Lebegés

Ahelyett, hogy dolgoznék, megint a gép előtt ülök.
Meg fogom szakítani, csak hát a kényszer... ugye?
Hátulról kezdeném legszívesebben, hogy miért hebegtem-habogtam az orvosnál, és visszafelé is megírhatnám a történetet. Talán menőbb megoldás, irodalmiaskodás volna. Bele az in médiás résbe. Hogy ki is tekerjem a latin mekk-felelőt. Viszont Nufi nem szereti az ilyesmit, és ő magyartanár is. Illenék végre okulnom a tanácsaiból is. Keresek valami origót. Kezdőpontot, vagy egy hurkot az előző horgolásból, amihez lehet kezdő fonallal kapcsolódni.

Fáradt vagyok. Nyafi tegnap Tornán műtőasztalon hagyta a női berendezését. Szakszerűen ivartalanította Gedeon doktor úr.
Ez lenne a kezdőhurok.
A lebegés pedig a több, mint 24 órás nap hozta fáradtságom. Elsősorban szellemi, de most testi is.
Nehezem fogadta be a lelkem egy barát megcsonkítását. Napok óta hesegettem a gondolatot, de csak kúszott fel a gerincemen a rossz érzés. Nufi pedig rakta a rőzsét a parazsamra a részletekkel. Összeírta a teendőket, az orvostól kérdezendőket, a feladatot lépésekre bontotta, én meg csak küzdöttem a hibás gondolkodásommal, ami már a csipet is ellenzi.
Tegnap délelőttre eljutottam a szívszúrásig, és relaxálni próbáltam, süllyedni, ahogy én nevezem, de még jött egy srác a tévéjével, hogy megnézném-e, meg Feri is hozott hosszabbítónak való alkatrészeket.
Még az idő is összefolyik, mert sorrendben nem így történt.
A lényeg, hogy tegnap délután Nufinak lefogtam Nyafit, hogy bekenje a bódító kenőccsel a nyelvét, és elindultunk Tornára. Épp csak az utca végét néztem el, de hamar megtaláltam a házat.
Nyafi már bódult volt, de kezelhető. Még így is meg akart védeni egy engem ugató kis ebtől, aztán felemeltem, és bevittem a műtőasztalra.
Ekkor már elég fekete volt köröttem minden. Vagy inkább sötét bordó. Kitántorogtam, és elgyalogoltam az utca végére. Nem voltam biztos benne, hogy csak a behajtani tilos tábla miatt, vagy egyéb akadály okán nem lehet kimenni a Muskátli utcából egyszerűen. Meg kellett fordulni, az a lényeg. Zsákutca autós  nézőpontból.
Az oda-vissza séta kiszellőztetett. Nufi már a kocsinál várt, és láttam, hogy nem örül a ténfergésemnek. Egy óránk volt, hogy megjárjuk Szepsit. A Lidl bevásárlás le is kötött minket, meg el is ment az óra.
Könnyen visszataláltam a főútról, és meg is volt a műtét. Az ébredező kis szerencsétlent én simogattam, ahogy fázott a műtőasztalon ébrenlétre.
Megnéztem a szép varrást a hasán, Nufi kitárgyalta, amire ő volt kíváncsi.

Én meg hosszas magyarázkodásba kezdtem a gerincemről, meg a bordafájdalmaimról, meg hogy tévéemelgetéssel edzett vagyok, pedig csak azt akartam megtudni, hogy hol foghatom meg Nyafit, mert egyenes gerinccel tudok emelni csak, és a tévénél a szakszerű fogás egyik kézzel fent, a másik kézzel átlósan lent. Akkor könnyű szállítani.
Meg hogy félek magamhoz szorítani a múlt heti balesetem miatt.
Aztán valahogy ezen is túl voltam. Itthon pedig Nufi telerakott egy nagyobb hullámpapír dobozt rongyokkal. Belefektettük a nyiladozó kisasszonyt, és simogattam-simogattam-simogattam.
Tíz óra körül lepisilte az egyik szőnyeglábtörlőt a fürdőszoba előtt. Többször belehányt a dobozba. Enni csak először próbált, később már csak vizet lefetyelt, de azt sokat.
Éjjel két óránként kivittem egy körre pisilni, meg füvet rágott, de az is visszajött. A vizet is visszaöklendezte. Második-harmadik alkalommal már csak egy bögrényit kapott, akkor megmaradt benne. Persze lehet, hogy ez a gyomormosás nála, és így volt hasznos.
Nufi pedig nem mert kijönni éjjel a vécére. Pedig csak azt mondtam neki, hogy amikor kijön, Nyafi mindig felkel.
Hajnaltájt már egyre virgoncabb lett. Emelgette a lábamat, körbejárt az előszobában folyamatosan, pedig legfeljebb 10-20 perceket aludt.
Nekem öt óra felé merült le a tablet. Kosdi Tamás felolvasását hallgattam többszöt is, mert belassulva nehezen jutott az agyamba bármi is.
Reggel kilenc körül hozta a tegnapi látogatóm a tévéjét. Nufi már tanított a szobában. Gyorsan kieresztettem a tyúkokat is, meg elkészítettem a miszmajszot. (reggeli gyümölcsturmix)
Volt vagy 10 óra, amikor behasaltam az ágyra, és majdnem egy óráig eltűnt a világ. De lehet, hogy tíz is elmúlt. Az órát nem néztem, csak a tűzrakást kellett hallgatnom. Nehogy bealudjon a kályha, mielőtt rázárom az ajtót.
Egykor ebéd, most pedig jöhet a móka.