2009. október 21., szerda

Komjáti napló 2009 - XXXVII. rész

Péntek

Délután nekiestem a konyhának. A már elkészült mosogató alatti lefolyót bontottam ki, mert még kell a rendszer végére a levegőztető, vagy szellőző cső. Tudom, hogyha most nem verem szét azt a három centit, akkor később már nem verem le csempét, stb. Ez még most a legkisebb veszteség.
A 32-es Y-t pár centivel meghosszabbítva tovább véstem a két ágat. A már fenn lévő csempék mellett véstem fel a plafonig a falat, s megfúrtam a plafont. Egy fúrószár bánta. Odafenn lámpa mellett reszeltem megfelelő méretre a lyukat.
Még beragasztottam az Y-t, és a felszálló csőbe a méretre vágott 32-es csövet. A felszálló cső 36-os, de itt nem számít, hogy vastagabb, mert nem víz, csak levegő fog járni benne. Remélem, egerek sem. Illetve az ellen tervezek fémhálót a végére.
Az illesztés jó arasznyi hosszan. Bekentem ragasztóval, s hogy ne folyjon vissza, körbeszigszalagoztam. Estére száradni hagytam.

Szombat

Megint hideg volt reggel. Lehet, hogy ma este már a hálózsákban alszom. Vagyis abban is. meg a paplan alatt.
Feltakarítottam a tegnapi vésés maradékát, megkevertem egy adag mészhabarcsot. A cső buggyan. Akárhogy vésem alá, kilátszik a falból.
Már nem érdekel. Legfeljebb leveszem a z összes eddig felrakott csempét, és kiemelem másfél millimétert, ha nagyon látszik.
Persze este még biztosítottam Nufit, hogy minden sík és vízszintes és függőleges. Merthogy akkor még az is volt.
Ilyenkor szokott beköszönteni a baj.
Oldalról nem látszik, de szemből igen. A csap magasságágban beékeltem a csövet egy deszkával, de akkor máshol buggyan elő. Ahol alávések, ott is kirugózik, vagy ha nem ott, akkor máshol.
Hagyom száradni, majd megnézem, mit tudok vele később alkotni.
Bejöttem a szobába fűteni.
Levágtam egy jókora száraz gallyat a komposzt melletti szilvafáról, s felaprítva elegendő lett a kályhába. Még a kávé is megfőtt a tetején.
Mire megreggeliztem, már csacsogott is a főző.
Jó, menjünk a zuhanytálcát beigazgatni.
Ez ma nem az én napom.
Eddig benne hagytam a papírban, úgy próbálgattam a helyére. A betonkeretet akkorára csináltam, hogy jó legyen. A zsaludeszka szélessége volt a ráhagyás, hogy el tudjam majd forgatni, ha netalán nem párhuzamos a fallal. 2x1cm bőven elegendő hozzá.
Ekkor jött a feketeleves.
A tálca széle nem lapos, hanem visszahajtott. 1 cm szélességben, és bár ez is takarásban van a csempéken, nem egy pontosan mozdíthatatlannak beállítható valami.
A következő élményem pedig, hogy a leragasztott csempék jönnek fel a betonkeretről. De nem a csemperagasztó a keretről, hanem a csempe a ragasztóról.
Imádom, pedig beáztattam, és millimétereket püfölgettem, a vízmértékkel a kezemben lestem minden koppintás eredményét, s most kezdhetem elölről. Vagy csinálok deszkából rézsűt, és azzal igazítom a kerethez, vagy mást kell kitalálnom. Meg még jó hideg is van.
A magassági eltérés miatt még a bűzelzáró U alakot is nagyobbra kéne csinálnom.
Kínomban bejöttem fűteni a szobába, meg naplót írni, hátha eszembe jut valami. Eddig csak a fatákolmány, de nem vagyok még semmiben biztos.

Vasárnap

Pihenőnap. Nufi mondta, hogy kell a rendszer. Én meg miért ne hallgatnék rá. Ágyban maradtam, addig sem kell fűteni.
Csörög a telefon. Anyukám már a vonaton. Tehát a pihenő nap csúszik.
A konyhából kihordtam a szerszámokat, az étkezőasztalt lemostam a portól. Tegnap még mind a levegőben volt, értelmetlen lett volna percenként törölgetni.
Az egereket kivittem a gangra. Felemeltem a dióleveleket, és láss csodát, még négyen vannak.
Idekinn sohasem láttam egy-kettőnél többet.
A hullákat mostanában már el tudom égetni, nem is szoktam számolgatni. Az etetésen kívül nincs napi teendőm velük.
Beráncigáltam párhuzamosra a bútorokat, és a szitáló esőben mentem a vonatmegállóhoz.
Mire átgurultam a síneken, megjelent a vonat lámpája Bódvaszilas felől. Nem kellett sokat várnom.
Anyukám jókora szatyrát egy híres ember segítette le. Az a cigány festő, aki Bódvalenke házait csinosítgatja, és teszi most médiahírré a falut. Legalábbis a Borsodi rádióban anyu sokat hall róla. Ha itt lesz Nufi, majd megnézzük. De inkább nyáron, mert ebben a hidegben nem túl jó.
Megnéztük a diót. Már nem nagyon van. Leszedtem a maradék szőlőt. Még egy kis vödörnyi lett belőle. A jövő héten az is elfogy. A csicsóka virágzik, meg a borsó is. A borsóból már biztosan nem lesz semmi. Pedig tavaly még volt két-három hét jó idő novemberben is. Most is jó lenne!
Délután pedig fűtőt játszottam. Hordtam a gallyakat, a faháncsot, - mindent, csak éghető legyen – kis kályhába, és újra Precision 2000.
A VT-02 órajelét keresve hangok jöttek a hangszóróból. Oszci nem megy. Csere.
Az sem, bár úgy tűnik, hogy a szkópzsinór terhel be. Vissza az eredeti IC. A jelenség azonos, bár egy-egy pillanatra a mérőcsúcs elvételekor megjelenik a 4MHz-es órajel.
Még nem kerestem 100k-s ellenállást, pedig hátha... Hátha úgy nem terhelnék be kapacitívan.
Vagy még jobb, előhúzom a frekimérőt.
Csak közben megint este lett, és fűtöttem a kályhát és alágyújtottam a víznek s fazékban, és megint két fazéknyi forróvíz + két és fél hideg lett a fürdőm.
Micsoda dőzs!
Aztán irány a telefonfülke.
Este pedig bevackoltam magam az ágyba, és kerestem leírást a VT-02 firmware-ről. Vagy valami folyamatábrát. Jó lenne többet tudni erről a prociról.
Nagyon pici a rajz és még nincs a fejemben. Ráadásul hátulról kellene megközelítenem a dolgot. Ha nem a procit faggatom, hogy mi hiányzik neki, hanem a készülék többi komponensét indítgatom be külső tápról, műszinkronnal, stb. Meg mondjuk a DATA vonal.
Azt lenne jó megvallatni. De holnap pl. megskubizom, van-e egyáltalán ott jel. Ha pedig nincs, ki eszi meg.
Hétfő

Itt már igazi tél van.
Reggel a kinti kádban jégpáncél fedte a vizet. Ma is sok fát kell majd eltüzelnem. Lehet, hogy a héten szedem a sátorfámat, és elhúzok haza, mint a vadliba?
Előtte még össze kell pakolnom és az akkumulátort is babusgatni.
Ki fogom bírni.
A kályha jókora füstöt csinált, de befűtött. A Műszaki Hibában leírt módszerrel leakasztottam a 140Voltot a sortrafóról, és adtam neki 14-et. A sortrafó lábain nem éppen szabályos huplik vannak. De vannak. Csak valamelyik rajzon legalább volna pár diagram, mennyi pp-t kellene keresnem! Mert akkor tudnám, hány volt a tizede.
Miután mindenhol volt valami, feláldoztam az utolsó S2000-t, hogy biztos legyek a sortrafó zárlatában. Már csak elő kell kerítenem a tv tulajt, hogy hová rendeljem a trafót, vagy adja ide rá a pénzt.
Tudom, hogy drágább, mint amennyiből a Vaterán kapnék működőképes Precision2000-t.
Ez van. Csak annál megint bizonytalan, meddig megy hibátlanul.
Egyébként ebben is HR (utángyártott) van.
Belém bújt az ördög. A fal még nem volt alkalmas a csempézésre, feltettem a Telefunken tévét. Az is erre a sémára épült. Pár hónapig üzemelt anyunál, aztán kikönyökölt belőle valami. Akkor adtam neki a Grundigot.
8V megvan, a sor indul, hallom. A táp megáll. Gombokra nem reagál. Ha leakasztom a sortrafót, akkor van vezérlés, illetve mióta kicseréltem a tápban a 470uF 100V-os kondit.
Patt. Vagy megint nagyfesz trafó vásárlás, vagy megáll.
Ha 1-2 ezer Ft volna, már csak azért is megvenném, mert ez a Thomson logika érdekel, és legalább az I2C busszal megismerkedhetnék. Erre is van a PC-hez illeszthető interfész az újságban.
Éjjel kettőig-háromig ismét nem bírtam elaludni, addig olvastam a cikkeket. Négy éve, vagy öt. Nem, 2003 óta járatom, s nem szenteltem neki elég időt.
Jó, más része a szakmának tartott el, és ezt elhanyagoltam.
Pedig minden ága egy önállóan is megálló és teljes embert igénylő szakma.
Amikor kölyökkoromban tévészerelő akartam lenni, meg zenész meg minden, akkor még befejezhető valaminek sejtettem. Pedig az első munkahelyeimen volt ott az elrettentő példa, hogy még nem is túl öreg kollégák álltak meg olyan problémák előtt, ami nekem nem volt gond.
A sok mechanikai és kevés elektromos tudást kellett műszerekkel vizsgálható, láthatatlan fantomok keresésére váltani. Egy BU már nem izzott fel a vezérlés hiányában, mint a PL500 anódja.
Nem volt elég köpni egyet a csavarhúzóra, s nyállal pótolni a katódellenállást.
Most pedig a számítástechnika veszi át a szerepét sok-mindennek. Ráadásul mit sem ér az, hogy mondjuk remekül kezeli valaki a Norton Commandert, vagy tudja installálni a Windows aktuális verzióját.
Ha nincs kész program, amely megszólítja a vizsgálandó készüléket, akkor programozóvá kellene válni, és letölteni a kiválasztott ic dokumentációját, s megírni a programot, mely ezt a protokollt ismeri.
Ide jöttem most a világ másik felére, és egyre többen tudják rólam a szomszédok, hogy tévészerelő vagyok. Pedig amikor megállok egy hiba előtt, és rágom a körmömet, megrendeljek-e egy processzort a tévéhez, akkor nem vagyok biztos magamban. Már csak azért sem, mert a nyáron elkezdett Grundig tévé is csattant akkorát, hogy az új proci biztosan nem élte túl.
Mi a megoldás?
Nálam mindenképpen a tartalékolás. Visszatolni alkatrészekbe a pénzt, és kidolgozni olyan segédeszközöket, melyekkel kivallathatom a teljesítményelektronikát a befektetés előtt.
Nem érdekes? Visszatérnék a processzor nélküli világhoz. A munkaasztalon én vagyok a processzor, és majd én adok neki sorimpulzust, meg homokvárat. Majd én adok négyszöget a képparabolához.
Na ja, csak ha egy hónapban 1-2 tévéjavítás jön, akkor ebből nem nagyon épül fel a szaktudás hiányzó része sem, nemhogy az anyagi alapok.
Mégis kellene egy lottó öttalálat.

Kedd

Reggel arra ébredtem, hogy valaki veri a bejárati ajtót.
Erzsi néni kopogott be így. Kilenc óra volt. Én még javában húztam a lóbőrt. Tudom, hogy átcsúsztam a hajnali órákba a tévével, de legkésőbb fél kilenckor eddig már mindig be volt ágyazva.
Most nem.
Fél tíz felé értem el a hölgyhöz, akinek püfölni kellett a tévét, hogy legyen képe. A képeltérítő IC valamelyik forrasztása adta meg magát. Nem találtam meg a bűnös forrasztást, de a környéken mindent átmelegítettem, és gyantáztam. Most a komolyabb pofonokra sem megy össze csíkba a kép. Közben egy jót beszélgettünk.
Anyu telefonált, hogy küld nekem Jánossal palacsintát. Jó. Mire jött János, én is hazaértem. Sőt, megebédeltem és még meg is raktam a kályhát.
Füst persze volt, és János megjegyezte, hogy el van törve a könyökcső. Azért füstöl.
Pedig az csak az egyik ok.
Igazából erre nem akarok költeni, össze szoktam tolni a rést kicsire, és szellőztetek. Majd, ha megfulladtam, akkor elég lesz.
Most készülök csempézni. Ha korán megvagyok vele, akkor esetleg elmegyek Miskolcra purhabért a zuhanytálcák alá. Meg egy kicsit kimozdulni itthonról. Megint kezdem börtönben érezni magam.
Tegnap a Kék Fény adásában kaptam ízelítőt belőle.
Mondjuk az a srác, aki megölte a nagyanyját, mert állandóan verte, meg kiskorában kiette a hidegre, hogy fagyjon meg,.. Teljesen érthető reakció. Mindegy, hogy jogos vagy túlzott volt a válasz, embert nem szabad ölni, ezért börtön jár.
Ha valaki más kertjét dézsmálja, az megélhetési bűnöző, és abból annyi van, mint porszem az országúton. Könnyebb annak a kárát elfogadni, akit megkárosít, mint mindenkivel fizettetni az eltartását egy zárt intézményben.
Pedig ennek a gyilkos kölyöknek csak egy nagyanyja volt. Többet ilyet nem fog csinálni.
Akin meg nem torolják meg a lopást, az holnap nyugodtabban lép a következő birtokra, mert ő jogosan veszi el a másét.

Nincsenek megjegyzések: