Fel! Támadunk!

 Én Hofitól hallottam először ezt a felosztást, Judit mást mondott, ő tudta, ki mondta hamarabb így.

Attila ma reggel megemlékezett egy barátjáról, én már több ilyenről emlékezgetek. Különösen most, amikor nyögök. Megállított a derekam ismét, és most is dolgozik bennem a műszerész. Elemzem a folyamataimat.

Augusztus húsz előtti héten kaptunk krumplis ételhez tejes mártást. Sóska, vagy spenót, már nem emlékszem. Megettem a Nufiéval együtt. Viszont elkezdett érni a szilva, és abból is bevacsoráztam. Anyu akkor látogatott meg, és én küzdöttem a felfúvódással. Már rég az ünnepségen voltak, mire én kipaszíroztam magamból a jóga módszerrel a sok gázt. Úgy mentem utánuk, mintha mi sem történt volna. Csak ez a puffadás nem maradt abba. Gondolván, hogy a szilva a fő ok, elhagytam, és a körtét is. A sok édes gyümölcs biztos táplálja.

Nufi pedig kapott valami náthát. Szerintem a kirándulásról hozta, de ő nem így tudja. Pár éjszakai köhögés után neki csitult, én pedig jó szokás szerint egy hétre rá belefogtam. Szendi Gábor könyvéből okosodtunk 8-10 éve, akkor még a paleo étkezést is kipróbáltam, szóval ő mondta, ez természetes. 

De szombaton beütött a mennykő. Nem sikerült székről felállni. Ez a gerincsérv, amit elég jól visszaszorítottam a napi fityegéssel a denevérpadon. Csakhogy most ott volt a levegő nyomása. A hasam felől jön a támadás. Ráadásul amint menni kell valahová, leveszem a melegítőt, és farmert húzok. 

Mi bajt okoz a farmer? Közvetve. Az igazi probléma az elhízásom. Vagyis mióta a hasam kilóg a medencém fölött, a  nadrágok lefelé csúsznak a kulcscsomó, az egyéb zsebben hordott motyók miatt. Tehát meg kell húzni az övet. Ettől pedig nő a nyomás.

Tehát az elhízás az oka mindennek. 

De tovább jutottam az elemzéssel is, mert az éjszaka ezért nem pihenés. A szervezet feldolgozza a napi kaját, és tolja hátrébb-hátrébb. Reggel pedig a felkelés. a kiegyenesedés is a kínok kínja.

A hét végén Nufi anyunál volt. Én a náthám nem akartam megosztani anyuval, ezért ment ő. Vasárnap tért haza. Ötre ér be Szilasra a busz. Délután benézett Péter, hogy be tudom-e építeni végre a szilasi harangba a behúzómágnest. Hát nem mertem, mert a toronyban létrán kell egyensúlyozva csavarozgatni, és pont a felegyenesedés nem ment igazán. Viszont fél ötkor megmakacsoltam magam, és a csendes eső ellenére pórázra vettem Rozit, és elég húzós tempóban kivonszolt Szilasra. Kb. a Komjáti tábláig a csillagokat láttam, aztán csillapodott a fájdalom, és mire a keresztet elértük, már izzadt boldogan lépdeltem a kutya mögött. Oda is értünk. Nufi legorombított, és így ő sem buszozott hazáig, de nekem jól jött, hogy kiment a fájdalom a derekamból. 

Mindez ma reggelig volt jó. Akkor kezdődött újból minden. Hasalás a heverőn, és buborékmentesítés. A befűtés is balettmutatvány lett, ahogy letérdeltem a cserépkályha elé.

Most viszont el kell határozni magam némi böjtre. A túlélésért. 

59

 Telnek az évek. Nekem is. Ünnep, vagy kesergés járjon együtt a szám növekedésével? Nem tudom. 

A születésnapi ajándékom a múlt hét végén jártuk le. Ezt szeretem a legjobban. Elmenni a hegy gerincén valahová. Most épp Szádvár romját látogattuk meg. Kicsit korábban kellett kelni a megszokottnál. Nufi csomagolt elemózsiát, és Rozit is pórázra fogtuk, jött velünk, pedig máskor ez a pihenő ideje. 

Szilasig a 27-es út aszfaltján haladtunk. Hűs volt, de a hátamra ráizzadt a nyakamba vetett orkándzseki. Szorgalmasan törölgettem az orromat. A pollenek megmozgatnak a  fejemben minden folyadékot. Csak a tanösvény közepén a hegymenetben apadt el a forrásom. Onnét már minden tökéletes. 

Nufi a térképen végigélte előre, s kijelölte, merre az arra. A Szabó pallag is a tervben volt, bár kétséges, bírja-e mindenki. Nekem nem volt kétségem, mert eddig mindent kibírtunk. A TOMTOM-ot reggel húztam le a töltőről, és így is csak 18 és fél km-t regisztrált. Utána megállt. Szerencsére az már a hazaút vége volt, és hozzá tudtam adni a visszatérést. 24 km lett a végeredmény. Az út zöme a fák között emberekkel ritkán összefutva sikerült. 

A legnagyobb meglepetés mégis a hegygerincen futó ember volt. Nekünk ez sétában is teljesítménynek számít. Ez a fickó pedig szaladt.

Sajnos sok fényképem nem sikerült. Nem állítgattam át a távol és közeli ikonra a gépemet. Elvonta a figyelmem, hogy gyenge akkuval vittem, és egy-két fotónyi után mindig kikapcsoltam.

A száraz nyár miatt a hegyen talált forrásokból nem tudtam inni. Valami víz csordogált, de nem a csövön, csak a földből bugyogott fel. Nufi lebeszélt róla. 

Az élményeket azon melegében nem is dolgoztam fel. Hagytam ülepedni. 

A fényképező gépemen több feldolgozatlan téma is maradt. 

Az első a komjáti harang. Ott a harang nyelvén egy karika van, abból lóg láncon akkora súly, hogy az automatika meg tudja szólaltatni. A karika alul eldörzsölődött, és a lánc a súllyal lepergett. Össze akartam húzni fogóval, de még satuval sem mozdult. Vágtam inkább bele két vaslemezt, két oldalról befenekeltem karikát, és arra akasztottam a súlyt. A következő héten, vagy nem sokkal később belecsapott a villám a templomtoronyba, és az ADSL telefonostól mindenestől Nufi számítógépével és az enyémből is a kedvencem elhalálozott.  A faluban több házban szintén. Légkábel viszi a jeleket mindenhová, és jó kis antennaként fogta templom villámhárítóján kisülő nagy energiát.

A templom haranghúzó automatája nem volt túlbonyolítva, két graetz híd cseréjével meggyógyult. Most pedig - hogy ne felejtsem el a harangokat, a szilasi kis harang kukult meg. Ott ugyanezt nem egyenirányító híd, hanem  triakos kapcsoló húzat meg egy nagyáramú mágneskapcsolót. A mágneskapcsoló tekercse megszakadt. Ha kézzel betolom az érintkezőt, akkor megszólal a harang. Ja, és még nem találtam  benne egyenirányítót. Már kétszer elvitt Péter, de mindkétszer elég szétszórt voltam. Még nem mertem semmit megrendelni, kell egy harmadik szemle. 

Vittem ugyan fényképező gépet, de használhatatlan volt abban a homályban. A vaku viszacsillant, a vaku nélküli kép elmosódott, bemozdult. 

Jártam anyunál is Miskolcon. A vonatútra könnyű olvasmányként Berkesi András regényt vittem. Hogy mit szeretek benne, nem tudom pontosan megfogalmazni. A rendőri logikát, ahogy mindenkiről személyleírást ad, vagy hogy valós esetekből kalapált össze regényszerűt. Hol pocsék logikával, hogy megcsillant valami az eredeti anyagból. Mindegy. Mikszáth is volt Nufival olvastuk a Tóth Mari történetét. Aztán a Szent Péter esernyőjét, most pedig a Fekete város van soron. De hogy a mindenevőségem is megvillantsam, egy Lenin családja mellett felnövekvő kisfiú történetét vettem az ágyba már két napja. Egy-két fejezetnyit bírok egyszerre, aztán elnyom az álom. Az igazi nehézség, hogy Natália Iljinyicsna nevét még mindig betűzöm. Gorja nevét már bevette a fejem. A szaratovi kisfiú 3 évesen már olvasni tudott, és ezért került Lenin családjába nagyon szegény környezetéből. Biztos, hogy sok szépítés is van a könyvben. Mégis olyan világ nekem, ami nekem csak regény. Nagyapám kapta - anyu mostahája - az LKM pb-től 1964-65-ben végzett pártmunkájáért. A legszebb az egészben, hogy párttag nem volt. Anyu szerint sem, és anno, gyerekként is hallottam, mert beszélt róla. Faggattam a háborúról, meg 56-ról. Szibériai fogságból már nem tudott visszamenni Brassóba, ahol született, és élt. 56-ról pedig azzal dicsekedett, hogy nagymama testvére Laci bátya nem mert bemenni a gyárba dolgozni, mert a párttagokat megverték, nagyapa pedig vígan bejárt. Nem volt félnivalója. Ezt a történetet névnapozáskor kicsit spiccesen többször is elmondta. A könyv elején beírásnál pecsét nincs, és a sokat emlegetett "Toncsikáék" voltak a tréfamesterek. Szerintem a kolleginák köszöntötték fel így. Kideríteni már nem fogom tudni. Marad az, amit én őriztem meg, és amire anyu emlékszik.

Na, ne legyek túl hosszú, megnézem, milyen fotókat érdemes ideilleszteni.

 

  

Egy kicsit megint tudunk olvasni

 Dicsekedésnek hangzik? Mert annak szánom. Köszönhető Attilának.

 

 

A Muskóci füzetet kezdtük a diófa alatt olvasni. Naponta egy írással haladtunk, vagy kettővel, de nem akartuk túlzásba vinni. A nem akartuk Nufira vonatkozik inkább, mert én már a megérkezés napján hanyatt dőltem az egyik ágyon, és átolvastam. Nufi szereti megrágni, mielőtt lenyeli, és újba kezd. Én pedig Rozira hajazok. Az a biztos, amit már lenyeltünk... és ki is jött.

 A következő Móra Ferenc Parasztjaim kötete. Hosszabb írások, és a fanyar humora mellett jó kis hidegzuhany, mit éltek meg a két világháború között az urambátyám Magyarországán a falvakban. Másképp élte meg a városi, és az uralkodó csoport is. Mindegyik igazába bele tudom képzelni magamat. Talpra állt az ország, és olyan elméket nevelt ki, akik atombombát is kifejlesztettek, és olyat is, aki megkérdezte: Kiviszi át a szerelmet a túlsó partra? 

Az egyik polgári (zsidó) családból, a másik paraszti környezetből nőtt ki, és hiába volt oly művelt elménk, mint Apponyi Albert. A korábbi századból  hozott tudása mit sem ért a hatalom ellen.

A hatalom pedig olyan betegség, melyet jobb elkerülni. Sem megszerezni, sem alávetődni nem jó. 

Ahogy látom - vagy láttatja Móra - a szenvedés bárhol gyötör is, a magad kis világában meglelheted a békét. Még akkor is, ha sajátjaid irigyek, ha elveszik azt, amiért dolgoztál. A föld mindig adni fog. Ételt és fedelet biztos. 

Miből lesz a cserebogár?

 Az én válaszom legtöbbször az, hogy abból, amelyikből több van a bogárgyűjteményben.

Persze nem ere vonatkozik a rácsodálkozás. A soha nem sejtett tehetség előbukkanását szokták így megálmélkodni.

Ma ilyen összefüggésre bukkantam a jutubin. Kedvenc zeneszerzőm: Frank Zappa filmjét dobta fel. 1963-ban a Steve Allen Show-ban szerepelt. Fekete fehér felvétel. Már azért is megnéztem volna, mert 1963. Akkor születtem. Fiatal zeneszerző mutatkozott be a filmen. Zappa öltönyben, komolyan kezdett, de állandó nevetésbe fulladt ő is és a riporter is. 

A téma volt nevetséges. Frank biciklin játszik. A bicaj a hangszer. A küllőin vonóval, dobverővel, a kormányán, mint fuvolán kelt hangot. A szövegből keveset értek, mert nem tanultam angolul, de lejött az egyéniség a cingár fickóból. Az első pár nyekeregtetés és csapkodás után felment a függöny a hátuk mögött. Kisebb szimfonikus zenekar ült és várta az instrukciókat. Zappa pedig dirigált. Kifejezetten kakofon hangzás kellett. Mint valami nagyvárosi hangzavar dudálásokkal. A sómester húzogatta a vonót az egyik bicaj küllőjén, Zappa pedig dobverővel adta a ritmust a másik bringa küllőjén. 

Na itt volt a nagy UFF. Ráismertem Terry Bozzio dobszólójából részletekre. De ezek a tremolok voltak a kísérő xilofonján is. A forgó küllőkön le-följáró dobverő hangterjedelme is átjött. 

Tehát így születik a zene? A háttérből kicsillog bármi, amit lehet egy életen át csiszolgatni, öltöztetni. Megvan az már kamaszként, csak csírában. Csak pete. Esetleg pajor. 

Nem tudom, melyik filmben volt a Pest-Bécs között járó postakocsi ilyen minta. Az untatta-untatta-untatta-untatta a patkók dobogása volt, s operettszerzőnk agya rárezonált, és lett belőle bécsi sláger. Meg is filmesítették.

     A 30-as évekből származó filmet nem, de a Zappa videót beillesztem.

Lehet, hogy másnak ez együgyűség, de nekem igazi nagy felfedezés. 

 

Másik tanulság. A bicikli olyan, mint a számítógép. Mindenre jó.

szekrénykém a munkaasztalon

 Kicsit ütött kopott, de már balta alá ítélték, mikor megörököltem.

Durván átszögelték, és tüzifát tartottak benne valamikor. A szögeket kihúztam, és kapott egy polcot is kerettel. Innét két-két csavarral odalanként.

 A keret is korábbi bútordarab lába volt, Még Budafokon virágokat tartott a polcain. Nufi barnára cserélte a konyhában, és pedig nem dobtam ki. A vékony lap pedig korábbi elemes bútor szekrényem hátlapja. Eredetileg két részből volt, középen műanyag sínben kellett összerakni. ('80-as ével eleje) Azt még Miskolcon cseréltem telibe az első költözésemkor, mert nyeklett-nyaklott szállításkor. Tehát a  feleket legalább 30 éve hurcolom mindenhová. Meg is találta pillanatnyilag végleges helyét.

 

A zsanérokat is mind leszedtem, és facsavarral húzattam a helyére. A szögek épp csak annyira húzódtak ki, hogy lógjon az ajtó.

A többi fénykép nem sikerült, de a polcokat fogom megosztani függőleges falakkal. A szekrényke alját is kisúroltam. A takaró vastag papírt eltávolítottam, így kiderült, hogy a deszkalap elhasadt. és a jobb oldalon felpöndörödött. Oda is kellett facsavar. Szerettem volna kivenni, csak négy szög tartotta de a hátsókat a hátfal takarta, és nem akarok nagyobb felhajtást a muszájnál. 

Gondolkodtam még a jutubin látott megoldáson. Leszedni a takaró réteget a csíkokból ragasztott felületről, és újat tenni rá. Újra beitatni valami páccal, de most biztos nem fogok neki. Türelmetlen vagyok, és használni szeretném minél hamarabb. No meg valami kisebben kipróbálni. Hátha nem is sikerül. Ráadásul még a nevét sem tudom a vékony falemeznek. Azt is ki kell kutatnom, vagy valaki okosabbat megkérdezni.