2011. szeptember 13., kedd

Hétfő



Kilencre ígértem magam. Mentem Margit nénihez zárat cserélni. Igaz, már tavalyelőtt megjavítottam a régi zárat annyira, hogy csukni-nyitni lehetett, de ráfért a negyven éves vasra a csere.
A fia már bevásárolt. Cilinderes zárat vett. Mérete jó, csak a cilinder miatt a két takaró lemez nem megy vissza. Régen raktak a zár mellé két lemezt, de most nem volt. Visszagördülhettem a reszelőért, és ráspolyért. Jó két órás hegedülés következett.
Közben anyu is bejelentkezett. Hozta Jolikának a bot végére a gumit. Laci bácsi a telekre ment, anyu meg ide jött.
Fél tizenegykor kirobogtam az állomásra, de még nem ért ide. Laposnak találván a gumit, gondoltam, felfújom, mielőtt visszamegyek a Margit nénihez.
Nem volt jó ötlet. Amint levettem a pumpát, a levegő visszalőtt. A szelepgumi elengedett.
Közben ránéztem a telefonomra, és üzemi sötétség. Lemerült.
A töltő ilyenkor ki tudja, merre kóborol a házban, nekem meg pisilni kellett volna. Juszt se… juszt is…
A vége az lett, hogy bekapcsoltam a számítógépet, és USB portról töltöttem fel az akkuját. Persze anyu is keresett közben, hogy csak fél egykor ér ide.
Volt időm befejezni a zárat.
Közben beszélgettünk. A néni 88 éves. Szelleme fiatalos, ragyog a szeme, csak a mozgása nehéz. Körötte pedig egy játékos németjuhász kutya liheg. Folyton vele kellene játszani. Ha eldobtam az uborkát, vagy a megrágott konzerves dobozt, boldogan rohant érte, és miközben reszeltem a siltet, a hónom alatt dugta be a fejét. ’Tessen má’ velem is jáccani’ .
Margit néni az arab-izraeli konfliktusról tájékozottabb még nálam is - nem nagy kunszt, de meglepő -  , pedig nem néz tévét. Szürke hályog van a szemén.
Közben felsorolta, hogy két évvel fiatalabb a nagymamámnál, és sok-sok hasznos tudnivalóval látott el a faluról. Persze nem tudnám most visszaidézni, de jól jön máskor, másokkal beszélgetve, mert ismerősként ható történetekben eszembe jutnak a korábban hallottak. Igazi mesék, mint gyerekkoromban. De hát gyerek vagyok én itt ezek között a nénik között. (Értem még Mari nénit, Erzsi nénit, meg akik most nem jut eszembe, azokat a hölgyeket is.)
Persze kicsit félnek a szlovákoktól, akik vásárolják a házakat itt Komjátiban, de eddig úgy tűnik, csak az ismeretlenek iránti tartózkodás érezhető. Mondtam is, hogy ide pénzt hoznak, és felújítják, korszerűsítik a házakat. A szembeszomszédom például Kassáról hozott feleséget, ott élt a hetvenes évek eleje óta, de Sátoraljaújhelyben született. Akkor beszélnek szlovákul a feleségével, ha a fiuk, unokájuk van itt. A menyük szlovák, és a gyerek sem tud magyarul.
Engem eddig csak egyszer zavart a reggeli rádiózásuk. Nem elég, hogy magyarul hallgatni kell azt a tömérdek reklámot, most a hangsúlyból tudom, hogy épp a bepisálós vénasszonyoknak hirdetik a pelenkát, de még csak nem is értem.
Aztán bekapcsoltam én is valamit, és elnyomtam.
Hozott anyu még pár paprikát, meg paradicsomot. Tegnap óta egyet sem ettem meg, miből gondolta, hogy kifogyott?
Átmentünk Jolikához kávézni és beszélgetni egyet. A fél négyes vonattal ment haza. Én meg kikarikáztam Dobódélre úszni. Sajnos az egyik küllőm elengedte az agyat, és fenékrázós lett a nagy bicajom is. Eddig még nem leltem meg a racsnileszedő thorx csőkulcsot. Ha nincs szerencsém, akkor Nufi bringáját kell befognom, vagy a Favoritot. Esetleg a Favorittal elmegyek Szendrőbe, hátha lehet kapni ezt a célszerszámot. Amíg nem hurcolok cementet, vagy meszet, addig nem gond. Legközelebb már felírom a listámba, hogy legyen a kocsiban. Kicsi, és elfér a szerszámosban.
Amint hazajöttem, kerestem szelepgumit a kempinghez, és felfújtam. Falun belül az a célszerű járgány.
Megfúrtam az új oszlopot, és visszaszereltem a csatornacsöveket.
Andráséktól még az út előtt megkérdeztem, jönnek-e úszni, de ismét lemondták. Ilyenkor kicsit dühös vagyok, de aztán elpárolog. Jönnek a gyerekek – védekezett- és valóban itt volt a népes család, mire visszatértem.
Megígértem, hogy beállítom az internetet. András a fiával épp lócát csavarozott össze. Az asszonyokra bízott. Ő nem ért hozzá.
Leültünk, elmutogattam, hogy hol keressen vezeték nélküli hálózatot, mit írjon be, ha ingyenes egy órát akar, és hogy Bódvaszilason tud venni 24 órás használatot 30 napra olcsón. Nem is kell Miskolcra menni.
Ma hasznos voltam.
Mehetek telefonálni Nufihoz.

2011. szeptember 11., vasárnap

Szeptember 11



Negyvennyolc éves lettem én
bejelentés e förmedvény
haszon-
talan

Szójáték, mellyel meglepem
e vályogházi szegleten
magam
magam.

Negyvennyolc évem elszelelt
de vajas kenyérre mindig telt
s dagadt
hasam.

Tilos lett mostanra a kenyér
Mindegy, hogy barna, hófehér
csekély
esélyt

Ragadtam tavaly, és háborúm
megállította a domború
bendő
redőm.

Immáron lement majd húsz kiló.
Visszajött kedvem, mert élni jó.
Azon
vagyok.

S mellettem kitartott Ildikó.
Gazdagabb voltam, de így most jó,
megyünk,
s kezünk

Egymásba fonódó ujjakkal
megtart egy világot bú-bajjal,
nem fé-
lek én.

Negyvennyolc évem elrepült
az élet még hoz tán borúra derűt
szerény
reményt.

2011. szeptember 7., szerda

Kőmíesből piktor


Hétfő
Még tart a meleg. Lefestettem az oszlopot. Elolvastam, hogy milyen mész jó hozzá, meg 0,2mm vastagon kell felvinni, meg tej sűrűségűre keverjem, aztán inkább tejföl lett, és nem szűrtem át semmin, csak addig dömöcköltem, amíg jónak ítéltem. Faragtam nyelet a meszelőmbe, és usgyi.
Meg ahogy azt Móriczka elképzelte. A meszelőből elindultak kifelé a szálak.
Megkerestem a teddyhengert. Farkasházy sem jött be. Végül a 10 centis ecset hozta a legjobb eredményt.
A nap fűtött teljes energiával, rajtam a fekete farmer majd meggyulladt. Mire megkerültem az oszlopot, már száraz felületet találtam.
Délben kibányásztam a pókhálósra penészedett karfiolból az ehető részt, és paprikával-paradicsommal megsütöttem, majd átfőztem egy deci vízben. Végre sikerült eltalálni a zsír arányát. Itt most nincs annyi szalonna, mint otthon, de nagyjából egy evőkanálnyi kellett a fél fej karfiolhoz, meg a három tojáshoz.
Ebéd után újból lekentem az oszlopot, aztán még egy csíkot a sárga falból. Kíváncsi vagyok, hogy takar. Holnap pedig belejavítok a vakolatba az ablak fölött, és átkenem az egészet.
 Kedd
Hűs reggel fogadott. Nyolc után zuhogott az eső. Beszorultam a szobába. Amíg a kávét meg nem főztem, semmire sem voltam alkalmas. Illetve kipakoltam az edényeket esőt fogni. A szobafestős könyv (Berendi György Festés-mázolás) azt írja, hogy lágy víz jó, vagy esővízzel keverjük az oltott meszet. Ha van, hát miért ne!
Persze először kivéstem az ablak feletti rést, azaz lekapartam a festéket, és kiszórtam a porózus részeket. Oda flexibilis csemperagasztót kentem be. Nem sokat, de itt belül a szobában is így kezeltem a repedést, és tavaly óta nem mozdult-repedt tovább.
Oldalt pedig becskeházi homokkal kevertem meg a meszet, és azzal fröcsköltem be a falat. Már ahol a sarkon hiányzott.
Ez a becskeházi egy sárga kőpor. Kevesebb mész kell hozzá, azért jó. Ráadásul ingyen volt. Az árvízi védekezéshez kapta a falu, de a gátba nem jó. Feltornyozták az út mellett, és várta a sorsát. Jött is egy markoló, amelyik betúrta, és elegyengette a földet fölötte. A munkagépes srác rendes volt, mert még hozhattam három vödörrel. Megvárta.
Az ötletet pedig Zilinyi Pista bácsitól kaptam, akitől a házat vettem.
Ez is a falu. Nem érzem a ’ szomszéd tehene is dögöljön meg ’ viszonyt. Inkább segítenek egymáson, ahol tudnak.  
Kiigazítottam a hátsó szoba ablakát, a konyháét, és az első szoba sarkát is, ahol az egérinvázió szokott megindulni.
A ház elejét háromszor átmeszeltem estig. Látok még foltokat, te úgy tűnik, takar a mész.

Ma már kellett melegíteni vizet a fürdéshez. Nem másztam bele, kevés volt a napsütés. Holnap lehozom a hordót a padlásról, mert az sötét. Hátha abban több (hő)energia marad.
Este nem sikerült a telefonfülkében kapcsolatot teremteni. Maradt a mobil.

2011. szeptember 5., hétfő

hétvége


Szombat
Vajon hányszor ütközöm még bele az érték fogalmába? Csak megyek leszegett fejjel. Hiszem, hogy a kimondott szó valósággá válik.
Ugyanígy jártam meg azzal a sráccal is, akinek a notebook tápegységét javítottam meg, s munkadíj helyett azt kértem, szögelje fel a házunk palatetejének oldalára az új a lécet, a tönkrement helyére. Nekem csak egy 150uF400V-os kondi, négy dióda, egy pár ohmos ellenállás és egy biztosítékomba került, s egy estémbe. A biztosíték foglalatot át kellett alakítanom, mert más méretű volt itt nekem.
A beleegyezés, és az öröm megvolt. Aztán hiába vártam a fiút.
Ezek a fizikai dolgozók soha semmibe sem kell belefektessenek. A tulaj mindent megvesz helyettük. Én, ha rosszul mérem fel magamnak az anyagot, rajtam rohad, ha kevesebbet veszek, ott állnak munka nélkül.
De a szakmámba vágóan is meg kell tudnom becsülni, vajon kifizeti-e a tulaj a készülékét, és ha az alkatrész 1-2 ezer Ft, akkor a háromezres postaköltséget elviseli-e, vagy az 5000 Ft fölötti motyónál pont az billenti át a 'nem kérem' kategóriába .  
A rajtam ragadó ócskaságok sem értékek másnak, mert Vaterán, bolhapiacon olcsóbban kap.

……………….
Elég a köldöknézésből.
Munkára! Iránya a tüzép, hátha ma lesz végre ott valaki.

Vasárnap
Ma pihenőnapot tartottam. Feri pénteken hozott az akkus lámpájához desztillált vizet. Az egyik cella tetejéről  gumikupak azonnal a fűbe ugrott, és nem lett meg. (még). A betöltő lyukon a víz mellett nem jött ki a buborék. Még szerencse, hogy Laci bácsi a használt inzulinos fecskendőjét itt dobta a szemetesbe. Különben keresgélhettem volna valami szalmaszál után. Igaz, így is eltartott egy darabig a feltöltés. Közben kiderült, hogy a beépített trafójának primer tekercse szakadt. Reméltem, hogy csak a hőbizti.
Nem.
A tekercs leégve, a tekercstest kissé lefolyt a lemezelés oldalán.
Kerestem hasonló méretű trafót, de addig nem kötöm be, amíg nem látom, hogy felveszi a töltést. Beállítottam egy töltésre alkalmas transzformátort, és rátettem egy mutatós műszert. Ezek a digitális vackok mind elfeketednek a napon. Percekig kell hűteni, amíg látni lehet újra a számokat az LCD-n.
A töltés már teszi a dolgát. Addig is kirobbantottam a mélyhűtőből az ebédre szánt húst. Amíg a napon levet eresztett, a jégpáncél további részeitől is megszabadítottam a kis hűtőt. Főzőcske közben kinéztem egy jó kis novellát, meg hallgattam a Kossuthot. Otthon úgy sem nagyon rádiózom. A Félek c. novella volt. Thury Zsuzsa írta. Semmi különös. 80 évesen talán én is ilyen lennék. Illetve nem, mert nem fogok altatót szedni. Majd kitotyogok a konyhába, és olvasok valamit.
Megszemléltem a tegnapi munkámat. Mármint este még bevakoltam az oszlop lábának a negyedik lapját, a boltívet, meg itt-ott. Illetve a maradékkal a kerítés lábából kipergett kötőanyagot pótoltam. A terméskövek habarcsa itt-ott már nagyon hézagos. Az íves plafon volt a legnehezebb.
Józsi fiai hozták a notebookjukat. Ki kellett cserélnem másikra a DVD írót.  Este Józsi ugrott be érte. Aztán vissza is hozták, mert nem adta ki a lemezt. Sajnos kipróbálni nem tudtam először. Sem táp, sem akku nem volt hozzá. Most hozott a fiúcska. Nem volt nagy baj. A DVD előlapja patentos. Elmozdult, és a gombja nem nyomta meg a kidobó kapcsolót. Megmozgatva egy kicsit beugrott a helyére, és már vihette is haza boldogan.
Még helyreállítottam a nagy SA antennámat. Jó 20 éve építettem, aztán hányódott sokfelé, és most újra munkára akarom fogni.
A V alakú aludrótok plexilapra csavarozva ülnek egymástól egyforma távolságban, és ezek a lapot törtek el. Újat kellett faragni hozzá, furkálni és reszelni.  Az árbocra rögzítője már nincs meg. Azt is fűrészeltem, de azt idő gyorsabb volt nálam, rám sötétedett. A tartó rudat átölelő U vasat már csak holnap tudom megalkotni.
Legalább már nem rágom magam a kőművesen. Bár a végkövetkeztetést csak lejegyzem.
Igazat kell adnom neki. A konvenciók sok baromságba beleviszik az embert. Ő úgy érezte, hogy ledolgozta azt az értéket, amit kapott, és kész.
Hány majom lőtte főbe magát régen, mert elkártyázta a családja megélhetését? Valami túlspecializálódik, és az ember fölé emelkedik. Becsület. Hát ez nem becsület. De mondhatnám példának a gyűjtőtáborokba hajtott zsidókat. Hoztak fölöttük törvényeket, és ők betartották anélkül, hogy értelmezték volna. Bele is haltak.
Én vartyoghatok itt a becsületről, de a kőművesemnek pénz kell, és pia kell. Ha nincs, akkor nem tud dolgozni. Én meg itt abból gazdálkodom, ami keresek. Ha azt mondja, hogy munkáért munka, akkor tudom, hogy jut sóderre, cementre, mészre. Ha közben megborítja a költségvetésem azzal, hogy mégis pénzt kér, akkor beárazom a munkámat, és én is pénzt kérek, hogy legyen miből visszaadnom. Más kérdés, hogy én nem tudom megítélni, mennyi idő megy el az ő munkájára. Ő ezt tudta volna kalkulálni.
Mindegy. Túl vagyok rajta.  

2011. szeptember 2., péntek

oszlop III



2011 Szeptember 2 péntek
Az elmúlt napok az oszlop körül zajlottak. A mester két napot dolgozott itt nekem keményen, de ma valamiért nem érkezett meg. Van időm naplót írni… bár jobb lenne befejezni a megkezdett munkát.
A megegyezés úgy szólt, hogy én megjavítom a mikrohullámú sütőjét, ő pedig bevakolja az oszlopomat a boltívvel együtt.
Jó, tudom, hogy a kőmíves mester sörrel működik. A boltban meg is tudakoltam, mifajtát kedvel, és első nap anyu csinált ebédet, tegnap én ütöttem össze kettőnknek egy héttojásos lecsót.
A gondok ott kezdődtek, hogy bár először soknak is ítélte a meszet, tegnap délutánra elfogyott. Mivel egy zsák cementet (25kg) kért, abból hoztam kettőt. Azzal nem is kerültem szűkibe. A mész viszont 40 vagy 50kg-os, abból csak egy fért fel a bringára. Sebaj, látván a fogyást, tegnap reggel felkerekedtem, csak épp lukra futottam. A tüzép zárva. Dél felé a szomszéd is ment Szilasra, ő is zárva találta.
Ma reggel ismét csak a két kutya üdvözölt a kerítésen keresztül. A kicsit simogattam egy darabig, a nagy meg nem kiabált. Minek strapálja magát, ha úgysincs otthon senki. Már a csengőt is hiába nyomkodtam. Tegnap este Feri felajánlotta, hogy használjam az övét, ha nem kapok. Reggel nyolc körül át is talicskáztam az alig kinyitott zsákot. Ott hagytam az ajtó előtt. A kerítésen keresztül látszott, hogy van.
Tettem-vettem 9-ig. András szomszédnak kölcsön adtam a rezgőcsiszolót az ablakot előkészíteni. Megfőztem a kávét. Józsi, a kőműves tegnap kért még egy ezrest. Jó, mondom, de akkor ma már nem lesz sör.
Kikérdeztem még Andrást is, mi a véleménye, s ő védte az emberem, hogy de hát egész nap dolgozott rendesen, és …
Mondom, de megegyeztünk. Mit szólna, hogyha a házának volt tulajdonosa most jelentkezne, hogy mostanra felmentek az ingatlanárak, adjon még félmilliót. Túl olcsón kapta.
A lényeg meg elsikkad. Kilenc már elmúlt, amikor láttam a sarkon távolodni a Józsit. Gondoltam, biztos valamit otthon felejtett. Leültem még homokot rostálni. Aztán bejöttem blogolni egyet.

* A képen Laci bácsi tartja nekem a mérőlécet, hogy később tudjam, hová fúrhatom a csatorna rögzítő tiplijének a lyukat.