Boldog új évet kívánok!

Géczy Gábor mondta egy előadásában, hogy az ő nagyapja leszúrta a botját valahol, és ott volt a világ közepe.
Mekkora igazság? Mekkora önismeret?
Nufival idahelyeztük a világ közepét, és tényleg megleltük.
December utolsó estéin kisétáltam, majd Nufit is kivittem magammal a sötétbe.

Az első alkalommal egyedül botorkáltam a Bódva töltésén. Nem volt nálam zseblámpa, telefon, vagy bármi civilizációs csecsebecse. A látótávolságot a köd pár méternyire szabta. Ha fűcsomóra léptem, bicsaklott a lábam, de követte a domborzatot, mint gyermekkoromban a gőrkorcsolyával.
Odaúton balról kisebb és nagyobb fényfoltok sejttették, melyik a templom világítása, s hol a Malom utca közvilágítása.
Apró léptekkel a kanyarig mentem, ott visszafordultam, és hallgattam a csöndet.
Néha kutyák megtörték, de szél sem mozgott.
Másodszor már Nufival tipegtünk. Neki minden baja volt. Nem azt a cipőt kellett volna felvenni, sapkát a kendő helyett, de jött hősiesen. Segített megteremteni a világ közepén a bátorságot is.
Tudom, hogy nem szereti a sötétet, de eljött velem.
Én még gonoszkodtam is.
Keverednek a semmise emlékek, de a harmadik alkalommal megint egyedül jártam végig az utat, s akkor átmentem a Bódva túloldalára. Ott bandukoltamban lövés hangzott Szentandrás irányából, vagy inkább Szendnrás és Rákó közti erdő felől.
Nem számít. Itt ezen a szakaszon nincsenek magaslesek, nem fognak lepuffantani.
A malom előtti híd túloldalán azonnal visszatértem, és akkor áll össze a kép bennem: a töltés kanyarja nem a Bódva, hanem a Pasnyag patak medrét követi.
Szerencsém volt. A malom előtti legelő járható, és a patak sem mély, széle csak két lépés. Fel tudtam kapaszkodni a már ismert útra.
Most jön a gonoskodásom.
Elmeséltem Nufinak a lövés zaját.
Vele csak a Bódva innenpartján sétáltam továbbra is.
Most pedig két estét kihagytam.
Egyik a szilveszter, de ma, újév napján tervezem a folytatást.

**
Tegnap felhívtam  Mészi haverom, és szóba került a sétánk is. Az első kerdése az volt:
Nem féltek?
Van még olyan őrült, aki látni akarja a sötétet egy elhagyatott helyen, és meghallgatni a csöndet?
Talán a csillagokat érdemes nézni.  Az utolsó alkalommal már díszkivilágított a csillagos égbolt, és Komjáti meg Bódvaszilas fényei szemzavaró módon  hasítottak. Biztos kacskaringóztunk a töltés tetején, de így volt szép.

Fagy

Odakinn javítottam a mosógépet. A kerti csap leszerelhető végéről levettem a csonkot. (Arra lehet ráhúzni a csövet és ababilinccsel rögzíteni) így pont rátekerhető a mosógép hidegvízbevezető csöve. Nincs kupi a fürdőszobában, és a kipumpált vizet felissza az udvar.
Most meg lement 0 fok alá éjszaka a hőmérséklet. Hiába lehelem a hőmérőt, fázósan visszakucorodik a 0 alá.
A csőben pedig megáll a jég.

******

Pár napja elkezdtem a bejegyzést, aztán így maradt.
Karácsonyra készülve én is üdvözlök mindenkit!

Most nem tudok írni úgysem, mert mihelyt a gép mellé kerülök, érkezik új feladat.

Frissen ped-agonizálok

Ma én ébredtem előbb. Olvastam Nufinak. Így irtunk mi.
Bagi Péter Magyar Szilád és Mezei Péter könyve.

Paródiák. (?) Ilyet én is szerettem játszani.
Egy-egy híres, vagy ismert vers ritmusán valami más szöveget összerakni. Ady, Kosztolányi, Weöres 'hangján' beszélni autóról, részeg hányásról.
Gonosz munka, mert az alkotó - most magamról mondom - megleli benne a saját élvezetét, s az eredeti szerző kigúnyoltatik.
Jobb lesz egyes szám első személyben:
Kigúnyolom. Pedig nem. Nem a gúny, hanem a játékosság. Élvezni kezdem, hogy nekem is van olyan ritmusú szövegem, mint a nagy költőnek.
De itt van Péter mozija is.
Ő oktatni akar, és válogatja a művészeti alkotásokat, és még az 'egyenruha' is kötelezi a minőségi válogatásra.
Én meg sehová sem elkötelezett betolakodó akarom neki megmondani, hogy...
Ráadásul az ellenkezés a véremben van. Erre állt rá a szervezetem.
A javító munka mindig arról szól, hogy valaki nem boldogul, és nekem más úton illik megközelíteni a feladatot.
Ha működne, akkor nem fordulnának hozzám.
Most az érdektelenség okán akartam beleszólni, de nem biztos, hogy jól javítok. Meg nem is kért Péter arra, hogy változtassak a műsorszerkezeten.
Foga(da)tlan prókátor leszek?
Majd kiderül.....

Ped a gógia

Amikor gyerek voltam - Nufi szerint ez még nem változott - volt egy lábfrissítő. Ped névre hallgatott.
Lehet, hogy rosszul emlékszem, de lehet, hogy nem. Nem baj.
Bennem meg mindig ott motoszkál a gonosz manó, hogy talán belerugdossák a tanerők a tudást a kölkökbe?
Megnéztem, hogy latinul pes a láb, tehát nem onnét érkezett a szó.
Nem is érdekes.
Inkább azon rágódom, hogy tegnap felbosszantottam Pétert.
Nem azt a filmet akartam nézni, amit ő talált ki a mozinak, de mivel ketten voltunk utoljára, inkább jelzésnek szántam, hogy ne ragadjunk le az ötvenes-hatvanas éveknél.
Nem biztos, hogy az Ördög ügyvédje nagyobb nézőközönséget vonzana, de adnék egy esélyt magamnak. Szinte abban is biztos vagyok, hogy még ő sem látta végig.
Másrészt ha már 'mozi', akkor össze kéne dugni többünknek a fejünket, és listát írni, majd abból  akár meg is szavazhatjuk, mit is vetítsünk. Egy hónapra jut négy péntek, ennyit egy papíron ki lehet tűzni, és ha még meg is akarjuk beszélni a tanulságot, akkor azt is odaírni.
Na itt jön be a pedagógia.
A tizenkét dühös ember is fontos mondanivalót hordoz. Nem kell mindenkit megölni első felindulásból, csak mert a begyűjtött 'bizonyítékok' ellene szólnak.
Ettől még lehet gyilkos, és a következő áldozat után nem lesz kegyelem. Ebben biztos vagyok.
Mégis fontos, hogy indulatból ne tegyünk visszafordíthatatlanná semmit.

Mondjuk megyek az utcán, és elüt egy autó. Nem szakad le a fejem, nem horpad be a lökhárítója, csak éppen elvesztem az egyensúlyom, és megtekintem az alvázát.
Ha én akkor felpattanok, és bemosok egyet a vezetőnek, még nem tudhatom, hogy például egy erőszakosan előző autó elől húzódott le, akivel szemből összecsattanva sokkal nagyobb kár keletkezett volna az autójában.
Én a magam kárát érzem bajnak, ő meg hős, mert megakadályozott egy összeütközést.

Megnéztem a Szun Ce írást

Elérhető a MEK oldalán.*
Én is kötelezővé tenném az áltaános iskolákban a tanítását. Rövid és lényegretörő.
Nem lesz ettől még katonaközpontú a társadalom, csupán kötni kezdi a körötte lejátszódó eseményeket a saját helyzetéhez.
Mikor kell becsukva szemét valaki után menni, mert ismeretlen terepen csak a szerencsében nem érdemes bízni. A szerencse mindig kevesebb, mint a tudás nyújtotta biztonság.
De azonnal felszedni minden morzsáját a tudásnak, mert az ember feje rendszerez. Ha nem mindig tudatosan, de még álmában is.
Jásdi Kis Imre előadásából számomra  szépen kiderül, hogy az Eurázsiában föld alá igazított vízből lett szénhidrogének zöme a közelkeleten kerül elő.
Az energiakörforgásból azonban a szén megkötve műanyag szemeteinkként kivonódik, a földfelszín átalakul, és mi emberek kihalunk. A folyamat pedig exponenciálisan gyorsul.
Mindez a földön ki tudja hányszor már le is játszódhatott. A közetekben simán megsemmisül a finom mintázata a korábbi társadalmaknak, s kutatásuk még érdekekbe is ütközik.
Ha nyelvészeink például nem a tőlünk különböző nyelvek rendszere alapján akarnák megérteni a sajátunkat, több elemző agy több összefüggésre bukkanhatna. A ragozó nyelvek felépítményeire gondolok.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez a számítógépes világ csak létrehoz olyan csoportosulásokat, akik fittyet hánynak az akadályokra, és egymásra találva génbank módjára őriznek meg vad 'növényeket'.
Az életképes csíra pedig csenevészen is szárba szökken itt-ott.
De van rá állati példám is.
A mára teljesen kikopott kendermagos tyúkokat vissza tudták tenyészteni.
Nem a tudománnyal van itt baj. Az csak a rendszerezett tudást jelenti. Nem a tudósokkal. Ők csak egy részterület ismerői.
A részeket összekapcsoló irányító erő nem a természet. Vagy aki vallásos, annak isten.
Pedig vissza fogunk kerülni a természet uralma alá, mint már sokszor visszakerültünk.


*Szun Ce: A Hadviselés törvényei
(Nufi rámpirított, hogy nem írtam meg, mi várható a kínai szerzőtől, de az előző bejegyzésem csak az orosz fickó előadását linklte, és ott hangzottel a hadvezér neve. Ráadásul nem is kifejezetten háborúról akartam beszélni.)