Film és élet

Jó lenne valami frappáns cím, de elfelejtettem. Majd később adok a mai írásnak is.

Attila nyomdokán haladva leöltöttem én is az Oxfordi gyilkosságok sorozatát. Nem vagyok krimirajongó, és ettől sem válok azzá. Csak jó együtt haladni pár emberrel, akinek a gondolatati érdekelnek.

Tegnap lekínoztam a becskeházi templom haranghúzó elektromágnesét a helyéről.

Nem lehetett lehúzni. Rászorult a vasmagra. Múlt hétfőn adtam egy esélyt az olajjal, hátha csak madárszar gyógyult bele a csőbe, és attól szorult meg. Hallom a ragadozó madár hangját. Tudom, hogy ott fészkel a harang fölött. De ez már az összeégett tekercs miatt szorult meg. Másfél vagy két hüvelykes - de ezt fejből írom, nagyobb is lehet – vízcső a tekercstest, azt olvasztotta rá a menetzárat hője.

A burkolatot alul-felül ragasztott pozdorja takarta. Ezt ki kellett vésnem csavarhúzóval és kalapácsnak használt vizes fogóval. A meleg 37 fok ágyékban. Azaz mindenhol folyt rólam a víz. Igaz, Becskeháza egy emelkedő tetején van. A bringa pedig a 2-5 áttétellel vitt fel. (A 2-es az első lánckerék, hátul pedig a legnagyobb.)
 A nyomós kúton pedig azonnal hűtöttem magam.

Még nem mozdult a rendszer. Tavaly cseréltem húzókötelet. A sodronyt nem akartam elvágni, és 6-7 méteres létrával raktam fel. A létra tulajdonosa egy öreg néni, aki azóta otthonba került. Gyula bácsi – a gondnok – talán el tudja intézni, de ki tudja mikorra, hogy megkapjuk.

Nem akartam dolgavégezetlenül eljönni. Megropogtatva a műanyagcsövet, kitapogattam, hol van a vasmag teteje, és körbevágtam fűrésszel. Ettől a beletöltött olaj szivárgott, majd aláfolyt, de le tudtam akasztani tekercsestől az egészet.

Így a szerszámaimat ott kellett hagynom, most a jóisten vigyáz rá a harangtoronyban, de a jó nehéz munkadarabbal hazaértem időben, és mehettünk kutyát futtatni.

Nyafi már ott is követ a Bódvában gázolva, ahol nem ér le a lába. Nekem tökig ér, de meg is bosszulja, mert amint mögém ér, körmeivel vérző nyomokat húz a combomra.

Nem baj. Nufival legalább ilyenkor nem a napi gondokról beszélgetünk, hanem mindenféle másról.

Ma még nem a tekercselő eszközön agyaltam. Bélát vittük Edelénybe ellenőrzésre a szemészetre. Most nem kellett szemfenék vizsgálat. A zöldhályog már megállapítva, ma csak szemnyomást kellett ellenőrizni. Az pedig egy-egy csepp érzéstelenítő, majd egy mechanikus mérőeszközzel megy.

A doki néni halál nyugodt hölgy, és élvezet csak ránézni is, mert minden beszélgetéskor a szemünkbe néz. A kérdésre válaszol, és nem előadást tart, és nem ráz le. Ha kisfiú lennék, akkor egy cuppanóst nyomnék az arcára, Így pedig marad a köszönöm.

**

Film.

Nekem nem lesz olyan elemző írás, mint amit a Száradafán olvastam. Nem értek annyira az emberekhez. A politikusok játszmái csak most tudatosulnak bennem, amikor már nem is érdekel igazán. Talán annyira, hogy ez a szennylé itt van a Kárpát medencében is, amit a filmsorozat ábrázol, s értelmetlen volna ezt a pókhálót megrezdíteni. Bármekkora fullánkom volna, a pók sok szállal dolgozik. Talán mint muslica átférek a réseken, s nem zavarok senkit. Romló gyümölcs meg másnak úgysem kell.