Egészséges karácsonyt mindenkinek!

 Van aki a kisdedet, van aki a fény újjászületését ünnepli. Van aki már csak a nagy családi összejövetelekre emlékezik ilyenkor. 

Nekem is a dédnagymama idején volt komolyabb zsúfoltságú ünnep. Minket, dédunokákat kieresztettek a játszótérre, a kicsiket lovagoltatták térdükön a nagyszülők. Sötétedés után kaptunk a kezünkbe csillagszórót, és nagyapáék jól befüstölték a nagyszobát. Mikor nagymama behozta a kocsonyát, ki kellett szellőztetni.

Volt egy szomszéd néni, aki folyton ott ücsörgött 'nálunk'. Jókedvű nevetésére a legkisebb kislányok szája legörbedt, és sírni kezdtek ijedtükben. Keresztapuék ki is vitték a konyhába megnyugtatni. Ez a bruhaha megmaradt bennem. Azóta sem hallottam hasonlót, pedig a rajzfilmekhez kifejezetten keresik a halálkacajokhoz a válogatott szörnyűségeket.

Nagymama ott ült a fotelban, és szerényen válaszolgatott mindenkinek, Ő nem is nagyon kérdezgetett. Látta mindenkin, kinek hogy megy sora.... mondom ezt ennyi idő távolából. Kicsit reszketeg hangja pedig előkerül álmomban néha. De inkább csak a mesefelolvasásból mardt meg, vagy ha rossz fát tettem a tűzre, és felcsattant. Olyankor szorultam rendesen.

Nagymamáéknál nem volt magas karácsonyfa. Mindig a hokedlit hozták be alá a konyhából, és nagyapával faragtuk be a talpába. Nekem kellett fogni a talp lábait, nagyapa pedig kétszer-háromszor is belepróbálta, mire a baltával fel is ütötte a faragványára.

Neki gyantás lett a keze, nekem kályhaezüstös, mert pár nappal előtte került rá a festék, és nem volt csontszáraz.

A szaloncukrok elfogytak hamar, de a habcsókok még felnőttkoromban is megvoltak. Az nem kellett soha senkinek. Csúcsdísznek nagyapa szaloncukrok sztanioljából kötözött össze csillagot. De meg is kellett hozzá ennünk kettőt neki is, meg nekem is, hogy legyen alapanyag. 

Az utolsó karácsonyon, amin még nagymama is élt, megkaptam álmaim ajándékát, egy rádiómagnót. A család dobta össze rá a pénzt. Boldogan veszegettem fel a család hangjait, és este egy Rolling Stones koncertet a tévéből. 

Fakulnak ezek az emlékek, bár a magnó még megvan. Időnként előveszem. Évente biztos. Az egyik meghatározó karácsonyi emlék a magnó körüli.

A másik pedig az LGT  BOX albuma. Ha bármikor meghallok róla egy számot, mindig a karácsony jut eszembe,

 Ennyit a nosztalgiából.

Még egyszer minden jót kívánok minden olvasómnak!

Imre

 

fülesgondok

 Amikor elmúlik éjfél, csönd van a környéken. Most még a kutya sem ugat. Hideg van. Az előbb hoztam be fát, és feltettem a kályha tetejére száradni. Reggel jobb a meleg fával kezdeni.

Odakint a kiskertajtó odafagyott a talpfára. A csillagok hunyorognak, de nem szabad gyönyörködni benne, mert könnyű megfázni. 

Ma Nufi fejhallgatóját bütyköltem meg este. Az új nem tartott semeddig. A hallgató billenthető, hogy igazodjon a szkájpoló füléhez, és a műanyag gömbcsukló tört el rajta. A régi pedig a bal fülön szakadozott.Nem túl precíz megoldás. A  vezeték-kihúzás gátlására csomót kötnek. Először csak átcsomóztam. Nem lett hosszú életű. Ma levágtam a törött részt, és újraforrasztottam. A hallgató vezetékét így is ki kellett pótolni fél centivel. Most jó. A tizenéves szivacszoknit pedig átgomboltam a az új töröttről a régire. Legalább ennyi haszna legyen.

Felmerült még, hogy talán érdemes volna az újról a kábelt is áttenni, de olyan merev... Majd elszórakozom a mikrofonjával. Láttam a jutubin gumiszálon függő kapszulát, ami lehet kényelmesebb, ha Nufi feje fölé igazítom. (lógatom) Nem takarja az arcát sem beszéd közben, és a vezeték sem mozog. Nem fog törni. Olyan gyűrűbe kell begumizni, mint amit a rádiókban használnak. A lényeg, hogy ne legyen túlzottan érzékeny. Ne fogja be a traktormozgást, kutyaugatást az ablak felől. Ne is legyen az asztalon közvetlen, mert az összes rezgést alapzajjá változtatja.

Ez most terv holnapra. Aztán az idő majd eldönti.

  

Rozi és a csont

 

Nem egyszerű ilyenkor fényképezni. Sok a bemozdult kép. De ezt az elmélyült figyelmet, kitartó rágmunkát időtlenül képes élvezni. 

Meg szoktam állni, és látom a három éves gyereket, akinek eltűnik a világ. Marad a lényeg. Bár a póráz kizökkenti, tovább jön velem, és le is teszi, amint haza indulunk... na jó, nem mindig akkor. Van, hogy hamarabb, van hogy rábeszélésre.

Őszi séta

 

Már be kell öltözni. Csíp a szél. A levegő párája oly vastag, nem tudjuk eldönteni, vajon eső, vagy csak szitálás. A gép lencséjén a pöttyök torzítanak. A délutáni séta sötétben fejeződik be.

Hódlesen

 Tegnap a Bódva parton jártam Rozival. Ő még berohangál a vízbe, aztán előbukkan.  Egyre izgatottabb. Aztán én is meglepődtem.

Először a vastag körberágott törzset láttam, és fatolvajra is gondoltam, de a favágók nem így dolgoznak.