DHCP, avagy megpróbálok egy logikát elmagyarázni

 Amikor kiakad egy kis hálózat, akkor a felhasználó dühös, tehetetlen, és próbálja előkeríteni a rendszere gazdáját, s ha nem sikerül, nyomogat, ki-be kapcsol eszközöket, és ezek után vagy helyreáll a rend, vagy nem.

Tegnap jártam az orvosi rendelőben, hogy megnyugtassam Marikát, s ismét munkára tudja fogni a nyomtatóját is, mert a recepteket már nem tollal írják itt a világ közepén sem.

Ma pedig törtem az agyam, hogy lehetne egyszerűen rávezetni, ne pánikoljon, hanem ezt ő is meg tudja oldani. Legyen az én példabeszédem, egyszerű.

Legyen a hálózatom neve SZTK rendelő intézet. Orvossal, betegekkel, és a legfőbb hatalmassággal, ki mindenek fölött rendelkezik, s a sorszámot osztja, a portással.

Történik néha baj is. Megszólal a tűzjelző, vagy bombariadót gyakorolnak, az épületet mindenkinek el kell hagyni, a míg a tűzoltók, tűzszerészek dolgoznak, s ha a veszély elmúlt, sorban visszatérhetnek az emberek.

 

Először a portás (ROUTER  a fehér doboz az asztal alatt.)

Másodszorra az orvos (A számítógép)

Harmadszora... negyedszerre.. (nyomtató, tablet, telefon, amit használnak a hálózaton, innentől a sorrend tetszőleges.)

Miért?

Mert ha megszűnik a kapcsolat az internettel, ki kell kapcsolni  a routert, hogy elfelejtse az addigi sorszámrendszert. Azaz újra kell indítani a portást, aki sorban maga után elsőnek ereszti be az orvost , majd új sorszámot oszt a betegeknek.

De ha nem jó sorrendben kapcsolja be az eszközöket, akkor úgy jár, mintha a bejáratnál összetorlódó emberek összeütköznének, és a végén senki nem jut be az ajtón. Vagy nem indítja újra az összes eszközét, mondjuk egy-két beteg benn marad az épületben, és szorongatja a régi sorszámát, vagy nem szólítja be senki a rendelőbe, vagy kiosztja a portás az ő számát, és veszekedhet, hogy ki volt ott előbb, esetleg az orvos nem jut be a rendelőbe, mert nem ő lépett be a portás után először.

A számítógép az ilyen munkahelyen segítség is és nyűg is. Látom. Amikor egy asszisztensnek meg kell tanulni adatbázisokban keresgélni, intelligens nyomtatót a hálózatos rendszerben az automatikus frissítés után újból magyar nyelvűre állítva munkára fogni, akkor visszakívánja a kartoték fiókot biztos. De nem fogja visszakapni.

Műszerészből műparaszt

 Mostanában elnémult blogom nem akartam a nyavalyámmal terhelni. Talán annyi haszna lett, hogy visszakaptam harminc éve elmúlt súlyomat, és a 75 kilóval könnyedébben mozgok. 

Az időm zömét a kaszálás és fűnyírás teszi ki. A meggy már leérett, az utolsókért gebeszkedem a végre termőre fordult fácskáimon. Komoly gazdálkodó nem vált belőlem. Nóriéktól és Jolikától kapott kapott paradicsom palántáim szépen fejlődnek a kiselejtezett mosógép palástokban és tévékávákban. Az öt krumplicsíra is autógumiba került, és van alatta gumó. 

A málnásom visszahúzódott kissé, de Rozi hamarabb megtalálja az érett szemeket, mint én. Igaz, az ő bundáján nem jut át a csalán csípése. Én pedig nem csak a málnalétől vagyok pirospozsgás,.

Napi sétáinkon megfő az agyam, olyan meleg van, de a hét végén ugyanazon melegben átlibbentem Bódvavendégibe (Hostovce) kipróbálásképpen a bicajomat. Ja, mert az utolsó miskolci utamon túlterheltem, és a hátsó kerekemben négy küllőt cserélnem kellett. A hét végére ismét Miskolc a cél. Anyunál szétverték a spajz és a fürdőszoba falát, mert csőrepedés volt, és a harmadik emeleten átpenészedett a fal. A vakolás megszáradt, nekem csak festeni és pár csempét kell pótolnom. 

Komjáti ismét elbúcsúzott néhány embertől. Már nem is akarom sorolni, de legalább a nyár hozott gyerekeket a nagymamákhoz, és élet van, zsivaj az utcákon. Focizó fiúk-lányok, kerékpározók, és visongók mindenfelé.

A macskatóriumunk már csak három kandúrt számlál. A kis bolond Hosszúfarkút, aki az ebédidőnket végigénekli telitüdőből. Vöröske, akinek fontosabb a simogatás, mint az evés, és Nyef-nyef, aki hol barátságos, hol meg sértődött, de kitalálhatatlan, mikor melyik arcát hozza haza.

Rozi immár a szobánkban tölti az éjszakát. A falu szélén élő könyvelő hölgyet zavarta, hogy ugatott éjszakánként 20-30 percet, és nem tud nyitott ablaknál aludni. Nufi pedig félve, hogy kárt tesz valaki Roziban, inkább behozza aludni a kutyát.

Megjegyzem, a falu összes kutyája éjféltájt szintén kommunikál a holdon keresztül. Az egyik felugat, a másik folytatja, és kitárgyalják a napi eseményeket. Ha kimegyek éjjel a kertbe, jól hallom én is, de ha alszom, akkor alszom. Nekem mindegy, hogy tehén bőg vagy kutya ugat. A fizikai fáradság megoldja.

Műszaki küzdelmeim a fűkaszákkal vannak. A hagyományos folyton átszakítja a nyelet, és kifordul, mert egyenetlen a talaj, és a vakondtúrások és hangyavárak, kutyakotorta lyukak megfogják a lendületem. A benzines vacak pedig először elszakadt berántó zsinórral kezdett, majd eltört a tartályba lógó benzincső, és a felkekeredett, az egy hét alatt megszáradt fű megfogta a forgófejet. Végül az új berántó zsinór spirálrugója ugrott szét mindkét frissen vásárolt berántóban. 

A kaszanyélbe bevéstem vasrudat, és a szorítógyűrű mellé Hilti szalagból csináltam még egy bilincset. Egy-egy napot tudok vele kaszálni, de ha lemegy a derékig felnőtt gaz, a négykerekű fűnyíróval gyorsabb vagyok. 

Nufival felfedeztük újra (?) Jókait. Tegnap és ma nem olvastunk, már hiányérzetem van, de nem folytatom nélküle. Csak rácsodálkozom, mi mindent tudott ez az író közel kétszáz éve. Ennek ellenére süt belőle, mennyire szeretett élni, és mennyire szerette az embereket. Még a női logikával is tisztában volt. Pedig az férfiban nagy szó.

  

Vasárnapi aranyozott dugókról

 Az utóbbi időben mindig Attila mozgatja meg a billentyűimet. Most is, bár nem akarom kommentben írni, mert csak mellékszálhoz igazodnék.

A stúdiója aranyozott csatlakozóiról jutott eszembe, hogy még boldogult műszerész életem nekem is a HiFi felé meresztett csodálkozó szemeket, és mindenféle magnók és erősítők és lemezjátszók körül forgott.. ha épp nem valami szoknya után futottam.

Aztán sikerül monitorszervizben dolgozni. Egy sorozat monitornak volt egyforma hibája. Sony-nak is, Philips-nek is. A színek rondán elmozdultak lilába vagy zöldbe. Ezt látta a tulajdonos, én pedig tudtam, hogy a három színből egy kimarad. Nem keveredik ki a fehér és fekete közötti összes árnyalat.

Kimérni nem lehetett, mert amint szétszedtem, a  hiba nem jelentkezett. Járathattam én naphosszat. A bajt csatlakozók okozták. Megoldást a forrasztás jelentett. Minden aljzatot ki kellett forrasztani, kihúzni a fél centis tüskéket, majd szétszedni az ellendarabot, és beletolni a tüsiket, majd átforrasztani vezetékestől, végül az egészet a panelba is. Két vége volt a csoportkábelnek. Mindét oldalon, s akkor szűnt meg az elszíneződés. 

Mire lehet jó az aranyozott csatlakozó?

Ha jól logikázom, akkor az egymással érintkező fémfelületek nem rozsdásodó anyaga nem képez galvánelemet a levegő páratartalmában. Nem kelt önálló hangot, zajt.Kikerülni a jó forrasztással csak készüléken belül lehet, de a keverő pultot nem építik össze a 100W-osnál nagyobb erősítőkkel. Meg értelmetlen is.

Mennyit vár egy vizihulla, amíg a víz tetejére jön?

 A múlt héten a kutam tetején behullott a takaró. OSB lap volt, és már alá is volt támasztva középen. Aztán kihalásztam, amint tudtam, és vittem rá lemezből újat. 

A 22-ben inkább csak nyáron húzom szivattyúval a paradicsomra a vizet, ilyenkor egy vederrel tartok fenn a kutyának, és a kávéfőzéshez. Tegnap pedig kifogyott, és eltolva a lemezt, már dobtam volna be a vödröt, de megáll bennem a szusz. Vörös macskatetem úszott puffadt magányában a kútban. 

Bemászni most nem tudtam, az alulétra a 33-ban volt, és a vödrömet nem akartam összemacskázni. András szomszédtól kérdeztem, van-e nagy kampója, de neki nem volt. Aztán csak találtam drótot, vaspálcát és egy tévéképcsőről leszedett acélpántot. Kivettem, és elástam szegényt. 

Csak később jutott eszembe, hogy ez a macska a múlt héten szakadhatott be, és talán már a víz alatt volt, csak nem láttam, A tavaszi vízállás sokkal magasabb, mint nyáron. Ez a kandúr még nem volt büdös, és nem hullott ki a szőre. 

Amelyik itt lelte a halálát a házunk előttiben, az megkopaszodott, és az egész kút bűzlött.

Megkerestem az árvíz idején osztott fertőtlenítőt, és belecsöpögtettem. Egy darabig a közkútról fogok Rozinak is vizet hozni, ha a 22-ben vagyunk, csak még jár az agyam rajta. Vajon a régi fedővel esett be, vagy a két nap alatt, amíg nem volt rajta fedél. Mert az eső miatt nem vittem azonnal.

Már csak reménykedhetem hátha megtudom, ki macskája járt nálam, és mikor tűnt el neki.

***************

Más.

Attila rádióját sosem sikerül elcsípni, amikor a beszélgetések jönnek. Vagy alszom, vagy nem jut eszembe, s a blogján szereplő linket nem nyitja meg az IPAD minim. Ma rápróbálkoztam androiddal, és láss csodát, azaz én láttam, hallottam, a beszélgetéseiből, amit ma podkesztnek kell nevezni. Divatszó, mint sok más, engem nem varázsolt el. Vitray Csak ülök és mesélek beszélgetős műsorát néztük már a múlt évezredben is. Állítólag Szilágyi János ötlete volt. Bocsánat, ő mondta, én csak megjegyeztem.

Egyébként rákaptam én is a tereferék hallgatására. Jobb, mint a háborúk elemzése. 

Na de miért is mondom el? Merthogy sokat nem beszélgetek én sem. Erről már írtam, nem ismételni akarom magam. Inkább a hivatásos beszélgetők vannak előttem, akik felkészülnek a partnerből. Faggatnak, vájkálnak, vagy bosszantanak. Néha igen jól összepasszolnak, és dobálják egymásnak a témát. A műkedvelőkön pedig érzem, hogy ott a mikrofon. Az a hallgatózó harmadik, akiről meg kell felejtkezni. Ez a legnehezebb.... már ahogy  én hallom ki.

Beszélgessünk!

 

Ezen a bejegyzésen napok óta járatom az agyam. Ma benéztem Attila írásába is, és elolvastam egy Körkép antológiából szintén beszélgetős társaság történetét, de a cím szó szerint egy szilasi lány állandó kéréséből született. Zsuzsa kéri állandóan Nufit, hogy beszélgessenek. 

A lány közel a negyvenhez egy kisiskolás szintjén van. Jóindulatú, és első pillantásra nem is tűnik fel a 'hibája'. Ide jár segíteni Zitának a macskamentős tevékenységében. Ha felfedeznek egy magányos kölyköt, viszik nekik az ételt, eldobált szemetet szednek az út mentén, és együtt bosszankodnak a világ gonoszságain. 

Ha Rozival sétálunk, akkor is beszélgetünk. Csip-csup dolgokról, és igyekszem mókával elütni, amikor belehergelnék magukat az állatokkal igazságtalan bánásmódba. De vajon jó ez?

Biztos jó valamire, mert Nufi ugyan tud folyamatosan beszélni, de én már lassan a megszólalni is nehezen tudok. Gondolkodom szavakon, aminek ott a képe előttem. A fejemben már kilométerekkel előtte járok, és a nyelvem javában küzd egy kifejezésért. Miközben az agyam a szavakat szétbontja elemeire, és a szógyökkel pörget képezget szavakat, cserélgeti a magánhangszókat a mássalhangzók  között, és derül... derülök, ha úgy adódik.

Béla bezárkózott a fejébe évekre, és nem tudtuk pontosan, mit gondol, én még nem tartok itt. Nem is szeretnék ide jutni. 

Van, hogy eszembe jut valami,... mondok példát. Álmomból ébredve eszembe jutott Sztankó Józsi bácsi. KPA* volt Lillafüreden a laktanyában. Nem voltunk sokat összezárva vele, de leszerelés után is odahordta Mészihez a javítanivalót, amit nem tudott megoldani.Legalább 25 éve nem láttam, és nem is járt eszemben. Most vettem a kagylót, és felhívtam Mészit, megvan-e még az öreg. 

Megvan. Viszont a beszélgetés két percnél nem volt hosszabb. Mészinek nem volt rá igénye.

Próbáltam Attilát is hívni egyszer nem is oly rég a levelező program csevegőjén. Nem volt gépnél, aztán elment a bátorságom. Biztos zavarok, Nem ismételgettem. 

A legtöbbet talán a kutyához beszélek. Neki még a szavak értelme sem fontos. Elég a simogatás, hogy a szemébe nézek, és eldobom a labdát.  

Ma például a Bódva szemetéből - amit kikotortak a meder mellé a vízügyesek - kivettem egy szivacslabdát. Nufi háborgott, de a kutyának biztos jó lesz.... gondoltam én. Jó is volt. Háromig. Háromszor visszahozta, majd széttépte. Vihettem a kukába. De legalább ennyivel is kevesebb szemét van a Bódva parton. 

Most pedig azzal zárnám, amit az indiános könyvekben olvastam gyerekkoromban:

UFF, én beszéltem.

*KPA = Kinevezett Polgári Alkalmazott