Rövid (BÚÉK)

 Álmos délelőtt volt. Ferike vonszolta a gordonkát tokjával a zenetanárhoz. Előző este vörösre gyakorolta ujjai végét, s már azt sem tudta, hány hibával fogja előadni a leckét. Mindenben volt hiba. A magnóra vett játék egyáltalán nem hasonlított a belül hallott zenére. Volt, hogy belerúgott a kottaállványba is. Szerencsére nem nagyot, és apa nem is ébredt fel a másik szobában. Anya éjszakai műszakban dolgozott a szövödében. Reggel még kitette a szendvicset, és a forró teát. Belebókolt Ferike szünidei házi feladatába a harmadik mondatnál. Nem is várta meg apát sem, pedig apa újságért és friss kenyérért ment az éjjel-nappaliba. Szombaton nem Ferike volt a soros. Ketten reggeliztek. Apa kérte el az olvasónaplót. Tizenhét piros aláhúzással adta vissza,  s annyit mondott: 

- Írd újra, fiam! Ennél Te többet tudsz.

 Ferike pedig tíz óráig csak nézte a piros hullámokat, aztán fogta a tokot, és ment, ballagott a zúgó forgalom mellett. Kikerülte a rendőrség épülete előtt parkoló kék-fehér autókat, belebicsaklott a pocsolya miatt nem látszó gödörbe. Nyáron még aszfaltpattanás volt, de biztos kipukkantották. Befordult a felüljáró alá, és megállt kifújni az orrát. Ez alibi megállás volt A felüljáró a vasút miatt van ott. Ferike meg szokta várni a következő vonatot. Most volt még 20 perce a zeneóráig. Ha kilép, 5 perc alatt odaér. Csilla néni akkor sem szól, ha 1-2 percet késik. Csak a kéztartásért szól. Csak a köröm alatt maradt gyászkeretért szól. Ferike még nem késett el, és nem is volt piszkos a körme, de Magdika sírva jött el tegnap is. Pedig csak diót szedett. Nem is piszok volt. Csak dióhéj. Az a burok, ami megbarnul.

Csilla néni ajtaja nyitva volt, ma nem járt nála más tanítvány, Ferikének ki volt készítve a széke, és egy pohár csapvíz a kis asztalkán. A nagyon a kancsó, és Csilla néni libás bögréje. A domborlibák mindig Ferike felé néztek, és a kancsó mindig tele volt.

Ferike elhelyezkedett, és kotta nélkül kezdte játszani a darabot. Csilla néni pedig a végén lépett a szobába, és mosolyogva ennyit mondott:

- Hibátlan.

 

 

 

A keményfejű Grísa

 Ma reggel nem keltem korán, és épp a reggeli miszmajszot készítettem, amikor Nufi behozta Grísát, Egyik macskánkat. Valami csillogott a szeme fölött, és feltűnt, mert ilyen pírszingeket nem hordanak errefelé a macskák.

Nufi érdeklődött, hogy sörét-e, ám sikerült kioperálnom belőle. Szerintem légpuska lövedék.

Csinálok róla fényképet. Hátha valaki megerősíti, vagy cáfolja a 'szakértelmem'.

Egészséges karácsonyt mindenkinek!

 Van aki a kisdedet, van aki a fény újjászületését ünnepli. Van aki már csak a nagy családi összejövetelekre emlékezik ilyenkor. 

Nekem is a dédnagymama idején volt komolyabb zsúfoltságú ünnep. Minket, dédunokákat kieresztettek a játszótérre, a kicsiket lovagoltatták térdükön a nagyszülők. Sötétedés után kaptunk a kezünkbe csillagszórót, és nagyapáék jól befüstölték a nagyszobát. Mikor nagymama behozta a kocsonyát, ki kellett szellőztetni.

Volt egy szomszéd néni, aki folyton ott ücsörgött 'nálunk'. Jókedvű nevetésére a legkisebb kislányok szája legörbedt, és sírni kezdtek ijedtükben. Keresztapuék ki is vitték a konyhába megnyugtatni. Ez a bruhaha megmaradt bennem. Azóta sem hallottam hasonlót, pedig a rajzfilmekhez kifejezetten keresik a halálkacajokhoz a válogatott szörnyűségeket.

Nagymama ott ült a fotelban, és szerényen válaszolgatott mindenkinek, Ő nem is nagyon kérdezgetett. Látta mindenkin, kinek hogy megy sora.... mondom ezt ennyi idő távolából. Kicsit reszketeg hangja pedig előkerül álmomban néha. De inkább csak a mesefelolvasásból mardt meg, vagy ha rossz fát tettem a tűzre, és felcsattant. Olyankor szorultam rendesen.

Nagymamáéknál nem volt magas karácsonyfa. Mindig a hokedlit hozták be alá a konyhából, és nagyapával faragtuk be a talpába. Nekem kellett fogni a talp lábait, nagyapa pedig kétszer-háromszor is belepróbálta, mire a baltával fel is ütötte a faragványára.

Neki gyantás lett a keze, nekem kályhaezüstös, mert pár nappal előtte került rá a festék, és nem volt csontszáraz.

A szaloncukrok elfogytak hamar, de a habcsókok még felnőttkoromban is megvoltak. Az nem kellett soha senkinek. Csúcsdísznek nagyapa szaloncukrok sztanioljából kötözött össze csillagot. De meg is kellett hozzá ennünk kettőt neki is, meg nekem is, hogy legyen alapanyag. 

Az utolsó karácsonyon, amin még nagymama is élt, megkaptam álmaim ajándékát, egy rádiómagnót. A család dobta össze rá a pénzt. Boldogan veszegettem fel a család hangjait, és este egy Rolling Stones koncertet a tévéből. 

Fakulnak ezek az emlékek, bár a magnó még megvan. Időnként előveszem. Évente biztos. Az egyik meghatározó karácsonyi emlék a magnó körüli.

A másik pedig az LGT  BOX albuma. Ha bármikor meghallok róla egy számot, mindig a karácsony jut eszembe,

 Ennyit a nosztalgiából.

Még egyszer minden jót kívánok minden olvasómnak!

Imre

 

fülesgondok

 Amikor elmúlik éjfél, csönd van a környéken. Most még a kutya sem ugat. Hideg van. Az előbb hoztam be fát, és feltettem a kályha tetejére száradni. Reggel jobb a meleg fával kezdeni.

Odakint a kiskertajtó odafagyott a talpfára. A csillagok hunyorognak, de nem szabad gyönyörködni benne, mert könnyű megfázni. 

Ma Nufi fejhallgatóját bütyköltem meg este. Az új nem tartott semeddig. A hallgató billenthető, hogy igazodjon a szkájpoló füléhez, és a műanyag gömbcsukló tört el rajta. A régi pedig a bal fülön szakadozott.Nem túl precíz megoldás. A  vezeték-kihúzás gátlására csomót kötnek. Először csak átcsomóztam. Nem lett hosszú életű. Ma levágtam a törött részt, és újraforrasztottam. A hallgató vezetékét így is ki kellett pótolni fél centivel. Most jó. A tizenéves szivacszoknit pedig átgomboltam a az új töröttről a régire. Legalább ennyi haszna legyen.

Felmerült még, hogy talán érdemes volna az újról a kábelt is áttenni, de olyan merev... Majd elszórakozom a mikrofonjával. Láttam a jutubin gumiszálon függő kapszulát, ami lehet kényelmesebb, ha Nufi feje fölé igazítom. (lógatom) Nem takarja az arcát sem beszéd közben, és a vezeték sem mozog. Nem fog törni. Olyan gyűrűbe kell begumizni, mint amit a rádiókban használnak. A lényeg, hogy ne legyen túlzottan érzékeny. Ne fogja be a traktormozgást, kutyaugatást az ablak felől. Ne is legyen az asztalon közvetlen, mert az összes rezgést alapzajjá változtatja.

Ez most terv holnapra. Aztán az idő majd eldönti.

  

Rozi és a csont

 

Nem egyszerű ilyenkor fényképezni. Sok a bemozdult kép. De ezt az elmélyült figyelmet, kitartó rágmunkát időtlenül képes élvezni. 

Meg szoktam állni, és látom a három éves gyereket, akinek eltűnik a világ. Marad a lényeg. Bár a póráz kizökkenti, tovább jön velem, és le is teszi, amint haza indulunk... na jó, nem mindig akkor. Van, hogy hamarabb, van hogy rábeszélésre.