Dicsekedésnek hangzik? Mert annak szánom. Köszönhető Attilának.
A Muskóci füzetet kezdtük a diófa alatt olvasni. Naponta egy írással haladtunk, vagy kettővel, de nem akartuk túlzásba vinni. A nem akartuk Nufira vonatkozik inkább, mert én már a megérkezés napján hanyatt dőltem az egyik ágyon, és átolvastam. Nufi szereti megrágni, mielőtt lenyeli, és újba kezd. Én pedig Rozira hajazok. Az a biztos, amit már lenyeltünk... és ki is jött.
A következő Móra Ferenc Parasztjaim kötete. Hosszabb írások, és a fanyar humora mellett jó kis hidegzuhany, mit éltek meg a két világháború között az urambátyám Magyarországán a falvakban. Másképp élte meg a városi, és az uralkodó csoport is. Mindegyik igazába bele tudom képzelni magamat. Talpra állt az ország, és olyan elméket nevelt ki, akik atombombát is kifejlesztettek, és olyat is, aki megkérdezte: Kiviszi át a szerelmet a túlsó partra?
Az egyik polgári (zsidó) családból, a másik paraszti környezetből nőtt ki, és hiába volt oly művelt elménk, mint Apponyi Albert. A korábbi századból hozott tudása mit sem ért a hatalom ellen.
A hatalom pedig olyan betegség, melyet jobb elkerülni. Sem megszerezni, sem alávetődni nem jó.
Ahogy látom - vagy láttatja Móra - a szenvedés bárhol gyötör is, a magad kis világában meglelheted a békét. Még akkor is, ha sajátjaid irigyek, ha elveszik azt, amiért dolgoztál. A föld mindig adni fog. Ételt és fedelet biztos.
2 megjegyzés:
Köszönöm! Megtisztelő!
Mindenki várja a visszajelzést, Te is, én is. Nem feltétlen dorombolni akarunk, , mert megsímogatnak. Az is benne van. De azért is szükségöünk van rá, hogy kedvünk legyen a következőt megírni.Dühből, indulatból vagy örömünkben, bánatunkban.
Már nincs húsz évünk egy fióknak körmölni, hogy utódaink majd cigarettát sodorjanak belőle, vagy kitöröljék vele a tegnapi ebéd nyomát.
Az én gondolataim már csak monitoron jelennek meg. Kuszaságuk, lepkejárásuk nem való papírra. Ha néha valaki beleolvas, az a fényképeknek köszönhető. Látom a statisztikából. Már egy kacifántos cím sem vonzó senkinek. Ha egy oldalnál hosszabb, - barátom írta valamikor évekkel ezelőtt - már ő sem olvassa el.
Sértődjek meg?
Egy frászt! Őszinte volt, és ha a kegyeit akarnám keresni, biztos aforizmákkal tömném a fészbúkot.
Jó nekem e blog világa. Megrekedtem a hálózatra kitett naplómnál. Hol fontos, hol értelmetlen kis szösszenetekkel hagyok nyomot a napjaimról, s legnagyobb haszna az egy-két-három....tizenöt éves emlékeimet meglelni Tudom, hogy volt. Tudom, hogy... de mikor?
Hát itt van. Nem valamelyik wincseszter lapján. Itt a blogon.
Itt vagy Te is, és még sokan, akik már nem is írnak. Vagy már nem is élnek.
Talán itt maradok Neked is, amikor már nem leszek.
Ezen kívül hatunk egymásra. Ha Te nem adnál hírt a studiódról, már én sem akarnék csöves rádiót javítani. Elég lenne szétszedni régi dolgaim, mint ahogy Béka teszi a honlapján. Csak ő azt jobban csinálja. Nekem az apró javítások valók. A rövid írások, amiben nem dolgozok fel több évszázadnyi családtörténetet.Még egy gyermekkornyit sem, pedig a füzeted kedvet csinált hozzá. Az én rácsodálkozásaim is beégtek, bár elhalványultak. Felidézésükben viszont ott a fájdalom, amit nem akarok újra megélni. Még nem. Talán egyszer arra is sort kerítek, csak ahhoz illenék bölcsebbnek lenni, mint a történet idején.
Bő lére eresztett válaszomban csak rábukkantam a lényegre.
Az a bölcsesség hiányzik belőlem, ami Muskóciban megvan.
Megjegyzés küldése