Már megint esik

... pedig kinn volna dolgom. Feri szerzett nekem takaráshoz széna, vagy szalmagurigát, és ott áll a traktor a portán.
Na jó, a refifelszerelés miatt áll ott, de esőben az sem lesz élmény.
.........
Nem is volt az. Amit lehetett, azért a házban forrasztgattam, de felcsavarozni és bekötni kinn kellett. Felhúztam magamra egy lila reklámszatyrot, a fejemre nejlonzsákot, ronggyal bélelve, de a karom meg a cipőm átázott rendesen.
Kétóratájt jöttem ebédelni, átmelegedtem, majd a csavarozgatás és próba négy felé volt kész.
Nufi közben hozta a hírt, hogy nem megy a katolikus harang.
Nem volt nagy baj. Jött a párás idő, és ki kellett tekerni a biztosítékot, meg vissza, és újra érintkezik. Ha sűrűbb lesz ez a gond, lecserélem automatára. Bár én megbízhatóbbnak tartom az olvadó betétet. Javításnál, ha a földszinten kiveszem, biztos nem fog odafönn áramütés érni. Ha meg valaki odakolbászol, és látja a leütött automatát, esetleg visszakapcsolja, kész a baj.

Reggel már megírtam volna a bejegyzésem, de volt egy áramkimaradás. Épp megnyitottam az átalakítandó képeket, és durr.
El is ment a kedvem.
Majd most újra előveszem. Pedig a csöpögő csap fontosabb volna.

Ez volt a kukoricanyűvés.

... és egy igéretem Ferinek. A link a videora. Innét vettem az ötletet a talajtakaráshoz.

Büntetésben

A legrosszabb közérzetet magamnak okozom mindig. Most is sikerült.
Tejtermék. A fagylalt ütött ki éjszakára, és így agyonvágja a napomat is.

Reggel hozták a következő fél köbméter fát. Már túl üres volt az udvar.
Anyuék ismegérkeztek. Kukoricát törnek Laci bácsival.
Én az autó alá szándékozom mászni. Tegnap kiszabadítottam az új akkuval a diófa alól. Ott annyira laza a talaj... nagyon. Rükiben meg sem mozdult a Honda, csak ide-oda hintáztatva egyesben, majd farral a kerítésig, és nagy nehezen előre.
Hagytam járni a motort teljes bemelegedésig. A négy henger nem jár szimmetrikusan hidegen. Hallom, de nem versenyautó, hát ilyen.
A fék sokadik pumpálásra is padlóig szaladt, de mára még a szilentcserét tervezem.

A reggeli miszmajsz már nem fordult vissza a torkomban, most megnyugtatásul ettem körömpörköltöt. Még egy óra pihi, és összekapom magam.
A dumó is húzódik vissza a fejemen. Sikerült fejbekólintani magam a baltával.

Reggel bekapcsoltam a szkópot is. Végre láttam, hol ugrik át a szikra. Szedhetm újra szét. Az egyetlen, amivel elégedett vagyok, a növekvő farakás a felhasgatott száradó tüzifából.
Illetve még a baromfipárocskával is alakul a barátkozás. Már nem annyira félnek, csak tartják a három lépés távolságot.

Ja, és reggel újra macskamentő akció indult.
Ma nem ment át a szomszéd oldalára, csak ezen a felén nyávogott a tetőnek, de hiába nyitottam neki ki a komora ajtaját, őnagysága csak azt kérdezgette odafentről: "Mi jár? Mi jár?"
Nem úsztam meg, a tetőn nyitott szellőzők egyikénél kellett dumálnom, és zajt csapnom. Nem vagyok én tűzoltó. Nem mászom ki még az ő kedvéért sem a palára.

Új lakók

Két új lakó érkezett az életünkbe. Egy japán kakas a tyúkjával. Edittől kaptuk, és némi használati útmutatót hozzá.

Egy hétig nem szabad kiereszteni. Addig magánzárkában töltik a napot. Kisfogyasztásúk. Egy marék ennivalót kell betenni nekik, de csak mikor elfogy. Vizet is a nejlonon összegyűlt esővízből adtam nekik.
Fehér zsákban adta a kezembe Edit. Már megkurtított szárnnyal. Először nagy remegés, aztán a karomban megnyugodtak. Beszéltem hozzájuk, ők kotyogtak.
A tyúkólba helyezve azonnal a legtávolabbi sarokba húzódtak.
Este még megnéztem, az ülőfán bóbiskoltak, reggel pedig vittem a száraz mellé frissen szedett tyúkhúrt.
 Nem tudom, sikerül-e lefényképezni őket, mert vakuzni nem akarok, és odabenn biztos szürkület van, jobban mondva sárga fény. Drótüveg előlapja van a tyúkólnak.

Esős napok

Tegnap lefej(tet)tem a bort a hab alól. Jó savanyú ital lett. Az első üveggel beállítottam Péterhez, hogy krisztusi vért vigyek neki... meg egy traccspartira.
Este én is megkóstoltam, mert áthoztam a Sanyi bácsi tévéjét, és a hozzávaló műszereket. Az EMG szkópom meg húzni kezdett. A nagyfeszültségű alkatrészei átnedvesetek a vályogház párájában, és egyenlőre feltettem a cserépkályha tetejére száradni.

A tévé is pattogott, sziszegett első bekepcsoláskor, de azt nem féltettem annyira. Kidolgozta magából, de a szkóphoz nehéz alkatrészt kapni.

Végre felkerült a konyhaszekrény is a falra.

Ez a gép nem remekel a vakus képpel, de Laciék szeretnék látni a konyhát is, hát kattintottam rá.

A háromból ezen egyenletes a fényeloszlás, a másik két képen borzalom.

Még macskás képet is kell feltennem, pedig abból van már sok, és még a magam dolgait akartam a netemlékezetembe vésni, nem a macskát.
Megpróbálom visszaszerezni az írás fonalát, de piszkosul elfelejtettem, hol jártam.

Merthogy az egeremről akartam írni. A TESCO value TECHNIKA egeremről. Na, csak eszembe jut. A kapcsolói miatt szidtam már napok óta. Megszórták a prellező (érintkezgető) hamis adatokkal az USB portot, és még a fényképezőgépet sem akarta felismerni a gép, sőt a billentyűzetem is le-letiltotta, pedig az PS/2 porton beszélget.
Előástam hát a Digital időből ittmaradt madzagos egérhullát, és abból termeltem ki a mikrokapcsolót.
No, így már azt csinálja az egér, amit én mondok neki, és hagyja szóhoz jutni a többi perifériát is. Egyetlen különbség az, hogy hangosabban csetten gombnyomásra.
"C' est la zsizny!", mondaná Gábor, a volt főbérlőm, ha itt ülne mellettem.

Vasárnap

Ez a pihenés, a megnyugvás napja.
... máshol. Ez nekem most nem tűnt annak.
Még szombaton megkértem Pétert, emeljük át az íróasztalom a veranda oszlopdíszén, aztán megnyílt a tér a fáskamrában. Kihoztam a kis szekrényt, pár monitort, ágyat, és új utat szabadítottam fel a talicskázáshoz.
Ez volt az előzmény.
Tegnap pedig megcsináltam a reggelit, és éppen kikészítettem a fanyűvő eszközöket, amikor megjelentek anyuék.
Jó, értem, Irénke néni gyászistentiszteletére - biztos nem a szakszót használom - jöttek, de Nufi éppen küzdött Béla tokától-bokáig betakart testével. Megint hasmenés és újra hasmenés, és ismét hasmenés. Sosincs vége.
A hátsó helyiségbe szánt íróasztal ott állt az oldalán az ajtó előtt, mert még a favágás nincs kész, anyuék idehozták a nyáron begyűjtött és lefagyasztott gyümölcsöt. Ez meg azért jó, hogy a fagyasztó ajtaja kinyílik a mostani helyén, oda kellett húznom az asztalnak szánt helyre, és még lesz vele küzdelem, csak a spajzból ki kell hozni az öreg konyhaszekrényt - a fagyasztó végleges helye ott lesz -  , de annak meg a fa behordásáig nincs helye a fáskamrában.
Természetesen így már a favágás is lassabb lett. Mire bemelegenek az izmaim, mindig van valakinek valami kívánsága. Ennek ellenére már tényleg 4-5 tönk maradt kinn csak, ám az fenyő. Külön tettem, mert nem hasad jól, és könnyű, ezért elrántja a láncfűrész. Gondolván: Majd kidolgozom, hogy célszerű, de ebéd után beleillesztettem a hasító éket, és úgy is maradt. (beszorult)
Küzdelmemből Erzsikéék állítottak le.
János elmondta, hol kell megvasalni a baltámat, ne forgácsolja szét a nyelét a munka.  De nem is jó a baltám, az csak gyújtósra való. Stb.
Kora délutánra elfogott valami platty, és csak  kóvájogtam, mint gólyaf.s a levegőben, és már 7-8 körül belealudtam még az ülésbe is.
Este megbeszéltem lefekvéskor Nufival, hogy végre túl vagyok Mózes első könyvén, és hihetetlen perverziókat találtam az írásban. Miért kell valaki 'tompora' alá tenni a kezét az esküvőnek? Miért kell a fütyijét megrövidíteni egy szövetségesnek? Este csak tovább olvastam a második könyvet, s abban jött a következő borzalom. Kéjes részletességgel, az RTL klub szájbarágó stílusában, elmondja, hogyan szabadított rá sáskajárást, döghalált, kígyót-békát az uralkodóra egy fickó. Egyáltalán, minek kellett közvetítő ebben a közegben?
Igaz, volt egy könnyen megvezethető fáraó, aki nevében József központosította az ország vagyonát, majd a pereputtyát betelepítette a legjobb állásokba, és még a legjobb földeket is szétosztotta rokonai között, de a következő fáraónak kinyílt a csipája, és kényszermunkára fogta a feltűnően szapora csoportot.
Miután pedig lógni (ünnepelni) akartak, megnövelte a munka termelékenységi mutatóját.
Nem volt elég a vályogvetés, maguknak kellett (volna) a pelyvát is beszerezni.
Feltűnően emlékeztet az utolsó munkahelyeim stílusára. Műszerésznek vettek fel, de utána más kereskedni is kellett volna, 'meg amivel megbíznak'. 
Ott a bibi, hogy vagy specializálódunk, és akkor termelékenyek vagyunk, vagy mindent elvégzünk, de akkor magunknak csináljuk. Ha marketingtől a takarításig enyém a feladat, akkor a hasznot is én akarom felélni.
Nincs új a nap alatt. Mi emberek így működtünk ezeréveknek előtte is.
A természet pedig bőkezű, és nem számító.
Voltunk Bélával sétálni. Az úton szedtem fel pár gyapjas tintagombát.

 Két tojássak finom vacsorát rittyentettem belőle.  Hát kell az embereken gondolkodni, amikor a természet a tenyerén hordoz?