2009. május 12., kedd

Komjáti napló 2009 - II. rész


Péntek reggel van.
Fél hat körül kapcsoltam be a tévét. Este már nyolc után ágyba bújtam, az Álakartot sem tudtam követni, szinte azonnal elaludtam. Ez a jó levegő.
A hajnali vödrözés után odatettem a mosogatóvizet, és meglocsoltam a kertet is, meg feltöltöttem a szürke kádat.
Tegnap itt hagytam az egész hóbelevancot.
Bár ez nem így igaz, de anyukám odaégette a rántást egy lábasban. Látva a küzdelmét, kivettem a kezéből az edényt, meg a mosószert, és kiültem a napra súrolni.
[Hatásvadászat be]
Ekkor ért az a villámcsapásszerű érzés, amelynek a gondolata is felállítja a szőrt a hátamon. A szinte vadonatúj szivacs zsírral átitatva került a kezembe.
[/Hatásvadászat ki]
Ez otthon némi zsíroldó, meg forró víz, de itt a tűzhely még foglalt volt, a víz még kézmeleg sincs.
Amint hazatértek, és a leveleket lerendeztem, a tűzhelyet kaptam szét. Arról is lesúroltam a lefolyt-befolyt- rásült rétegeket, és pakoltam-pakoltam-pakoltam.
Kezdem érteni Ildi kitöréseit. Minden volt mindenhol, és jóval több az elégnél.
A rántáshoz használt 1kg liszt maradékát áttöltöttem 2 literes uborkás üvegbe, amiből a mazsolát 1 literesbe.
A kenyeret kivettem a hűtőből, hogy betuszkolhassam a palacsintát meg a megkevert túrót a helyére, de este felszeletelve megtaláltam benne.
Aztán tettem még egy kört, és kiderült, a kenyerem jól megvan a régi helyén, a szeletelt kenyér talán jézusi érintésből született.
A kelkáposzta hűtőbe kerülése érdekében tettem még kísérletet az átszervezésre, s ekkor két szendvicset sikerült hátulról előre kotorni, de a kisfazék így sem fért be. Maradt az asztalon.
Reggel a ládáról pakoltam a szobába a kinn felejtett kesztyűket a többihez, s mit találtam?
Egy egész TESCO-s zacskónyi zsömlét. Mindenféle csokoládék társaságában.
Talán nem véletlenül vagyok ilyen rendetlen.
De most.. most... most majd én... Itt a megváltozás lehetősége.
Annyit már elértem, hogy a ládára le lehet ülni, és a székeken sincs semmi.
A konyhaszekrényen nincs kajamaradék, és az egérveszélyes kaják üvegben illetve bádogban pihennek.
Még hűs van, főzök teát. Az majd átmelegít.

Délelőtt hideg volt. A szobában hanyatt dőlve eltűnt a világ.
Szellemileg vagyok kimerült. Próbálom szervezni a teendőket. Sorba állítani, hogy rendszert lássak, de pont rendszer nem lesz belőle.
Kivittem a kis fehér műanyaglavórt, meg a zsíroldót, és elővettem a tavaly félretett elemes órát. Akkor kicseréltem benne az elektrolit kondenzátort és a kerámiát is. Mérésre semmi hibát nem mutatott, a tekercse sem szakadt, és a tranzisztorában is biztos voltam, hogy jó. Mégsem mutatott életjelt.
A mechanikát is átnéztem a napsütésben nagyítóval.
Ha minden jó, ennek működni kell!
Zsíroldó. Minden gyanta és piszok távoztával a napon megszárított szerkezet mágnesmotorja billegni kezdett.
Ez kellett. Valami sikerélmény.
Örömömben bringára pattantam, és kikarikáztam a posta mellé.... bocsánat, posta már nincs, csak a polgármesteri hivatal épülete meg kocsma van ott... szóval bebújtam a telefonfülkébe, és majd egy órát beszéltem Ildivel.
Hátha valaki nem ismeri – de nagy képű vagyok, mi? - de a mobil nagyon drága. Akinek favorit vagy más országos ingyen-hívásra alkalmas csomagja van, annak jó ez a megoldás. Az utcai fülkében feltüntetik a fülke hívószámát. Ezt elküldi az ember gyermeke SMS-ben, és várja a csörgetést.
Én inkább bemondtam mobilon, mert így biztosra mentem, hogy felhív (vagy nem).
A pénz(hiány) nagy úr, és megdolgozza az embert.
Egyébként érdeklődtem a Matáv utódánál, mennyiért építenek ki vonalat, vagy helyezik át majd a pesti számomat.
Kapaszkodjatok meg. Új vonal kiépítése ingyenes 1 év hűségnyilatkozattal, az áthelyezés 2000Ft. De a számot nem tarthatom meg. Ezt ugyan nem értem meg a számítógépes telefonközpontok világában. Pláne, hogy IP telefont is ajánlanak ugyanannyiért, mint analóg végpontot.
Ja, és most jön a fekete leves.
Több, mint 5000Ft a havi díj. Évi hatvan ezer forint előfizetésre számítanak, miközben én valószínűleg fél évet sem használnám. Rám szabott „termék” pedig nincs.
Ekkor merült fel ez a kicsit kényelmetlen, de takarékosabb megoldás.
Ja, és a megkérdezett ügyintéző ígérte, hogy csütörtökön újra hív a mobilomon.
Még csak szombat van. :-)

Ennyi kitérő – dohogás - után jöjjön a nap további története.
Hazafelé megtekintettem Józsi kapuátalakítását, és megnézhettem a kis kecskéket is. Két aprójószág húzódott be a nap elől az árnyékba, aztán előlünk meg az ólba. Aranyosak, az ember azonnal odarohanna, hogy megsimogassa őket, de ezek itt nem városi ölebek, és visszafogtam magam.
A telefonommal lefényképeztem, de az árnyékban alig látszik valami. A kábelem is otthon maradt. Nem tudom a képet a számítógépre átcsalogatni.
Majd később.

Itthon folytattam a műszaki teendőket.
Az első nap letörtem a benzinmotoros fűnyíró terelőműanyagját. Ez – szándékosan választottam – nem fűgyűjtős változat. Oldalt miszlikbe vágva szórja szét a füvet, és így azonnal zöldtrágyaként működik a levágott növény.
Az elektromos szegélynyíróban a damil gyógyult össze, és kiszabadításakor vagy elugrott, vagy elgurult. A rugója azóta sincs meg.
A két eszköz helyreállításából az utóbbi tűnt egyszerűbbnek.
A Tájfun (orosz) porszívónk csöve rugóból van. Ebből csippentettem le, és hajtottam újat az elektromos fűkaszába.
Otthon azt mondanák, hogy egy 3000Ft-os gép megjavítására 4 órát fordítani nem kifizetődő, de itt a miskolci TESCO is 1000-1200Ft.nyi benzinből elérhető.
Az utolsó 15cm damillal még ki is tudtam próbálni.
Eztán beakasztottam az istállóba, majd venni kell hozzá damilt.
Az akasztás a gerendából kiálló jókora szögre nem különösebben veszélyes művelet. A betonkádnak dűlve éppen elérem.
A meglepetés közben ért. Oldalról lezúgott egy kisebbfajta kasza. Ezt Laci bácsi használta, és be is tette az istállóba.
Először mindig ideges vagyok, hogy az öregnek nincs semmi veszélyérzete, de aztán rájövök, hogy csak azt várhatom el, amire megkérem. Nem mondhatom neki azt, hogy veszélyes, meg ezért-azért. A megoldás az, hogy itt a helye, és legközelebb innen viheti el, és ide tegye vissza.
A betonkád alján sorba rendezve a szerszámokat megleltem a kiskapát is. Telefonon keresték rajtam télen, de mivel szétjött a feje és a nyele, nem emlékeztem, hol helyeztem el, ők meg (anyu és Laci bácsi) nem találták. Vettek másikat.
Ez csak azért dühít, mert nem egy, hanem két kapa is volt a betonkádban. (Tehát a helyén. Minden földszerszám: ásó, csákány, lapát, gereblye ott van.)
Immár három kapánk van.
Mit találjak ki, hogy ezektől a kiadásoktól megóvjam őket? Valami olyan állványt kell a falra tennem amire fejmagasságba kerülnek az eszközök, és nem lehet elcserélni a sorrendjüket.
Azt a piros vasbigyót kell elhoznom, amit Lacitól kaptam.
Addig meg marad a rendcsinálás.
A hosszabb zsaludeszkákat beállítottam a sarokba, és átrendeztem az istállót.
Este a tele kádat alig bírtam megmozdítani. Odakinn még nincs akkora lomb, mint tavaly nyáron, ezért csak a konyhában fürdök. (Paravánépítésre csak 1 oldalról gondolkodom. )
Mit volt mit tenni, fogtam, a locsolókannát, és a veteményesre hordtam az előmelegedett vizet.
Kb. 1/3-ig ki kellett merni, hogy be tudjam húzni a konyhába.
Nem baj, legalább meleg vizet kaptak a növények is.
A Beugró elejét lekéstem, de a nagyobb részét láttam. Utána jött a pancsi-pancsi.

Szombat
Nem ébredtem korán. Fél hét körül keltem fel. Azóta locsolás, konyhatakarítás és naplóírás volt. Most fogok neki a csatornafektetésnek.
Meg ahogy azt Móriczka elképzelte.
A munkaterület felszabadítása sem volt öt perc. Miért?
A lefolyócső a leendő hálószoba ajtaja mellett bukkan ki a földből. Kis négyszög alakú lyuk, tavaly eddig jutottam.
Először elhúzni a tűzhelyet. (Ez egy Bosch, amit Ildi unokatestvérétől örököltünk. Hasonlít az otthonihoz, de a sütője is gázos, nem villany.)
A szifon és a csövek más méretűek. Itt van sok vékony cső, elegendő a konyhától a fürdőig, sőt a fürdőszoba is ebből fog készülni, de nem illeszkedik. Az újabb csövek vastagabbak.
Két órás csutakolással és válogatással mégis sikerült találni hozzávalót.
Most jön a faltól a padlóig rész.
A lefolyócső mindenhol 2-3% ejtésű, vagy függőleges.
Lehet, hogy nagyon hülye leszek, de a végpontot jelentő mosogatóból a ránézésből 30˚-os összekötő rész egyéni megoldás lesz. Tudom, hogy eztán a falba rögzíthető tárgyakat ezerszer mérni és dokumentálni kell, de már döntöttem.
Falon kívül lesz.
Később a fal mellett élére állított téglából készítek vendégfalat. A vizes blokk nem veszélyeztetheti a vályogfalat. A téglák között a fal és a cső közé pedig cserépre gondoltam.
A másik ötlet pedig a mészkő.
Tudom, hogy a faragása embertelen munka lesz, de holnap kipróbálom, mit tudok kihozni belőle.
A mosogató fölött-mellett úgyis csempézni kell kb. 3-4 m2-t. Ha ez egy kicsit rücskös betonkemény kőből lesz, talán még jól is mutat.
Nufi, nagyon hiányzol! Hogy fogom én ezt lefotózni, és elküldeni?
Majd megoldom, valahogy...
A vékony csövekhez szükséges gumigyűrűkből egy sincs. A 45˚-os kanyarokból vettem ki egyet, és kibontottam a PVC ragasztót is. Sikerült megnyújtani a csővéget gázlámpával, és beleragasztottam a 45˚ot.
Anyukám dél felé telefonált, hogy mit csinálok, majd felszólított, hogy ne dolgozzak.
Mondjuk pont ezért vagyok itt. Hogy ne dolgozzak. Érthető, nem? Zabálni, aludni és várni a sültgalambot.
Kellőképpen feszült hangulatomat ismét kávéba fojtottam.
Miután a csövekkel is haladtam, a vizes dolgokat is átválogattam, felmásztam a padlásra számítógépestől, és megtekintettem, van-e wifi.
Jelentem, van. Igaz, már elmúlt 6 óra, és csak a hálózathoz tudtam csatlakozni, de remélem, munka idő alatt 13 és 16 óra között ki is enged az internetre. Ha csak a levelezésem sikerülne így bonyolítani, nagy segítség volna.
Este hétre robogtam a telefonfülkéhez Ildivel beszélni.
Meghallgattam a gasztronómiai élményeit és megcsillantottam a reményt, talán egyszerűbb lesz levelezni.
Ilyenkor be sem áll a szánk. A szomszéd épület kocsmaként üzemel, és jönnek hangok, emberek... A kagylót a fülemre kell szorítani, ha megáll egy autó vagy traktor. Izzad is rendesen a hallgató, és zsibbad a kezem.
Hazatérve újra megpróbáltam. Ismét csak a szervert láttam. Most éppen azon jár az agyam, átépítem a kismukit (az itteni webszerverem) routerré, és kiteszem a padlásra. Akkor nem kell felcuccolni mindennel. Elég bedugni lentről, és kihúzni, ha már nem kell.
Este még locsolás.
A krumpli szépen bújik elő, és hátul a kiszáradtnak vélt szeder vagy ribizli – majd ha kiderül, megírom – a tövéről hajt. Még jó, hogy le nem fűnyíróztam az elszáradt csonkok miatt.
A fürdővíz becipeléséhez most elővettem egy csövet, és azon görgettem a kádat a konyhaajtóig. Igazából kettő kéne. Ha már megtudom, mennyi kellett a vécéhez, metélek még görgőt belőle.

Vasárnap
Ma átlyukasztom a hálószoba alatt a falat a fürdő felé, és az ejtést is beállítom. Látni akarom a vizet, még ha vödörbe is próbálom ki.
Reggel most is locsolás, vízvétel és egéretetés volt. Kilenc is elmúlt, mire megreggeliztem, pedig 7 körül kelek fel minden nap.
Találtam még egy routernek való gépet. Ebben még sem memória sem videokártya nincs. Ez utóbbi necces, bár a BSD-t lehet soros portról is elérni. (Akkor a Debiánt is biztos. Csak kisebb kernelt kell fordítanom.) Legalább egy VT420asom lenne itt. Majd telepítésnél rakok bele valamit. Mondjuk a kismukiét. Wincsi és memória van itt. Elhoztam a memóriás dobozomat. Itt még hálózatfejlesztés is lesz. Juhhéj!
Józsi kölcsönadta a kőműveskalapácsot. Nyelet kell fabrikálni bele. Ezek szerint az orosz gyalugép oldalára az eszterga is felkerül.
Már csak a saját szagomat kell elviselnem. :-) Ez a piacos műanyagpapucs zokni nélkül igazi 'penetra légfrissítő'. Pedig meleg van, és a talpam nem bírja a betont és kőtörmeléket. Este igazi megváltás a fürdődoboz.

A mai nap a vízről szól. Bár lusta voltam árkot ásni, megoldásig vittem a vízművet. Lehoztam a padlásról a KPE cső másik végét, és addig ráncigáltam, amíg sikerült felcsatlakoztatni a házi vízműre. A csövet feltöltöttem a búvárszivattyúval, aztán bedugtam a konnektorba, és amint a csővégi dugulást kipiszkáltam és kimostam, teljes szélességében méltóságteljesen hömpölygött elő a víz.
Ez így elmondva gyors és egyszerű folyamat, de mégis csak délután jutottam el erre a pontra.

A következő lépés a tetőn a kisebbik kémény. Ha lebontom, akkor le tudom vezetni a csöveket, és kevesebb falbontással megúszom. Illetve ez sem teljesen biztos. Inkább ott a bibi, hogy a palát belülről nem tudom megbontani, és a bontáshoz a szomszéd felől kellene felmászni.
Ettől függetlenül két csőnyi lyuk a plafonon nem túl nagy bontás. A kémény több kosszal jár.
Felmerült még, hogy belül ékelem ki, és kiszedve alóla a téglákat, lassan beeresztem a padlástérbe. Ez meg azért nem járható út, mert 13 tégla magasság jókora súly. Mivel tartsam meg, és főleg mivel függőben? Ha megborul, az isten sem állítja meg. A beszakított tető pedig ronda nagy kár.
Ez a megoldás egyelőre elvetve.
Bár a csöveket így is be tudnám vezetni, de akkor meg fentről jönne rá a víz.

(A képen Komjáti látható. A hegyről fotóztam 2007-ben.)

Nincsenek megjegyzések: