Eltelt a tél

Kimerészkedtünk a világ másik végére.
Kilenc tájban becsüccsentünk Miskolcon az autóba, és négyesben - Nufi, anyu, Laci bácsi, meg én - kirobogtunk Komjátiba.
Óriási változás. Térdig érő fű, madárfészek az ablakban, meg csönd.
Az utóbbi időben Budafok alapzaja a meghatározó. Ehhez képest ott... Ha hazamegyünk, teszek már ki hangmintát. Talán sikerült pár másodpercnyi videofelvételen rögzíteni.
Mindegy, a falu határán ismerős arc fogadott. Irénke beszélgetett valakivel.
Még épp csak beálltam a kocsival az udvarra, s nyitogattuk az ajtókat, meg is látogatott.
Kaptunk tőle krumplit, meg babot ültetni. Azonnal át 'kellett' kerekeznem érte. Majd a vödröt később visszaviszem.
Eztán jött a fűnyíró.
Egy tanknyit elzörgettem a 360 Forintos benzinből. (Nem bírom megállni, mert nagyon zavar az ára)
Kipróbáltam a wifi antennát. Működik.
Nufi notebookja az udvaron is használható. Ez azért biztató.
Megkerestem a maradék védőcsövet a GDO tekercsekhez, és bevágtam a kocsiba. Nufi berámolta a dió nagyrészét zsákokba. Azt is elhozzuk. Lesz belőle sok-sok diós sütemény.
Megnéztük a Bódvát. Már járható az út Szentandrás felé, de a falu határán ott a belvíz. A kutunk is tele, meg a betonakna is.
Hátul az félkész emésztőben békalencse.

Meglátogattuk Jolikát. Télen megműtötték a térdét, s most telik le a három hónap, lassan újra tanulhat járni.
Feri a traktorra szerelt fel épp műtrágyaszóró tölcsért.
Kikérdeztem a friss hírekről. Mi történt azóta.
Természetesen ott a választások voltak a fontos események. Jegyzőváltás, meg szavazások.
Politika mindenütt van.
Nufival körbejártunk egy Bódvaszakaszt kettesben. Egyik hídon át, majd a másikon vissza.
Még világosban jöttünk haza anyuhoz. Bár jó lett volna maradni még.

2009 történetének befejezése

A naplóírást otthon is folytathatom, de az nem Komjáti.
A zsebműhely lesz, és a Gondolkodom és kihallatszik . Már ha jól emlékszem a címére. Majd összelinkelgetem a témákat, s biztosan többet is fényképezek majd.
Otthon is kell lépcsőt javítanom, meg a fürdőszobában is befejezni a csempézést. Van még megkezdett sörkollektor kísérletem is. Ha valaki a stílusomért olvas, az meg fog találni. Talán csak kevésbé leszek szorgalmas. Több időt kap Nufi.





Felvittem megint két rossz tévét a padlásra. Lehoztam a Samsung monitort. Egyébként HP, de a Digital PCXBV-SA nak felel meg. Jól megmagyaráztam, mi?
A nagyobb cégek a számítástechnikában komplett megoldást szállítanak. Illetve így volt ez a 90-es években. Tehát ha elad egy számítógépparkot, akkor ad hozzá billentyűzetet, monitort, egeret, egéralátétet a saját címkéjével.
Ezt a 15 hüvelykes Samsung monitort is ismerem az amerikai cég kínálatából. A Digital monitor majdnem sík, eredeti Samsung képernyővel készült, ebbe a HP-ba domborúbb Toshiba gyártmányú került.
Nem az előnyére. Biztosan olcsóbb volt. Vagy így drágább? Pl. nem tudom elképzelni, hogyha van a cégnek saját alkatrészgyára, akkor miért vesz máshonnét? Illetve ennek a rejtvénynek is a pénz körül lesz megoldása.
A hátrány a domború képcsővel a szemfárasztó olvasás. Állandó fókusztávolság-változtatásra kényszeríti a szemet. A sík is, de kisebbre, ezért kímélőbb.
Kicsomagoltam. A múltkor a hideg padláson csattant nagyot, azóta négerek az alagútban.
Ennek a monitornak a talpát fémlap tartja. Ahhoz csavarozták belül a paneljét.
Hogy a panel ne deformálódjon, alul középtájt ragasztottak bele két 'radírgumit'.
Ez a két gumibigyó pont a sortrafó és a táptrafó alá esik. Logikus, mert ezek a legsúlyosabb alkatrészek a panelon.
De ott van a legnagyobb feszültség is.
Korábban már a sortrafó alatt átégett a panel. Onnét eltávolítottam a gumibakot, és kivéstem a bakelitet. A tápjavítás után jó volt mostanáig.
Most a másik oldalon jött elő a hiba. Onnét is kivettem a bakot, de kivakarás előtt kimostam a panelt. A gumi tetején valami barna, rászáradt folyadékra emlékeztető folt volt a fekete áthúzásnyom mellett.
Ismét minden ment a kályhára holnapig.
Ha már monitor, kaptam én egy nagy Belineát a volt kollégámtól, mert vagy kétszer javították 40 ezerért a cégének, és most inkább leselejtezték. Ugyanaz most is a hibája.
Örömmel vettem birtokba, és vagy két hétig működött is hiba nélkül.
Akkor jött valami cicegés, és az üzemi sötétség.
Idő nem volt rá, de elhoztam Komjátiba. Nyáron kicsomagoltam, s őt is kimostam. Ráfért.
Azóta itt rakosgattam védett helyeke magam elől, de most jött a tábori műtőasztal. (kicsi)
A szivacstömböm nélkül sokkal nehezebb boldogulni, de legalább pukkantós műanyag jut a képcső alá.
Eddig sikerült elküldenem belőle a graetz két diódáját, meg a biztit. Leért egy kábel rossz helyre.
Helyreállítás után átugrott egy szikra egy kondin a tápban. A kondit kicseréltem, a füstöt lemostam, és ott nincs baj.
Azóta a következőt tudom róla.
Bekapcsoláskor feláll a nagyfeszültség. Hallom a hangján. Pár másodperc múlva megszűnik a nagyfesz vezérlése, a TDA4853 -as ic letilt.
A monitor kap szinkron jelet. Ha nincs, akkor villog a tápfeszültséget is jelző LED. Ha van, sárgán világít. Amíg van nagyfesz, addig zölden.
A sortrafóról érkező impulzust megkapja az egyes lábon, a kettesen pedig egyenirányítva, szűrve és osztva.
A kondikat cseréltem, nem az ELKO-k miatt tilt.
Éjjel fél kettőkor még felmásztam letölteni a procinak a doksiját a NET-ről. Most azt olvasgatom. Jó volna a szótár, de az még otthon van.
Lehet, hogy ez is otthon fog megoldódni?
Még a sugáráramkorlát is beszólhat – jár az agyam elalvásig – de ehhez is kell az alvás.

Péntek

(Szeged környékén péntök?)
Ki kellene kérdezni az I2C buszon, mi a kínja. Olvastam a Poniprog nevű vallatóról. Nem fogom én ezt a szakmát teljesen abbahagyni! Olyan ez mint egy házasság. Minden korszakában más lesz benne szép.
Odakinn végre süt a nap. Meleg nincs, de nem fáztam. Kimentem tüzelőért az istállóba. Lehet, hogy ma még ásni is fogok?
Nem. Zárat takarítottam és olajoztam a szembe szomszéd néninek.
Tavaszra hoznom kell neki újat, mert ez igen elkopott már. Így, hogy könnyebben jár, be lehet csukni, meg ki is nyílik, de rá kell nyomni kicsit az ajtóra.
Reggelire felfaltam a maradék kenyerem pirítósnak, és már nem is veszek másikat. Holnapra főzök vagy sütök még krumplit, és vasárnap robogok vissza.
Tegnap a telefonban megkaptam a nagy kérdést, mi lesz a blogommal?
Nagy kérdés.
Szombat
Tegnap megint túltengett az optimizmusom. A nagy Belinea monitor procija (TDA4853) pont fordítva működött, mint amit olvastam róla. Amint megkapta a sorimpulzust az egyes lábra, (HFLB) letiltott. Ha leszívtam róla az ónt, akkor volt sorvezérlés, de blank a képernyő.
Aztán külön mértem volna az egyenszinteket, de a fóliát és a leforrasztott lábat működés közben összeérintve zárlatba ment valami. A táp kattog, s én idegesen megfogtam valami 300Volt körüli pontot – kihúzva a készülék – és mondtam egy cifrát. Aztán félretettem a készüléket. Inkább összeraktam a kimosott Samsungot.
Ébredt.
Jó!
Összecsavaroztam. Nagyfesz van, fény nincs. A fényerő poti és a rács nem szabályoz.
Lekaptam a konzerves dobozt az RGB-ről. A G2 -n 3V.
Tehát ebből sem lesz monitor. Leszakadt a belső poti a sortrafóban.
A Samsunggal jártam már meg így régen is. A NEDIS-nél vett trafót azonnal vissza kellett volna vinnem, de nem jutott rá idő. Ott is buktam a javítást is meg a trafó árát is.
Még lehoztam a tetőről a kis öreg monitort, aminek neve sincs. Az előlapon lepergett a ragasztott felirat.
Annak ronda barkhausen csíkok voltak az elején, és nyúlt minden kontrasztátmenet.
Kicseréltem a video végfok szűrőkondiját és vihettem is a helyére.
Ennyi sikerélményre szükségem volt, Különben már a kardomba dőltem volna.
Ma reggel pedig hat óra után felébredtem. Fél nyolcig már a reggelin – birsalma mézben mikrózva – túl voltam és a ruhás csomagok is bepakolva.
Friss vagyok?
Még most jön a neheze.
Itt a szobát is összébb kell kapni.
A kocsit csak később indítom be, ha már nincs fagy. Nem kínzom az akkut.
Pár szó még a tegnap estéről. El akartam tüzelni azt a sok reklámújságot, amit elhoztam. A papírtól is jó meleg volt Budafokon, amíg cserépkályhám volt.
Most itt is állandóan lazítva mozgatva az izzó tömeget jól felfűtöttem a szobát. Viszont akkora füstöt csináltam vele, hogy majd megfúltam. A szobán nincs jó huzatlehetőség. Alig tudtam elaludni. A parázs még reggel is tüzes volt, nem lehetett kiszedni.
A pakolászással pedig elvoltam este hatig. Hátravittem a köveket a ház mögé, hogy lehessen falevelet gereblyézni, a bringákat is bepakoltam a vendégszobába, és hozzáférhetővé tettem a szerszámos állványt az istállóban. Anyuék ki fognak látogatni télen is.
Miskolcra fél nyolc tájban érkezhettem, és még meglátogattam Gézát is. Visszaadtam a kamerát. Meg is köszöntem neki. (Ha jól emlékszem. Ha nem, most pótolnám.)

Vasárnap

Vége a történetnek. Kilenc előtt beültem a kocsiba, és Nufival már együtt ebédeltem itthon.

Komjáti napló 2009 - XXXIX. rész

Vasárnap

Megint kávé. Tegnap elrepedt a főzőhöz kifogónak használt 0,33-as sörösüveg.
A gáztűzhelyet is takarítani kell miatta, meg az asztalig is elcseppentettem, mire észrevettem, mi történt.
Ma a padláson kerestem másikat.
Izgalmas hely ez a padlás. Mindenféle kincsek lelőhelye. Csak vagy túl meleg. Nyáron megfőttek a kondik a számítógépben.
Vagy túl hűs.
Ma például fáztam, és lejöttem versikét fabrikálni a szobába.
Beindultam a sárra.

Hol az egyenes út mocsáron vezet át,
moszkitók is csípnek, s nem csak lábad nyomát.
Ott a sárba süllyed sétáló suta láb
De még a szánk kíván suttogni legalább.

Saras topánkámat én meg nem tagadom.
Nyaranta megszárad, akkor leporolom.
Száraz, apró, szürke víz nélkül az egész
Megbúvik, mint a friss kenyérben a penész.

Spíró tegnap elemzett nekem egy szöveget.
(Tudom, hogy nem tegnap, de az én fejembe tegnap került, ezért nekem ez tegnap volt. NA!)
Nagy a kísértés utána csinálni. Már a Bóbitán is – a DPG irodalomkedvelő csoportja volt – szórakoztam a magam irományainak szétszedésével.
Csináltam magamnak erre a célra másik identitást, és onnét szóltam be saját magamnak, mint szemétkedő.
Egy profi ezt másképpen csinálja.
Nem baj.
A sár ma úgyis téma lesz. Tovább rakom a vályogfalat. A törött vályogtéglákat bezúzva és latyakossá vizezve megint rakok egy sort a nagy kövekből.
Pedig most a Bethel tévés csúszózsalus megoldás jobban tetszik. Csak ahhoz meg nincs nyitott munkagödör agyagutánpótlásnak.
Közben jár az agyam azon, ki lehet az a Gábor, aki pár bejegyzéssel korábban írt. Illetve jó lenne az ő naplójából olvasni,..
Ne legyek telhetetlen! Mindenki másképp éli meg a váltást. Én is. Azért ha újra betér hozzám olvasni, kérek tőle e-mail címet. Hátha kapok tőle is ötleteket!

Akkor a rigmusom szétszedve.

Az első sorok az ellenkezés szülte gonoszkodó játék. Csak azért is sár. Mert zavart, hogy rosszul ragozta Nufi a sarat. (Ez a nyelvhelyességi kérdés még további vita tárgya. - A szerk.) Meg kerüli a kulimászos dolgokat... ha lehet. Én meg nem. Azaz ruhafüggő. Ha kinyalva, kiöltözve vagyok, valóban zavar a kosz. Meg a nikotinos-kátrányos-füstös-poros tévéket is kimosom.
Aztán beugrott Romhányi Moszkitó operájából a „halad alább a láb”, és csak azért sem írtam bele. Inkább valami fontos mondanivalót sejttetve suttogóra fogtam a szót. Mert ugye a lápba süllyedő, valamikor volt valaki nem csinál nagy hírverést a lesüllyedésnek. Szégyelli. Meg mégis beszélne róla.
Persze mitől valaki valaki?
Hát az önmagáról alkotott képnek épp akkor megfelel-e.
Utána egy Arany Jánosi lejtésű sorpár. Hogy mitől érzem őszikésnek? Fogalmam sincs. Csak úgy.
A végére pedig kellett valami súlyos mondanivaló. Ami illik a gasztroblog témájához.
Meg az egész-penész rímpár is jónak tűnt.

Ugye, most kiadtam magam. Pedig még a Topánka utcáról nem is meséltem.
Nem baj. Ma vasárnap van, és szabad játszani, és nem is vagyok komoly.

Kell néha a számítógép is. Az a világ, amit otthonról hoztam ide. Ezeket az otthonokat pedig az emlékek teszik élhetővé most, amikor itt egyedül vagyok. Meg a kávé.
Na, gyerünk csövezni, meg falat rakni!

A vasárnap működött. Sem csövezés, sem falrakás nem lett a lendületből, csak kávé. Lestem az egereket, hallgattam a kuruttyoló kávéfőzőt, és töltöttem magamba a sötét löttyöt.
Bekukkantottam a Napkorongra is újraolvasni pár dolgot.
Este pedig bedurrantottam a zsebkohóba. Amíg a deszkadarab és az aprófa lángolt, kiszabadítottam két összefagyott csomagot a hűtőből. Bontogatás közben derült ki, hogy kettő.
A belső zacskó penészesnek tűnt, de csak zöld felirat volt a nejlonon.
Máj volt és valami vastagabb hús. Ezt a gasztronómiában jártasak kiklopfolják, de nekem így is jó.
A májat viszont nem lehet grillrácson megsütni.
Levettem nagyanyámtól örökölt palacsintasütőmet a szögről, és beleszórtam a recsegőre fagyott májdarabokat. Kihoztam a hűtőből a császárszalonna maradványait, és rakosgattam a vaslapocskán. Annak külön örültem, hogy egyszer sem borult fel. Pedig jó hosszú nyele van.
Mire a hús került sorra, elegendő zsír rotyogott az edényben, és el is fogyott a máj és a kenyér dumója. (A helyesírás ellenőrző aláhúzza a dumót, de nekem akkor sem sercli.) A husihoz nem kellett kenyér.
A vacsora befejeztével a parazsat betakartam a kertben szedett diólevelekkel, és néztem. Ez a tüzeskedés már gyerekkorom óta kedvelt játék. Sötétedésig pedig olvastam a Jégmadarat.
Lesúlyoztam a levélpúpot a ráccsal, és bevonultam a szobába tovább olvasni.
Fél nyolc körül indultam telefonálni. Az óraátállítás miatt (tegnap) már fél kilenc lett volna.
Be nem állt a szánk, annyi megbeszélni valónk támadt egy nap alatt. Szerintem túl is léptük az 1 órát. (Annyi ingyenes egyfolytában a szolgáltatónál.)
Este még a kályhát is meggyújtottam, s amíg nem lett homályos a látásom, olvastam. A konyhából pedig beszűrődött a kerékben futó egerek zaja.

Hétfő

Fél hétkor volt pillanyitás. Még ködben a völgy, meg hűsebbnek tűnik az idő a tegnapinál, de nem lesz rossz nap.
Mától ismét kávéstop. Ez meghatározza majd a napom, és sok-sok melléktevékenység beüt majd, de mire hazaindulok a hét végén, ki akarom üríteni az 'anyagot'. Csernus szavaival élve lejövök a koffeinről.
Első kínlódásom a memóriakeresés volt. Ígértem Nufinak fényképet a kertről. Géza kamerájából viszont csak úgy tudom átcsalni a gépemre, ha memóriát dugok bele. A kábeléhez nincs programom.
Meglett. Egy fekete dobozba rejtettem magam elől, és jól sikerült. Hosszan kutattam a házat, pedig karnyújtásnyira volt.
Ez a színvilág és minőség egy kölcsön kapott kamerából jön. Ha kiteszi a blogomra, majd megkérem, kis méretet válasszon.
A videofelvétele is hasonló.
A libák úgy világítanak a szomszéd kertjében, mintha fényforrást akartam volna fényképezni.
Holnap még kísérletezem vele, aztán lemondok róla.
Ki kellene cipelni a gépem, mert a webkamerám talán jobb.


Kiválogattam az újságokat, és az összes blikket begyűrtem a kályhába. Azzal gyújtottam be, mert kifejezetten jól ég.
Kétszer is sikerült felfűtenem vele a kis kályha palástját. Sajnos a hamuja nem olyan szép, mint a fának.
Egy szatyor hamut hazaviszek. Kell az üregbe a másik szobám ablaka alatt. A budafoki lakás két szintje között ebből van a szigetelés. Pár éve kibontottam a fűtéscső miatt. Akkor kellett belőle eltávolítani, és azóta még nem pótoltam.
Azért volt esze az eleinknek is, nem? Egyrészt jó hőszigetelő, másrészt nem éghető, harmadrészt hulladékhasznosítás volt már akkor is.
Vittem ma kisebb reflektort a fürdőszobába. A zuhanytálca alatt a purhab nem tölti ki a teret. Felemelni már nem tudom, mert a szélét fogja. Most tunkolhatom be majd oldalról a földet, vagy homokot. Elment a kedvem az egésztől. (Purhabtól)
Inkább leültem olvasni, meg összeszedni a gondolataim, mit kell hazavinnem a hét végén.
Az olvasás végre kikapcsolt. Nem is tudom, mikor engedtem meg magamnak utoljára ennyit egyszerre. Már az ötszázadik oldalt elhagytam, mikor telefonálni indultam. Meg lesz ennek a böjtje. Ma éjjel még jó volna kiolvasni, és úgy elaludni. Sajnálom is rá az időt, meg örülök is, hogy nem veszem fel a koffein kiürülését olyan idegesen.

Kedd

Nyomasztó reggel. Sötét van. Nem süt a nap, a felhők betakarják a hangulatom is.
Éjjel felzörgött egy egér. Egy darabig hallgattam, majd beeresztettem a többiekhez, s aztán már nem tudtam elaludni. Belenéztem a Kék fény adásába. Aztán ismét Zsonna története.
A szemeim nem bírták. Homályból jött a történet. Próbálgattam hol az egyiket lehunyva hol a másikat,... nem lett jobb. Aztán az agyam beállt valamire, és végre nem a betűket láttam, hanem a szöveg, a történet beszélt hozzám.
A történet mellett pedig az életem. Mármint amikor a madárrá operált lány mesélt az életéről.
Enni és aludni. A repülés pedig nem élvezet, csak odavisz az ételhez.
Hát nem így élünk mi is?
Ha munka van, a két nap között kevés marad a szellemi táplálkozásra.
Itt Komjátiban még egyszer sem próbáltam meg egy sendmail.conf fájlt átírni. Az installálásaim is nélkülözték a kíváncsiságot.
A sokat tudó gépeim szövegszerkesztővé zsugorodtak és sorolhatnám a semmivé zsugorodó dolgaimat.
Pedig amikor csinálok valamit, már az jár az agyamban, miként fogom este a telefonban elmesélni.
Vagyis én is társas lény vagyok, s ha ez a szál elszakadna, nem nagyon tudnék kezdeni valamit is magammal.
Fel kellett fedeznem, hogy én akkor sem itt élek, ha itt vagyok.
A megépített kerékpár-utánfutó nem csak szállítási segédeszköz volt, hanem egy sztori, amit el akartam mesélni. A fürdőszoba készítése is befullad, mert nem tudom kimagyarázni Nufinak, hogy mit miért. A leszedett csempék sem zavartak, mert a felrakáskor sejtettem, hogy ezt én akarom, s nem az én konyhám lesz, tehát próba, csak ujjgyakorlat az egész.
Most a sarok a fehér csempével befedve. A fürdőszobában a csövek elrendezve, és kis igazítás után ráhordok kavicsot, földet. Aztán jön egy réteg beton a vécé kifolyóját és a padlóösszefolyót rögzíteni.
Ma addig nem lesz Zsonna és elérhetetlen magasságokban a jégmadár, amíg le nem győzöm a lustaságom. Mondhatnám szebben is depinek.
Tényleg van bennem nyomottság.
Ráfogom a hidegre, hogy nincs kedvem a gödörben térdepelni, pedig most is csak attól félek, hogy valamit elrontok. Nincs mellettem még valaki, aki figyelmeztessen, ezért sokszor végig kell járnom a fázisokat, és úgy betemetni a jövőben beton alatt működő lefolyókat.
Félek, mert ilyet még nem csináltam.
Akkor is féltem, amikor az első aránydetektort kihangoltam. Amikor az orosz tévében a dekódert hangoltam, mert állandóan lilára váltott a kép.
Féltem, hogy a berakott új alkatrész is tönkre megy majd, mert nem tudtam, hogy az, amit kivettem, mitől lett rossz.
Pedig ebből tanultam. Most is így tanulok. De most a magam kárán.
Már azt is tudom, hogy a fürdőszoba elválasztó falát csúszózsalus megoldással fogom megcsinálni. Másképpen nem lesz egyenletes. És még kell hozzá sok-sok agyag. Lesz-e rá idő e héten? Majdnem biztos, hogy csak jövő tavasszal.
A hálószoba áttelepítése után lesz ebből is műhelyszerű szoba. Polcok és tér kell. A fény is rossz helyről érkezik. Át fogom cuccolni a kétajtós szekrény helyére a munkaasztalt.
A változás hoz mindig új munkakedvet. Meg az is, hogy egy lendületből meddig jutok.

Bemásztam a gödörbe. Az 50-es csövet lecseréltem mégis 110-esre. Emiatt ne kelljen bontani később. Aztán jött a szintezés. Ki kellett szednem két nagy követ úgy a falból, hogy fogta minden. Aztán jött az űr.
Átcuccoltam a vendégszobába.
Itt megint a kedvenc szórakozásom, a vezetékek találkozását kell kitalálnom.
De már egy darab Y sincs itthon. Mennyi az idő?
Dél.
Be a kocsiba, és irány Szendrő. Vettem négy Y-t és két 45°-ot. Még hátramentem a tüzépeshez is egy csomag csempéért. Nála volt 150x150-es. Mondjuk a zuhanytálca alá már biztosan elég, tehát megvettem. Curik.
Visszamásztam a gödörbe. Itt még csak árok van, semmi sem áll a helyén, de már kiabáltak is utánam.
Mari néni, meg egy másik szomszéd. Ő már ismer engem, nekem még törnöm kellett a fejem, ki is ő. De a számítógéppel van baj. Jó, mondom sötétedés körül mennék. Addig itt haladni szeretnék egy tyúklépésnyit.
Sok valóban nem lett belőle.
A fürdőszobában az üreget kezdtem feltölteni apró kaviccsal, majd odatettem a vizet a mosdáshoz.
Három furik kavicsot beterítettem, aztán megnéztem a vizet.
Most fogyott ki a gáz.
A kemping bringa majd kikapart, annyira rohantam, hogy nyitva találjam a boltot.
Sikerült.
Fürdés alatt még a mosogatóvíz is megmelegedett.
Mennyivel szebben ég így! Tényleg a végét járta a palack, és attól volt olyan ronda a láng.
Nem baj, most felfrissülve megyek gépet nézni!
A gépnek vége.
A tápegység ad valami energiát, mert az optikai egér világít, de ennél több nem történt.
Kiszedtem minden felszabadítható elemet a gépből. Még a processzort is. Csak az alaplap. Hátha dudál valamit!
Nulla.
Hazaugrottam egy tápegységért.
Füst. A legnagyobb 400W-os tápomban a ventilátorán keresztül látható helyen szénné égett valami másodpercek alatt.
A srác ezután már nem kérte a javítást. Inkább újat vesz, s ami ekkor jött, attól lepődtem meg igazán.
Megkérdezte, hogy mivel tartozik a tápegységem röptéért.
Ezen nagyon meglepődtem.
Tudom, hogy most nem túl népszerű dolgokat írok le, de az emberek hazudnak. Addig kenik a valóságot, amíg a felelősségük nem állapítható meg, s itt a világ másik végén egy nem éppen gazdag huszonéves az önhibáján kívüli károkozásáért vállalja a felelősséget.
Hm.
Hazahoztam még a feltehetőleg működő alkatrészeket megvizsgálni. A wincsi, a videokártya, a dvd író, a memória megúszta.
A RAM-ot kértem el az elfüstölt tápom helyett. Nem akartam pénzt.
Ezt a memóriát már nem tudná használni az új gépben.

Szerda

Éjjel még kimostam a tápot zsíroldóval, és a kihűlőfélben lévő kályhára raktam. Hátha a két rosszból össze tudok hozni egyet.
Az eredetibe tápban semmi füstnyom, és minden feszültségből a felét adja le. Ha belső referenciája van, akkor a PWM IC, ha nem akkor rajz kell.
Leburkoltam a sajátomat.
Természetesen a PWM-hez tartó 22 Ohm füstölt el.
Tehát KA7500BC.
Egyikből a másikba nem hozott eredményt, és a dobozomban talált bánya is üres. Nincs benne 7500.
Igazából a még jó tápot kellene megbontanom belepróbálni. A 386-os alaplapomban van még egy IC tok.
A szerda viszont elment a hatékony megoldás nélkül.
Este visszaadtam a megvizsgált alkatrészeket.
Voltam még az öregeknél. Dezső bátya kórházba került magas lázzal. Csak Irénkét találtam otthon. Irénke néni, és Melinda – ő is hazajött – bementek hozzá a kórházba. Még nem értek vissza. Holnap is átmegyek megkérdezni, mi újság.
Este még felmásztam az internetes géphez, hátha le tudok tölteni doksit a táphoz, de olyan hideg volt, hogy mire felbootolt a gép, már állítottam is le. Inkább nem kell tüdőgyuszi.

Csütörtök

Fél hétkor nyílt a szemem. A telefon hétkor énekelte az ébresztőt a konyhában. Benne maradt a kabátzsebemben. Nem volt kedvem kikelni az ágyból. Olvastam nyolcig a Jégmadarat.
Szeretnék megint örülni ennek a könyvnek, de nem megy. Már azon jár az agyam, hogy a hét végén Budafok.
Odakinn esik. Befűtöttem, s ettől füstös és büdös a szoba. A konyhában a tegnapi főzőcskétől van zsírszag. Az egerek sem dugják elő az orrukat. Csak a Dugó várja a mindennapi betevő háztartási kekszét.
Tényleg, azt még nem adtam oda neki.
Majd utána jön a reggelicsata. A többiek csak akkor jönnek elő, amikor ő már rágja.

Komjáti napló 2009 - XXXVIII. rész

Kedd (folytatás)

Levakartam a falat a konyhában a mosogató fölött-mellett.
Estig felraktam három sor csempét. Pont elfogyott a ragasztó. Az utolsó keverés túl hígra sikerült. Folyt mindenfelé, de akkor is 'rábeszéltem' a falra.
Ragasztót csak innét hozok Szilasról, holnap folytatom a ragasztást.
Megnéztem a pszichiáteres filmet, annyira amerikai vacak volt, hogy meg is bántam. Az Autonómián sokkal jobb volt Boldizsár Iván visszaemlékezése. Valamikor a 80-as években olvastam tőle a Don Buda Párizs c. könyvét, de nagyon kevésre emlékszem belőle. A bajuszkájával meg a hátrafésült hajával nagyapára emlékeztetett, csak kicsit kövérebb volt nagyapánál.
Amikor élt, csak fekete-fehér tévé volt. A felvétel is így készült. Még egy dézsa vű ömlött rám.
Nem is tudom, mi lett az Orilux-szukkal, talán szétszedtem. Alighanem az egyik polcom a sufniban a kávája.

Szerda

Reggeli begyújtás előtt még kiabált Jolika. Mondta, hogy ma megrendeli a kis traktort szántani. Itthon leszek?
Csak a ragasztóvásárlás van beütemezve, az egy órán belül meglesz.
Még megraktam a kályhát, s az első füstködöt ki is eresztettem. Csak utána pattantam bringára.
Megvettem a ragasztót. Most csak a drágább volt. 2200Ft. Mondjuk nem emlékszem, a régebbi mennyibe került, nem nagy tételről van szó, és kocsival ennyibe bele kerülne a miskolci út.
A fizetéskor kihullott a pénztárcámból a műanyag korong, amit a bevásárló kocsikba csináltam. Megtetszett a kereskedőnek, hát neki is adtam. Itthon van elég. Csak a szélét kell megreszelni. Laci bácsi is elhagyta a sajátját, ő is elvitte az épp nálam levőt.
Hazatérve feltettem az utolsó kávét. Elfogyott a dobozból. Közben kitakarítottam a fúvókát, mert tegnap már azt hittem, hogy elfogyott a gáz. A bal oldali égő lett csak koszos. Biztos a sok portól. Hogy ment be oda a rózsa alá? Rejtély.
Na, amíg el nem felejtem, keresek még műanyag korongot a pénztárcámba. Itt kell lenni mellettem valahol.
Hát nem volt. Pedig vagy húsz darabot hoztam, s most egy sem került elő.
Egy szétszedett Microsoft egér talpában vannak, de sikerült eldugnom. Majd ha már nem kell, biztosan előkerül.
A kocsi kesztyűtartójában van még egy lila. Csak olyan jó adni belőle másoknak, mert elmagyarázhatom, hogy hulladék monitor oldalfalából készítem a bőrlyukasztóval a nagysatuban.
Alapanyag itt is van, csak a szerszám van otthon. (Budafokon)
Megnéztem a tegnap esti ragasztásaim. Még nem száradtak meg.

Felragasztottam a három sor csempét, és a fél sort is végig alá. Ezzel már beér a mosogató mögé. Az időt megosztottam a kályha rakása és a csempézés között. Nagyon hűlt a szoba. Mitől?
Este rövid volt a telefonálás, mert szólított a természet. Pedig eddig reggelente jött 46 évig. Most meg ez is változik?
Na mindegy. Ha már fél nyolcig ez is megvolt, bekevertem egy adag mészhabarcsot, és bevakoltam a fürdőszobában a mosdó alatt a csövet és a mosogató fölötti szellőzőt is. A betakarás pedig pár milliméteres rétegben úgy sikerült, hogy szétkentem mindkét irányba. Majd folytatom, ha ez megszáradt, Ez a fal annyira nem egyenes, nem fog ártani. A csempe síkjáig eldolgozom valahogy.
Macskamosdás a kádban, mert csak egy edény melegvíz lett, és nem volt kedvem kivárni a másikat. Holnap Miskolc. Ott majd lubickolok anyunál a kádban.

Csütörtök

Bepakoltam a megragasztott gumis bicajkereket, és anyu szatyrait. Körbejártam, hogy mit hagyok itt, és beindítottam a Hondát. Cidriztem, vajon hogy áll az akku, de pöcc-röff. Nem számított a hideg sem. Télen úgyis fel fogom vinni fűtött helyre, nem kell még ezt cserélni!
Nem volt még dél, anyu derelyét gyúrt, amikor megérkeztem. Az első pár darab híg lett, szakadt szanaszét. Ennek a háziasszonyok nem szoktak örülni, engem nem zavar. Betörpöltem egy adagot.
Laci bácsival kisétáltunk az OBI-ba anyunak árvácskát nézni, meg nekem kellett purhab a zuhanytálca alá. Vettem még két villanykörtét a kültéri világításnak. Oda semmiképp nem jó a kis fénycső télen. A hidegben nem gyújt be. A fényáram csúcsa meg 20°C-ra optimalizálva. Arra még emlékszem, hogy a Tungsramnak volt egy újítása. A hajlított cső végére tettek műanyagot, hogy hamarabb felmelegedjen az ív, hogy ki mondta, vagy mikor, az már köddé vált.
Azóta ha hideg szobában nem gyullad be a cső, addig tapogatom, amíg az ív létre jön.
Persze a drágább csövek jobbak, meg biztosan fejlesztettek már olyat is, ami bírja, de hogy mennyi idő alatt térül meg a többletköltség?
Odakinn csak keveset világítok.
Erről jut eszembe az a furmány is, hogy az amerikaiak sok-sok pénzből fejlesztettek ki olyan gáznyomású golyóstollat, amilyennel az űrben is lehet írni. Az oroszok meg grafit ceruzát vittek magukkal.
Akár igaz, akár nem, tényleg az egyszerűség néha több.
Este egy Devecseri Gábor novellával múlattam az időt a Vacsoracsatáig. Thétisz istennő szüzessége volt a téma, azaz hogy az istennők nem veszítik el a szüzességüket a szerelmeskedéstől.
Ez a fickó könnyen udvarolhatott. Tetszik a logikája. Akkora felhőt kavar a lány főzése közben, hogy már rég a nedves területen jár, mire észreveszik.
Éjjel meg a tévében Francis Drake győzelmét elemezte valaki a spanyol Armada fölött. Biztosan okos emberek voltak, engem álomba ringatott.

Péntek

Vagyis október 23. Most nemzeti ünnep, amikor diák voltam, még nagyon nem volt az. Akkor még a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak volt ünnepe.... november hetedikén.
Reggeli közben a rádióban riportokat adtak ma is élő szereplőkkel. Anyu is bekapcsolódott, hogy 14 éves volt, és nem engedték ki az utcára. Az iskolából is csak kísérettel mehettek haza a gyerekek.
Egy lánynak átlőtték a karját, és az udvarukba – ahol nagyanyámékkal laktak albérletben – egy fickó befészkelte magát fegyverrel és kutyával. Később el kellett hagyni az országot. (Nem a kutyának és nem is anyunak.)
Tíz óra körül cuccoltam be a kocsiba. Egy PC doboznyi újságpapírt is elhoztam. Itt már fogyóban volt.
Tizenegy tájban hazaértem. Beeresztettem a csapdából az egeret a négy foglyomhoz. Kaptak egy háztartási kekszet, hogy legyen némi harc is. Paradicsom, meg más növényi eredetű valami volt még benn.
Bedurrantottam a kályhába. Papírgyilkos megoldással hamar felfűtöttem, de így sok a hamu is, magammal is kitolok, ha nem váltok fára.
Anyutól kaptam egy csomag kávét. Fuccs az elhatározásomnak. Úgysem tudom megállni. Ez legalább Segafredo.
Az úton végig esett az eső. Mostanra abbahagyta.
Végigjártam a kiskertet. A paradicsomok és paprikák szára lekonyult, fagyás nyomai mutatkoznak. A borsó még él. De jó lenne még leszüretelni!
Bekapcsoltam a gépem naplót írni, és bosszankodni, hogy megint elment a SETUP. Ismét elemcsere kellene az alaplapon. Inkább ceruza vagy mini ceruza elemet rakok bele, mert a 3V-os lítium elem drága és fölösleges 2 hónapra.
Meg kéne mérni a fogyasztást! Lehet, hogy csak egy szűrőkondi vacakol. Most sajnálom rá az időt.
Délután a purhabozást tervezem. Nejlonzsákokba fogom nyomni kisebb adagokban, és belesúlyozom a tálcát a keretbe.
Még a Digitalban dolgoztam, ott kaptuk a monitorokat úgy meg felújításból, hogy mellé ilyen zacskós megoldású támasztékot raktak a hullámpapír dobozba. Csak a mennyiséget kell jól eltalálnom!
Na megyek fáért, mert elégett a papír.
A zuhanykereten kivéstem a sarkot. A bűzelzáró U alak mögé betoltam egy 45°-ot, és meghajtottam kicsit hőlégfúvóval meglágyítva a csövet.

Szombat
A csővégeket sokáig csiszolgattam. Mintha valami is múlna rajta. Inkább olyankor szoktam ezzel szórakozni, amikor nem fűlik a fogam a következő művelethez.
Átvittem Jolikáékhoz a száraz kenyeret. Anyu küldött két szatyorral. Előtte kimentettem két kőkemény zsömlét az egereknek. Remélem, nem fog hiányozni!
Csendes zsongás volt az ereimben. A kínált kávét nem tudtam visszautasítani. Persze itthon főzni kellett a következőt, mert a kevés nem elég csak az izgalom felkeltésére.
Felvakartam a földről a csemperagasztás után maradt homokot, és lecsutakoltam a mosogatót is.
Csak ebéd táján nyitottam ki a habos flakont. Meglocsoltam a keretet, visszaragasztottam a lepergett három plusz a levert negyedik csempét is. Nagyot sóhajtva körbefújtam a keretet és a tálcát is. A tálcáról azonnal lepergett minden. Az oldalfalról is sok.
Az a hosszú flakon alig adott habot.
Eligazítottam a tálcát, beleraktam a hullámpapírt, meg vagy tíz darab téglát. Öt percenként mentem oda térdepelni, mi történik. Oldalt a lyukon szinte semmi sem látszik.
Hogy mégis múljon az idő, kettévágtam nyolc csempét a vendégszoba zuhanykerete alá.
Kár volt. Ott keskeny ez a méret.
Maradt még két darab ép, de jobban bosszant, hogy kell még egy purhab, vagy mellé fogok betonozni a keretnek, mert majdnem beesik a tálca.
A ráhagyásokról egyszer, s mindenkorra leszokom. Inkább legyen szűk, mert abból lehet vésni, de a bő lyukakkal sokkal több munka van.
Az elhozott gyújtóspapírok között leltem multivitamintablettás dobozt is. Apró lyukat vágva az oldalán beraktam az egereknek.
Ezek a komjáti egerek nem túl kitartók.
Emlékszem, Budafokon Mini – az egyik hosszan tartott egerem – mestere volt a bejutásnak. Addig rágott, fityegett a dobozka oldalán pörgő farokkal, amíg be nem cuppant.
A fogkrémes doboz volt a legizgalmasabb. Arra később két-három pótkijáratot is nyitott.
Ezek itt úriegerek. Ha nem fér be a fejük, már nem is rágják méretre.
Este megint Jégmadár.
Most már végigröhögtem a következő fejezetet.
Hadd idézek egy Villa Farkó verset belőle!

„Én annak írok rég, aki nem olvas
sem engem, sem más költőt sohasem;
ha kérdik, olvas-e, feleli: „lófaszt!”,
mert mocskos szájú az én olvasóm;
tök hülye állat ő, és zseni én,
s pont elférünk e kurva féltekén”

A tévében egy szőke lány énekelt hangosan s nagyon elragadta a közönségét. Előtte a tolószékes srác majdnem megríkatta a zsűrit. A sok tehetségtelen jelentkező pedig beleillett (volna) az olvasmányomba is. Még úgy is, hogy Kulcsár Szabó Ernőtől Adyig mindenkit felismerni vélek benne.
Ma éjjel átállítjuk az órát. Jó. A szervezetem már úgyis átállt.

Komjáti napló 2009 - XXXVII. rész

Péntek

Délután nekiestem a konyhának. A már elkészült mosogató alatti lefolyót bontottam ki, mert még kell a rendszer végére a levegőztető, vagy szellőző cső. Tudom, hogyha most nem verem szét azt a három centit, akkor később már nem verem le csempét, stb. Ez még most a legkisebb veszteség.
A 32-es Y-t pár centivel meghosszabbítva tovább véstem a két ágat. A már fenn lévő csempék mellett véstem fel a plafonig a falat, s megfúrtam a plafont. Egy fúrószár bánta. Odafenn lámpa mellett reszeltem megfelelő méretre a lyukat.
Még beragasztottam az Y-t, és a felszálló csőbe a méretre vágott 32-es csövet. A felszálló cső 36-os, de itt nem számít, hogy vastagabb, mert nem víz, csak levegő fog járni benne. Remélem, egerek sem. Illetve az ellen tervezek fémhálót a végére.
Az illesztés jó arasznyi hosszan. Bekentem ragasztóval, s hogy ne folyjon vissza, körbeszigszalagoztam. Estére száradni hagytam.

Szombat

Megint hideg volt reggel. Lehet, hogy ma este már a hálózsákban alszom. Vagyis abban is. meg a paplan alatt.
Feltakarítottam a tegnapi vésés maradékát, megkevertem egy adag mészhabarcsot. A cső buggyan. Akárhogy vésem alá, kilátszik a falból.
Már nem érdekel. Legfeljebb leveszem a z összes eddig felrakott csempét, és kiemelem másfél millimétert, ha nagyon látszik.
Persze este még biztosítottam Nufit, hogy minden sík és vízszintes és függőleges. Merthogy akkor még az is volt.
Ilyenkor szokott beköszönteni a baj.
Oldalról nem látszik, de szemből igen. A csap magasságágban beékeltem a csövet egy deszkával, de akkor máshol buggyan elő. Ahol alávések, ott is kirugózik, vagy ha nem ott, akkor máshol.
Hagyom száradni, majd megnézem, mit tudok vele később alkotni.
Bejöttem a szobába fűteni.
Levágtam egy jókora száraz gallyat a komposzt melletti szilvafáról, s felaprítva elegendő lett a kályhába. Még a kávé is megfőtt a tetején.
Mire megreggeliztem, már csacsogott is a főző.
Jó, menjünk a zuhanytálcát beigazgatni.
Ez ma nem az én napom.
Eddig benne hagytam a papírban, úgy próbálgattam a helyére. A betonkeretet akkorára csináltam, hogy jó legyen. A zsaludeszka szélessége volt a ráhagyás, hogy el tudjam majd forgatni, ha netalán nem párhuzamos a fallal. 2x1cm bőven elegendő hozzá.
Ekkor jött a feketeleves.
A tálca széle nem lapos, hanem visszahajtott. 1 cm szélességben, és bár ez is takarásban van a csempéken, nem egy pontosan mozdíthatatlannak beállítható valami.
A következő élményem pedig, hogy a leragasztott csempék jönnek fel a betonkeretről. De nem a csemperagasztó a keretről, hanem a csempe a ragasztóról.
Imádom, pedig beáztattam, és millimétereket püfölgettem, a vízmértékkel a kezemben lestem minden koppintás eredményét, s most kezdhetem elölről. Vagy csinálok deszkából rézsűt, és azzal igazítom a kerethez, vagy mást kell kitalálnom. Meg még jó hideg is van.
A magassági eltérés miatt még a bűzelzáró U alakot is nagyobbra kéne csinálnom.
Kínomban bejöttem fűteni a szobába, meg naplót írni, hátha eszembe jut valami. Eddig csak a fatákolmány, de nem vagyok még semmiben biztos.

Vasárnap

Pihenőnap. Nufi mondta, hogy kell a rendszer. Én meg miért ne hallgatnék rá. Ágyban maradtam, addig sem kell fűteni.
Csörög a telefon. Anyukám már a vonaton. Tehát a pihenő nap csúszik.
A konyhából kihordtam a szerszámokat, az étkezőasztalt lemostam a portól. Tegnap még mind a levegőben volt, értelmetlen lett volna percenként törölgetni.
Az egereket kivittem a gangra. Felemeltem a dióleveleket, és láss csodát, még négyen vannak.
Idekinn sohasem láttam egy-kettőnél többet.
A hullákat mostanában már el tudom égetni, nem is szoktam számolgatni. Az etetésen kívül nincs napi teendőm velük.
Beráncigáltam párhuzamosra a bútorokat, és a szitáló esőben mentem a vonatmegállóhoz.
Mire átgurultam a síneken, megjelent a vonat lámpája Bódvaszilas felől. Nem kellett sokat várnom.
Anyukám jókora szatyrát egy híres ember segítette le. Az a cigány festő, aki Bódvalenke házait csinosítgatja, és teszi most médiahírré a falut. Legalábbis a Borsodi rádióban anyu sokat hall róla. Ha itt lesz Nufi, majd megnézzük. De inkább nyáron, mert ebben a hidegben nem túl jó.
Megnéztük a diót. Már nem nagyon van. Leszedtem a maradék szőlőt. Még egy kis vödörnyi lett belőle. A jövő héten az is elfogy. A csicsóka virágzik, meg a borsó is. A borsóból már biztosan nem lesz semmi. Pedig tavaly még volt két-három hét jó idő novemberben is. Most is jó lenne!
Délután pedig fűtőt játszottam. Hordtam a gallyakat, a faháncsot, - mindent, csak éghető legyen – kis kályhába, és újra Precision 2000.
A VT-02 órajelét keresve hangok jöttek a hangszóróból. Oszci nem megy. Csere.
Az sem, bár úgy tűnik, hogy a szkópzsinór terhel be. Vissza az eredeti IC. A jelenség azonos, bár egy-egy pillanatra a mérőcsúcs elvételekor megjelenik a 4MHz-es órajel.
Még nem kerestem 100k-s ellenállást, pedig hátha... Hátha úgy nem terhelnék be kapacitívan.
Vagy még jobb, előhúzom a frekimérőt.
Csak közben megint este lett, és fűtöttem a kályhát és alágyújtottam a víznek s fazékban, és megint két fazéknyi forróvíz + két és fél hideg lett a fürdőm.
Micsoda dőzs!
Aztán irány a telefonfülke.
Este pedig bevackoltam magam az ágyba, és kerestem leírást a VT-02 firmware-ről. Vagy valami folyamatábrát. Jó lenne többet tudni erről a prociról.
Nagyon pici a rajz és még nincs a fejemben. Ráadásul hátulról kellene megközelítenem a dolgot. Ha nem a procit faggatom, hogy mi hiányzik neki, hanem a készülék többi komponensét indítgatom be külső tápról, műszinkronnal, stb. Meg mondjuk a DATA vonal.
Azt lenne jó megvallatni. De holnap pl. megskubizom, van-e egyáltalán ott jel. Ha pedig nincs, ki eszi meg.
Hétfő

Itt már igazi tél van.
Reggel a kinti kádban jégpáncél fedte a vizet. Ma is sok fát kell majd eltüzelnem. Lehet, hogy a héten szedem a sátorfámat, és elhúzok haza, mint a vadliba?
Előtte még össze kell pakolnom és az akkumulátort is babusgatni.
Ki fogom bírni.
A kályha jókora füstöt csinált, de befűtött. A Műszaki Hibában leírt módszerrel leakasztottam a 140Voltot a sortrafóról, és adtam neki 14-et. A sortrafó lábain nem éppen szabályos huplik vannak. De vannak. Csak valamelyik rajzon legalább volna pár diagram, mennyi pp-t kellene keresnem! Mert akkor tudnám, hány volt a tizede.
Miután mindenhol volt valami, feláldoztam az utolsó S2000-t, hogy biztos legyek a sortrafó zárlatában. Már csak elő kell kerítenem a tv tulajt, hogy hová rendeljem a trafót, vagy adja ide rá a pénzt.
Tudom, hogy drágább, mint amennyiből a Vaterán kapnék működőképes Precision2000-t.
Ez van. Csak annál megint bizonytalan, meddig megy hibátlanul.
Egyébként ebben is HR (utángyártott) van.
Belém bújt az ördög. A fal még nem volt alkalmas a csempézésre, feltettem a Telefunken tévét. Az is erre a sémára épült. Pár hónapig üzemelt anyunál, aztán kikönyökölt belőle valami. Akkor adtam neki a Grundigot.
8V megvan, a sor indul, hallom. A táp megáll. Gombokra nem reagál. Ha leakasztom a sortrafót, akkor van vezérlés, illetve mióta kicseréltem a tápban a 470uF 100V-os kondit.
Patt. Vagy megint nagyfesz trafó vásárlás, vagy megáll.
Ha 1-2 ezer Ft volna, már csak azért is megvenném, mert ez a Thomson logika érdekel, és legalább az I2C busszal megismerkedhetnék. Erre is van a PC-hez illeszthető interfész az újságban.
Éjjel kettőig-háromig ismét nem bírtam elaludni, addig olvastam a cikkeket. Négy éve, vagy öt. Nem, 2003 óta járatom, s nem szenteltem neki elég időt.
Jó, más része a szakmának tartott el, és ezt elhanyagoltam.
Pedig minden ága egy önállóan is megálló és teljes embert igénylő szakma.
Amikor kölyökkoromban tévészerelő akartam lenni, meg zenész meg minden, akkor még befejezhető valaminek sejtettem. Pedig az első munkahelyeimen volt ott az elrettentő példa, hogy még nem is túl öreg kollégák álltak meg olyan problémák előtt, ami nekem nem volt gond.
A sok mechanikai és kevés elektromos tudást kellett műszerekkel vizsgálható, láthatatlan fantomok keresésére váltani. Egy BU már nem izzott fel a vezérlés hiányában, mint a PL500 anódja.
Nem volt elég köpni egyet a csavarhúzóra, s nyállal pótolni a katódellenállást.
Most pedig a számítástechnika veszi át a szerepét sok-mindennek. Ráadásul mit sem ér az, hogy mondjuk remekül kezeli valaki a Norton Commandert, vagy tudja installálni a Windows aktuális verzióját.
Ha nincs kész program, amely megszólítja a vizsgálandó készüléket, akkor programozóvá kellene válni, és letölteni a kiválasztott ic dokumentációját, s megírni a programot, mely ezt a protokollt ismeri.
Ide jöttem most a világ másik felére, és egyre többen tudják rólam a szomszédok, hogy tévészerelő vagyok. Pedig amikor megállok egy hiba előtt, és rágom a körmömet, megrendeljek-e egy processzort a tévéhez, akkor nem vagyok biztos magamban. Már csak azért sem, mert a nyáron elkezdett Grundig tévé is csattant akkorát, hogy az új proci biztosan nem élte túl.
Mi a megoldás?
Nálam mindenképpen a tartalékolás. Visszatolni alkatrészekbe a pénzt, és kidolgozni olyan segédeszközöket, melyekkel kivallathatom a teljesítményelektronikát a befektetés előtt.
Nem érdekes? Visszatérnék a processzor nélküli világhoz. A munkaasztalon én vagyok a processzor, és majd én adok neki sorimpulzust, meg homokvárat. Majd én adok négyszöget a képparabolához.
Na ja, csak ha egy hónapban 1-2 tévéjavítás jön, akkor ebből nem nagyon épül fel a szaktudás hiányzó része sem, nemhogy az anyagi alapok.
Mégis kellene egy lottó öttalálat.

Kedd

Reggel arra ébredtem, hogy valaki veri a bejárati ajtót.
Erzsi néni kopogott be így. Kilenc óra volt. Én még javában húztam a lóbőrt. Tudom, hogy átcsúsztam a hajnali órákba a tévével, de legkésőbb fél kilenckor eddig már mindig be volt ágyazva.
Most nem.
Fél tíz felé értem el a hölgyhöz, akinek püfölni kellett a tévét, hogy legyen képe. A képeltérítő IC valamelyik forrasztása adta meg magát. Nem találtam meg a bűnös forrasztást, de a környéken mindent átmelegítettem, és gyantáztam. Most a komolyabb pofonokra sem megy össze csíkba a kép. Közben egy jót beszélgettünk.
Anyu telefonált, hogy küld nekem Jánossal palacsintát. Jó. Mire jött János, én is hazaértem. Sőt, megebédeltem és még meg is raktam a kályhát.
Füst persze volt, és János megjegyezte, hogy el van törve a könyökcső. Azért füstöl.
Pedig az csak az egyik ok.
Igazából erre nem akarok költeni, össze szoktam tolni a rést kicsire, és szellőztetek. Majd, ha megfulladtam, akkor elég lesz.
Most készülök csempézni. Ha korán megvagyok vele, akkor esetleg elmegyek Miskolcra purhabért a zuhanytálcák alá. Meg egy kicsit kimozdulni itthonról. Megint kezdem börtönben érezni magam.
Tegnap a Kék Fény adásában kaptam ízelítőt belőle.
Mondjuk az a srác, aki megölte a nagyanyját, mert állandóan verte, meg kiskorában kiette a hidegre, hogy fagyjon meg,.. Teljesen érthető reakció. Mindegy, hogy jogos vagy túlzott volt a válasz, embert nem szabad ölni, ezért börtön jár.
Ha valaki más kertjét dézsmálja, az megélhetési bűnöző, és abból annyi van, mint porszem az országúton. Könnyebb annak a kárát elfogadni, akit megkárosít, mint mindenkivel fizettetni az eltartását egy zárt intézményben.
Pedig ennek a gyilkos kölyöknek csak egy nagyanyja volt. Többet ilyet nem fog csinálni.
Akin meg nem torolják meg a lopást, az holnap nyugodtabban lép a következő birtokra, mert ő jogosan veszi el a másét.