Atilla mellett a tudós Buda volt. Talán tényleg nem véletlen, hogy az ellentéte a buta nagyon hasonló hangzású szó. Sőt. Ha a keleti változatát a Buddha kövér figuráját nézegetem, a szótlan mosolygó, befelé élő alakot, a teljes ellentétpárt le tudom róla olvasni.
Így vagyok a javításokkal is. Amíg nincs meg a megoldás, halvány lövésem sincs, mi legyen a következő lépés.
Baj ez?
Amikor rábukkanok, kitölti a belsőmet az elégedett mosoly. Hízom tőle... mondhatnám, de nem mondom. Jobb a normál súlyom közelében maradni.
Megint felfedeztem egy jól beszélő bácsit a jutubin. Történész, filozófus, és több órán keresztül magyarázza bibliát, a kabbalát, és humora is van. Ez a zsidó bácsi több nyelven olvas, és millió szerzőt felsorol, akik kutatói, ide-oda fordítói a szent szövegeknek, és a mellément fordításokat kutatják, mégis mi lehetett az eredeti értelme egy-egy látszólag természetes, de marhaságnak fordított szövegekben.
Mondok egy példát, amit meg is jegyeztem. (korábban is hallottam már, de akkor nem ragadt a fejemben a megfejtés.
A tű fokán átkínlódó tevét a görögre fordításnál humorkodták össze. Mert ami héberül teve, az arámiul hajókötél... vagy fordítva. Tűbe egyiket sem lehet befűzni, de tevével fordítva nagyobb ökörség lett.
Vagy hogy a héber nyelv mássalhangzóval leírva is tökéletesen érthető - amit azért a sok értelmezési kísérlet nekem kissé gyanússá tesz - de magyarul ez nem működik. Pl. az RKTR felirat lehet raktár is és rektor is. Azért megnézném azt a diákot, aki az orvos egyetem főnökének irodájába benyit egy preparátumért, csak mert lepergett a magánhangzó betűje az irodaajtó fölött.
Na nem gonoszkodom, mert végig élveztem a 11 előadást.
...
Elővettem egy öreg rádiót. Riga 16. Valamikor működött. Át is hangoltam a CCIR URH-ra, és itt a Kossuth be is jön rajta nagy nehezen, de ennek a rádiónak az AM sávok lennének az igazi fogni valók. A közép és több rövid hullám.
Nem igazán akar beindulni sem. Az oszcillátorát tapogatva hol van, hol nincs rezgés. A fénycsöveim zavarják, de ha az összeset lekapcsolom, akkor sincs mutatóba sem műsor.
Ez az igazi kihívás. Mármint az öreg műszerrel végigtapizni a KF-et. Kezdésnek kicseréltem a kiszáradt AGC kondikat. A sávokat hosszúkás modulokkal lehet bedugni. Az összes érintkező felületet fényesre radíroztam. Még ki kell madzagolnom a hangszórót, mert útban van a doboza is. Rövid javításban gondolkodva eddig még nem csomagoltam ki teljesen. No meg korábban beépítettem az elemtartóba egy 12V-os tápegységet. Elég rövid madzagokkal, s most akadályoz.
....
Itt voltak egy hétig anyuék. Erzsikééknél aludtak, nyaralás volt. Aug 20, falunap, Szepsi bevásárlás, meg séta a Bódva parton kutyával. Hamar elment.
Tegnap még átmentem kicsomózni a 'vendégház' hátsó bejárata mellett a villanykapcsoló bekötését. Még nincs bekötve a 230V, régen lakatlan. A ház előtti udvarmegvilágító és a volt konyha kettős kapcsolóját a bejövő piros madzagokkal és a megszakított nullával már egyszer dühösen ott hagytam. Most enyém volt a terep, és kirángattam a kötésdobozig a vezetékeket. A fürdőszoba ablakán kilógatott vezetékkel hoztam át a bojler védőföldjét, hogy rájöjjek, melyik a 0 vezeték a két pirosból. Tudom, hogy át kellene az egész házat madzagolni, de arra nem költenek. Ha nem csente volna ki valaki a konnektort és a kapcsolót,..
A lényeg, hogy hol kint, hol benn csavartam izzót a lámpatestbe, hogy kitaláljam egy ellenállásmérővel, melyik hová megy. Természetesen a régi fodros lámpabúra látta a kárát. Rohangálhattam partfisért, hogy felszedjem azonnal az üvegcserepet, mielőtt beletaposom az új szalagparkettába.
Most már ez is megvan.
2018. augusztus 28., kedd
2018. augusztus 17., péntek
Miért öli meg a hangfelvétel a zenét?
Miért öli meg a televízió az életet? Miért pusztító a számítógép?
Mindenkinek másért.
Pedig nem haltam meg. Csak elsatnyulnak mozdulatok, és erőtlenednek a gondolatok. Szürkül a képzelet, fátyolosodik a valódi kép, s élesedik a betűkből összerakott gondolat.
Zappa lemeze nem forog mostanában, de annál jobban él.
Ma kikergettem a tyúkokat a virágcserépből. Felfedeztem, hogy minden paradicsomom miattuk konyult a földig, és a tövéről tűnik a gondosan rágórt föld is.
Nem csak mi emberek pusztítunk. A háziállataink is kitaposnak, fellegelnek, megcsonkítanak mindent.
A kacsámnak előre kell rágni az almát, mert bár szereti, nem fér hozzá. Nem roppantja el a csőre.
Tud ő természetes életet élni?
Ő sem.
A kutyánk körül kerítve kis szabadságát élvezi végre, mert csak a séta idejére kell már a lánc.
Megélne a saját erejéből?
Nufi szerint igen, mert minden friss tehénlepényt felfal, megtalálja a macskahullát, a szépen vasalt madarakat az aszfalton, és mindenféle ehetőt.
Gondolom, hogy a kismacskákat is jóízűen elfogyasztaná, ha hozzájuk férne.
Nem az ember a legnagyobb pusztító. Ő csak túlhatalmat szerzett a szervező, adatfeldolgozó képességével.
Jó ez nekünk?
Mikor-melyik oldalon szemlélődünk.
Most éppen Meryl Streep film megy a tévében, s két házas ember szerelméről ad képet.
Jó kép?
Két esetlen kamasz módjára nyúlnak egymásért, s húzódnak vissza.
Ismeri valaki ezt az érzést?
Ki nem ismeri ezt az érzést?
Ki meddig jutott el, s mikor menekül el vagy bele?
Nem akarok ebben a filmben lubickolni. Már dühít a madaraim pusztító éhsége, mert nincs az a kajamennyiség, amitől jóllaknának, s ne pusztítanák a haszonnövényeimet.
Tehát sem a film, sem az állatvilág.
Mégis jól esik, hogy a kacsa védelmet keres nálam, és a kutya nyalja a kezem, a macska hozzám dörgölőzik.
Sem állat, sem ember.
De gép sem.
A magára hagyott eszközök elrozsdálnak, kifolyik belőlük az elektrolit, vagy más módon mennek tönkre.
Pedig az éltet, hogy helyreállítom, amit tudok.
Mégis a gép.
Vagyis az ember, mert nem mindent magamnak állítok helyre.
Vagy amikor kiszórom a kaját, az állatok örömét jó nézni.
Van egyáltalán jó és rossz? Vagy csak a kínai karika a fehér-fekete görbe vízcseppjével. Jin és jang.
Nem tudom.
Semmit sem tudok.
Talán holnap okosabb leszek.

2018. augusztus 16., csütörtök
Kijöttem a sodromból
Váltogatva a kávéivós és leszokós napokat, az idegeim hol lezsibbasztanak, és csak nézek ki a fejemből, hol a legkisebb triggerjelre robbanok.
Tanultam Bélától.
Adyról olvastam, vagy hallottam, hogy verte Léda. Nem túl sikkes hír volt, ám a versein kívül sok csodálnivalót nem találtam ebben az emberben.
A következő hölgy, Csinszka pedig Ady keze alatt puhult, s a Csinszka következő házasságában ő püfölte az urát.
Lehet ebből a körből kilépni?
Azt veszem észre magamon, hogy apám is ilyen lobbanékony, sértődős lett élete végére. Igaz, nélkülem élte le a zömét. Közben is lehetett olyan.
Volt hosszabb idő, amikor elegendő volt a dásztáprimecsátyelnosztyí -t elharsogni, ha valami nem sikerült. Ez a leghosszabb orosz aszó, amit megjegyeztem, és jó volt káromkodás helyett. Ráadásul "nevezetességei"-t jelent, azaz még csak nem is csúnya.
Na ezt kellene visszacsempésznem a mindennapjaimba.
Ma még csak nem is melléfogás, hanem egy internetes megrendelés volt a ludas. Kifizettem banki átutalással is, meg utánvéttel is.
Ez van. Pénz miatt idegeskedni értelmetlen. Majd jön máshonnét. Mindig legyen annyi, amitől éhezni nem kell, és az otthonunk ne legyen veszélyben.
A tegnapi dühöngés pedig a gázboyler miatt volt. Az átfolyós vízmelegítőnk gondol egyet, és elalszik. Ilyenkor meg kell mozgatni a védőáramkör madzagjait, és helyre szokott állni. Olyan saruk vannak a végén, mint a gépkocsik vezetékein is. Csak itt a hőelemek között viszi az áramot. Ha nincs áramlás, elenged a mágnesszelep.
De éppen másban voltam benne, és mostanában egy-egy bonyolultabb javítás közben ezek az apró-cseprő hibák órákra visszavetnek a hiba kitalálásában.
Ha pedig még jönnek-mennek az emberek is, robbanok.
Ezért jó a miskolci bringatúra, vagy a hegymászás. Komjáti mellett semmi veszélyes terep nincs. Legfeljebb a bozótos emelkedő csikargat meg. Az meg begyógyul.
Apropó begyógyul. Nagypétercár - Péter volt macskája - az elűzhetetlen öreg macska megint új fejet növeszt. Úgy két hete durrant ki az előző gennyzacskó a nyakán, s most újfent elfertőzte. Már most sárgabaracknyi duncs fityeg az állkapcsa alatt.
Egy nyafintás nincs. Nem nyávog, nem szenved. A kiömlő gennyet felnyalja a földről. Elüldözi Nufi kedvenc macskáit. Uralkodik a nőstényein.
Na őt kezdem irigyelni.
Hiába vágtam hozzá seprőt, almát, ami a kezembe került, hogy éppen ne nyírja ki Grísát vagy Safraneket. Elkotródik, de egy óra múlva megint itt van. Csendben és méltóságteljes nyugalomban.
Ezt a nyugalmat akarom ismét elérni!

2018. augusztus 15., szerda
30 év kell hozzá
Benedek Elek mesét olvastam az előbb. A halálról szólt. Leküldte az isten a halált egy szép asszonyért, kinek aranyhajú ikrei szépsége elbűvölte a halált, és megtagadta a parancsot. Nem vitte az asszony lelkét, s hagyta a szép fiúkat az emlőkön.
Az egész mesét nem mondom el, azt olvassa el mindenki, de a harminc év büntetés elegendő volt a halálnak, hogy ne gondolkodjon, hanem teljesítse az isten parancsát azonnal.
Hogy is volt a bibliában? A szerencsétlen zsidó törzseknek mennyit kellett bolyongani Egyiptom után?: Emberöltőnyit. Nem is egyet.
A kényszer nem azonnal tör meg. Senkit sem. Egy népet sem.
Előkerülhetett most újra Trianon igazságtalansága? Él még valaki a monarchiából?
Az a tót, aki felvidéken született, ma már szlovák, és nem is csehszlovák.
Igazság lenne vele szemben bármiféle területrendezés?
Minden átrendeződésben meghalnak értékek. Jobb lesz-e a leváltó? Megfejthetetlen talány. Mert nem történik ugyanott párhuzamosan mindkét változat egy időben.
Az a megengedő hajlongás, amit a második világháború után képviselt a vezetésünk, folytathatatlan. Ebben az erőtérben is az. Kell ide is váltás. Ennek is vannak ellenzői, és minél öregebb vagyok, felfogom a mindenki igazát is. Meg az érdekeit is.
Felfogom, és nem jár együtt helyesléssel. Azt is felfogom, hogy az út lehet betonozott, emberjárta, vad taposta ösvény, és van magamnak túrt, lefektetett gazban járás is.
Nyafi például ilyenkor a lábam mögött jön, bele-bele ütközik a vádlimba. Nem szereti, de én töröm a terepet számára is járhatóvá.
Látom rajta, hogy jobb lenne hazafelé. Sőt, mihelyt visszairányt veszünk, már feszül a póráz. Nem kell megnézni minden buckát sem.
Ez már tanult tulajdonsága.
Mit hogyan lehet túlélni?
A múlt héten Nufival beszélgettem a szobában. Nyafi akkor kapott karámot. Mélyenlevert vasrudakhoz kötöztem, és épp csak megvoltunk vele.
Az udvarról furcsa zajot szűrődtek be.
Azt hittük, a kutyus átugrotta a kerítését, és már ott ugrál az ajtónk előtt.
Kimentem a teraszra, és éppen egy nagyobb ragadozó madár - a szomszédom szerint egerészölyv - csapott le az utolsó kacsánkra.
Három lépés, és rúgtam bele akkorát, amit sikerült. Elengedte a gácsért. Megszédülve kapaszkodott a kutya kerítésére. Nyafi pedig lapított, mint szivar a fűben. Még két rúgással rábeszéltem, hogy hagyja el a terepet. Nufi behúzta a nyakát, mert ő is kijött utánam, lehet, hogy súrolta is a haját a tolvaj.
Hát ezért nem maradt egyik kacsámból és köddé vált tyúkjaimból toll sem.
No azóta a kacsánk ideszokott az ajtó elé, és rengetegszer fel kell mosni miatta a teraszt. De követ, akárhová megyek az udvaron.
Ő is tanult valamit. Bár megsimogatni őt sem lehet.
Dörmincs megfialt a rózsák között. Pár nap után becuccolta a kölykeit a gang alatti üregbe. Ahol az autó téli kerekeit tároltam korábban.
Ma nyitva maradt a padfeljáró, mert pakolásztam.
Fel is szállította három kölykét a padlásra.
Frankó!
A negyedik már nem kellett neki.
Vártam... vártam... vártam, aztán pótmamát kerestem neki. Magdiék befogadták. Már az előző alomból is felneveltek hármat. Rájuk bízta Dörmincs.
Ezek járnak a fejemben mostanság a nagy melegben.

2018. augusztus 4., szombat
Feltörték a fészbúkomat
Eggyel több ok, hogy hanyagoljam. Vagy kiszálljak belőle. Ma nem eresztett be, pedig Nufit akartam tovább osztani. Valami zöld cipőket tettem közzé, és nála is megjelent.
Erre nekem semmi szükségem. Elég volt eddig is a blog és az e-mail.Chatelni is lehet egyszerűen a google alkalmazásával.
Jó hírem is van.Ismét két évig forgalomképes a Honda.
Cseréltem hátsó kipufogó dobot, két kézifék kötelet. Hátsó fékdobokat a fékbetétekkel és a rugókkal, stiftekkel együtt. Egy nap szitkozódó fetrengés között ismét rájöttem, leeresztett fékkötél mellett kell indítani a fékpofák távolságának alapbeállítását.
Természetesen olaj és szűrőcsere is, de a légszűrőt még nem cseréltem le. Elfelejtettem. Persze most nem nagyvárosi környezetben használom, tovább bírja.
A vizsgáztatáshoz Miskolcra mentem útvonalengedélyért. Biciklivel. Rekkenő hőség. Alig láttam a szemembe folyt csípős verejtéktől, de szombaton megérkeztem anyuhoz.
Igaz, hogy Szendrőládon szisszent az első kerekem, és leeresztett. Nufit felhívtam, mikor jön erre vonat, de hamarabb érkezett a busz, s felkéreckedtem Edelényig.
(Ezer köszönet a buszvezetőnek, mert felengedett!)
Ott pedig a bezárt üzletben még volt bringaszerelő, és minden folyhatott tovább. Két keréken értem anyuhoz 'haza'.
Vasárnap Zsarnai. Három embernek vettem szivattyút. A harmadik János, aki csak azért vett, mert mondtam, ha többet veszek, jobban tudok alkudni. Erre kiderült, hogy aznap lyukadt ki az ő szivattyúja. Most én voltam a mentőangyal.
Kapott még bolha elleni ampullás folyadékot Nyafi én pedig egy zacskó Cappuccino port.
Hétfőn még kegyetlenebb melegben jöttem vissza. Minden településen meglátogattam a vízcsapot. A fejem már az odaúton megfőtt, hát most feltettem rá a fehér pólómat, mint valami fityulát, és így a derekam környéke lett rákvörös.
Kedd reggel pedig nem volt meg a kapukulcs, rám dőlt a kapu bal szárnya, és leperegtek a bal hátsó kerekem anyái. Az utolsó keréken nem húztam meg légtelenítés után. Nufival légtelenítettem sötétedésig, aztán úgy jöttünk vissza a 33-ba.
Már szóltam a szervizbe telefonon, hogy nem leszek ott fél nyolcra. Kértem volna új időpontot, de megembereltem magam. Levettem a Trabi két kerékanyáját, s pótoltam az egy elhagyottat, de legyen nálam tartalék.
(Hármat megleltem, csak a negyedik szívódott fel.)
A két utazás most nem hozott nagy felismeréseket. Pedig a zarándoklatok erre jók igazán. Talán annyi érdekesség maradt meg, ami rám jellemző.
Egy himnusz dallama - mintha az amerikai lett volna- járt az eszemben, s rájöttem. Nem erre akarok pedálozni. Váltottam Zappa Joes Garage c. lemezén szereplő zenére. A címét nem tudom, de az egész úton végtelenítve játszotta az agyam.
Itthon kicseréltem az asztali gépemet egy másikra. Nehezen indul. régi Debian van rajta. Lehet, hogy a wincs lassú neki. SSD-re kellene cserélni, de most másra kell a pénz. Jóval drágábban kapjuk majd a tüzelőt.
De ha nem lesz új wincs, akkor is van másik, csak most semmi kedvem rendezkedni. Üríteni kell az elődjének a winyóját, viszont a többi is tele van.
Nem nyári foglalatosság.
Egyre többet sétálunk együtt a kutyával. Én délután négyet néztem ki naponta, de akkor még durva hőség van, s inkább 8 óra körül megyünk együtt körutunkra. Nyafi megeszik minden szart útközben. Mindegy, hogy gólya, tehén vagy tyúk szarta. Felveszi a madárhullát, a sörös dobozt.
Ha Bélával megyünk, akkor nem a Bódvapart, hanem az aszfalt célszerű. Tegnap nem vittük Bélát, de így sem jutottunk messzire. A Szőlőmáj fölött villámok cikkáztak, és hazakergettek.
Nufitól kaptam székely szótárat. Tényleg nem sok szót ismerek fel kapásból. Viszont megkerestem benne a sirít szót. Benne volt. Még Marián Gabinak a Falu c. írásából emlékeztem rá (Régi szép Bóbitás idők) és őt idézte a szótár alkotója is.
Nem kifejezetten száraz olvasmány. Erdélyi alkotók írásaiból idéz be szinte minden szóhoz. Van közte blogbejegyzésből, helyi újságokból és Tamási Áron regény is.
Ki gondolná, hogy 54 évesen magyar szótárat olvasgatok magyar létemre? :-) Mert a Czuczor-Fogarasi egy kicsit más. Avíttabb, s mai lecsökkent szókészletünk vissza-feltöltésére alkalmas.
Változom én is.
Pihenésképpen azért szétkaptam egy PS/3 játékvezérlőjét. A gyerek - akié - szétkoptatta benne a műanyag tengelyét a botkormánynak, és eltört benne egy rugót is. Hol találok hozzá belevalót, az még érdekes lesz.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)