Tegnap előtt jobb idő volt. Olvadt, kevesebb ruha kellett a sétához, és a téli bakancsot is gumicsizmára cseréltem. Nyafi pedig kitörő örömmel rohan a sétának.
A múltkor a zsebemből kihullott a fényképezőgép, mert leguggoltam Nyafit simogatni. Ez jár neki, amikor hívásra visszajön. Most feltettem a felső zsebbe. Annak rásimuló zárja van. Meg nem is hajolok úgy.
A Bódva gátjára fel szoktam rohanni, mert akkor Nyafi sem szalad a falu felé, de most a gát pereménél megcsúsztam, és elestem. Harmadik-negyedikre sikerült felküzdeni magam, aztán folytattam az utam tempósan. A kutya akkor követ igazán, ha energikusan lépdelek.
A szántásokban sok sár tapad fel, lassan el is kell kerülni. Ha vetés van alatta, nem akarom kitaposni. Az irányt a Szőlőmáj felé vettem. Napok óta terveztem a hegy megkerülését. Nem is volt annyira nehéz, mint átmászni rajta. Még a völgyben tovább is kutyagoltunk egy vízmosásig, úgy tértünk vissza a Kőszögnél.
Az utolsó két-három kilóméteren már szúrt az oldalam. Az okos órám nem mutatott túlterhelést, de éreztem a lüktetést a szívemen.
Mindegy volt, hogy gyorsabban, vagy lassabban haladok.
A lábam sem hagyott cserben. A Méheske kerítései között Nyafi előre rohant. A sötétben ugatott. Én még nem tudtam, hogy ő vagy másik kutya. Szaporábbra fogtam a lépteim. Majdnem egy időben jöttünk rá, hogy Nufi áll a dombocskán, és korhol, miért maradtunk el oly sokáig.
Közben a lüktetés fokozódott, nem mertem bemenni a zuhany alá. Szárazat húzva ledőltem, hogy nyugodjon meg a szervezetem.
A dobolás annyival erősebb lett, hogy már nem akartam hinni az órámnak, stopperrel mérve számoltam meg, mennyit ver a szívem.
53.
Akkor nem ott a baj.
Már lefeküdtünk, s csak akkor villant be, hogy nem a szívem fáj, hanem a bordámat ütöttem meg a gáton. Szerencsére a fényképezőgép nem tört el, de azt sikerült belepasszírozni a szívem magasságában a mellembe.
Tegnap már bizonyossá is vált az egész, Bal kézzel nem tudtam megemelni szitokszó nélkül a fás kosarat. Amelyik izom oda kapaszkodik, az rázta a csengőt, hogy ott most ne használjam magam.
Pedig most elértem, hogy pár szár méter híján megvolt a 10km gyaloglás. A délelőtti bevásárlással 14km-nyi, de az 'bringával Szilasig' együtt értendő.
Utálom ezeket a fékeket, mert az akaraterőmet fékezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése