem zavar? Esténként? Ott nálam?..

– Tudom, hogy egyedül él, és hajnali kettőig is égni szokott a lámpája. Tudom, hogy

hol dolgozik, meg azt is, hogy verseket ír.

Ez nem lehet igaz. A születésem pillanatát nem számolta ki?

– Azt is tudom, hogy a szűz jegyében született, érzem, most meztelennek érezheti

magát. Ennyire nem kellene megijedni. Nem örökre akarom. Pár hétig csak, ameddig

bekötik neki is a telefont.

Ez jó. Még mindig nem szóltam egy szót sem, csak megkapaszkodtam az előttem ülő

széktámlájába. Nem akarom. Ezt a nőt, az anyját, a pereputtyát, és senkit. Nem akarok

átjáróházat a lakásomból, és reggelente nem fogok azért mindig beágyazni, mert vala-

ki bejön a szobámba, és odaterpeszkedik, és ráül utcai ruhában az ágyneműmre, s

még beszélgetni akar arról, hogy mit főzött, meg utána még bevásárolni is nekem kell

majd, meg hol fahéjért, hol tejfölért dugja be az orrát, és amikor végre hazatérek vala-

kivel, akkor a telefon átrendezi az életemet... De azt fogom mondani, hogy nem fizet-

tem, és kikapcsolták...

– Tudja, én a postán dolgozom, és onnét tudom az adatait. A mobil a drága lenne,..

ugye számíthatok magára! Sőt a számát is tudom. De mégiscsak jobb megkérdezni.

Mégsem olyan tolakodó.

Méghogy nem tolakodó. Hát micsoda? Egyenesen a csöndes kis világomat irtja ki. Egy

elefánt a porcelánboltban. Nem jó. Egy macska az egérlyukban. Kifelé!

– Én átadnám magának a vonalat. Addig ...

– Nem, ezt én nem fogadhatom el. Bár a kötvényes telefonnál csak egy átírási díj, az-

tán...

– De nagyon szívesen. Én egész nap alig vagyok otthon...

– Elég volna, ha egy kulcsot adna a lakáshoz. Mama még főzne ia magának vacsorát,

mire hazajön.

Úristen! Esetleg még ágyba is bújna velem?

– És volna még egy kérésem. Bedöglött a tévéje, és a sorozatok az egyetlen szórako-

zása. A bátyám holnap megcsinálja neki, de ma este, ha beülhetne magához....

Neeeee! Ebből hogyan mászhatok ki?

Aztán a buszvezetőből kitört a nevetés. Félreállt a járgánnyal, és visszajátszották a

felvételt. Aláírattak velem egy szerződést, hogy a kandi kamera rögzítette felvételt le-

játszhatják.

Hm. Legalább a gondolataim nem hallatszottak ki.

Otthon a hűtőből előhúztam egy fél dinnyét, falatozni kezdtem a tv előtt, amikor csengettek.

Egy ajtótok szélességű hölgy állt velem szemben, és megkérdezte, hogy telefonálhat- e...............