Pünkösd hétfőjére Nufi túrát szervezett. Megnézzük a tévéátjátszót és a kolostort Martonyi fölött. Már vasárnap próbálgattuk Rozira a szájkosarakat. A tépőzáras jobb volt. Ott nem ért semmi az orrához, kicsit jobban viselte. A következő nehézség a vonat. Még nem ült a kutya vonaton. Vajon, hogy viseli majd?
Meglepően jól. Ahogy megállt a vonat, nyitottam a szerelvény ajtaját, már ágaskodott is fel, de épp jött le a kalauz. Nufi mögöttem pánikolt, hogy mi lesz. Semmi baj. A kalauz udvarias, előzékeny és megértő volt. Megengedte, hogy bevigyük a peronról, és az ülések között utazhatott. Hol az én ölembe, hol a Nufiéba kapaszkodott fel, és Szilastól már a tájat bámulta hol a mi ablakunkon, hol a szembeni ablakon keresztül, és lengetett farkával jelezte, tetszik a játék.
Szalonnán három kutya is elindult Rozit ütvözölni hangos csaholással. Az állomással szemben laknak, de a gazdájuk visszarendelte. Megmondta nekik, hogy nem vendégségbe jövünk, csak átutazók vagyunk.
A fényképező gépet a szalonnai kúriánál vettem elő. Egyben van az épület, de ráférne a tatarozás.
Traktornyomon folytatódik a nagyfeszültségű vezetékek mentén, de biztonságos távolságban.
A távolban feltűnik az első célpont. Az adótorony.
Hm. Még elképzelhetetlen volt, hogy is jutunk oda. Fejben tudtuk, csak szemkápráztató napfény, izzasztó meleg, és meredek emelkedőn Rozi lihegése a száguldó gőzmozdony hangjára emlékeztetett.
De volt, aki ilyenkor is dolgozott. A méhek gyűjtögettek pünkösdkor is.
Az első árnyékban Rozi is lerogyott.
Aztán ráfordultunk az erdősebb részre, és aszfalton lépdeltünk tovább. Itt-ott szedtünk az útra hajló fáról félérett meggyet.
A fontos elágazásnál motorost és autókat láttunk parkolni. Mi először az adótornyot akartuk megnézni.
Az ott a nyiladékban valami hihetetlen lihegések között megközelíthető. Nem éppen hegymászás, de majdnem lépcsőzés szintű.
A kapu előtt egy autónyi parkoló, és ezek a kerítések fogadtak. Hát nem gy Avasi kilátó vagy Fernsehturm Suttgart. Amiket eddig láttam.Szóval nem látványosságnak, hanem munkára készített adótorony.
Gyönyörű, és rendezett. Sok képet lőttem róla, csak hosszú még a séta, a kolostorrom talán érdekesebb.
Ez az öreg harcos vigyáz tovább a toronyra.
Megérkeztünk. Egyértelmű, hogy Rozi bírta a legjobban a gyűrődést.
A kolostor kerengőjét újjáépítik. A tető és a zsindelyezés már kész.
Közben társaságot kaptunk.
Megígértem, hogy a fényképeiket - amit én csináltam, - kiteszem. Sajnos több is homályos. Remélem, megbocsátanak érte.
Továbbindulás előtt. Csalóka, mert az ég kékje elvitte a fényképezőgép fényérzékelőjét, és alkonyatinak tűnik, de déltáji a felvétel.
Még Komjátiban elindítottam a TomTom órát. Ha a hegygerincen sétálunk, lássuk, merre van a haza. Innét már többször néztük, hogy mi és merre. Tornaszentandrást választottuk iránynak. A zöld L betűs turistajelzés itt már kék vonalra (kéktúra) váltott.
Ilyen táblákkal találkoztunk. Mintha egy metróaluljáróban csomóponton lennénk. Erre-arra, de a végcélokat itt fák takarják, nem pincefal.
Itt nincs elviselhetetlen hőség. Csak már a ritkán használt lábizmok jeleznek. Jó lenne leülni. Pedig a Mille hegy még messze van.
Egy kis ellenőrzés, és tovább-tovább....
Még pár fotó a pihiről.
A Mille hegyről már meredek ereszkedő az Esztramos irányába. Ott már a TomTom is hazafelé irányt mutatott.
Közben egy kis szamócázás.
Rozi a pocsolyában hűsölt egyet.
Sajnos a TomTom lemerült. Nem követte végig az utat. Szentandráson a nyomós kútnál mintha még még mutatta volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése