Na jó, ha nem is a tévében, akkor itt volt a számítógépben.
Érdekes látni az embert, akinek a gondolatai valahol együtt futnak az enyémmel, sokkal szókimondóbbak, időnként megijedek tőle, és fékezném... de inkább nem beleszólok, csak valami tompított lélekfuvallatot küldök.
Jó lenne úgy folytatni, hogy nem ilyennek képzeltem el, mint a regények figuráit a filmvásznon meglátva. De egyezik a kép. Ilyennek látom belülről is.
A beszéd nekem is nehezemre esik, a gondolt hamarabb kipotyog a számítógép billentyűin keresztül. Már a folyóírás is lassabb, olvashatatlanabb lett. Biztos tudnék szebben is írni, csak kényelmesebb a gép.
Az első felismerés persze kiábrándító lehet. Nufinak mondtam, hogy azért kopaszodik így Attila, mert állandóan nyújtja a homlokát a simogatással, és elkopnak a hajhagymái.
Bocs, ezt szellemességnek éreztem, aztán lehet, hogy mellé megy.
Azért meg különösen felnézek rá, mert az asztalosság mellett nem csak dobolni nem felejt el, hanem be is mikrofonozza, digitálisan rögzíti, ha kell megkeveri, és most még dokumentum filmet is forgat-megvág-publikál magáról.
No és itt van az én kitárulkozásom helye is. Nem merném bemutatni a műhelyemet ebben az állapotomban. Nem tudnám videózni, a javításomat.
Eleve a szerszámaim hol itt, hol a padláson, hol a 22-ben, hol a kisműhely szobámban vannak. Ott is csak annyi helyet túrok, amennyi annak a készüléknek elegendő, hogy sérülés nélkül szét tudjam bontani.
Nyáron még csak-csak ott az udvar.
A lassú munkához az is tartozik, hogy az asztali fúróm a padláson van, a faeszterga a fáskamrában. A körfűrészt kiviszem minden használatkor az udvarra. Ennek mondjuk van értelme. Nincs porelszívóm, és zömében tűzifát aprítok vele.
Egy akkus fúróm van csak, és már húsz éves elmúlt. Az akkuja rég rossz. Nem használom. A madzagosokból egy oroszt vettem én, és apámtól hoztam el az AEG fúróját anno, amikor hazaköltöztettem Németországból. Ő nem használta, valószínűleg kapta valakitől. A többi ruszki kézifúrót pedig én is kaptam... örököltem. Házi használatra elegendők így is. A fúrókapalácsok pedig a már szerepeltek blogbejegyzéseimben.
Miért is mentem el a fúrók irányába,... nem tudom. Elvesztettem a saját fonalam.*
Ez az én öregedésem. Meg az is, hogy szinte minden sorban vissza kell mennem javítani valamit, mert hibásan gépeltem.
Na akkor javítás.
Ha egy készüléket szét kell bontanom, akkor kell egy zárható fedelű doboz a csavaroknak. Sosem lehet tudni, be lehet-e fejezni. Ha befér zsákba, hullámpapír dobozba, akkor is a többnyire gyógyszeres dobozban mellé kerül a csavaros-apró alkatrészes.
Ha alkatrészre van szükségem, akkor Kína olcsóbb, tehát 30-90 nap szünet. Addig nem elfelejteni, mi is van vele, és hogy hová tettem. Béla - apósom - tévéje egy szekrény tetején üdül most is, mert elnéztem, és 32 hüvelykes helyett 42 hüvelykesbe való LED csíkokat rendeltem hozzá. Addig az enyémet nézi. Nem mintha hiányozna.
Aztán van a bekamerázást akadályozó tényező még. Nem beszélek munka közben. Már ha éppen nem szidom az anyukáját valakinek. Ezzel kieresztem a gőzt, nem hurcolom tovább. Földhöz csak nem törékeny szerszámot szabad vágni. A hálózati zsinór éppen alkalmas. Törni sem fog, és szinte hangtalanul puffan a szőnyegen.
Az elgurult csavarok anyukája sohasem reklamált. Vagy csak nem vettem észre. Ilyenkor derékállapottól függően hajolok le a székről, vagy térdepelek, hasalok, amíg meg nem kerül, vagy mehetek a roncsaim közé kutaszkodni.
A tabletből, mobiltelefonból kihulló csavar leghosszabb mérete sem éri el az 1mm-t. Jelentem, zömében meg szoktam találni. Szobában biztos. Az udvaron a fűben még a mágnes is elő szokott kerülni.
Másik gondom a szellőztető berendezésem. Röviden, az orrom.
Rühellem a dohányos készüléket. Apám erős dohányos volt, és a tőle hozzám került videomagnók, rádiók először hideg zsíroldós permetezéssel, majd forró vizes fürdővel kezdték. Aztán ki a napra, fel a kályhára. Volt korábban egy fújható hab, amikor monitorokat javítottam a Digitalnak. Azóta nincs. Mindegy, a zsíroldó is jó. Kifizethető. Látványosan folyik le a kátránylé. A levetett, nekem ajándékozott Junosztok, számítógép tápok, tévék is ílyen kezelés után juthatnak a műtőasztalra.
A másik rögeszmém, hogy semmiből nem elég egy. Mert mi van, ha épp nem működik? Redundanciának hívják, én meg tartaléknak becézem. A legutolsó komolyabb befektetésem egy szippantós páka volt, és már két éve megvan a pótpisztoly hozzá, de az állomást csak most ősszel rendeltem meg. Névnapomra kaptam magamtól.
Amikor Nufi tabletet akart venni nekem még nem vágytam rá. Aztán megszoktam. Éjjel elfárasztva a fejemet vele, betoltam az ágy alá. Nem volt jó ötlet, mert egyszer úgy sikerült, hogy Nufi beágyazott, és rálépett. Nem volt még önbizalmam, ő pedig bűntudatos volt, hát rendelt egy másikat. Közben csak megjött a kedvem hozzá, és rendeltem a törött helyére új kijelzőt. Ebből is meglett a dupla. De azóta a levetett Samsungját és első minialma tabletjét is megkaptam. Immár négyet töltögetek és használok hol itt, hol ott. Na, és amikor a ifon4-e rendetlenkedett, akkor sürgősségből vettem neki másikat. Amikor megjött Kínából a rossznak vélt alkatrész, megjavítottam a régit, és így már nekem is van tapitelefonom. De nem szerettem meg, mert kétnaponta kell tölteni. Jobb a kínai törhetetlen.... meg a tizenéves Siemens.
Sáritól - volt osztálytársamtól - kaptam irodából kiöregedett lézernyomtatót. A cégének már nem kellett, nekem pedig van párhuzamos port több gépemen. Na ebből sem egy van, mert János - szomszédom - is nekem adta az övét, mert már nem használja.
Soroljam?
A gyűjteményem kezd agyon nyomni, és már elkezdtem selejtezni. Csak szőrmentén, de muszáj. Sajnos nekem nem éghetők az alkatrészek. Vagy ha azok is, nem akarok környezetet szennyezni. A bontás szétválogatás jó hosszú idő lesz, és legalább annyit ki kell termelni a MÉH-ben vele, hogy az elfuvarozás benzinjét kihozza. A bontás pedig egyik kedvenc szórakozásom volt már gyerekkoromban. Csak olyan játékom maradt meg, amit össze is tudtam rakni. Azért van abból is pár darab a padláson.
Attilával kezdtem, de mégis magamról írtam többet. Írtam, mert beszélni most sem ment volna. Nufi már a harmadik szavamba is belevág, mert tudni véli, mit is akarok mondani, én meg dühöngök egy sort, aztán rájövök, hogy jobb, ha leírom. Ott nem baj, ha nem tőmondat, és megmarad a téma is... vagy közben átalakul.
Filmnézésnek meg továbbra is jó lesz Attila (is).
* Mert Attila is akkus fúrót használ, és nekem is minden reklámban ajánlja az internet kereskedelme. Csak hát nekem minek!
