Ő volt az első, akivel találkoztunk. Még nem hagytuk el Komjáti területét, de hiába nézett ránk szépen, nem jöhetett velünk.
Viszont a kisasszony remekül érezte magát. Különösen, hogy a tetőn a tenyeremből ivott, és valami elemózsia is volt Nufi szatyrában.
Mi pedig egy betontámon ülve lihegtünk, és néztük a falon mászkálókat. Milyen picik az emberek, ha távolról nézzük!
Aztán elindultunk az erdő felé. A fennsíkról pedig a Szőlőmáj irányába lőttem néhány képet. Ilyenkor - itthon - látszik igazán, hogy párás volt a levegő. Ott csak a ragyogó napsütést élveztük.
No meg a mélységet. Rozit át kellett adnom, mert minden felvételnél rántott egyet a pórázon. A 'kép-zéshez' pedig nyugalom kell.
Most kicsit többet mutat a domborzatból is a táj, mert télen levetkőztek a fák.
Íme a túracsapatunk vezére.
Rozi most azt hiszi, megint enni kap, pedig csak az útvonalat ellenőrzi Nufi.
Itt vagyok én is a 'ronda' sálammal. Nufinak nem tetszik.
A kilátás pazar. Nufi botján a bal alsó sarokban mint valami Viktória, a győzelem jelképe.
Aztán itt megálltunk. Nem mentünk fel a hegytetőre, hanem Rákóra vettük az irányt.
Amikor megállok fényképezni, Rozi rosszallóan jelzi, hogy lemaradunk.
Már nincs messze a falu.
Itt a tavasz első virága is... akivel találkoztunk.
Már látszik a templom
És itt a temetőnél megpihentünk. De nem végleg.
(Nufi azt mondta, hogy nem zárhatom a temetői pihenővel ezt a túrást. Hazafelé még Rozi bemehetett egyet fürödni a Bódvába. Itt épp azért néz rám, szabad-e.)
Még egy sztori a végére. A Nagyrét határánál a régi vonatsínekre visz a kék turistajelzés. A Juhász patakon túl még vagy 50m, és balra szántóföld, jobbra kaszáló, egyenesen pedig kicsit bozótos maradt a Szentandrást Rákóval összekötő földútig a sínpár. Mellette még egy rókalyukat is meg lehet nézni. Gondolom, nem akarták a ravaszdit zaklatni, meghagyták a kiszáradt gazt. Ettől függetlenül járható az út.
Jött egy társaság, s megkérdezték, hogy merre tovább. Mondtam, hogy egyenesen bozontosabb, jobbra - ahonnét mi jöttünk immár hazafelé - kényelmesebb. Na és itt is volt a hétből egy morgó, vagy törpösen Dulifuli, aki megjegyzést tett a takarítatlan turistaútszakaszra.
Ha egy kicsit fiatalabb lettem volna, biztos elmesélem, hogy a felfestéseket önkéntesek pénz nélkül csinálják, és ő is folytathatja a rendezkedést a bozót ritkításával. De inkább csak mosolyogtam rá, és jó utat kívántam a kényelmesebb irányban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése