Temetés

Ma búcsúztunk Piroskától.
( Őt nem is írtam bele eddig a listámba, most kellett pótolnom.)
Anyu gyermekkorához tartozott inkább, nekem kevés kapcsolatom volt vele. Utoljára két hete jártam nála, mert amíg kórházban volt, kikapcsolták a Digi tévé hozzáférését. Kipróbáltam a beltéri egységét, végigkerestettem a műhold műsorait, s közben beszélgettünk. Azt mondta, most jól érzi magát. Még a veséjét fogják műteni, mert ciszta van rajta. Ezért nem is engedte hozzám Edit, inkább telefonáltak. Nehogy megfázzon a műtét időpontja előtt.
A keresés lefutott, a műholdvevő kártyáját kivettem-betettem, hogy érzékeli-e. Ott sem volt hiba, hát felhívtuk Tamást, a fiát. Nála van a szerződés, egyeztessen a szolgáltatóval, hogy miért kapcsolták ki.
A telefonálás után még megmutatta a gyógyszergyűjteményét. Megbeszéltük, hogy még megyek Edithez lámpát szerelni. Szerinte otthon találom. Kikísért a kertig, aztán mentem a dolgomra.
Legfeljebb egy órát töltöttem nála, talán annyit sem.

A temetés itt egyfajta családi ünnep. Összegyűlnek  olyan rokonok, akik tizen évek óta nem látták egymást. Többüket nem is ismertem. Voltak akiket a határ leválsztott. Torna várnegye nagy része ma máshová adózik. A családtagok lazuló kapcsolatát minden korcsoport másképpen látja. Jómagam az arcvonásokban keresgéltem. Látom magam egy kicsit is? Persze a fájdalom, átragad, amikor Editet átöleltem, nem tudtam megszólalni én sem.  Ilyenkor maradnak a fák, a behavazott sírkövek, a cipőm orra....
Nufi menekült volna azonnal Úgy volt, hazaviszem kocsival, s anyut visszaviszem a torra, de mégis átsétáltunk a Csodaportára. (Így hívják a közösségi épületet)
Sör-bor-égetett szesz kávé és tea... nem sorolom tovább. Csak valami süteményt meg egy fasírtot fogtam a kezembe, hogy ne lógjak ki. Itt most fogyasztani kell... illik.
A belső teremben  ültem le Piroska fényképe mellé, és néztem egy darabig. Anyu oldódott, Nufi ment volna. Bélát itt hagytuk a kerekes székben a számítógépes játéka előtt. Nem volt felügyelet.
A zsongásból kifelé jövet még Péter is megállított. Kérdezte, hogy, s mint lesz a kutyával. Visszük-e ivartalanítani Edelénybe. Tudom, jó lett volna még beszélni vele. Szépen felkészült, komoly beszédet mondott búcsúként. Pont vele szemben álltam a temetésen a ravatal túloldalán de távol a szűkebb családi körtől.
Mondtam, Tornára visszük, de csak februárban Nyafit, mert most tüzel. Aztán irány Nufi után. Anyu majd telefonál, hogy mikor jöjjek vissza érte.
Itthon pedig ledobálta a feketét, s játszóruhát húzva vitte Nyafit a Bódva partra. Sétaidő volt.
Amíg raktam a kályhát, kiszámoltam, hogy 4-5 éves lehetett Piroska, amikor a villámcsapás elvitte testvéreit és a nagynénjét. Ő  maradt egyedül életben, Edit akkor Miskolcon volt.
Anyut kikérdeztem, hogy nagymama - a dédnagymamám - vitte a hírt Miskolcra, mert vasutas volt nagyapa, s nagymama személyzeti jegye volt a legolcsóbb. Anyuékhoz ment, és anyu vitte tovább a rossz hírt.

Odaültem a telefon mellé. s már csörgött is, de János keresett, engedjem be Rolandot fényképezni Mari néni udvarára. Nálam a kulcs.
Pár percet voltam csak kinn, de már újra csöngött a telefon, ültem a kocsiba indultam anyuért. Úgy volt, Szilasig viszem, onnét busszal megy haza. De csak a csomagját kérte, Piroska násza vitte vissza Miskolcra.

Nufi visszajött a kutyával, és letakartuk hó ellen a Hondát, miközben fogalmam sincs, miről beszéltünk. Csak annyi maradt a fejemben, hogy mint valami zene, Piroska hangján az a pár  mondata, "De hát  most jól vagyok. Meg fognak műteni, de most nem fáj semmi."