2009. május 26., kedd

Komjáti napló 2009 - VIII. rész

Vasárnap
Ez elvileg ünnepnap, de nem nagyon tudom, mi micsoda. Reggel a felkelés után locsolás. Ezt ma nem kellett, mert kutya hideg volt odakinn.
Hátul a szalonna sütő helyünket elborította Laci bácsi szőlővesszővel meg málna szárakból álló botokkal, alulról pedig felnőtte a gaz, most jött el a tűzrakás ideje.
A nagyobb gallyakat félretettem, a kisebbeket átkupacoltam, és jöhetett a tűzrakás.
Nem újságpapíroztam. Egyenest a kempingpalack gázégőjével indítottam. A venyige közé szorult zöld füstölt, fojtott, de ezen túl akartam lenni.
Dél felé kisütött a nap, jött a kánikula.
A tüzet táplálva elment a nap nagy része, és kimostam a heti szennyest is. Jó ez a mosógép. Ugyan a keverőtárcsa farmerból csak egyet bír, de azt hagytam a legvégére.
A nap harmadik programja a lecsúszott pala visszahelyezése volt.
Először azt hittem, hogy megragasztom, mert két nagyobb darabra esett szét. Még az is felmerült a fejemben, ha Józsi nem odarakja a visszahozott zsaludeszkát, talán össze sem törik. Csak beleáll a földbe.
De ha én tegnap a helyére viszem, akkor mindegy, hogy Józsi hova rakja.
Ezek a felelősségmegállapító gondolkodások állandóan be vannak kapcsolva. Férfias baromságaim egyike. Zavar, de nem fogok leszokni róla.
A rádióban minden pszichomókus, vagy másokat elemző okos ember azzal van elfoglalva, hogy nem keressük a magunk szerepét a számunkra rossz eseményekben.
Nem a frászt! Pontosan ezt feszegetem állandóan, s ott lapulok, mint hibaforrás.
Ha elszámolnék vele, akkor vagy túl szigorú vagyok, vagy túl elnéző magammal. De a mentegetés mindenképpen bekapcsol.
Ezesetben legalább elpakoltam a fát a munkaterületről, felállítottam a létrát, és kerestem megfelelő méretű, majdnem ép palát, majd vastag alumíniumdróttal a törött helyére felkötöztem.
Szögelni nem mertem, mert a párnafák épek és egyenesek, de ki tudja, mennyire stabilak? Az akkus fúróm otthon maradt, vezetékessel felmászni... maradtam a drótozás mellett. Szerintem jó. :-)
A tűzhöz vissza-visszajártam, pakoltam rá még pár műanyagfoszlányt is. Repked itt annyi a fóliasátrazás emlékeként, hogy megbecsülni sincs reményem, mikor szabadulok meg tőle. Lehet, hogy soha.
A nagy meleg elől behúzódva bekapcsoltam a tévét, és megláttam Fűszeres (Bodrogi) Esztert. Ildi szereti a blogját, gyorsan felhívtam, kapcsolja be a Kultúrház műsorát. (M1)
Nekem csak egy szőkeség, de én Nők Lapját sem szoktam olvasni, s tudom, hogy attól még lehet jó. (A Lázár Ervin novellákat különösen szerettem, amikor Nufi felolvasta belőle. Minden mindennel összefügg. Merjek én valamit állítani? ;-) )
Ja, és a Nők Lapja azért jutott eszembe, mert szerintem a mostani Kultúrházas műsorvezető csaj ott bukkant fel. (számomra)
Este kapcsolgattam a Heti Hetes meg a Szólás Szabadsága között, és hamar a teljes sötétség mellett döntöttem.
Villanyoltás előtt még eszembe jutott a DCF77-es óra, meg Laci nikecellvágója. Aztán snitt.

Hétfő
Fél nyolckor keltem. Eddig talán ez a legkésőbbi időpont. Kinn már napsütés.
Locsolás, borotválkozás, a tegnapi gallyak között megfőzött kávé ott hagyta nyomát a főzőmön. Letakarítottam. Gázon nem lesz ilyen ronda, és a bakelit fogantyú sem ég meg.
Örültem a napfénynek, meghallgattam a katolikus rádió riportját a Budaörsi Passióról, majd a gödöllői erdésztettel kapcsolatban. Közben kitakarítottam egy berozsdált szemzőkést, újranyeleztem az egyik kapát. Lesem a kis komposztkeretet, mikor rakjam át, de inkább feljöttem a padlásra dokumentálni a tegnapot, és megírni az újabb szatírikumba hajló novellámat.

Kora reggel, fél hatkor indultam el a riport színhelyére, Alánybölösre, a székfaragó Székej Pista bácsi temetésére. Alánybölösre, ebbe a zsákfaluba, eljutni reggel lehet, visszatérni pedig este 11 után lehet. Sárga-barna csíkosra festett - a helyiek csak magyar zebrának hívják - Ikarusszal.
A vezetője jól ismeri a halálkanyarokkal szegélyezett utat, és egyenesen a Pista bácsi házához szállított. A kertkapu előtt itt suhancnak számító ötven éves férfi eszik szalonnát szalonnabőrrel. Megszólítom.
- Jó napot kívánok!

- Jó napot.

- Székej úrhoz van szerencsém?

- Igen, Székej Mihály vagyok jével.

- Miháj?

- Nem, hanem Mihóknak szólítanak, de az igazolványomban nem az van.

- A rádióban nem fog látszani.

- A rádióban tranzisztor van, nem én. De tessék beljebb jönni! Gondolom, széket akar venni.

- Nem, uram, a Pista bácsi temetésére érkeztem. Tegnap kaptuk a hírt, hogy meghalt.

A férfi nadrágjába törölte kezét, meghajolt a szemöldökfa előtt - különben a fejét beveri, és előre ment az udvarba. Közben egy szót sem értettem válaszából, de mentem utána.
A konyhában pálinkát töltött magának.
- Gondolom, munka közben nem iszik - nézett fel rám, - de azért egészségére! - mondta, és felhajtotta a gyűszűnyinek épp nem mondható mennyiséget. - Ez kell a pontos munkához.

Én álltam a bejárati ajtóban, és fogtam a fejem. Nekem nem volt annyi szem, hogy meghajoljak, de azért összeszedtem a gondolataimat.

- Megismételné, hogy hánykor lesz a temetés?

- Mondom, hogy már tegnap elástam az öreget.

- Elásta? - Persze. Olyan ronda lett a koporsó, hogy nem akartam mutogatni. Majd ha már kinéz valahogy, akkor igen.
- De ...

- Maga most vitatkozik? - nézett a szemembe úgy, hogy az orrunk is összeért.
A diktafonom is elejtettem, de nem szóltam egy kukkot sem. Illetve engedélyt kértem az árnyékszék megtekintésére. Szerencsére időben érkeztem. Sajnos útilaput nem gyűjtöttem, buszjegyet meg nem kaptam, maradt az a kétszáz forintos, amit a buszjegy árából visszakaptam. Este 11-ig volt még időm. Mihálytól annyit kértem, mutassa meg, mivel foglalkozik.
- Hát széket csinálok. Próbálja ki! Ez már a tizenhetedik.

Kifejezetten csúnya, göcsörtös három hosszú és egy nagyon hosszú lábon álló lapos deszkát képzeljenek el, ami még billegett is, erre kellett ráülnöm.
A nagyon hosszú láb azonnal eltört, és az oldalamba fúródott. Egy-két centi mélyen, de elég rondán vérzett az oldalam. Mihály azonnal lemosta pálinkával, és jót húzott az üvegből.
- Bocsánat, ez horgásszék lesz, de még prototípus.

Bántotta a fülem ez a külföldi szó, de hagytam, hadd tartson kiselőadást a munkájáról. Ha már temetés nem lesz, valamit illenék riportként leadni a holnapi adásba.

- Húzza meg!- ajánlotta fel az üveget - és én nyelvemmel elzárva az üveg száját, megemeltem, majd visszafordítottam. Még így is égette a számat.

- Megmutatná a Pista bácsi műhelyét?

- Ez már az enyém.

Hátramentünk az istállónak tűnő magas küszöbű épületbe, és tizenhat lábakon álló faalkotmányt mutatott nekem a riportalanyom.

- Ezek az elsők. Ne próbálja ki, mert nem sikerültek. Apám is mondta?...
- Pista bácsi?

- Dehogy Pista bácsi. Apám mondta. Akit maga Pista bácsinak hív, az a nagyapám.

A falon gyönyörű faragott szekrényke függött. Tele volt szerszámokkal, A szerszámok között középen, mondhatnám díszhelyen egy kétliteres üveg.

- Ez mire való? Valami ragasztó van benne?
A férfi rám nézett, és kiröhögött.
- Ásványvíz. - mondta hahotázva, a nyála csak úgy permetezett, mint egy növényvédő helikopter.
- Csak igyék! Ezt szabad!

Töltött két nem túl tiszta vizespohárba, majd megitta.
No én is lehúztam egy hajtásra. Az én családomban nem volt tűznyelő, nekem azonnali filmszakadást jelentett.
Éjfél után a buszról letessékelő sofőr ébresztett fel. Kezembe nyomta a diktafonom, a fényképező gépem és a műhelyben megkóstolt folyadék üvegét, s megmutatta az irányt a szerkesztőség felé.
A kollégák elmesélték, hogy a hét végét átaludtam a főnök asztalán, de a riportot megvágva leadták. A főnök is megkóstolta az üveg tartalmát, őt holnap ébresztik fel.

Nincsenek megjegyzések: