A hazatérés előtti pillanatok

-->

Búcsúzom Komjátitól.

Holnap beülök az autóba, és irány Miskolc. Nufi is jön, aztán osztálytalálkozó, s rövidesen Budafok. Íme a menetrend.

Most pilledt vagyok. Ma egész nap pakoltam. Ezt ide, azt oda. Anyuék járnak majd ki, és másképpen használják a házat, mint én. Pár perc pihenő után berámolok a bőröndjeimbe. Az sem öt perc lesz.

Az utolsó pár nap Nehoda Laciról szólt. Mesélt a családjáról. Molnárok voltak itt Komjátiban. Nagyapját egy ló rúgta halálra, ő bányában dolgozott, de ami fontos volt nekem, ő egy jó kis asztalosműhellyel vagyon felszerelve. Hatalmas szalagfűrész, házi gyártmányú lapforrasztóval. Az esztergája is egy jókora 380V-os motor hajtotta vasszerkezet. Semmi fölösleges burkolat. A nyers erő, az esztergakése reszelőből köszörülve. Az áttétel esztergált műanyag ékszíjtárcsán változtatható. A fúrója nekem múzeumi darabnak tűnt.

Mindezen pillanatok alatt hozott létre forgástestet. A tolómérőt is egyszer tolta rá a forgó, kerítésnek való küllőre. Amitől engem kiráz a hideg, de neki ez természetes. Aki teljesítményben nyomja a reszelőnyelet, fakalapácsot, stb, annak számít az idő is.

Hogy kerültem a műhelyébe? A történet szokásos. Elromlott a mobilja. Viszonylag fiatal Nokia telefonjának csatlakozója a töltőn is, és a telefonon is tönkrement.

Mit lehetne kezdeni vele?

Mondtam, hogy csináljon egy szűk keretet, amibe éppen be lehet tolni az akkut, és hozzon egy laposelemet. Elem helyett volt rézlapja. Azzal szokta forrasztani a szalagfűrészlapot.*

Innét az összefüggés. Megkértem, mutassa meg a forrasztást, mert nekem is kellene a kis szalagfűrészemhez. Nagy tekercsben olcsóban tudnék venni fűrésszalagot, és a kemény fa igénybe veszi nekem is a fülbevalózásra használt szalagjaimat.

Kaptam pár reszelőnyelet, meg kalapácsot is. Sőt, a kapanyelezés titkát is felfedte előttem. X alakú bevágással látja el a nyél végét, mielőtt felhúzza rá a kapát. Utána egy teljes szélességű, meg a felébe tört éket veri bele a résbe. Használat előtt pedig beáztatja vagy tíz percre.

Kipróbáltam a módszerét. Levágtam Laci bácsi kapájának a fejét. Mármint tele volt már visszahajtott szögekkel, és így is mozgott. Pedig előtte is rendesen felütöttem.

Most igen szűken ment fel nagy kalapáccsal a kapa. Az egyik ék bement, a másik sehogy sem.

Mindegy így is fix most.

Laci – még egy László! Hát nem furi? - letolt, hogy nem flex-szel kell élezni.

Mondom ez új kapa, Nem volt még élezve.

Megigazította. Mint a kaszát, a kapát is meg kell verni, és reszelővel utánaigazítani. Ez egyúttal edzi is a kapát.

Kétségtelen, hogy utána sokkal élesebb lett.

Tegnap még hozott egy kis Orion tévét. Pár másodperc múlva mindig kikapcsolt. KH. Nagyítóval nem találtam meg, melyik forrasztás, azért ami nem felületszerelt alkatrész volt a tévében, azt átforrasztottam. Utána nem kapcsolt ki. Azaz működött, mint a kisangyal.

*
A keretbe belefűrészeltem két rést, oda csavaroztam a rézlapokat érintkezőnek, és a töltő zsinórját ráforrasztottam.  Így az eredeti töltővel működik, csak ki kell venni az akkumulátort a töltéshez.

:-)

Egérszemű szépség

mosolyog itt szemben

valamit rág folyton

minden neszre rezzen

Farka vége lelóg

két mancsában kenyér

befőttes üvegben

egy évig is elél

Csak a takarítás...

Ne lennél oly büdös!

Mondom neki halkan

De azért örülök

Konyhai magányom

megosztom evéskor

Ő most hátat fordít,

s nyom nekem egy kakit.

októberi készülődés

-->

„Fú a szél,

Hullahopp!

Dimitrij halkan megfagyott.

Elfeledte

Elzárni a jégcsapot.”

Bejött a hideg. Odakinn a szél söpröget. Idebenn pedig én. Mert a tüzelővel sok piszkot behozok. Közben dúdolom az Omega slágerét a Gúnya szöveggel. Már ha jól emlékszem. A szövegre elég jó, az szerzőre, előadóra a tévedés jogát fenntartom.

A hét végén Miskolcon voltam. Hazavittem anyuékat, a sok tökkel, csicsókával, dióval. A vasárnapot egy Szilvási Lajos regénnyel múlattam. 'Profi regény'. Ahogy Ildi szereti a történeteket. Minden szereplőről hosszú fejezet. Az életrajzok részletesek, és az összefüggések nyilvánvalók.

Tizenévesen sok regényét elolvastam. Az Egymás szemében volt az első. Egy Cinema Viki vetélkedőt nyertünk meg nyolcadikos korunkban, és az iskola elvitt Budapestre jutalomból. Ott olvasta egy osztálytársnőm, aki mellett ültem a vonaton. Megengedte, hogy én is. Aztán jött a többi regénye, ami otthon volt. Meg amihez hozzáfértem.

Érdekes, hogy annyira el tud foglalni, mintha filmet látnék belül. Nem rágcsálom, hanem élem belül. Az életfunkcióim lelassulnak. Közben mértem a vérnyomásom, - játszottam Laci bácsi mérőjével – és 108/68 körüli értéket is mértem 48-as pulzussal. Ez gondolom alvásnak megfelelő lehet.

A mostani könyv címe: Lélekharang.

Ha végiggondolom, akár önálló novellaként is megállna minden szála. Még a '70-es évekről megmaradt emlékeimbe is beilleszthető. Na nem az autós, gazdag maszek világ, hanem az állandóan dohányzó nagyapám, meg a Katowice étterem, ahol ebédeltünk felső tagozatos diákként. Hetedik-nyolcadikban már nem volt napközi, és menza.

No meg az előre eldöntött nyerő emberek, a meghiúsított versenyek. Az éneklő rajok versenyére szeretett volna elvinni az énektanárunk. Bíró Pityuka. Mi így hívtuk, bár csak magunk között.

Szóval valamiért az igazgatónk kiakadt az osztályra, és nem engedett minket.

Én például ezután már énekelni sem voltam hajlandó. A mutálás miatt elegendő volt a kottaírás, meg a lemezhallgatásból szerzett ismeretanyagom. Illetve még kopogni kellett. Egy és kétkezes koppantások a füzetben leírt ritmusra. Ennyire emlékszem. A többi homály.

*

Kihagytam pár napot.

Feltorlódni nem hagyhattam a feladatokat, mert a jövő hét már a hazautazás lesz. A lakásban végzett teendők megfejelődtek a tüzeléssel, s favágással.

Régifajta húrfeszítésű keretes fűrésszel darabolom legtöbbször a tűzifát. Legalább kétszer fűt.

Anyuék itt jártak, és tegnap kimentünk Szentadrás fölé gombázni. Az erdőben hagytuk a Hondát. Anyu nem kószált, vigyázott a kocsira, Laci bácsival fedeztük fel a tölgyest. Szinte semmi gomba.

Aztán visszatértünk az autóhoz, és az aszfaltút túloldalán indultunk neki.

Sokáig semmi, s amikor már lemondtam mindenről, akkor bukkantam nagy őzlábgombákra. Kijött egy egész vödörnyi a területből. Volt még pár pöfeteg is. Csak nem fért. Kikeveredtem az aszfaltra, és visszakutyagoltam anyuékhoz. Már kiabáltak, hogy hol vagyok. Az utolsó 100 méteren hallottam csak meg. Akkor válaszoltam.

A kutya fáját

-->

Itt járt János. Hozott csavart, és rögzítettük a dobozt.

Én meg szenvedek a vizes fával. Pedig elegendő lenne valami fedett helyet csinálni neki, és egy csomó felesleges bosszúságtól megkímélném magam.

Már a csengő felszerelését tűztem ki magamnak. Vezetékes, hagyományos csengő. A gombhoz kivezetem a 230V-ot, mert akkor nem fogyaszt nyugalmi áramot. Megnéztem, hogy az oroszok erre tervezték a gombot. Egyébként fej fölé, a kapu eresze alá fogom tenni. (Nekem szemmagasság) Oda nem jut be a víz nagy zápor esetén sem... talán. Ha meg mégis, akkor a 0-át és a csengőreduktoron keresztül menő fázist viszem ki. Legalább megoldom a padlás villamosítását is ezen az oldalon. A túloldal már megvan.

András hozott egy kétlapos rezsót. Állandóan ki-bekapcsol. Nem melegít rendesen. Át kéne kötni a szabályzót.

Igenám, de akkor folyamatosan megy. Visszahozta, hogy így nem jó. A kapcsoló egy hőkioldós megoldás. Kivezettem egy kábelt a kapcsoló helyén, és mondtam, ha nem váli be, akkor visszaalakítható. Két forrasztás árán visszatehető az eredeti gomb.

Így a nagyobbik lap maradt szabályzós, a kisebbik ki-bekapcsolható.

Tegnap meséltem Nufinak, hogy a kutyáktól már úgy járhatok ki-be Andrásékhoz, mintha otthon lennék.

Gombóc kölykeiről még nem is tudott Nufi. Illetve a születésükről igen, de követelte, hogy küldjek róluk képet.

Jó, ha beleegyeznek. :-)

Hétfő

-->

A próbafűtés jól sikerült. Rájöttem, hogy a takaréktűzhely attól takarékos, hogy nem csak fűt, meleg vizet készít főzés közben a mosogatáshoz is. Este a fürdővíz két fazékban is egyszerre jut el a forráspontig, és elégethetem vele a tömérdek szőlővesszőt, amit Laci bácsi termelt az éven. No meg a diólevelek is elégnek benne. Jó huzatú kéményem van, ezért akár vizesen is elég.

Amikor nem szorongat az idő valamivel, még tüzeskedni is szeretek. Átvizslatom a zsebeimet tépőzáras papírzsebkendők után, kivallatom a szemetesemet is zsírtörlésre használt újság után. Eltakarítja a cementes zsákot is.

Közben emésztettem az Ida regényét.

Mennyire undorodott Gárdonyi a manager apától. Egy ember a mókuskerékben. Erről kommenteltem Attilának is. Aki a munkájában, és ez emberben, mint használati tárgyban talál örömöt. Nem tud mit kezdeni a családjával. A lányát klastromba dugja, de úrinőt akar belőle nevelni. Többet szán neki. Az talán nem jut el hozzá hogy az ember a címek alatt is csak ugyanaz az élőlény.

Amikor a történet a vége felé közeledik, megemlíti, hogy a hatóságok folyóba öntik a borait, és felszámolják a gazdagságát.

Mit tesz az igazság bajnoka, Csaba? Meg sem fordul az eszében, hogy utána nyúljon a lecsúszott öregnek.

Tudom, hogy a találkozáskor éppen feleségét kajtatja idegesen. Csak az élet nem fekete és fehér. Ezt egy festőnek nem csak elméletben illenék tudni.

Az a fickó fénykorában a vagyonából, az idejéből áldozott a lánya jövendőbelijére. Mindez a saját

inerciarendszerében. Biztosította a kisasszony jövőjét a maga 'böcsületes kereskedő' módján.

Ezért mit kapott? Undort.

Ilyenkor belibben a képbe apám is. Ő is elhagyatva halt meg a világ másik végén. Mit sajnálok egy kitalált figurát?

Az emberek alapvetően magukért felelősek. Aki kilép önként egy családból, hogy újat alapítson, vagy csak magányosságáért, vagy a szakmájáért, azt is ott fogják hagyni. Ó Péter uramat a borkereskedelem is elhagyta.

Hát ja. Tiszteld apádat, anyádat, és hosszú életű leszel a földön.

Lehet, hogy én nem tiszteltem eléggé apámat? De ő nem volt hosszú életű.

Ez az idézet nem jó rám, de a könyvre sem.

A jó válaszok a pillanatnak születnek, melyben felteszik őket.

Más.

Tegnap meglátogatott Mari néni. Nem megy a bojlere.

Elballagtam, és megnéztem.

 - Ez ki van húzva.

 - Igen.

Bedugtam a konnektorba.

Ettől nem gyógyult meg.

A másik konnektorban világított.

Viszont ha saját konnektora van, akkor az nem véletlen.

Leszedegettem a kupakot a kötődobozokról, egyik sem volt rossz, és nem találtam a bojler konnektorának zsinórját. Fel kellett mászni a padlásra, ott lekövetni egy madzagot a villanyóráig.

A mérőeszköz föltt hagyományos olvadóbetét vigyázta a házat.

Ott lesz a baj.

Levettem a dobozát. Alatta vagy 15 csíkos egyenruhás szorgoskodott. Mondom Mari néninek, hogy

kéne kemotox. Csak ha hozok. Neki nincs.

Visszajöttem méregért.

A darazsak kifújás után átadták a terepet. Az elszabadult vezetékvéget sajnos nem lehetett visszakötni. Nem mozdult a csavarja.

A patkolt biztosíték lehullott, és összetört. Másik sem volt. Jöhettem haza automatáért, meg guman tábláért. Már csak facsavarom nem volt.

Mindegy, amíg kerül megfelelő, addig megtartja a vezeték. Hívtuk Jánost - a fiát – de most nem értük el. Beállítottam anyut a riadóláncba. Jó ötlet volt, mert Erzsikét vitte kötözésre, nem volt elérhető. Anyu pedig otthonról ingyen tudja hívogatni telefonon.

János csak este hívott vissza. Szerintem a héten hozni fog.