séta és barkács

A Bódva hosszabb időre letiltotta az Esztramos túráimat. Ma végre újra megmásztam Rozival, és vittem fényképezőgépet is. Sajnos vagy a memória vagy a gépem gonoszkodott, de alig három kép lett éles.

Ezek a kövek mindig megszólítanak.  

Ha a kutya nem volna velem, talán még válaszolnék is.

A Rozi itt van. Megszagol mindent, és jelzéseket hagy. Ha leülök lihegni, körbejár, és odajön mellém.Amíg simogatom, nyugton van. Ha abbahagyom, akkor rámnéz, hogy MÉG! és ha nem, akkor menjünk.

Ez pedig a madzagtekerő lesz Nufinak. Egyszerű talp, és a szélességében megfúrt állvány azért jó, mert nem imbolyog benne a hosszú tengely. Még nem dőlt el, gumi lesz, vagy szíj a meghajtója az áttételnek.

A méretek nem tervezettek. Amiből tudtam derékszögű deszkát fűrészelni, olyat választottam. A nagyobb tárcsa csapágya zárlatos motorú  fűkaszából került ki, a tengelye üres lézernyomató patronból, csak az imbuszkulccsal fába tekerhető anya volt véletlenül felfedezett valamiből. 

Hátra van még a csiszolgatás és festés, illetve felragasztani a kis csévét és a csapágyat pontosan párhuzamosan a nagy tárcsába beragasztani.

A csónakvetélő spulniját is valamennyire rá kell szorítani a tengelyre, de arra még nincs végleges ötletem. Bár egy gumiszalag is megteszi mellédugva, csak az nem igazán műszakhy mekkoldás. Valószínűleg két gyűrűt kell még esztergálnom rá.