kép

 

Commodore? Vagy mégse?

 

A meleg elől vagy a diófa alá, vagy a műhelyszoba hűsébe menekülök. Illetve ezeket váltogatom.

Volt egy szép borostyánsárga monitor félretéve már sokszor. Kisebb, mint a szinesek, és időnként rámjön a kommodorhatnék.  Ilyenkor könnyebb lenne ezt a kis monitort elővenni. Na jó, de elégett ellenállás és egyéb hibák laknak benne. Valamiért vagy 25 éve rakosgatom félre, mert idő nincs semmire. 

Ezt tettem most úgy fel a műtőasztalra, hogy vagy megjavítom, vagy porrá égetem.

Kellett hozzá két nap. Nem véletlenül bújkált ez a polcokon. 550V fókuszfeszültség helyett volt égett ellenállásgyártó műszerem. Nagyon nem akarom részletezni a javítást, mert sok embert nem érdekel, csak inkább a tanulságot levonni. 

Ez a monitor nem Commodore-hoz készült. PC-re, és még csak nem is VGA, amit ma bármelyik számítógép meghajtana, hanem hercules.(MCGP) Ez jobb felbontású, nyugodt képű, de leginkább karakteres üzemre szánt megjelenítő. Volt is ilyen kártyám itthon, ám a monitor még így is gyűrte a képét. Nem csak kiszáradt kondenzátort kellett megkeresni, hanem az interneten megtalált rajzok alapján gyártottam neki videokábelt. Na az a bekötés hosszabbította meg igazán a hibakeresést. A C64-hez szánt Philips rajz szerint jól javítható volt, ám a video aljzatban két pár vezetéket fel kellett cserélni. Így utlólag egyszerű elmondani, de tizenéve nem nagyon láttam képcsöves monitort belülről. Ettől szép, de pont ettől rögös az út.

Most rákerült a Commodore floppyt hegylettesítő PC-re. (486DX2 66) Fürgén betölti az opendost, és már csak egy Junoszt kell a C64-hez. Mert ugye pont amire szántam, arra nem jó ez a kütyü.

 

 

A fás ládámra ráfér a felújítás

 Sok szemét hullott már ki a fenéklap résein.

Kivertem belőle.

Jó lesz még tüzelőnek. Akarom mondani gyújtósnak.

Egy vidám metélkedő.

Ez lesz az új fenék...

a  csapolások ragasztása után.... csak még meg kell lelnem, hol is a faragasztó.

Ja, és legyen valami szép is:

Hosszú séta a Szalonnai hegység taraján

 

 Pünkösd hétfőjére Nufi túrát szervezett. Megnézzük a tévéátjátszót és a kolostort Martonyi fölött. Már vasárnap próbálgattuk Rozira a szájkosarakat. A tépőzáras jobb volt. Ott nem ért semmi az orrához, kicsit jobban viselte. A következő nehézség a vonat. Még nem ült a kutya vonaton. Vajon, hogy viseli majd?

Meglepően jól. Ahogy megállt a vonat, nyitottam a szerelvény ajtaját, már ágaskodott is fel, de épp jött le a kalauz. Nufi mögöttem pánikolt, hogy mi lesz. Semmi baj. A kalauz udvarias, előzékeny és megértő volt. Megengedte, hogy bevigyük a peronról, és az ülések között utazhatott. Hol az én ölembe, hol a Nufiéba  kapaszkodott fel, és Szilastól már a tájat bámulta hol a mi ablakunkon, hol a szembeni ablakon keresztül, és lengetett farkával jelezte, tetszik a játék.

Szalonnán három kutya is elindult Rozit ütvözölni hangos csaholással. Az állomással szemben laknak, de a gazdájuk visszarendelte. Megmondta nekik, hogy nem vendégségbe jövünk, csak átutazók vagyunk.

A fényképező gépet a szalonnai kúriánál vettem elő. Egyben van az épület, de ráférne a tatarozás. 

 

Ezen az úton jutottunk el a falu végén a jelzéseket figyelve a túraútvonalra.

 (Itt még Nufi letér az ütról, s lefényképez egy zöld templomot.)

Traktornyomon folytatódik a nagyfeszültségű vezetékek mentén, de biztonságos távolságban.

 

A távolban feltűnik az első célpont. Az adótorony.

Hm. Még elképzelhetetlen volt, hogy is jutunk oda. Fejben tudtuk, csak szemkápráztató napfény, izzasztó meleg, és meredek emelkedőn Rozi lihegése a száguldó gőzmozdony hangjára emlékeztetett. 

De volt, aki ilyenkor is dolgozott. A méhek gyűjtögettek pünkösdkor is.

Az első árnyékban Rozi is lerogyott. 

Aztán ráfordultunk az erdősebb részre, és aszfalton lépdeltünk tovább. Itt-ott szedtünk az útra hajló fáról félérett meggyet. 

A fontos elágazásnál motorost és autókat láttunk parkolni. Mi először az adótornyot akartuk megnézni.

Az ott a nyiladékban valami hihetetlen lihegések között megközelíthető. Nem éppen hegymászás, de majdnem lépcsőzés szintű.

A kapu előtt egy autónyi parkoló, és ezek a kerítések fogadtak. Hát nem gy Avasi kilátó vagy Fernsehturm Suttgart. Amiket eddig láttam.Szóval nem látványosságnak, hanem munkára készített adótorony. 

 

Gyönyörű, és rendezett. Sok képet lőttem róla, csak hosszú még a séta, a kolostorrom talán érdekesebb.

 

Ez az öreg harcos vigyáz tovább a toronyra. 

Megérkeztünk. Egyértelmű, hogy Rozi bírta a legjobban a gyűrődést.

A kolostor kerengőjét újjáépítik. A tető és a zsindelyezés már kész.

Közben társaságot kaptunk.

Megígértem, hogy a fényképeiket - amit én csináltam, - kiteszem. Sajnos több is homályos. Remélem, megbocsátanak érte.

Továbbindulás előtt. Csalóka, mert az ég kékje elvitte a fényképezőgép fényérzékelőjét, és alkonyatinak tűnik, de déltáji a felvétel.

Még Komjátiban elindítottam a TomTom órát. Ha a hegygerincen sétálunk, lássuk, merre van a haza. Innét már többször néztük, hogy mi és merre. Tornaszentandrást választottuk iránynak. A zöld L betűs turistajelzés itt már kék vonalra (kéktúra) váltott.

Ilyen táblákkal találkoztunk. Mintha egy metróaluljáróban csomóponton lennénk. Erre-arra, de a végcélokat itt fák takarják, nem pincefal.

 

Itt nincs elviselhetetlen hőség. Csak már a ritkán használt lábizmok jeleznek. Jó lenne leülni. Pedig a Mille hegy még messze van.

Egy kis ellenőrzés, és tovább-tovább....

Még pár fotó a pihiről.

A Mille hegyről már meredek ereszkedő az Esztramos irányába. Ott már a TomTom is hazafelé irányt mutatott.

Közben egy kis szamócázás.

Rozi a pocsolyában hűsölt egyet.

Sajnos a TomTom lemerült. Nem követte végig az utat. Szentandráson a nyomós kútnál mintha még még mutatta volna.