Sosem tudtam. Hol a sok ember zavart, hol egy tanár, akármilyen tekintély. Nem forog együtt az agyam a számmal. Az írásnál lassított közléshez jobban megfelel a vérmérsékletem, de Nufival is a sértődőst kell játszanom, amikor közbevág, mert már unja a szavaim terjengős felvezető módját.
Eljövendő névnapomra diktafont kértem. Tudom, hogy először kínzóeszköz lesz. Az írás is az volt az első novellák idején.
Kezdetnek tárgyakat rajzoltam szavakkal. Először megneveztem, de később poénosra véve kiötlöttem a körbejárást, hátha nem a tárgyra kíváncsi az olvasóm, hanem játszani akar, s kitalálni a szövegelés közben.
Terveztem hozzá hallgatóságot is.
Hol volt, hol nem volt. Ez nem mese, hanem a valóság emlékképe. Igaz, a felolvasáshoz gyakorolni Romhányi Szamárfülét kaptam elő, s idézgettem a Mézga Aladár különös kalandjaiból.
Tizen-huszon évesen Rejtő Jenő fordulatai is belém égtek. Hol a szóviccei, hol a gondolatmenete nyomdokán gyártottam a vicceket. Lecsaptam a magas labdákat, mint egy kezdő teniszező. Nem mindenkinek tetszett. Erre ma is hajlamos vagyok. talán csak szelídebben.
Pár éve Péterrel - a református pappal - összehaverkodva indítottunk filmklubot. Pár alkalom után elhalt. Most a betegsége okán már kevesebbet is látogatom. A kemo lebontja az immunrendszerét is, nem szeretném a gondolkodásommal (sem) megfertőzni.
Ő emlegette az amatőr színjátszó álmait. Milyen jó lenne a Gogol Revizor darabját előadni. Már ha jól emlékszem.
Akkor Móricz Pacsirtáját is átbeszéltük, s bennem is felbuzgott a téma. Folytatni kéne az öregek történetét. Ötleteim is voltak, boncolni, kiteríteni a bőr alatti területeket, megvizsgálni a zsigereket, labirintust járni az agytekervényeken.
Csak bökkent a dolog. Ötleteim többnyire fanyűvés, hegyhengergetés közben leptek meg, és asztal közelében sűrű sötét köd mögé bújtak.
Nem tudom, Péter feladta-e a vágyát, s összetrombitál-e színjátszó csoportot.
A Pacsirta történet folytatásából nekem is csupán a gondolatfolyam helyhez nem kötődő rögzítése maradt meg.
Tegnap előtt Béla vagyoni helyzetét firtatta a gyámügy, s Edelénybe vittem Nufit. Amíg ő kivont karddal védelmezte a beszámolóját, én a kocsiban ülve töltöttem az időt. Bár szívesen bementem volna, de csak romboltam volna a közbeszólásaimmal Nufi harcállását, inkább háttársként működtem.
Móriczot vittem olvasni. Nem ment. Világított a könyv, annyira rám tűzött a nap. A telefonommal kezdtem rádiót hallgatni. Vacak volt a vétel. Jó, akkor hallgatom zenét. Zappa öt száma van rajta összesen. Na, mi van még rajta? A játék nem vonzott. Van rajta hangrögzítő.
A hangminőség pocsék és vagy torz, vagy halk, de lehet rá beszélni.
Miről?
Bármiről.
Hhhhh.
Pár kísérlet után megérkezett Nufi. A harcban megfáradt asszonyommal átgördültünk a közeli nagyobb ABC-be, aztán haza.
Tegnap pedig rákattantam Berecz András mesemondó videoira. Nem tudatosan. Valami rávitt. Távoli összefüggés. Nufi Boldog születésnapot ünneplő éneket énekelt, s ellenőrizni akartam, vajon az volt-e, amit Berecz András tanított be közönségének.
Nem találtam meg, de több mese lezizzent azóta a dobhártyámon, s kedvet kaptam az élőbeszédhez.
Ismét beszélni akarok.
3 megjegyzés:
Én azért bátorodtam el a video blogolástól, mert nem tudok egy épkézláb mondatot kimondani. Írásban lassabban gondolkodhatok és többször is kijavítom magam (nem mintha írásban jobb lennék).
Minden fogyatékosságom ellenére, azért szeretek és szeretnék beszélgetős kávézásokat. Dehát egyszerűen senki nem ér rá. (Meg valószínű meg is untak már). Pedig jó megfigyelő és hallgató vagyok.
Több olyan előadót hallgatok, akinek a stílusa zavar. Szántai Lajos, Pap Gábor stílusa nagyon jellegzetes, de a mondanivalója miatt muszáj hallgatni. Dávid Gyula fújtatása, Dr Varga Tibor hadaró tempója, Villás Béla üvöltözése is bosszant.
Üdítő ezek után Kun Miklós vagy Raffay Ernő elegáns történész beszédét inni.
Nagy szerencsének érzem, hogy nem tudok angolul, mert shango066 vagy glasslinger javító tevékenységét látva értem, mit csinál, és csak szavakat értek, akarom mondani fogok fel, vagy tanulok hozzá a már meglevő szókészletemhez.
Videoblogot nem is akarok indítani. A kis kütyümet majd kézügyben tartva az elszálló gondolatfoszlányok rögzítésére szánom, és a kikerekített mondatok csiszolására egy zárt szobában, vagy kies erdei-hegyi túrán.
Gondban érzem magam sokszor, csak mert jó lenne az iskolázatlan ügyfeleimnek nem sértő egyszerűséggel átadni, mit tettem, vagy miért nem tettem a haldokló műszaki motyójukkal.
Így is próbálkozom, így is erőlködöm, de jobb volna, ha ezt a kisujjamból ráznám ki erőlködés nélkül.
Jó lenne a szavakat azon hirtelenjében kiadni magamból, de nyelvtani hibák, germanizmusok nélkül, hosszabb hallgatásokkal nem megszakítva.
Csak ez a vágyam.
Azt mondják, remény hal meg utoljára. Engem biztos túl fog élni. :-)
Felvétel után is lehet vágni, illeszteni a hangot. Szerintem a születő gondolatokat nem lehet folyékonyan mint egy verset előadni. Néha hallok rádiós beszélgetéseket és olyan folyékony minden. Aztán rajtakapom a vágásokat. Először felveszik aztán válogatják, rendezik.
Mikor az ember élőben hallgatja Böjte Csabát, azt hiszi, hogy milyen folyékonyan gondolkodik, de nekem volt alkalmam megismerni hogyan születnek gondolatai és hogyan gyakorolja be hosszú utazásain, útitársai fejét tömve, míg kikerekednek hegyi beszédeknek. Nem fogyatékosság ez, hanem szakmai titok. Rájöttem, hogy mi egyszerű emberek ritkán beszélgetünk, nincs hol gyakoroljunk. Én is a műhelyben csak egyedül magamban gondolkodom. Nem is akarom tudni, hogy milyen szánalmasan beszélek, ezért nem is próbálkozom.
De attól igazad van, még lehet rá egy vágy.
Ahogy egyszer megtanulnék három akkordot a gitáron, úgy szeretném a hangom is felvenni, ne csak szerszámok maradjanak örökségbe (ökörségbe)...
Megjegyzés küldése