Ötletlopás? Visszafejtés? Újraalkotás? Másolás?
Attól függ, hogyan akarok fogalmazni.
Nufinak a szövött sálához tekergetni kell a fonalvéget egy irányba, majd egy másik irányba. Így négy fonalból lesz egy rojt.
Megmutatta az interneten, milyen egyszerű szerkezet. Egy nyeles falap, egy tekerő fogantyú és három krokodil csipesz. A tengelyei pedig valami S alakú fémek.
Először meghajtottam alumínium drótból. Hullámpapír helyettesítette a nyeles részt, de inkább csak arra volt jó, mekkora fát kell keresnem.
Szépen kifaragtam először keményfából, és rézcsövet hajtogattam hozzá.
Akadt, nyeklett-nyaklott. Hajtottam szögekből. Három egyformát sikerült az udvari satupadomon, és felvonultam a padlásra fúrni. Az első mozdulattal a harmadik szöget beejtettem magam mellett egy egérlyukba. Nufi mondta, hogy neki elég két krokodil csipeszes.
A bosszantó egyéb melléfogásaim nem írom le, de a ketyere csak elkészült. Három görbe tengely kellett, hogy szépen együtt fusson a két csipesz, és már használja is, de most is kiderült nekem, hogy a mechanikai pontatlanság nagy hibám. Nem engedhetem mekk.
2 megjegyzés:
A mű intelligencia azzal szórakozik, hogy lesi a neten megjelenő zeneszámokat és ha valahol szerzőileg levédett tartalommal fut össze, mindjárt jelzi a szerveknek. Tehát sehol nem lehet meglévő műveket felhasználni.
Én ennek a morális oldalát nem egészen értem. Minden művészeti alkotás egy másikból következett ki, milyen jogon véd le valaki bármit is? Esetleg levédheti az ő saját részét. De a rockot nem a Pink Floyd találta ki, és az akkordok körforgását sem, így az emberi alkotás nagyon hamar zsákutcába kerül és meg fog állni a tudomány. Akkor mennyi a Pink Floydé a Pink Floydból?
Pajor Tamás írt egy rappot, hogy nemsokára vége az internetnek, és én hajlok ezt elhinni, mert az alkotó emberek a saját élő közösségeik felé fognak fordulni, ha már az internet betelik a szerzői jogokkal. Az internet egy adathalmaz lesz ami kreativitás szempontjából unalmas lesz, hisz szükség néha újra és újra felfedezni a spanyolviaszt. Szerintem ehhez joga van minden embernek.
Amihez jogom van, azt tanulásnak nevezem. Ha eladom a tudást, azt tanításnak. Ha megjelölöm a forrást, akkor biztosan nem lopok, de ha fogalmam sincs, honnét van, akkor mi az ábra? Tegyük fel, hogy a Boci-boci tarka dalt írod át űrrock ritmusra, és meg is hangszereled melotron, hegedű, triangulum, 4 tuba és üstdob kísérettel. Pedig utoljára a dajkádtól hallhattad a bölcsőben, és a dajkád is szoptatás után elkerült a családi kastélyodból az angol királyi udvarba bábának.
Tudom, Oidipuszt is megbüntette az élet, hiába nem tudta, hogy az anyjával hált.
Szóval a legfontosabb, hogy én soha semmit sem találtam ki. A mások elméjéből kapartam össze azt, ami most a fejemben lötyög. Még a szavakat is. A gondolatokhoz, az értelmezéshez is sok-sok emberöltő magyarjaitól kaptam a lehetőséget. Ha német, angol, orosz vagy indiai videóból lesem el az ötletet, azt is magyarul gondolom végig. Ha pedig mégis megszületik a fejemben, hát akkor az enyém. Legfeljebb nem azt mondom, hogy kitaláltam, hanem megtaláltam.
Ahogy a műintelligenciáid is megtalálják a Te alkotásodban a forrást még akkor is, ha Te ezt már nem tudod.
Ja, és a népmesék, népdalok is megszülettek valahogy. Internet nélkül is.
Végső következtetésem, hogy nem fogok felsírni álmomban, mert én is kiizzadok egy ilyen tekerentyűt.
Megjegyzés küldése